A gyerek összetartja vagy szétzilálja a házasságot?

Jó kérdés. Lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, de senkit sem nem megbántani, sem lebeszélni nem akarok a gyerekszülésről. Csak mivel sok házasság végződik válással a gyerek 7 éves kora körül, így muszáj lamentálnom a problémán. Amikor egy nő terhes lesz és babát vár, minden hihetetlenül rózsaszín és kézenfekvően egyszerű. Majd mikor megérkezik a baba, soha nem érzett kötelék alakul ki az újdonsült szülők között. Idővel, ahogy cseperedik otthon a baba, egyre több lesz a feszültség, megszűnik a szabadság, és egyre áthidalhatatlanabbak a nézetkülönbségek a szülők között. Hisz a gyerek, a maga nagyszerűségével együtt is, óriási terhet ró a szülőkre. Gyakran elhagyjuk identitásunkat és átváltozunk, mi nők, pusztán anyává, és megszűnünk feleségként funkcionálni. Pedig jó párkapcsolat nélkül nincs harmonikus család, sem gyerek. A párkapcsolatunkért is ugyanúgy felelősek vagyunk, mint a gyerekünkért. Azt is ápolni kell, csak úgy mint újszülöttünket. Nem szabad hagyni, hogy kapcsolatok belerokkanjanak, az átmeneti nehézségekbe, hisz a gyerek által generált problémák tényleg csak átmenetiek, és ha megpróbáljuk mindig megkeresni a társunkban, hogy miért is szerettünk belé, akkor igenis a gyerek egy összetartó erő, mely két ember szerelmének gyümölcse, még ha ez a legnagyobb közhely is az életben. Talán néhány szülőnek már az segítség lehet, ha beszélünk erről a problémáról, mert akkor mindenki számára világossá válhat, hogy ez nem egyedi eset, hanem egy természetes folyamat része, amiben mi magunk, szülők is, változunk, érünk és felnőtté leszünk. Hisz a gyerek születése előtt, vajmi kevés problémával kell szembesülnie egy házaspárnak. Mikor már ott a baba, új helyzetek, új konfliktusok lépnek be az életükbe, amiket meg kell tanulni felnőttként kezelni, illetve a gyerek, családba érkezése által beállott új játékszabályok szerint kell megtanulni játszani, élni az életet. Egy új, teljesebb, érdekesebb, de nehezebb életet.

Ünnepek után

Csendben rendben lezajlott a karácsony, bár a fiam olyan szinten volt bepörögve előtte és alatta, mint aki gyorsítót szedett. A férjemmel alig bírtuk követni a fordulatszámot. A zserbó finom lett, a bejgli kirepedt mint mindig, de jó volt, és az összes többi süti is remekül sikerült. A nagy szám ellenére, az általam megvásárolt fa béna volt, úgyhogy idén döntést hoztam, miszerint veszek egy műfenyőt. Álmaim háztartási gépét meghozta a "Jézuska", alias Kitchen Aid-el bővült a családunk, ezzel emelve lakásunk fényét. A konyha egyik fő helyét foglalja el, hogy lehetőség szerint jártamban-keltemben meg tudjam cirógatni a kicsikét. Fiam tobzódik a Legokkal, a férjem, meg amolyan pasis módon örül az ajándékoknak. Karácsonyfa már lekonyulóban, díszek a földön, mi meg a sok kajától vagyunk már a földön. De mindenkinek hála a súlyomat tartom, bár megvallom volt bűnözés rendesen az ünnep alatt. Hát ennyit a karácsonyi beszámolóról.

