Culinaris

Egyszerűen rajongok ezért a boltért, mert szinte minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere. Ez az a bolt, ahol, mi, étel, édesség és különlegesség-függők igazán jól érezhetjük magunkat. És a tetejére, még olyan termékek is vannak, amiket csak külföldön tud beszerezni az ember. Mivel, útba esik az oviba jövet-menet, gyakran térek be a Culinarisba.
Nem is tudom már, hogy tulajdonképpen mit is akartunk venni tegnap, amikor legutóbb betértünk ide, de valószínűleg ez lényegtelen is. A lényeg inkább az, hogy a fiammal voltam, és ő még rajtam is túltesz vásárlásban. Csak nem ő is egy Shopping victime, mint az anyja? Juj, azt nem szeretném, de az tény, hogy imád jókat enni és így adott volt, hogy minden második terméket meg akarja majd venni. Mire mindent összevásároltunk, csak úgy izzott a bankkártyám a pénztárnál. De olyan jó kis vacsorát kerekítettünk az ott megvásárolt guacamole-ból, pármai sonkából, bivalymozzarellából, (nem is részletezem tovább) hogy mind a 10 ujjunkat megnyaltuk utána. Aztán a fiam desszert gyanánt ráugrott a Ben and Jerry’s fagyira (persze chunky munky ízben), amitől aztán nekem facsarodott a fogyókúrás szívem. Másnap reggel aztán én is rárepültem az amerikai nyalánkságra, mondván, hogy reggel még lehet bűnözni.
Jó lesz, ha a fiam elkezdi a sulit, és már nem fog útba esni A BOLT, mert ezt nem lehet bírni anyagilag, ugyanis nincs annyi pénz, ami nekem elég lenne a Culinarisban.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése