Karácsony utáni mérlegelés

Akik érdeklődnek a blogom iránt, azok tudják, hogy tavaly nyáron óriási projektbe kezdtem, még pedig abba, hogy leadom a rajtam felhalmozódott felesleget. Ezen tervem sikerrel zárult, ugyanis a szeptembert, már 11 kilóval könnyebben kezdtem. De ugye, mint tudjuk, nem lekínlódni nehéz a súlyt, hanem megtartani azt. Az igazi nagy próbatételt, tehát a karácsony jelentette. Megmondom őszintén, hogy voltak kilengések (töménytelen mennyiségű karácsonyi süti, majd megkaptam a Kitchen Aidet – amit muszáj volt naponta egyszer kipróbálnom sütés-ügyben, na, tovább nem is részletezem), nem is kicsi kilengések, de amikor éppen nem jött senki, vagy mi nem voltunk sehol, akkor próbáltam figyelni a szénhidrát bevitelre.
Ma reggel volt a mindent elsöprő mérlegelés: és láss csodát, csak fél kiló kúszott fel. Ennek felettébb örülök, mert az elmúlt évek karácsonyi tapasztalataiból kiindulva, én plusz 3 kilóban egyeztem ki magammal. De a fél kiló, minden álmomat felül/alulmúlta, és ettől még inkább motivált vagyok edzés ügyben, úgyhogy ma irány az edzőterem…

Szoros barátság a mérleggel

A nyári nagy fogyókúrám óta szoros barátságot kötöttem a mérleggel. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha az életemnek egy ilyen szakasza, ahol 3 naponta mérem magam. De sajnos 30 fölött rá kellet jönnöm, hogy már nem úgy működnek a dolgok, mint a 2. X tájékán. Mindenre figyelni kell. Vagy legalábbis a három alapelvre: mikor, mennyit, és mit. Ha ezt betartja az ember, és mellette legalább heti kétszer mozog valamit, akkor azért szépen lehet tartani a súlyunkat. De valóban ez egy folyamatos önkontrollal jár és egy folyamatos lemondásról. Valahogy az embernek át kell kódolnia az agyát, hogy déltől nincs szénhidrát evés, vagy ha egy héten egyszer becsúszik egy bűnözés, akkor utána edzés.
Én magam, mindig megmosolyogtam azokat a nőket, akik azt mondták, hogy 3 naponta mérik magukat a mérlegen. És tessék, most én is ezt csinálom. Az egyik jó barátom a mérleg lett. Hova jutottam… De így legalább sikerül tartanom ezt a kellemes közérzetet biztosító súlyomat. Tehát igaz, hogy harmincon túl meg kell ismerkednünk a mérleggel, és használnunk is kell, nem csak a port törölgetni róla havonta egyszer. Főleg így karácsony előtt kell vele sűrűn barátkozni, ugyanis az ünnepek után biztos, hogy lesz mit ledolgozni, ezért érdemes talán már előtte odafigyelni, hogy tényleg csak a karácsonyi kajákat kelljen letornázni.

Végre! - cukormentes kávészirup

Én, személy szerint imádom a cukorsziruppal édesített kávékat. Ez idáig rendben is volna, illetve addig volt rendben, amíg el nem kezdtem diétázni. Mert akkor aztán ennek a szenvedélyemnek is megálljt kellett parancsolnom. Maradt a sima, édesítős tejeskávé.
De, legnagyobb örömömre és megdöbbenésemre, a minap a Costa caféban jártam és láttam, hogy van cukormentes cukorszirup. (Na, ez így most elég viccesen hangzott. Ki hallott már cukormentes cukorszirupról?) A továbbiakban kávéízesítőként fogom nevezni. Szóval 3 féle ízben létezik: vanília, mogyoró és karamell. A hozzám hasonló diétázó csodabogarak, az egészségmániások, vagy a cukorbetegek biztos értékelni fogják ezen felfedezésemet. Azóta oda járok ezért a kalóriamentes, nem hizlaló kávécsodáért. Egyébként is kedveltem a Costát, de most még inkább elköteleztem magam, az irányába. Gyorsan rá is kerestem a neten erre a szirupra, a híres Monin cég gyártja, és a hazai importőrnél rendeltem is belőle. Jó, ha van itthon is alapon.
Szép lassan, hozzánk is bekúszik minden ami sugar free, és tényleg lemondás nélkül lehet diétázni, illetve karbantartani a súlyunkat. Ez jó. Mert, enni jó, jókat enni is jó, de sajnos egy bizonyos kor felett muszáj egy nőnek odafigyelnie az alamuszin felkúszó plusz kilókra. Tehát, irány a Costa, egy jó kis cukormentes mogyorós ízű tejeskávéért…

Fogyókúra párban, majd hárman

Idei nyarunk nagy projektje a fogyás volt. Ezt egy nagyon banális történet indította el. Családi banzáj volt nálunk, ahol ugyebár fényképeztünk. Na már most, amikor én megláttam, hogy immáron mekkorára dagadtam, elhatározásra jutottam, le kell fogyjak. Abban a pillanatban el is kezdtem jól bevált Norbi-diétámat. (Szülés után ugyanis ezzel a módszerrel fogytam 25 kilót.) Most csak 10-et kellett, de még reménykedem benne, hogy lemegy 3. Szóval becsületesen megmondom, hogy 73 kilóról indultam. Most, 3 és fél hónap elteltével vagyok, 63. Ez a szám már tetszik. És ami még fontosabb, hogy végre az is tetszik, amit a tükörben látok. És valóban tetszik, nem csak önámítok, hogy jó ez, meg persze de már szültem, meg nekem már úgyis van férjem. Most mindenféle magyarázat nélkül jól érzem magam a bőrömben. Amíg a fiam itthon volt nyári szüneten, addig minden nap lelkesen (néha kevésbé lelkesen) tekertem 20 kilométert a szobabringámon, fiam a férjemmel karöltve jókat derült rajtam, hogy folyt rólam a víz. Már hogyne folyt volna, mikor soha az életemben nem sportoltam semmit. De komolyan. Az egyik orvos avval a szóval jellemezte a fizikai állapotomat, hogy kripli. Na, ezzel az indítással kezdtem neki, a saját magam által összeállított edzésprogramomnak. Minden nap tekertem és szigorúan figyeltem az étrendre. Most már csak heti kétszer járok el edzeni, de ez már marad, a jó közérzet és a szinten tartás végett is.
És, ami az egészben a legjobb volt, hogy a férjem is rávette magát, és ő is fogyott már 12 kilót. Majd egy hónap elteltével N. is csatlakozott a fogyókúrázók népes táborához. És így együtt sokkal könnyebb volt végigcsinálni. Illetve, én még most is csinálom, mert most vérszemet kaptam és még le akarok dobni 3 kilót, hogy becsússzak 60 alá. Szóval, a nyáron fogytunk és most örülünk, mert így sokkal jobb. Tehát, aki fogyni akar, csak rajta, nagy buli és a végén tényleg megvan a jól megérdemelt jutalom…