Elmélkedés egy könyvről

Felkavaró élmény lehet ez a könyv, éppoly felkavaró, mint a szerzővel, Szalai Viviennel való interjú, amit a minap hallottam a rádióban. Biztos sokan vannak, akik hallottak már a könyvről, mely egy luxus-prostituált elbeszélései alapján mutatja be a dubai turizmust, illetve a magyarországi szex-iparágat. Ezek a hölgyek 1000 euro/óráért cserébe, bármit meg KELL, hogy csináljanak. Beleértve mindent, amit ember el tud képzelni, illetve, amit a "vevő" kíván. Még az óvszer használatát is mellőzik, ha a kuncsaft úgy óhajtja. Megér ennyit a pénz? Mert ez csakis a pénzről szól, hisz ezeknek a lányoknak nincs párjuk az életben, nincs kihez odabújjanak egy közelgő karácsony estén, nincs, és valószínűleg nem is lesz gyermekük, nincs másuk, csak a pénzük. És, igen, tényleg jó Louis Vuitton táskával rohangálni, meg luxusautót vezetni, na de nem mindegy, hogy milyen áron került az a tárgy a birtokunkba. Nyilván ezek a lányok, úgy érzik, hogy nincs más, amivel pénzt kereshetnének, így marad a testük. Hisz biztos, hogy ennyi pénzt, polgári állasból nehéz összekalapolni, de a jó öreg mondás ez esetben is adekvát: "A pénz, nem minden." Mit számít a ház előtt parkoló vagány "verda", ha nincs kivel megosztani, illetve, ha otthon, csendes magányban az aids-teszt eredményre várakozik? A pénz, eszköz a boldogsághoz, de nem maga a boldogság. Ha valakinek szép, kiegyensúlyozott élete van, és még rendelkezésére is áll egy vastag bankszámla, az extra boldog életet élhet, de ha csak pénzünk van és kiegyensúlyozott életünk nem, akkor az édes kevés a boldogsághoz. A harmónia magunkkal, és szeretteinkkel az, ami soha, semmivel nem pótolható, minden mást lehet helyettesíteni. Nekem még az is furcsa ezekben a sztorikban, hogy a lányok, hogyan tudják azt az elemet feldolgozni, ebben a történetben, hogy bérbe adják a testüket, amivel más rendelkezik néhány órára. Ezt nevezem én, brutális kiszolgáltatottságnak.
Na, de reménykedjünk abban, hogy azért nem túl sok lány szaladgál ezzel a puttonnyal a hátán, és nem sokan érzik azt, hogy ez az egyetlen módja a boldogulásuknak/boldogságuknak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése