Eredet, mint család-összekovácsoló erő

Most egy olyan filmről írok, amit én személy szerint nem láttam, de nagyon jól tudok róla értekezni. Történt ugyanis, hogy a férjem már hónapok óta nyafogott, hogy meg kéne nézni az Eredetet, mert valami hiper-szuper rendezője van, meg Leonardo Dicaprio sem elhanyagolható szempont. Mivel én, a fejemben elkönyveltem ezt a filmet, mint sci-fit, kategorikus nemmel feleltem az elmegyünk-e megnézni kérdésre. Férjem megnézte, totálisan levette a lábáról, majd most hónapokkal később, teljes megdöbbenésemre, a sógornőmék is megnézték és láss csodát tetszett nekik is. Ez a tény csak azért döbbenet, mert még egyetlen árva film sem volt, ami nekik is és nekünk is maradandót nyújtott volna. Tehát, ez a tény nagy ujjongást váltott ki körünkben, és kvázi ujjal mutogattak rám, hogy milyen ciki, hogy én nem láttam. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor outsider-ként ül egy társaságban, mert ők hangosan nevetve beszélnek valamiről, amiről nekünk, outsidereknek, halvány lila gőzünk sincs. Egymás szavába vágva lelkesedtek a film egyes jeleneteiért, és kérdezgettek olyan érthetetlen félmondatokat, hogy „szerinted az álomban maradt?” Mi van?????
Muszáj megnéznem a filmet, ami ekkora összeborulást váltott ki a családban, meg már bizarr is, hogy csak én nem tudok hozzászólni a témához, pedig nem jellemző rám a „csendben ülök és hallgatok” szerep-leosztás.

Szívrablók, avagy a csodás Monaco

Drága, egyetlen és megismételhetetlen férjem, egyik este elvitt moziba. A filmet meglepetésből, ő választotta. Mivel jól ismer, így nem volt nehéz dolga. Egy francia filmet választott, amely Monacoban játszódott. Mivel imádom Monacot, természetesen nagyon tetszett. A film vicces, egy elcsépelt amerikai szerelmi történet európai köntösbe csomagolva, ami ettől kissé szokatlan, így érdekes is egyben. Tényleg jól szórakoztunk rajta. A lényeg, amiről írni akartam, nem is ez, hanem inkább, a női butaság. A filmben egy férfi el akar csábítani egy nőt, és erre mindenféle vicces taktikát bevet. De olyan egyszerű és együgyű taktikák voltak ezek, amiken sírva nevettem a moziban, és nem hittem el, hogy a nő tényleg "bekapja a horgot". Nem tudtam eldönteni, hogy mi nők tényleg ennyire kiszámíthatóak vagyunk, vagy csak annak láttatjuk magunkat. De, ha egy film így állít be minket, akkor talán mi kommunikálunk rosszul, vagy tényleg csak a házasság mozgat minket? Tényleg minden nőnek az az egyetlen vágya, hogy idővel férjhez menjen? És az ehhez vezető utat, a férfiak mind tudják. Komolyan egy, és ugyanazon forgatókönyv szerint működünk, mi nők? Mindenkire ugyanazok a dolgok hatnak, és mindannyian ugyanazoktól a dolgoktól és ajándékoktól ájulunk bele a férfi karjaiba? Valószínűleg, igen. De, akkor mitől vagyunk mégis különböző egyéniségek? Mitől jó nő egy nő, és mitől rossz nő egy nő? Mitől válik egy nő potenciálisan elcsábítható feleség-jelöltté? Mi az, ami egy nőben megmozgatja egy férfi fantáziáját, ha ennyire egyformák vagyunk?
Nem tudom, ki tudja ezekre a kérdésekre a válaszokat, vagy, hogy tudja-e valaki egyáltalán, de azért érdemes rajtuk elgondolkodni...

Filmkritika

Megnéztem tegnap este, immáron másodszorra az Eclipse-et. FÚÚÚÚ. Nem is tudom, mit mondjak. Alapvetően jó, hisz egy Twilight adaptáció nem tud rossz lenni, de azért vannak benne meghökkentő részletek. A smink elég gyatra volt, szegény Edwardunk gyakran hasonlított inkább egy hullára, mintsem egy vámpírra. A parókák szintén csapnivalóak voltak, külön életet éltek a színészektől, és igazán műre sikerültek. A digitális megoldások, melyekkel megoldották, hogy letörjenek a fejek, inkább hasonlítottak a 70-es évek horrorfilmjeire, mintsem a 21. századi profi filmezésére. Na de a rosszon kívül, volt jó is, például voltak benne igen romantikus részek, már már csöpögősek, de nem baj, mert mi csajok ezeket imádjuk, úgyhogy ez pont úgy volt jó, ahogy volt. Jacob teste még mindig pöpec. És a zenék is kiválóak, kellően elvontak és abszolút emelték a film színvonalát, és szépen kiegészítették a jeneteket.
Egyszóval, mint film, még mindig nem az igazi, de sebaj, tuti meglesz a polcomon majd DVD-n is, de, aki nem olvasta a könyvet, az ne várjon valami maradandót. Nekünk Twilight fun-oknak is csak a könyv miatt ekkora élmény. Szóval, éljen a Twilight!

Szex és New York 2

Hárman nők, nevezetesen N., Sz., és én, elmentünk megnézni a várva várt filmet. Nagy sorozatkedvelők vagyunk, nem volt ez másként a Szex és New York sorozattal sem. Persze emiatt az első mozifilmet is kötelező volt megnéznünk. Az még tetszett is, vicces volt, pont jó mennyiségben volt benne pénzszórás, Jimmy Choo, Manolo Blahnik, meg Louis Vuitton. Na, de ez a második rész. Mivel nagy rajongója vagyok a sorozatnak, így rossz érzéssel szidom a filmet, de ez a film nem szólt semmiről, csak a pénzszórásról, a márkákról, és Sarah Jessica Parker még mindig remek alakjáról. A film szerencséje a vicces mondatok és a sikersorozat. Ezek nélkül, nem mehetne telt házakkal ez az alkotás a mozikban.
Mi, akik imádjuk a márkákat, még nekünk is sok és üres volt ez az inkább brandfilmre hajazó imagefilm. Plusz idegesítő tényező volt a filmben Sarah Jessica Parker vékony, jól karbantartott alakja, amint fehérneműben rohangál a vásznon. Némi reménysugarat csak az szolgáltat a filmben, nekünk földi halandóknak, hogy az ő arca is ráncos smink nélkül.