Eredet, mint család-összekovácsoló erő

Most egy olyan filmről írok, amit én személy szerint nem láttam, de nagyon jól tudok róla értekezni. Történt ugyanis, hogy a férjem már hónapok óta nyafogott, hogy meg kéne nézni az Eredetet, mert valami hiper-szuper rendezője van, meg Leonardo Dicaprio sem elhanyagolható szempont. Mivel én, a fejemben elkönyveltem ezt a filmet, mint sci-fit, kategorikus nemmel feleltem az elmegyünk-e megnézni kérdésre. Férjem megnézte, totálisan levette a lábáról, majd most hónapokkal később, teljes megdöbbenésemre, a sógornőmék is megnézték és láss csodát tetszett nekik is. Ez a tény csak azért döbbenet, mert még egyetlen árva film sem volt, ami nekik is és nekünk is maradandót nyújtott volna. Tehát, ez a tény nagy ujjongást váltott ki körünkben, és kvázi ujjal mutogattak rám, hogy milyen ciki, hogy én nem láttam. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor outsider-ként ül egy társaságban, mert ők hangosan nevetve beszélnek valamiről, amiről nekünk, outsidereknek, halvány lila gőzünk sincs. Egymás szavába vágva lelkesedtek a film egyes jeleneteiért, és kérdezgettek olyan érthetetlen félmondatokat, hogy „szerinted az álomban maradt?” Mi van?????
Muszáj megnéznem a filmet, ami ekkora összeborulást váltott ki a családban, meg már bizarr is, hogy csak én nem tudok hozzászólni a témához, pedig nem jellemző rám a „csendben ülök és hallgatok” szerep-leosztás.