Egy igazi mesefilm-élmény

Fiammal moziban jártunk pénteken. Már régóta szerette volna megnézni a Sammy nagy kalandját, és ma volt a napja, hogy ezt abszolváltuk. Jegyet megvettük, betáraztunk egy csomó kaját, mert nincs mozi pop-corn nélkül, majd beültünk a terembe. Még mielőtt elkezdődhetett volna a film, a fiam a kukorica háromnegyedét elfogyasztotta. Sebaj, volt még Milka mogyorós drazsé.
Én, mivel más szemmel nézem a meséket, mint a fiam, megdöbbenéssel konstatáltam, hogy rettentő sok az erőszak és a brutalitás a mesékben. Volt 4 mese előzetes, amelyek egytől egyig a harcról és a gonosz legyőzéséről szólt. De nem ám, olyan régi Disney-s, visszafogott stílusban, hanem 3D-ben, szörnyen ijesztő figurákkal, akik konkrétan az egész világot el akarják pusztítani. A 3D-vel nincs bajom, addig, amíg nem arra használják, hogy a kisgyerekek minél élethűben éljék bele magukat egy gonosz elleni küzdelembe. Én nem szeretem ezeket a virtuális világokat, mert ezek a parányi ember gyerekek még nem tökéletesen különítik el a valóságot, a mesében látott illúziótól. És szerintem ezt kihasználni, nagyon veszélyes tud lenni.
Majd következtek a reklámok, köztük az egyik kedvencem, mellesleg az egyik vesszőparipám is egyben, a Schweppes reklám. Amelyben Nicole Kidman félig pucéran kelleti magát egy fickónak. Ugye még mindig egy gyerekmese miatt ülünk a moziban…
Mindegy ezeken átlendülve, elkezdődött a mese, ami nagyon színvonalas volt, gonoszoktól, szörnyektől, erőszaktól mentes, szépen, igényesen megrajzolt, jó történetet elmesélő alkotás. Kicsit még bele is fűzték a környezetszennyezés-szálat, amitől még tanulságos is volt. Akinek van 6 év körüli gyerek, annak tényleg nagyon ajánlom, mert kedves mese, amivel tuti nem ártunk a csemeténknek, ha megnézi…

Szívrablók, avagy a csodás Monaco

Drága, egyetlen és megismételhetetlen férjem, egyik este elvitt moziba. A filmet meglepetésből, ő választotta. Mivel jól ismer, így nem volt nehéz dolga. Egy francia filmet választott, amely Monacoban játszódott. Mivel imádom Monacot, természetesen nagyon tetszett. A film vicces, egy elcsépelt amerikai szerelmi történet európai köntösbe csomagolva, ami ettől kissé szokatlan, így érdekes is egyben. Tényleg jól szórakoztunk rajta. A lényeg, amiről írni akartam, nem is ez, hanem inkább, a női butaság. A filmben egy férfi el akar csábítani egy nőt, és erre mindenféle vicces taktikát bevet. De olyan egyszerű és együgyű taktikák voltak ezek, amiken sírva nevettem a moziban, és nem hittem el, hogy a nő tényleg "bekapja a horgot". Nem tudtam eldönteni, hogy mi nők tényleg ennyire kiszámíthatóak vagyunk, vagy csak annak láttatjuk magunkat. De, ha egy film így állít be minket, akkor talán mi kommunikálunk rosszul, vagy tényleg csak a házasság mozgat minket? Tényleg minden nőnek az az egyetlen vágya, hogy idővel férjhez menjen? És az ehhez vezető utat, a férfiak mind tudják. Komolyan egy, és ugyanazon forgatókönyv szerint működünk, mi nők? Mindenkire ugyanazok a dolgok hatnak, és mindannyian ugyanazoktól a dolgoktól és ajándékoktól ájulunk bele a férfi karjaiba? Valószínűleg, igen. De, akkor mitől vagyunk mégis különböző egyéniségek? Mitől jó nő egy nő, és mitől rossz nő egy nő? Mitől válik egy nő potenciálisan elcsábítható feleség-jelöltté? Mi az, ami egy nőben megmozgatja egy férfi fantáziáját, ha ennyire egyformák vagyunk?
Nem tudom, ki tudja ezekre a kérdésekre a válaszokat, vagy, hogy tudja-e valaki egyáltalán, de azért érdemes rajtuk elgondolkodni...

Filmkritika

Megnéztem tegnap este, immáron másodszorra az Eclipse-et. FÚÚÚÚ. Nem is tudom, mit mondjak. Alapvetően jó, hisz egy Twilight adaptáció nem tud rossz lenni, de azért vannak benne meghökkentő részletek. A smink elég gyatra volt, szegény Edwardunk gyakran hasonlított inkább egy hullára, mintsem egy vámpírra. A parókák szintén csapnivalóak voltak, külön életet éltek a színészektől, és igazán műre sikerültek. A digitális megoldások, melyekkel megoldották, hogy letörjenek a fejek, inkább hasonlítottak a 70-es évek horrorfilmjeire, mintsem a 21. századi profi filmezésére. Na de a rosszon kívül, volt jó is, például voltak benne igen romantikus részek, már már csöpögősek, de nem baj, mert mi csajok ezeket imádjuk, úgyhogy ez pont úgy volt jó, ahogy volt. Jacob teste még mindig pöpec. És a zenék is kiválóak, kellően elvontak és abszolút emelték a film színvonalát, és szépen kiegészítették a jeneteket.
Egyszóval, mint film, még mindig nem az igazi, de sebaj, tuti meglesz a polcomon majd DVD-n is, de, aki nem olvasta a könyvet, az ne várjon valami maradandót. Nekünk Twilight fun-oknak is csak a könyv miatt ekkora élmény. Szóval, éljen a Twilight!

Toy Story 3

Hosszas várakozás és izgalom után, megnéztük a várva várt filmet: a TOY STORY 3-at. Fiam, már hónapok óta erre készült és ez a rajzfilm ráadásul egy felnőttek számára is élvezhető és szórakoztató alkotás. Nekem, személy szerint, egyik nagy kedvencem.
A mese édes is volt, néha talán kissé ijesztő, de komoly érzelmi témákat feszegetett, ami kiváló kiindulási alapot szolgáltatott egy fontos beszélgetésre a fiúnkkal. A film után még másfél órán keresztül tisztáztuk a felmerült kérdéseket.
De amiről inkább írnék, az a tény, hogy felnőtt reklámok vannak a gyerekfilmek előtt. Én, kiakadtam azon, hogy bár Disney, de durva mesét, nevezetesen a "Varázslótanonc"-ot mutatták be a Toy Story előtt, amit átlagban 5 évesek néznek meg.
De ami még durvább, az a Schweppes reklám, amiben Nicole Kidman mutogatja a pucér hátát, és egyértelmű szexuális jelzéseket ad egy jóképű macsónak. Ennek a reklámnak melyik része való egy 5 éves gyereknek?
Felháborít, hogy nem lehet szűrni ezeket a reklámokat, legalább a gyerek-mozik előtt, és így beáldozzák gyerekeinket a reklámokból befolyó anyagi haszon kedvéért...