Megkezdődött a karácsonyi készülődés

Megnéztem a naptáram, és rémülten vettem észre, hogy már november 12.-ét írunk. Úgyhogy villámgyorsan elkezdtem pörgetni az agyam a karácsony előtti teendőimen. Például, hogy, mint minden évben, most is ellátogatok az Ikeába. (Még mindig reménykedem, hogy egyszer visszahozzák a régi, jó minőségű, igényes díszeket és égősorokat, mert a mostani fekete-fehér-piros design, nekem nem jön be.) Tehát, Ikea, majd be szoktam nézni a Kikába, és végül, de nem utolsó sorban bemegyek a Metro-ba. A Metro-ban lehet a legjobb karácsonyfaizzókat kapni. Vagyis, biztos van máshol is ahol jót lehet kapni, de a Metro-ban az ára is elfogadható, és nekünk már évek óta kiválóan állja a sarat. Na, ha ezekkel a körökkel megvagyok, akkor nekikezdek a nagytakarításnak, aztán a dekorálásnak. Mert nálunk már ideje korán fényben úszik az egész lakás, történetesen már november végétől 2 km-ről jól lehet látni a lakásunkat. És a fizikai készülődések mellett, a szívemet, és a családom szívét is ünnepi díszbe öltöztetem, mert ez a kedvenc ünnepem. Imádom a hangulatát, a szépen feldíszített lakás pompáját, az isteni sütiket, amit minden héten sütünk a fiammal, a karácsonyi menü izgalmát, az illóolajok illatát, és a karácsonyfa pazar látványát. És idén ne feledkezzünk meg a vadi új bronz színű karácsonyfa-díszeinkről, amiket most fogunk felavatni. Juj, de várom már a karácsonyt! Már csak 6 hét van hátra.

Kirándulás 3 FIÚVAL

Mára beigazolódni látszik azon tegnapi állításunk, hogy használjuk ki az utolsó szép őszi napokat. A hétvégi jó időben felkerekedtünk és kirándulni mentünk barátainkkal és az ő bájos csemetéikkel. Így összesen 3 kiskorú FIÚ volt a társaságban. Gondoltuk kipihenjük magunkat a fárasztó hét után. Micsoda felüdülés lesz sétálni a természetben, meg valahol jót kajálni, anélkül, hogy a kaját meg kéne főzni, majd utána elmosogatni a fennmaradó csetrest. Szóval rákészültem egy relax napra, főleg, hogy mindkét apuka velünk lesz, így mi anyukák nyugodtan bóklászhatunk a magunk tempójában, mert van, ki kergesse a gyerekeket.
Hú, mekkorát tévedtem. Az én amúgy viszonylag kezelhető fiam, átváltozott ördöggé, és 3-an egész nap úgy pörögtek, hogy lényegében egy levegővételnyi időre sem álltak meg. Ebbe beletartozik: az elrohan eszetlenül, az elkóvályog szó nélkül, a felmászik, majd hatalmasat esik, egyszóval minden, amit egy anyuka a rémálmaiban el tud képzelni.
A „nyugodt” ebéd folyamán, levertek, kiborítottak, veszekedtek, leestek, WC-re jártak, eltűntek és hasonló gaztetteket követtek el. A pincérek szerintem pezsgővel ünnepeltek, amint kitettük a lábunkat az étteremből.
Este 6-kor beszíjaztuk őket a gyerekülésbe, ezen a ponton én nagyon megkönnyebbültem, majd berogytam a kocsiba, és 17-szer fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor elindultunk. A 3 ördög édesdeden elaludt a kocsiban, mi pedig konstatáltuk, hogy rémesen elfáradtunk. Tehát pihenni nem gyerekkel kell menni. Ezt eddig is tudtuk, de 3 fiú az tényleg kemény! (Tisztelet minden anyukának, akinek 3 fia van és még épelméjű.)
Este 8-kor a férjemmel együtt már aludtunk, szerintem hamarabb, mint a porontyunk.

Adósságok törlesztése: rétes, bableves

Két komoly adósságom volt a férjem felé, nevezetesen a bableves és a rétes elkészítése. Biztos számos családban vannak hasonló anekdoták, amelyek arról szólnak, hogy a házaspár egyik tagja megígér a másiknak valamit és nem tartja be, nem csinálja meg, nem vásárolja meg az évek folyamán. Mi kis történetünk a bablevesről és a rétesről szól… 10 éve ezt hallgatom. Mikor csinálsz bablevest? Mikor csinálsz rétest? Erre minduntalan az volt a válaszom, hogy: Egyszer! Ugyanis anyósom, a magyaros kajákban verhetetlen és havi egyszer biztos csinál bablevest, közétkeztetési mennyiségben, ergó: hozzánk is jut belőle. Így nem voltam rákényszerülve ezen kaják elkészítésére. De most, eljött az igazság pillanata…!
A héten, amikor megint meghallottam az unásig ismételgetett kérdést, hogy mikor lesz bableves, immáron bepipultam, és közöltem, hogy szombaton. Majd nagy vagányan hozzátettem, hogy: „és rétes lesz utána”. Férjem arcán egy cinikus, önelégült mosoly suhant át, nyugtázva, hogy végre elérte, amit akart. Bevásároltuk a hozzávalókat, és szombat reggel békésen kávézgatok, gondolván, hogy csípőből kirázom ezeket a kajákat; hát nem ráztam… Talán nem kellett volna egy napra bevállalnom a bablevest füstölt hússal, meg a mákos és almás rétest. Komolyan 3 órán át pörögtem a konyhában, ami egyébként megszokott nálam, na de nem ebben az iramban. Úgy éreztem magam, mint egy maratoni gyorsfutó. És a tetejére, a rétestésztához segítségül hívtam a modern háziasszonyok előre elkészített boltban kapható réteslapját, így ezzel még egy kicsit csaltam is.
Összegzésül: a bableves jó lett, de nem kifogástalan, van még mit javítani rajta, a rétest pedig komolyan megcsinálom EGYSZER magam által készített tésztából, ugyanis a töltelékek isteniek lettek, de ez a mirelit tészta-csoda, hát finoman szólva sem tökéletes.

