Én és az aranygaluska

Egyik hőn szeretett kedvencem az aranygaluska. Imádom a még melegen gőzölgő diós galuskákat, amint fürdőznek az istenien krémes vaníliasodóban. Ez a gyengém, na meg a vadas. De ma, mivel a nagybátyám jön vendégségbe, aki szintén nagy kelt tészta-szerelmes, ezért aranygaluskát készítek. A mi múltunk az aranygaluskával, régre nyúlik vissza, mert régebben, ha a sógornőm kedveskedni akart nekem a szülinapomon, akkor mindig csinált nekem, ma már letett eme jó szokásáról, mély sajnálatomra. Így maradtam én, aki el tudja készíteni, de én meg általában a barátainknak, avagy rokonainknak szoktam csinálni, mert itthon, a férjem és fiam körében, nem közkedvelt desszert. A magam érdekében, illetve, az alakom érdekében, pedig nem állok neki, csak azért, hogy nőjön a fenekem.
Úgyhogy, ma kiélvezem, mind az utolsó morzsáig. Na indulok is, mert még meg kell darálnom azt a tömérdek diót, ami kell bele.

Déli körkép a mekiben

Bokros teendőim közepette, nem volt időm gondoskodni az ebédemről, így beugrottam egy salátára a Mekibe. Szigorúan salátára, hisz évekig tartó meki-imádatomat legyőzendő nem járok oda enni, illetve, ha eszem, akkor csak salátát. Mindegy ez, a történet szempontjából, csak azért érdekes, mert miért kritizálok embereket, ha magam is azt művelem.
Megdöbbentő volt a gyerekek aránya a gyorsétteremben. Tömve volt 12 és 16 év közötti gyerekekkel, akik falták a hamburgert. Mennyi zsebpénzt kapnak a mai gyerekek? Nem a 16 évesekre gondolok, hanem azokra a 10 év forma kisfiúkra, akiknek otthon lenne a helyük, nem pedig a Mekiben. Persze biztos van olyan, hogy nincs mit enni otthon és akkor kézenfekvő a meki, de ezt rutinszerűen űzni, az már nagyon romboló tud lenni.
A második észrevételem, hogy a következő fogyasztó a kisgyerek és anyukájuk. De ezek az anyukák, igen csak kövérek voltak és csemetéik is már jól felhíztak. De, ha valaki amúgy is dundi, miért eszik akkor meki kaját? Mert én is tudom, hogy mit jelen elhízni, mert a terhesség alatt jómagam is felszedtem 35 kilót, de a gyerek 4 hónapos korára csodálatosan lekúszott a felesleg. És most nyáron is letornáztam a sport elhanyagolásából származó 10 kilós feleslegemet. Tehát, értem, hogy jó enni, de egy nőnek egy bizonyos életkor felett, sajnos figyelnie kell arra, hogy mit, mennyit és mikor eszik. Pláne, ha gyereke is van, akkor őrá is kell figyelni, hogy mit, mennyit és mikor eszik. És ráadásul azt is, hogy lehetőleg egészségeset egyen.

Véged Daubner! - Itt a házi torta!

Férjecském szülinapjára készülődvén, azon gondolkodtam, milyen tortát vegyek a páromnak. Mivel az édesség központi kérdés köreinkben, most is nagy hangsúlyt fektettem rá. Általában a Daubnerből hozzuk a szülinapi tortákat, mert verhetetlen, mind ízben, mind formában. Ráadásul a torta sütés művészete nem egy egyszerű mutatvány nekem, pedig heti szinten sütök valami desszertet. Idén, gondoltam szakítok a hagyományokkal és magam készítem a szülinapi tortát, mert úgy a szívem- lelkem benne van. Bevásároltam, mellesleg szerintem 3-szor annyit fizettem az alapanyagokért, mint a Daubnerben, egy komplett, kész tortáért. Sebaj, hisz a végeredmény majd mindenért kárpótol. Majd, szombat reggel nekikezdtem. Mivel egy összeollózott torta, ezért konkrét recept nem is állt rendelkezésemre, csak részletek, amiket magam raktam össze. Ezért időben keltem fel, hogy hamar nekiállhassak a remekművemnek. (Lehet éreztem a vesztem). Kevertem, sütöttem, mértem, raktam, kentem, díszítettem, majd 4 óra múlva lezuhantam a kanapéra, és végre vettem egy nagy, pihentető levegőt. Úgy éreztem magam, mint egy cukrász, aki 77 tortát sütött aznap. Nagyon elfáradtam. Hogy milyen lett? Szerintem elég jó. Vasárnap, a nevezetes napon, felvágtuk, és mindenki szerint jól sikerült. Küllemre nem a legcsinosabb, de ízre isteni lett. Ebédre pedig Minestrone levest készítettem, utána pedig lazacos gnocci volt, aminek eredeti, régi, olasz recept szerint készítettem a tésztáját. Valami mennyei volt, puha, ruganyos, ízletes, tényleg elképesztő volt. És még a fiam is ki tudta venni a részét a készülődésből, mert nagyon jól sodorta a kissé amorfra sikerült gnocci-kat. De a lényeg persze nem a formán volt, hanem a hozzáálláson. Egy szó, mint száz, remek lett minden kaja, és amolyan olasz módra, jól esett a délutáni szieszta. Nem tudom, még, hogy legközelebb is bevállalom-e a saját készítésű tortát, de mindenesetre: Rettegj Daubner!...

