Végérvényesen elmúlt karácsony

Mivel a férjem csak ma ért rá, gyorsan nekiestünk a fának. Leszedtük a fát, minden dekorációt begyűjtöttünk és elcsomagoltunk. Utána cirka 2 órát takarítottam mire összeporszívóztam az összes tűlevelet. És ezáltal újabb indokot találtam a műfenyő vásárlásra, amit hangoztattam is a férjemnek, miközben izzadt a balta súlya alatt, amellyel a fát próbálta félbe vágni. Tehát indokom van bőven.
Ilyenkor mindig olyan szomorúan nézek körbe az utcán, letűnt ünnepek hangulatát idézi a sok csupasz fenyőfa, amint várakozik, hogy végső búcsút intsünk nekik. (hú de költői vagyok). Mindennek tetejére meg itt van ez a nagy szürkeség, meg köd, ami amúgy is megadja a borongós január alaphangulatát. Meg kell, hogy mondjam, hogy az évnek ez az egyetlen szakasza, amit nem fogadok kitörő lelkesedéssel. Sőt, ilyenkor már nagyon várom a tavaszt, ami kellőképpen lassan érkezik. De viszont szeretem az újévi friss, fiatalos lendületet, a terveket, célokat, amiket ilyenkor megfogalmaz az ember. Ez idő tájt szoktam elkezdeni tervezni a nyaralást, és akkor pikk-pakk jobb kedvem lesz.
Tehát végleg lezártuk az ünnepeket, itt az újév, meg az új lendület. Lehet fogadalmakat tenni, amit nekem speciel sosem sikerül megtartanom, de azért a hangulat miatt mindig teszek egyet.

Levontam a konzekvenciát…

Idén, mivel jómagam is beégtem fenyő-vásárlás ügyben, úgy döntöttem, hogy veszek egy műfenyőt. Hatalmas nagy szám volt, hogy a férjem milyen ronda fát vett tavaly, hát emberek, én idén olyan pocsékat vettem, hogy csendben lapulva sírdogáltam, mikor megláttam kibontva. Az én édes férjem olyan kedves volt, hogy nem vágta ezt a fejemhez, pedig simán megérdemeltem volna, hisz tavaly én ugyanezért, marha nagy patáliát csaptam. Csak éppen akkor ő vett rusnya fát, de az ideinél még mindig szebbet, meg kell, hogy mondjam férfiasan. Úgyhogy nem érdekel senki és semmi, a mai fáknak amúgy sincs illatuk, én pedig legalább nem fogok minden évben sírva mulatni a fa alatt, hogy milyen rettentő a formája, veszünk egy gyönyörű rajzolt formájú műfenyőt.. Rendben, ezt okosan kigondoltam, meg azt is, hogy januárban fél áron megveszem, csakúgy, mint tavaly a gömböket. Igen ám, de januárban már nincs egy darab műfenyő sem, szerte e világon, bárhol is néztem. Úgyhogy a tervem megvalósítása decemberre csúszott, talán akkor majd tudok venni egy műfenyőt.
Tehát, jövőre, azaz már idén, műfenyőnk lesz, ha a fene-fenét eszik is, mert elegem van az amorf alakú fákból, és amúgy is mostanság sokat beszélünk a környezet megóvásáról, tehát így több legyet ütök egy csapásra.

Karácsony utáni mérlegelés

Akik érdeklődnek a blogom iránt, azok tudják, hogy tavaly nyáron óriási projektbe kezdtem, még pedig abba, hogy leadom a rajtam felhalmozódott felesleget. Ezen tervem sikerrel zárult, ugyanis a szeptembert, már 11 kilóval könnyebben kezdtem. De ugye, mint tudjuk, nem lekínlódni nehéz a súlyt, hanem megtartani azt. Az igazi nagy próbatételt, tehát a karácsony jelentette. Megmondom őszintén, hogy voltak kilengések (töménytelen mennyiségű karácsonyi süti, majd megkaptam a Kitchen Aidet – amit muszáj volt naponta egyszer kipróbálnom sütés-ügyben, na, tovább nem is részletezem), nem is kicsi kilengések, de amikor éppen nem jött senki, vagy mi nem voltunk sehol, akkor próbáltam figyelni a szénhidrát bevitelre.
Ma reggel volt a mindent elsöprő mérlegelés: és láss csodát, csak fél kiló kúszott fel. Ennek felettébb örülök, mert az elmúlt évek karácsonyi tapasztalataiból kiindulva, én plusz 3 kilóban egyeztem ki magammal. De a fél kiló, minden álmomat felül/alulmúlta, és ettől még inkább motivált vagyok edzés ügyben, úgyhogy ma irány az edzőterem…