Fogyókúra párban, majd hárman

Idei nyarunk nagy projektje a fogyás volt. Ezt egy nagyon banális történet indította el. Családi banzáj volt nálunk, ahol ugyebár fényképeztünk. Na már most, amikor én megláttam, hogy immáron mekkorára dagadtam, elhatározásra jutottam, le kell fogyjak. Abban a pillanatban el is kezdtem jól bevált Norbi-diétámat. (Szülés után ugyanis ezzel a módszerrel fogytam 25 kilót.) Most csak 10-et kellett, de még reménykedem benne, hogy lemegy 3. Szóval becsületesen megmondom, hogy 73 kilóról indultam. Most, 3 és fél hónap elteltével vagyok, 63. Ez a szám már tetszik. És ami még fontosabb, hogy végre az is tetszik, amit a tükörben látok. És valóban tetszik, nem csak önámítok, hogy jó ez, meg persze de már szültem, meg nekem már úgyis van férjem. Most mindenféle magyarázat nélkül jól érzem magam a bőrömben. Amíg a fiam itthon volt nyári szüneten, addig minden nap lelkesen (néha kevésbé lelkesen) tekertem 20 kilométert a szobabringámon, fiam a férjemmel karöltve jókat derült rajtam, hogy folyt rólam a víz. Már hogyne folyt volna, mikor soha az életemben nem sportoltam semmit. De komolyan. Az egyik orvos avval a szóval jellemezte a fizikai állapotomat, hogy kripli. Na, ezzel az indítással kezdtem neki, a saját magam által összeállított edzésprogramomnak. Minden nap tekertem és szigorúan figyeltem az étrendre. Most már csak heti kétszer járok el edzeni, de ez már marad, a jó közérzet és a szinten tartás végett is.
És, ami az egészben a legjobb volt, hogy a férjem is rávette magát, és ő is fogyott már 12 kilót. Majd egy hónap elteltével N. is csatlakozott a fogyókúrázók népes táborához. És így együtt sokkal könnyebb volt végigcsinálni. Illetve, én még most is csinálom, mert most vérszemet kaptam és még le akarok dobni 3 kilót, hogy becsússzak 60 alá. Szóval, a nyáron fogytunk és most örülünk, mert így sokkal jobb. Tehát, aki fogyni akar, csak rajta, nagy buli és a végén tényleg megvan a jól megérdemelt jutalom…

