Utcai dekorációs verseny

Nagyon-nagyon, de nagyon gyorsan el kell kezdenem dekorálni a lakást, ugyanis tegnap gyanútlanul kibámultam az ablakon, és szégyen-szemre egy csodaszép égősor gúnyolódva világított a szemembe, ezzel jelezve, hogy megelőztek. Pedig mindig mi vagyunk az elsők az utcánkban, akiknek teljes pompában, fényárban úszik a lakásuk már novemberben, de idén valaki beelőzött. Pedig mindig olyan büszke vagyok, amikor az utcán még jócskán advent előtt megállítanak, és elismerően dicsérik a szép, páratlan világításunkat.
Muszáj nekiesnem a nagytakarításnak, mert anélkül nem tudok dekorálni, anélkül pedig csúnyán le fogok maradni az utcai versenyben. De attól félek, hogy nálam már egy kicsit kórossá kezd válni a vágy arra, hogy minél több égő világítson a lakásban, az erkélyen és a fán együtt véve. Ma ugyanis sikerült a férjemet újfent rábeszélnem még 360 égő megvásárlására, így pedig összesen már 720 égő fog mosolyogni ránk a karácsonyfánkról. De ez csak a karácsonyfánk lesz, mert ezenkívül világít még a lakásban ugyanennyi és az erkélyen 200. Úgyhogy szerintem minket még az űrből is látnak. De mit csináljak, ha imádom az égőket, a csodaszép díszkivilágításokat, meg a gyertyákat.
Mindegy, első már nem lehetek, de a legszebb még lehet a világításunk, úgyhogy most arra hajtok. Megyek is, megnézem, hogy minden égősor rendeltetés-szerűen működik-e, mert nem akarok úgy járni, mint 3 éve, amikor is pont a legfontosabb pillanatban, szenteste romlott el a fán lévő összes izzó. Hát, én úgy ki voltam borulva, hogy az nem igaz!