Fiam nagycsoportos

Az ovi nagy dérrel-dúrral elkezdődött. Fiam javában hallgatja tőlem, hogy ez már nagycsoport, jövőre meg irány az iskola. Szerintem tuti, hogy mindez már a fülén jön ki, és ezt maga is megerősíti, hisz nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja, nem akar suliba menni. Remek. Már iskolakezdés előtt elértem, hogy utálja az egészet. De vajon tényleg már 6 éves korukban eldől a sorsuk? Ha gyenge iskolába kerül, akkor végérvényesen lemarad? Hú, de nehéz ez. Trenírozzuk gyerekeinket, avagy sem?
Amikor mi voltunk ennyi idősek, akkor anyám „kiválasztotta” (nem mondanám, hogy túl nagy műgonddal), a hozzánk legközelebb eső általános iskolát. Jó volt, nem volt jó, az volt. Kész. Nem volt ekkora harc a jó helyekért a sulikba, mert viszonylag egyelőek voltak a helyek és a gyerekek is. De ma óriási a szórás, nagyon sok az okos, jó képességű gyerek és nagyon sok a szülő által agyontrenírozott gyerek is. Már oviban nyelvet oktatunk, meg számítástechnikát. Minek? Te jó ég, miért hozunk mindent ennyire előre? Oviban nem csak játszani kéne?
De, ha meg az enyém csak játszik, akkor hamar elhúznak mellette a többiek. És mi lesz akkor a jó gimivel és a jó egyetemmel?
Hú, de előre szaladtam. Idén nagycsoportos, élvezi a játékot és a szabadságot, jövőre meg indul az iskola, és vele együtt a kötelességek…