Stábsüti és az összetört kézi mixer esete Velem

Stábsüti, annyit tesz, hogy férjecském, a filmje végeztével óriás boci szemekkel elém áll, hogy süssek már valami fincsit, mert a forgatás utolsó napján szeretne vinni a kollégáinak. Én kissé vonakodva (csak a hecc kedvéért, mert egyébként köztudottan rajongok a sütésért), beadom a derekam. Namármost, épp fent említett stábsütit gyártottam, amikor is tönkrement a kézi mixerem. Kézi mixer alatt, az elektromos habverőt értem, amivel összekulimájszolom a tésztát. Itt jegyzem meg, hogy írtóra fáj már a fogam egy Kitchen Aid-re, na de majd csak egyszer… És még azt is itt jegyzem meg, hogy évi egy elektromos habverőt elhasználok (elég sokat sütök), tehát már rég megérte volna az a Kitchen Aid (hallasz drága férjecske?). Na tehát, én és stábsüti-tészta kevergőzünk-kavargózunk, mikor is kézi mixerről letörik egy fém rész. Jó, sebaj, úgyis csak az egyik tört le, gyorsan összemixeltem a tésztát, majd kivágtam a kukába az ominózus letört darabot. Majd egy kósza ötlettől vezérelve, megnéztem a megmaradt rész darabjait. És ez volt az én, és a férjem szerencséje, ugyanis konstatáltam, hogy hiányzik belőle egy darab. És az hol is lehetne máshol, mint stábsüti-tésztájában. Könyékig túrtam a tésztába, semmi. Jó, gondoltam, akkor leszűröm, majd szűrés után is semmi. Már-már feladni készültem a kutatást, mondván, hogy biztos máshol esett le az alkatrész, amikor is a tepsibe borított tésztában, mosolygott rám egy műanyag darabka. Hú, de megörültem neki. Milyen szerencse, hogy meglett, mert ha arra valaki ráharap, annak tuti oda egy foga, és oda vele együtt az én süti sütő nimbuszom. De, vészhelyzet elhárítva, a darab megvan, a süti sütkérezik a sütőben, én meg megyek, megnézem a neten a Kitchen Aid-ket…

Családi kényeztetés

Tegnap reggel megsütöttem azt a croissant, amit előtte a Limara pékség honlapján olvastam. Már szombat este begyúrtam, kelesztettem, kinyújtottam, megformáztam, és vasárnap reggel már csak meg kellett sütnöm. Tegnap ugye vasárnap volt, az én férjem dolgozott, de én csodatündér feleség lévén, felkeltem fél 6-kor, hogy drága uram friss meleg croissant vihessen el reggelire. Majd a fiam, 7-kor örült ezeknek a csodás leveles francia kifliknek. És, az egészben a legjobb, hogy még én is ehettem belőle, mert okosan reggelire csináltam, amikor is még a fogyókúrázók is ehetnek ilyen bűnös dolgokat. Friss kávéval, tényleg nagyon jól esett. 15 perc mámor, ebben a kusza 1 hónapban, amíg káosz van a lakásunkban, ugyanis nappalit újítunk. Hú, elég durva nappali nélkül létezni. Nem tudom próbálta-e már valaki, de mi 3 hete nappali nélkül sínylődjük végig a napokat. De erről majd egy másik bejegyzésben írok részletesen. A lényeg, hogy a croissant istenien fenségesen finomra sikerült.

Kis tücsök

Jó barátnőm M. már régóta mondogatja, hogy, ha a Balatonon vannak mindig benéznek Szemesre a Kis tücsökbe, mivel isteni a harcsapaprikás túrós csuszával. Ami történetesen az én életem párjának a kedvenc kajája. Nyáron a balatoni nyaraláskor útba ejtettük ezt a helyet. Hát, meg kell, hogy mondjam, isteni volt minden, amit kikértünk. Én, nagy vadas marha imádó hírében állok, így én azt rendeltem, de előtte még kértem egy sültpaprika krémlevest. Mindkettő elképesztő volt. A fiamnak marhapörköltet rendeltünk házi tarhonyával, ami tényleg házi volt, nem amolyan egyforma apró gömböcök gépi futószalagról, hanem kézzel gyúrott formátlan labdacsok, amikre élmény ráharapni, mert a fiam szavaival élve: ruganyos. És tényleg igaza van, ruganyos volt, nagyon házi, nagyon finom. A férjem persze húslevest kért (mi mást?), majd utána a híres harcsapaprikást. Mindkettőtől mámoros mosoly szaladt az arcára. Desszertnek (mert ugye számomra a desszert a lényeg) én madártejet, férjem pedig kávékrémet kért csoki fagyival. Madártej isteni volt (bár azt szerintem nehéz elrontani, hacsak nem csapódik ki a tojássárgája a nagy hőtől.) és ami külön szívmelengető számomra, hogy láttam benne, az apró barna vaníliamagokat úszkálni. Na, de a kávékrém, aminek az alján egy csokimousse szerű krém volt, én életemben olyan finom csokikrémet még nem ettem. Pont jó „cukorfokkal” rendelkezett, minőségi csokiból és elképesztően olvadt szét az ember szájában, mint egy jól behűtött trüffelgolyó.
A hely nagyon kellemes, nem puccos, de mégis kedvesek a pincérek, és az én vesszőparipám, hogy tudják mi a szolgáltatóipar. Az árak is kellemesek, egy vasárnapi családi ebédre tökéletesen megfelelnek, feltéve, hogy épp a Balaton közelében tartózkodunk. Mert Budapestről odamenni ebédelni, a mai benzinárak mellett, már talán nem annyira olcsó.