Vendékek jönnek...

Aminek csak ezért van jelentősége, mert készülni kell valami kis harapnivalóval. Mivel délután jönnek, uzsonnára gondoltam. Csakhogy mivel tegnap nem volt időm elmenni edzeni, ma akartam ezt bepótolni. A vendégek 3-ra jönnek, nekem fél 11-től 12-ig edzés, előtte utána utazás, reggel piacra kéne menni, közben ebédet kreálni és megsütni az uzsonnára valót. Hú, ma reggel gondoltam egyet és az ebédkészítés feladatát, rálőcsöltem a férjemre. (A piacra amúgy is mindig ő jár, így az eleve ki volt pipálva.) Amíg megjárta a piacot, addig összedobtam azt az izraeli túrótortát, amit mi nagyon kedvelünk, így mire a piacot megjárta, a süti már bent sütkérezett a jó meleg sütőben. Hosszasan és részletesen elmagyaráztam a rántás készítés csínyát-binyát, a férjemnek, majd eltűntem edzeni. Mire hazaértem, olyan töltött paprikát rittyentett, hogy életemben ilyen jót nem ettem, ebből a fajta ételből. Pedig az enyém sem rossz, de ennek a palinak egyszer kell elmagyarázni, aztán nagyon durván lepipál. Úgy érzem, hogy ebben az esetben igaz a mondás, hogy tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Tuti, hogy mostantól ezt a kaját, csak is ő fogja készíteni, mert ha valami ilyen jól megy, akkor azt a tehetséget ki kell aknázni. Tehát, megettem a töltött paprikát, és nekifogok a virslis hasénak, ami az öcséim körében örvend nagy közszeretetnek. Tehát végül is abszolváltunk mindent: piacon voltak, ebédet főztek, edzeni voltam, uzsonnát megcsináltam, jöhetnek a vendégek... Egységben az erő, tartja egy másik mondás, be lehet a férfiakat is engedni a konyhába, csak győzzük utána helyreállítani. De ma ez is tökéletes volt, olyan szép rendet rakott a férjem maga után a konyhában, hogy teljesen le voltam nyűgözve.

A Bock-bisztróban jártunk

Hites férjemmel, immáron hetedik éve hajtjuk együtt az élet szekerét. (hú, de szépen hangzott ez, még a végén előjön belőlem a költő…) Na már most, minden házassági évfordulónkon elmegyünk valami klassz helyre vacsizni. Imádunk jókat enni. Most ugyan ez kicsit körülményes volt, mert nyáron nagy diétába kezdtünk (erről majd máskor), de azért idén is neki indultunk ünnepelni. Férjem, mivel egy újságban olvasott a Bock bisztró séfjéről, ezért úti célul ezt a helyet választotta. Komolyan az a hely valami fantasztikus. Mivel nagy Párizs rajongó vagyok, már maga a miliő is elvarázsolt. Hihetetlen franciás hangulat, a személyzet végtelenül udvarias, a kiszolgálás világszínvonalú. Végre egy hely, ahol a szolgáltató ipar működik, és valóban kiszolgálják a kedves vendégeket. Ez számomra szívmelengető, ugyanis kis hazánkban demokrácia ide-vagy oda, a szolgáltató ipar még gyerekcipőben jár. De visszatérve a kajára. Miután sutba dobtam az adott estére a fogyókúrámat, berendeltem előételt, főételt és még desszertet is!!! Az előétel frenetikus volt. Királyrák volt, de nem holmi vézna mirelit, hanem szaftosan omlós dundi falatkák. Mindez nyakon volt öntve chilis fűszerolajjal, és friss baguettet adtak hozzá. Elképesztő volt. (hú, de éhes lettem, ahogy ismét felidéztem az ízeket)
A főételem hal volt, korrektül elkészítve, de semmi extra nem volt benne. Talán a választásom nem volt ideális, de a férjem főétele, valami csoda volt. Ami az elkészítésében nehézséget tud okozni, az a libamáj, de itt prímán meg volt oldva, mert elképesztően omlós volt.
Hát és számomra, egy hely mindig a desszertnél vizsgázik, ugyanis már-már fanatikusan szeretek sütni, és imádom a jó édességeket. Szóval ez a hely nagyon durván csillagos 5-re vizsgázott nálam. Egy angol krémet választottam, ami egy-egy roppanós rétes lap közé volt betöltve, és erdei gyümölcs öntettel megbolondítva. Mennyei volt.
És mivel mindenkit az árak érdekelnek, egy közép kategóriás hely, mármint árban. Ha valami fontos családi esemény van, akkor mindenképp ajánlom, de egy szimpla hétköznapi vacsora-kiruccanásra valószínűleg árban kicsit magas.