Utólag okos az ember…

Ugye azt már említettem, hogy idén, újfent alulmaradtam a mi kis házi fadíszítési versenyünkben. Szomorú, de el kell ismerjem, hogy hót tehetségtelen vagyok fadíszítésben. Megvoltak a gyönyörű díszek, lekopíroztam a díszítési technikát a sógornőmről, de, á, nagyon béna lett a fánk. Katasztrófa. Bazári. Minden rá van hányva és ettől olyan kultikus káosz lett úrrá a fán, hogy szépnek egyáltalában nem nevezném.
A fiam 6 évesen, különbül feldíszítette a fáját. Neki is volt egy saját bejáratú fája a szobájában, amivel indulhattunk volna a fa-szépségversenyen, mert formás is volt és ízlésesen is volt feldíszítve. Hogy kire ütött ez a gyerek? Mert rám nem az tuti, mert én idén rájöttem, hogy nem tudok díszíteni. Amilyen jól megy a rajzolás, és amennyire jól látom magam előtt, ha kell valamit tervezni, ezekhez, annyira béna vagyok. Egyszerűen nem látom magam előtt. Csak a ronda végeredményt, amikor már mindent felaggattam rá. Szóval, nem a díszek voltak tavaly (sem) a hibásak, hanem én. Ennyi. Jövőre biztos, hogy a férjem fogja a fiúnkkal díszíteni, mert engem a közelébe sem szabad engedni a karácsonyfának.

Ünnepek után

Csendben rendben lezajlott a karácsony, bár a fiam olyan szinten volt bepörögve előtte és alatta, mint aki gyorsítót szedett. A férjemmel alig bírtuk követni a fordulatszámot. A zserbó finom lett, a bejgli kirepedt mint mindig, de jó volt, és az összes többi süti is remekül sikerült. A nagy szám ellenére, az általam megvásárolt fa béna volt, úgyhogy idén döntést hoztam, miszerint veszek egy műfenyőt. Álmaim háztartási gépét meghozta a "Jézuska", alias Kitchen Aid-el bővült a családunk, ezzel emelve lakásunk fényét. A konyha egyik fő helyét foglalja el, hogy lehetőség szerint jártamban-keltemben meg tudjam cirógatni a kicsikét. Fiam tobzódik a Legokkal, a férjem, meg amolyan pasis módon örül az ajándékoknak. Karácsonyfa már lekonyulóban, díszek a földön, mi meg a sok kajától vagyunk már a földön. De mindenkinek hála a súlyomat tartom, bár megvallom volt bűnözés rendesen az ünnep alatt. Hát ennyit a karácsonyi beszámolóról.

Jaj, megint kireped a bejgli!

Már előre rettegek a bejgli sütéstől, ugyanis minden évben finom, de külsőre rettentő a bejglim. Megvallom őszintén, hogy folyton kireped, én csinálhatok bármit, a végeredmény ugyanaz, szétrepedt rudak. Már utána olvastam mindenhol, kipróbáltam ezer receptet és praktikát, de még mindig nem tökéletes, „hogyismondjam”: ronda. Azért az íze kompenzálja a látványt, mert mindig elég fincsi, de én akkor is elégedetlen vagyok velük. Most csütörtök lesz a napja, hogy nekifogok ennek a gigászi vállalkozásnak, új recepttel, új praktikákkal felvértezve. Marha kíváncsi leszek!
Ma megpróbálkozom a zserbóval is, egy eredeti Gerbeaud Emil recept alapján, hát elképesztően érdekel, hogy milyen lesz az eredmény…
Ha valaki tudna valami bevált trükköt a repedés elkerülésére, ne röstelljen írni nekem, mert segítségre szorulok bejgli fronton!