Cora=Fagyi

Lévén, hogy a fiamnak nincs ovija ma, holnap, elmentünk bevásárolni. Úti célunk a törökbálinti Cora volt. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy megjegyezzem, hogy az ország legfinomabb fagyiját a törökbálinti Corában lehet enni. Ha valaki arra jár, ne mulassza el kipróbálni, mert felejthetetlen fagyi-élményben lesz része. Olaszországot meghazudtolóan finom. Egyébként a hely olasz és eredeti olasz fagyit készítenek, de nem holmi vizes fagyos masszát, hanem felségesen krémesen olvadozós csodát. Nálam az abszolút kedvenc a pisztácia, mert enyhén sós, és elképesztően pisztácia ízű. Fiam mindig variál, hol a kindertojás, hol a vaníliás karika a nyerő nála. Férjem pedig hűséges típus lévén, mindig csokit eszik. Legutóbb egy duplacsokit, megspékelve egy kis narancsos-csokival. Mennyei volt. Fagyi mennyországban éreztük magunkat, miközben ettük. De ettünk már náluk aranygaluska fagyit, karácsonykor forralt bor fagyit, szóval tényleg nagyon extra. Tulajdonképpen a fiamnak ezért nem nyűg a bevásárlás, mert mindig le tudom őt nyugtatni egy hatalmas adag olasz fagyival. És persze nekem is élmény, mert nem minden nap ehet az ember ehhez hasonló fagyi-csodát.

Playstation contra játékkatona

N. is és én is zászlóvivői vagyunk annak az elvnek, miszerint nem szeretnénk alig több mint 5 éves gyerekeinket megfertőzni a számítástechnika remekműveivel. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a számítástechnika egy alantas, elvetendő dolog, csak azt, hogy nem akarjuk, hogy csemetéink idő előtt cyber-gyerekekké váljanak. És bár én a tudatlanság boldog mámorában lengedezve egész idáig tudomást sem vettem a téma komolyságáról, a minap szembesültem vele.
Tényleg abba a korba léptünk volna már 5 éves gyerekeinkkel, hogy attól kell rettegnünk, ha vendégségbe megyünk valahová, akkor a játék katona helyett a játékkonzolt fogja emelgetni?
Lehet, hogy mi bigottok vagyunk, de ebben a témában nem ismerek tréfát. Nem akarom, hogy a gyerekem ezeken nőjön fel. Játsszon helyette szerepjátékot, képzelje magát bele csodás mesehősök szerepébe és leginkább játsszon a barátaival sokat, nagyon sokat.
A mi gyerekeink, annak ellenére, hogy ellenkező neműek, olyan szuperül eljátszanak együtt. Ha kell a fiam a herceg a Csipkerózsikában, ha kell N. lánya a seriff a Toy story-ban. Mindig megtalálják a közös hangot. Gyakran álmélkodva hallgatjuk N.-el kávézgatás közben, hogy a másik szobában milyen remek kis történeteket kanyarintanak a mi 5 éveseink. Szóval, mi kart karba öltve elhatároztuk, hogy addig, míg ők nem könyörögnek érte, nincs számítógép, sem játékkonzol.
Így ugyan néha igencsak megerőltető eltölteni a mindennapok lassú perceit, de legalább nyugodtak vagyunk, hogy a gyerekeink valóban a koruknak megfelelően cseperednek.
Nem akarunk a túlcsöpögős „perfect mum” szerepében tetszelegni, de mindenkinek van egy-két alapelve, amiből juszt sem enged, hát nekünk ez ilyen!

