Fegyelem - figyelem - úszás

Ugye azt már sokszor megírtam, hogy a fiam jár úszni. A minap az úszáson, kifakadt az edző, hogy nem lehet haladni a gyerekekkel, mert fegyelmezetlenek 6-7 évesen, nem képesek vigyázzban állni, ha azt kell, nem fogadnak szót, visszabeszélnek, és nem koncentrálnak. (Kivéve a mi fiunkat – őt konkrétan névvel kiemelte, mint követendő példát) Dagadt a mellem a büszkeségtől, gondolom ezt mondanom sem kell. De viszont azt nem értem, hogy 6-7 évesen miért kell még egy edzőnek a szófogadással foglalkoznia, az úszás-oktatás helyett. Ez szerintem elég kellemetlen tud lenni, mert a szülők várják az úszás – sikereket, miközben a nevelési alapoknál kell elkezdeni a velük való foglalkozást. Én (szakmám szerint pedagógus) tökéletesen megértem, hogy ez így nincs rendjén, mert így tényleg elvész a lényeg.
Talán a családokban túl sok a liberalizmus, és kevés a szigorúság. Pedig a szigorúság már a mi gyerekkorunkban is működött. És nem volt tanárverés, meg szemtelenkedés. Én szerintem túl sok joguk van a mai gyerekeknek, de annál kevesebb kötelességük. Én személy szerint ezért is tartom fontosnak az úszást, mert mindent megkap a gyerekünk (érzelmileg, figyelmileg, anyagilag egyaránt), de ezért neki is kell tennie valamit. Most 5 évesen az úszást tudja ezért tenni. És a kiváltságok, csak akkor járnak, ha a kötelességek is teljesítve vannak. Mert a nagy világban sem lesz ez másként, ha felnő, ha teljesít, kifizetik, ha nem teljesít, kirúgják. Ez ilyen egyszerű! Dehogy egyszerű, az egész gyerek-nevelés iszonyú bonyolult, én is csak próbálok okoskodni, aztán reménykedem, hogy elég volt, amit tettem és adtam a fiamnak útravalóul…

Korán kelés

Ha valaki meg tudja nekem magyarázni, hogy a gyerekek hétvégén miért kelnek hajnalban, és amikor meg muszáj volna korán kelni, miért kell noszogatni őket; az jelentkezzen. Epedve várom az okfejtést. Én, ugyanis még nem tudtam erre a fogós kérdésre rájönni. Az én gyerekem hírhedten korán kelő. Fél 6, 6 körül. A sógornőmék, ha náluk alszik, szenvednek, mert az én kis kakasom fél 6-kor már kotkodácsol, persze tekintet nélkül a többiekre, akik épp akkor fordulnak a másik oldalukra. Hát így megy ez nálunk minden áldott reggel, kivéve persze, mikor úszni kell menni.
Na, akkor megy a 7-ig alvás. 7-kor kell indulnunk az uszodába, ezért meglehetősen kellemetlen, ha 7-kor kell kicibálnom őt az ágyból. De az is kellemetlen, ha nem hagyom aludni, és egész reggel dúl-fúl, meg nyávog, hogy nem akar úszni menni.
Nem volt ez másként ma reggel sem, hisz úszás nap volt. 7-kor úgy kellett kivakarnom a pihe-puha ágyból. De jó lett volna, ha mindez szombaton történik, akkor még meg is dicsértem volna, hogy milyen szépen aludt. De így, szerdán, maradt a nyávogás, meg a szenvedés. (Én meg hallgathatom az ovi bejáratáig, és mennyire megértem, mert, ha valaki, én igazán útálok korán kelni.) Úgyhogy ilyenkor mindig megsajnálom, majd másnap reggel már magamat sajnálom, amiért megint kelhetek fél 6-kor, mert valaki kukorékol a gyerekszobából.

Sport mindenáron?

Az én válaszom: rémálom. Rémálom, de kötelező rémálom. Sokan vaskalaposnak mondanak, de az úszás nekem az a kategória, amiből nem engedek. Hisz muszáj valamit sportolnia a gyereknek, és az úszás a legjobb módja, hogy minden izma egyaránt fejlődjön. Ez nem holmi hirdetés akar lenni, vagy netán kampány az úszás mellett, csak nekem ez a véleményem róla. N. gyereke és az én gyerekem egy úszóedzőhöz jár. Csak, hogy míg N. gyereke imádja az úszást, az enyém utálja. Komolyan drámai és egyben leírhatatlan a különbség a kettőjük hozzáállásában. Az én csemetém minden reggel cirkuszol, mikor menni kell, N.-ék örömmel érkeznek és lányuk szinte berepül a vízbe. Mindent megcsinál és napsugarakat hoz az uszodába a széles mosolya.
Az én gyerekem csak ordítást hoz az uszodába és hatalmas viharfelhőket. Pedig ügyes, de nem szereti az egészet. De ha most beadom a derekam és engedem, hogy abba hagyja, akkor feljogosítva érezheti magát, hogy innentől bármit befejezhet idő előtt, ami nem neki tetsző. Pedig megmondom őszintén, szívem szerint már rég megengedném, hogy hagyja abba, csak az eszem tudja, hogy nem szabad. De vajon hol húzódik az a bizonyos vékony határ, amikor még építő a kitartás, és nem romboló? Mikortól kezdem a gyerekemet megnyomorítani, mert egy olyan dolgot csináltatok vele, amit történetesen utál? Abban reménykedem titkon, hogy, ha úszik, akkor csinos kis pasas lesz belőle idővel, akinek az izmain látszik, hogy kemény edzések állnak mögötte. Na, akkor, egyszer, azért remélem, hogy hálás lesz nekem, amiért kitartóak voltunk. Hú, de addig még rengeteg edzés és kemény munka áll előttünk.