Karácsony előtti szépítkezés

Ma fogorvosnál jártam, ugyanis minden nagy ünnep előtt nekiállok, egyik nem annyira kedvelt tevékenységemnek a fogfehérítésnek. De annak viszont alapfeltétele, a fogkő nélküli fogsor. Na, ma ellátogattam a fogorvosunkhoz, aki nem mellesleg az én legdrágább barátnőm férje, így elnéző velem és a hisztimmel szemben. Ezúton is köszönet neki a türelméért. A lényeg, hogy nála lehet hisztizi, mert tündér türelmes, és nagyon jól tűri a hirtelen rám törő hangulatváltozást az orvosi székben. Azon gondolkoztam, oda felé menet, hogy miért csak ilyenkor karácsonykor akarunk szépek lenni. Jó jó, persze, az ember próbál a hétköznapokban is adni magára, de karácsony előtt biztos, hogy mindenki elrohan a fodrászhoz, kozmetikushoz, fogorvoshoz, hogy teljes pompában díszelegjen a karácsonyfa mellett. Talán ez is a karácsonyi készülődés része? Hú, mennyi pénzre van szüksége az ember lányának karácsonykor... Tiszta pénznyelő ez az ünnep...
Ha igen, akkor én alaposan föl leszek készülve a karácsony fogadására. Megyek is fogat fehéríteni, mert imádom mikor csillognak villognak a fogaim. Úgy érzem nálam ez a csillogás-világítás már már mániává vált. Most már nem csak a lakás csillog-villog, hanem a fogaim is.

Felröppenő gondolatok ajándékcsomagolás közben

Mivel karácsony utolsó hetében már csak a sütés-főzés-takarítás hármas bűvöletében tudok gondolkodni és ténykedni, így mindig előre megcsinálok mindent. Barátaink gyakran élcelődnek az én túlontúl vonalas és precíz időbeosztásomon. Éppen a tegnapi napra az ajándékcsomagolás jutott. Amit egyébként nagyon felemelőnek érzek, de férjem ügyetlensége okán, minden ajándékcsomagolás rám marad, és az összességében már nagyon sok. De, ez mindegy is. Ajándékcsomagolás közben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a képtelen helyzet állna elő, hogy a fiam betoppan a lakásba és meglát engem, amint ülök a csomagolópapír halmon, és körbe vagyok véve az ő ajándékaival. Na, akkor ott megfagyna a levegő az tuti. Az én naiv kisfiam összeomlana. A minap az oviban valamelyik gyerek, felvilágosította, hogy nem is a Mikulás hozza a csokit, hanem a szülők csempészik be a cipőbe. A fiam eget rengető felháborodással mesélte ezt nekem, mondván, hogy fent említett kisfiú be akarta csapni, és megviccelte, hogy nincs is Mikulás. Én csendben hallgattam, mert csak addig akarom fenntartani a látszatot, amíg a fiam igényli. De mivel „áperté” kijelentette, hogy őt át akarják verni ezzel a storyval, így mellé álltam, és mondtam neki, hogy én ugyan nem tettem az ő cipőjébe semmit. Majd édesen még azt is hozzátette, hogy különben is, honnan lenne ennyi pénzünk, hogy megvásároljuk a sok csokit Mikuláskor, meg a játékot karácsonykor. Tuti, hogy létezik Mikulás is Jézuska is, mert mi nem tudnánk kifizetni ezt a sok mindent.
Vajon meddig hiszik el ezeket a történeteket, ezek a kis drágák? Meddig tudjuk fenntartani a látszatot? Vajon jók ezek a látszatok? Mert maga, a valóság is olyan szép. Hisz karácsonykor, a szeretet ünnepén, meglepjük egymást valami kedvességgel, hogy érezze a másik, hogy fontos nekünk. Akkor miért kell hozzá a Jézuskás körítés? Én is csinálom a körítést, de hogy minek?