Anyám megjött Brazíliából

Semmi részletet nem tudok, csak a lényeget: rázott a gép. Mármint számomra ez a lényeg, ugyanis, aki ismer engem, az tudja, hogy gyűlölök repülni. Konkrétan félek. Most már 2 éve sikerült megúsznom ezt az utazási formát, de félek, hogy lassan megint fel kell ülnöm a gépmadárra. Pedig én és gépmadár nem vagyunk túl jóban. Én nagyon tisztelem anyám, hogy felült a gépre és utazott 14 órát, de cserébe biztos meg is volt a jutalma, hisz Brazília gyönyörű. Vagyis, biztos az, hisz én még nem voltam. Minden olyan hely tabu számomra, amihez át kell szelni az óceánt. Mert, hogy ugye az óceán fölött ráz legjobban a gép. És az én fejemben, ha ráz, az egyenlő a lezuhanással. Szóval, hívott anyám, hogy hazaért, és első kérdésem az volt, hozzá, hogy rázott-e? És rázott. És nagyon rázott. Ergó, Brazíliába se megyek. Pedig rokonaink révén, könnyedén mehetnénk oda, de ott az a fránya 14 órás repülőút, ami a tetejére éjszaka történik, és ez nekem nehezítő tényező. Hogy miért, nem tudom, de éjjel pláne nem repülök. Ezek a fóbiák borzalmasak, de egyszerűen nem bírom legyűrni, pedig komolyan akarom. De nem megy, nem érzem biztonságban magam. Pedig a fiam nagyon szeretne repülni. Jaj, muszáj lesz felülnöm, pedig nagyon kihagynám. Szóval így állok én a repüléssel. Rosszul, szerintem. Pedig itt volt a nyár, és nekem mindig mehetnékem van, mert imádok utazni, de ezzel a lehetetlen szituációval nehéz. Na majd jövőre… (Minden évben ezt mondom, aztán, amikor eljön az aktuális nyár, folyton kitalálok valamiféle kibúvót, hogy miért is ne menjünk repülővel nyaralni.) A Brazíliai élménybeszámolót majd egy következő bejegyzésben írom meg, mert csak a hétvégén jön át anyu mesélni…

Itt van az ősz, itt van újra...

Bocsánat, iszonyat el voltam/voltunk tűnve. De ez a nyári vakáció, teljesen lefoglalt. Csak lamentálni szeretnék az időről, mert folyamatos gondban vagyok az évszakokat illetően. Ugyanis fogalmam nincs reggelente, hogy mit vegyek magamra, illetve, hogy mit vetessek fel a fiammal. Hol ősz van, hol nyár, hol pedig a cirkót kapcsolgatom, mert majd meg akarok fagyni. Ugye, másoknak is gondot okoz ez a meglehetősen fura időjárás? Most végül is milyen évszak van? A náthámból kiindulva tán ősz.
Én komolyan 2 hete gyűröm a náthát, és egész egyszerűen nem tudok belőle kivakarózni. Ha valakinek van javaslata, írja meg bátran, mert szedtem én már mindent, de semmi nem segít.
Szóval itt vagyok újra, mint az ősz is, hogy híres költőnkre utaljak. És van egy csomó izgalmas sztorim. Mert rengeteg helyen jártunk a nyáron, sok jó éttermet látogattunk meg és a lakásunkat is újítgatjuk, meg gyereket is nevelek még mindig, úgyhogy indul a BULI...

Iskolai, óvodai, bölcsődei szünet

Nem tudom, ki mennyire készült fel az előttünk álló nyári szünetre, de én „az éppen rákészülés fázisában” vagyok. Meg kell, hogy mondjam, az idő sem könnyíti meg a készülődést, mert gyakorlatilag nehezen veszem tudomásul, hogy itt a nyár, amikor gumicsizmában és őszi kabátban jár az egész család.
Mindegy, dátum szerint beköszöntött a nyár, és vele együtt a nyári szünidő is. Én, szerencsés helyzetben vagyok, mert itthon dolgozom, így némi idővel való ügyeskedéssel meg tudom oldani, hogy itthon is legyen a gyerek nyáron és én se maradjak le a munkámmal. De mit tesz az, aki nem otthon dolgozik, és valószínűleg ők vannak többségben. Hogyan oldja meg a 2 és fél hónapos nyári szünetet? Ki vigyáz a gyerekre? Tábor persze van 1000, bárhová be lehet íratni manapság a gyerekeket akár egész kis kortól, de, ha valaki nem tud otthon maradni a gyerekével, akkor valószínűleg ezeket a nem túl olcsó (helyenként heti 40.000 Ft-ba kerülő) táborokat sem tudja kifizetni, még, ha nagyon akarja sem. Tehát, mit csinálnak a gyerekek nyáron?
Ja, és az sem egy utolsó szempont, hogy a család együtt is elmenjen nyaralni, mert hát a szülőknek is jár a pihenés. De ahogy így osztok-szorzok fejben, egy egész éven át kéne gyűjteni a nyári programokra, ha a gyereket akarjuk táborba küldeni, és még szeretnénk együtt is eltölteni egy hetet valahol, plusz a maradék időben, ha az idő is engedi, néha strandra menni. Ez komoly anyagi megterhelést jelent a családok számára, főleg, hogy talán az egész havi bevételük mindössze arra elég, hogy fenntartsák az életüket, hát még hogy félre is tegyenek a nyárra. Gyakran úgy érzem, varázslónak kéne lenni, ahhoz, hogy az ember menedzselni tudja az életét. És most csak egy 2 és fél hónapos nyárról beszéltünk, nem az egész éves kiadásokról…