Családi kényeztetés

Tegnap reggel megsütöttem azt a croissant, amit előtte a Limara pékség honlapján olvastam. Már szombat este begyúrtam, kelesztettem, kinyújtottam, megformáztam, és vasárnap reggel már csak meg kellett sütnöm. Tegnap ugye vasárnap volt, az én férjem dolgozott, de én csodatündér feleség lévén, felkeltem fél 6-kor, hogy drága uram friss meleg croissant vihessen el reggelire. Majd a fiam, 7-kor örült ezeknek a csodás leveles francia kifliknek. És, az egészben a legjobb, hogy még én is ehettem belőle, mert okosan reggelire csináltam, amikor is még a fogyókúrázók is ehetnek ilyen bűnös dolgokat. Friss kávéval, tényleg nagyon jól esett. 15 perc mámor, ebben a kusza 1 hónapban, amíg káosz van a lakásunkban, ugyanis nappalit újítunk. Hú, elég durva nappali nélkül létezni. Nem tudom próbálta-e már valaki, de mi 3 hete nappali nélkül sínylődjük végig a napokat. De erről majd egy másik bejegyzésben írok részletesen. A lényeg, hogy a croissant istenien fenségesen finomra sikerült.

bűnözés

Ma több-ízben vétkeztünk, mind a fogyókúrámmal szemben, mind az egészséges életmóddal szemben. Ugyanis a fiam egész héten azért nyavalygott, hogy lángost akar reggelizni. Ma reggel, gondoltam, ám legyen. Kibattyogtunk a Fény utcai piacra, ahol a lángososnál, már törzsvendégnek számítunk, és ettünk egy sajtos tejfölös lángost. Majd, mivel én személy szerint nagyon kedvelem a Mekit (legalábbis eddig azt hittem), és most már 4 hónapja nem ettem ott semmit, felajánlottam a fiamnak, hogy ebédelhetünk ott, miután megvettük neki a H&M-ben, amire szüksége van. Na nagy kedvvel és korgó gyomorral beálltunk a sorba és megrendeltük a Happy meal menüt meg nekem, valami újfajta szendvicset. Először is egyáltalán nem esett jól. Lehet, hogy elszoktam ezektől a mű kajáktól 4 hónap alatt. Már nem is kívántam annyira mint régen. Ennek nagyon örülök, mert így egyre inkább alábbhagy a lendület, ami régebben behajtott egy-egy ilyen gyorsétterembe. A fiam, meg már egyáltalán nincs is oda értük, pedig mi nem tiltottuk, cirka 3 havonta egyszer elmentünk oda enni, de valahogy spontán leszokott róla. Lehet, hogy végleg marad az egészséges életmód?

Kis tücsök

Jó barátnőm M. már régóta mondogatja, hogy, ha a Balatonon vannak mindig benéznek Szemesre a Kis tücsökbe, mivel isteni a harcsapaprikás túrós csuszával. Ami történetesen az én életem párjának a kedvenc kajája. Nyáron a balatoni nyaraláskor útba ejtettük ezt a helyet. Hát, meg kell, hogy mondjam, isteni volt minden, amit kikértünk. Én, nagy vadas marha imádó hírében állok, így én azt rendeltem, de előtte még kértem egy sültpaprika krémlevest. Mindkettő elképesztő volt. A fiamnak marhapörköltet rendeltünk házi tarhonyával, ami tényleg házi volt, nem amolyan egyforma apró gömböcök gépi futószalagról, hanem kézzel gyúrott formátlan labdacsok, amikre élmény ráharapni, mert a fiam szavaival élve: ruganyos. És tényleg igaza van, ruganyos volt, nagyon házi, nagyon finom. A férjem persze húslevest kért (mi mást?), majd utána a híres harcsapaprikást. Mindkettőtől mámoros mosoly szaladt az arcára. Desszertnek (mert ugye számomra a desszert a lényeg) én madártejet, férjem pedig kávékrémet kért csoki fagyival. Madártej isteni volt (bár azt szerintem nehéz elrontani, hacsak nem csapódik ki a tojássárgája a nagy hőtől.) és ami külön szívmelengető számomra, hogy láttam benne, az apró barna vaníliamagokat úszkálni. Na, de a kávékrém, aminek az alján egy csokimousse szerű krém volt, én életemben olyan finom csokikrémet még nem ettem. Pont jó „cukorfokkal” rendelkezett, minőségi csokiból és elképesztően olvadt szét az ember szájában, mint egy jól behűtött trüffelgolyó.
A hely nagyon kellemes, nem puccos, de mégis kedvesek a pincérek, és az én vesszőparipám, hogy tudják mi a szolgáltatóipar. Az árak is kellemesek, egy vasárnapi családi ebédre tökéletesen megfelelnek, feltéve, hogy épp a Balaton közelében tartózkodunk. Mert Budapestről odamenni ebédelni, a mai benzinárak mellett, már talán nem annyira olcsó.