Fehérbe borult a világ

Gyönyörű ez a hóesés, amit én személy szerint, így karácsony előtt nagyon szeretek. Azért csak karácsony előtt, mert ilyenkor felpörgeti a hangulatot, de ünnepek után, csak ront az ember, amúgy is depressziós januári kedélyállapotán. De, decemberben, annyira szép, és tényleg úgy át lehet szellemülni a segítségével a karácsonyi feelingre. Persze bízzunk benne, hogy valóban kitart szentestéig, mert amikor egész decemberben esik a hó, de 24.-én viszont tűz a nap, és lényegében napszemüvegben kell fát díszíteni, az nagyon kiábrándító tud lenni.
Egyedüli problémát a belassult közlekedés okozza ilyentájt, mert az embereknek nincs rutinja a hóban való vezetésben és ezért inkább csak tötymörögnek, ami valószínűleg nem baj, de kissé azért frusztráló. Főleg, hogy messzire hordom a fiamat óvodába.
Mindegy, a lényeg, hogy gyönyörű, amíg nem olvad és nincs latyak, és a gyerekek egyenesen odáig vannak a hóért, úgyhogy irány a szánkópálya, mert nekünk, bepunnyadt felnőtteknek sem árt egy kis friss levegő, meg egy feszültségoldó szánkózás, amikor félretesszük napi problémáinkat, és csak úgy élvezzük a létet, a gyerekeink örömét, meg persze a havat.
Bár ma kinyitottam a szemem, és az arcomba mosolygott a szikrázó napsütés, jelezve, hogy lehet, hogy megint beigazolódik, abbéli félelmem, hogy a hó szentestéig nem tart ki.
Ja, és mindegy, hogy hó lesz-e az utakon vagy latyak, de holnap nyit a Starbucks a Mammutban.

Karácsonyfa vásárlás

Nálunk minden évben hiszti van belőle. Mert az én drága férjemnek, mint mindenről, erről is határozott véleménye van. Nekem meg talán, még az övénél is határozottabb. Legyen magas, plafonig érő, tökéletes formájú, terebélyes, de sehol sem lyukas, sűrű, hogy ne lehessen az ágai közt átlátni, illatos, és persze olcsó. Na ilyet, körülbelül, csak rajzolni lehetne, de nekem pont olyan kell. Műfenyőben biztos lehetne is ilyet kapni, de az mégsem ugyanaz. Általában minden évben együtt megyünk el megvételezni, kivéve azt a pár emlékezetes évet, amik már-már a családi legendáink részét képezik. Történt ugyanis, hogy mikor terhes voltam, a férjem egyedül ment el fát venni, sírás lett a vége. Én sírtam a fa alatt, mert olyan karcsú, nádszál volt szegény. A másik emlékezetes eset, az a tavalyi, amikor elmentünk, kiválasztottunk egy gyönyörű fát, de mivel nem jó autó volt nálunk, ezért másnapra halasztottuk a hazaszállítást. Csakhogy másnap mikor a férjem visszament a csodáért, hűlt helyét találta. Szegény faárusok, szinte minden fájukat elrabolták az éjszaka közepén. Férjem, orvosolandó a problémát, vett egy másik fát. De, hogy az milyen ronda volt!
A sógornőm, viszont hihetetlen nagy spíler a favásárlásban. A világ legcsodásabb, rajzolt formájú fái nekik vannak, minden évben. Én folyton sárgulok, mikor meglátom. Idén ezért megígértettem vele, hogy együtt megyünk fát venni, és a férjemre, csak a fuvaros szerepkört bízzuk.

Szoros barátság a mérleggel

A nyári nagy fogyókúrám óta szoros barátságot kötöttem a mérleggel. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha az életemnek egy ilyen szakasza, ahol 3 naponta mérem magam. De sajnos 30 fölött rá kellet jönnöm, hogy már nem úgy működnek a dolgok, mint a 2. X tájékán. Mindenre figyelni kell. Vagy legalábbis a három alapelvre: mikor, mennyit, és mit. Ha ezt betartja az ember, és mellette legalább heti kétszer mozog valamit, akkor azért szépen lehet tartani a súlyunkat. De valóban ez egy folyamatos önkontrollal jár és egy folyamatos lemondásról. Valahogy az embernek át kell kódolnia az agyát, hogy déltől nincs szénhidrát evés, vagy ha egy héten egyszer becsúszik egy bűnözés, akkor utána edzés.
Én magam, mindig megmosolyogtam azokat a nőket, akik azt mondták, hogy 3 naponta mérik magukat a mérlegen. És tessék, most én is ezt csinálom. Az egyik jó barátom a mérleg lett. Hova jutottam… De így legalább sikerül tartanom ezt a kellemes közérzetet biztosító súlyomat. Tehát igaz, hogy harmincon túl meg kell ismerkednünk a mérleggel, és használnunk is kell, nem csak a port törölgetni róla havonta egyszer. Főleg így karácsony előtt kell vele sűrűn barátkozni, ugyanis az ünnepek után biztos, hogy lesz mit ledolgozni, ezért érdemes talán már előtte odafigyelni, hogy tényleg csak a karácsonyi kajákat kelljen letornázni.