Júniusi karácsony

Van énekem egy kupis helységem. Ez egyfelől jó, de másfelől borzalmas, hisz így az ember lánya hajlamos mindent csak úgy behajigálni, evvel növelve a már amúgy is nagy felfordulást.
Éppen ebben a „szobában” tartózkodtam, és miközben pakolásztam, a fejemre borult (kis híján az életemet veszélyeztetve – kis túlzással) a karácsonyfadíszeket tartalmazó doboz. Így júniusban ez igen aktuális. Bár ahogy az időt néha elnézem…
De akkor az eszembe villant, hogy ezek a még soha nem használt díszek, amiket a januári leértékelésen lőttem fillérekért. (Amúgy megfizethetetlenül drágák lettek volna.) Juj, mindjárt aktuális lett a karácsony, mert én türelmetlen ember lévén, nagyon szeretném már látni a fánkat, ezekkel a pompás új díszekkel. (10 éven keresztül ugyanazokat az egyszínű díszeket használtuk, így unalmassá és kopottá váltak.) De sosem vettünk újakat, mert karácsony előtt senki nem akar gondolni plusz kiadásra a meglévőkön fölül, karácsony után meg már kedvem nincs ilyesmire költeni az amúgy is megcsappant kasszából. Na, de idén, végre megcsináltuk, legyőztük saját korlátainkat, és megvettük az új díszeket. Hurrá! Idén csodaszép új színes pompás gyönyörű karácsonyfánk lesz. Mindenkit kenterbe verünk!
Csak jöjjön már a karácsony!

Egy komplett nap az IKEA-ban

Kis családunk felkerekedett az Ikea-ba. Szükségünk volt új fürdőszoba bútorokra, így mi más is jöhetett volna szóba, mint a svéd bútorgyár. Reggel 10-kor elindultunk. Mivel egy meghatározott méretű mosdónk van a fürdőben, ezért csak korlátozott számban álltak rendelkezésünkre bútorok. Történetesen egy. Nekiálltam gondolkodni, hogy vajon melyiket vegyük meg. Mint előbb említettem, csak egyféléből lehetett választani. Délig ezen elfilozofálgattam, hol egyik lábamról a másikra álldigálva, hol a bútor előtt ücsörögve, hol a fiammal veszekedve, hogy miért nem tud viselkedni. Délben mondtam, menjünk enni, teli hassal jobban megy a döntés. Egy óra szünet és némi energiával a gyomrunkban, visszamasíroztunk a fürdőszoba részlegre. Délután 3 óra magasságában férjem úgy döntött, kezébe veszi a dolgot és közölte, hogy megvesszük azt, amit lehet, azaz azt az egyfélét, amit a mosdó méretei engedélyeztek. Komolyan egy komplett napot ellamentáltam, azon az egyféle bútoron, hogy jó lesz-e.
A büfében kifelé ettünk egy fagyit, ittunk egy kis vizet, majd fél 5 felé távoztunk. Még jó, hogy a férjem ott volt, mert különben egy egész napot eltöltöttünk volna az IKEA-ban, anélkül, hogy vettünk volna valamit, kivéve, persze a töménytelen mennyiségű kaját, amit egy nap alatt elfogyasztottunk az áruház éttermében és büféjében. De megmentette a helyzetet, így végül azt is vettünk, amiért odamentünk. Na megyek, mert bútort szerelünk éppen…