Önértékelési problémák

Tegnap kapcsolgattam a TV-t, és a Megasztáron megállapodtam. Bár az X-Faktor táborát erősítem, de azért végignéztem a konkurenciát is. Ahogy néztem, eszembe jutott egy gondolta, amit gyorsan le is írok. Méghozzá az önbeteljesítő jóslatokról. Van ugyanis egy nő a Megasztár szereplői között, aki folyamatosan fancsali képpel áll a színpadra, fél és önbizalom hiányban szenved, mely nála már meghaladta az egészségügyi határértéket, ezzel átlépve a kártékony zónába. De nem tudom eldönteni, hogy ez egy felvett imázs-e, vagy valóban ilyen mélyen megsemmisültnek érzi magát. De amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor hogyan várja el az emberektől, hogy befogadják az ő produkcióját, ha saját maga sem hisz benne. Csak úgy tudunk sikereket elérni, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk azok megvalósítására. Ha nem, akkor megette a csuda. Soha nem érjük el a várva várt célt.
Ez a sanyarú a sorsom feeling, nem tudom, kinek jön be, de nekem abszolút nem hiteles. Ugyanis, ha valaki rosszul érzi magát a bőrében, akkor általában kűzd, hogy ez a közvélemény számára láthatatlan maradjon. Tehát számomra némileg visszás, ez a depresszióval átitatott Byron-os spleen állapot. Ezt az állapotot otthon a négy fal között kell művelni, nem a színpadon. Nem tudom elfogadni, ha egy ember nem akar tudatosan változtatni a rossz kedélyállapotán és a negatív kisugárzásán, mindezt úgy, hogy a zsűri hétről hétre erősíteni próbálja a dicséreteivel az önbizalmát. Teljesen hatástalanul, mert a nő továbbra is ott áll, egy mosoly nélkül a színpadon, mint akinek az élet is fáj.