Megvan az égősor

Elkészült az égősor az erkélyen. Egész egyszerűen szavakat sem találok, melyek kifejeznék a szépségét. Hetedhét határból látni a fényüket, mely hihetetlen büszkeséggel tölt el engem. Most kivételesen elégedettnek érzem magam, így, hogy számtalan égősor ékesíti hajlékunkat. És, azt hiszem, most először életemben kijelenthetem, hogy megfelelő az égők mennyisége is. Tehát dekorálás fronton készen vagyok, ezt a rubrikát kipipálhatom, de a menü-összeállításon még mindig tipródom. Az ezernyi receptemből, nem találok egyet sem, ami elég különleges lenne, ahhoz, hogy letaszítsa trónjáról a Jamie Oliver féle Pármai sonkába tekert erdei gombás bélszínt. Mivel ez egy kiadós étel, mind anyagilag, mind gyomorilag, ezért csak egy évben egyszer, szenteste készítem. Erről a hagyományunkról nem tudunk lemondani, mert mindannyian alig várjuk, hogy szenteste legyen, és felkerüljön végre az asztalra ez az ínyencség. Tehát bélszín marad. Előtte persze a férjem isteni halászléje lesz, mert, hogy a halászlé-készítés férfi munka, hisz melyik nő kíváncsi a lábosban főlő halak szemére, melyek gömbölyűen kidülledve egyenesen ránk merednek, érzékeltetvén, hogy milyen szívtelenek is vagyunk, amiért megfőzzük.
Majd levezetésnek házi sütik, bejgli, fatörzs, zserbó… Na, befejezem, mert éhes lettem. A lényeg, hogy kint van az égősor az erkélyen, és szemet gyönyörködtetően világít.

Juhéj! Megkezdődött a nagytakarítás!

Azaz drága kicsi kacsóimmal neki estem a gigászi feladatnak. Tegnap a konyha volt soron, mert úgy döntöttem, hogy először azokkal a helységekkel kezdek, ahol dekorálni fogok. Mivel amerikai konyhás nappalink van, ezért a konyha kiált az égősorért. (Igaz, hogy nekem minden hely, zúg, sarok kiált az égősorért, tekintve, hogy égősor mániás vagyok.) Mindegy a lényeg, hogy túlvagyok a konyhán és igencsak nyafogok, mert teljesen kimarta a kezemet a vegyszer. Bár ez eltörpül amellett a kellemes érzés mellett, amit a frissen illatozó, tiszta konyhám látványa okoz. És a tetejére, felagattam az égősort is, és így már olyan karácsonyos az egész konyha. Jaj, de szép. Mivel az időjárás keresztbe vágta a számításaim, így a tegnapi ablakpucolás elmaradt. Még az lesz számomra nagy harci feladat, mert van egy 4 m x 3 m-es erkélyajtónk, amit nem kifejezetten szeretek pucolni. De afölött is szépen mutat az égősor… (jó, tudom, tudom, nem vagyok normális égősor ügyben)
Remélem, ma jobb idő lesz és nekikezdhetek az ablakoknak is. Finish-be érkeztünk karácsony ügyben, már látszik a célszalag, már csak egy hónap van hátra, úgyhogy muszáj turbó üzemmódra kapcsolnunk nekünk, nőknek.
És közbe még a homeopátiát is csináljuk, ma megyünk újabb bioresonantiás kezelésre, de mindegy, mert így az égősorokkal már sokkal de sokkal kellemesebb a családi hangulat. Annyira imádom ezt a karácsony előtti időszakot.

Karácsonyi különszám

Vettem az újságárusnál egy női magazint, és azon belül is egy karácsonyi különszámot. Hisz, mint már írtam megszállottja vagyok a karácsonynak és a készülődésnek. Ezt az ünnepi számot mindig megveszem, hátha találok benne valami klassz ötletet. Tavaly szuper dolgok voltak benne. De idén, határozottan letaglózott több része is a magazinnak. Volt benne egy cikk, melyben azt ecsetelik, hogy nem is kell készülni a karácsonyra, mert anélkül is el lehet tölteni boldogan az ünnepet, akár egy bolognai spagetti is lehet karácsonyi kaja. Aha. Az én véleményem a témában a következő. Ha nem készülünk karácsonyra, mert pont ugyanazt a kaját tálaljuk fel, mint egy közönséges szombaton, akkor mi a különbség a hétköznap és az ünnep között? Igen, tudom, hogy fáradtságos munka a karácsonyi előkészület, jómagam is nagytakarítok, dekorálok, egy 4 fogásos vacsorát főzök és 4-5 féle süteményt sütök, de megéri, mert ettől ünnep az ünnep. És egy évben egyszer van ilyen nagy ünnep, talán csak kibírjuk azt a pár nap készülődést előtte. Az egész cikkben az háborított fel, hogy ez a világ amúgy is a lustaság felé tereli az embereket, de vannak bizonyos értékek, amiket meg kéne tartani, és ezeknek a magazinoknak, ezeket az értékeket kéne a fiatalokba sulykolni, nem pedig a lustaságra ösztökélni. Ezek fontos családi események, amikor mindenki megpihen az év végén, együtt vagyunk, jókat eszünk és iszunk. Persze, fárasztó az egész év, de anyáink idejében is fárasztó volt, de eszükbe nem jutott volna megrendelni egy étteremből egy karácsonyi menüt. Miért akarunk minden munkát megúszni? Miért nem akarjuk a gyerekeinknek átadni, azokat a szép pillanatokat, amit egy csodás, együtt eltöltött karácsony este ad, amihez igenis hozzá tartozik a házi kaja, nem pedig a lefagyasztott, amit meglepő módon, szintén ez az újság javasolt. Te jó ég! Hová jutunk így, mirelitt kaja karácsonykor? Még hétköznap sem, nemhogy olyankor. Muszáj erőfeszítéseket tennünk, bizonyos dolgokért, hogy továbbvigyünk értékeket, és ezeket mi, anyák, nők tudjuk megtenni. Rajtunk a világ szeme...

Utcai dekorációs verseny

Nagyon-nagyon, de nagyon gyorsan el kell kezdenem dekorálni a lakást, ugyanis tegnap gyanútlanul kibámultam az ablakon, és szégyen-szemre egy csodaszép égősor gúnyolódva világított a szemembe, ezzel jelezve, hogy megelőztek. Pedig mindig mi vagyunk az elsők az utcánkban, akiknek teljes pompában, fényárban úszik a lakásuk már novemberben, de idén valaki beelőzött. Pedig mindig olyan büszke vagyok, amikor az utcán még jócskán advent előtt megállítanak, és elismerően dicsérik a szép, páratlan világításunkat.
Muszáj nekiesnem a nagytakarításnak, mert anélkül nem tudok dekorálni, anélkül pedig csúnyán le fogok maradni az utcai versenyben. De attól félek, hogy nálam már egy kicsit kórossá kezd válni a vágy arra, hogy minél több égő világítson a lakásban, az erkélyen és a fán együtt véve. Ma ugyanis sikerült a férjemet újfent rábeszélnem még 360 égő megvásárlására, így pedig összesen már 720 égő fog mosolyogni ránk a karácsonyfánkról. De ez csak a karácsonyfánk lesz, mert ezenkívül világít még a lakásban ugyanennyi és az erkélyen 200. Úgyhogy szerintem minket még az űrből is látnak. De mit csináljak, ha imádom az égőket, a csodaszép díszkivilágításokat, meg a gyertyákat.
Mindegy, első már nem lehetek, de a legszebb még lehet a világításunk, úgyhogy most arra hajtok. Megyek is, megnézem, hogy minden égősor rendeltetés-szerűen működik-e, mert nem akarok úgy járni, mint 3 éve, amikor is pont a legfontosabb pillanatban, szenteste romlott el a fán lévő összes izzó. Hát, én úgy ki voltam borulva, hogy az nem igaz!

Lehetetlen színű karácsonyfa gömbök

Mint azt már májusban megírtam, idén pompás új díszek lesznek a karácsonyfánkon. Igen ám, de tegnap a barátnőmmel megkezdtük karácsonyi körutunkat (Ikea-rettentő volt, Kika-remek volt) és a dühtől szikrákat szórva konstatáltam a Kikában, hogy sikerült azt az egy féle színt kiválasztanom januárban, amihez nem megy semmi más szín. Pedig, ha valahol, akkor a Kikában rengeteg féle színű karácsonyfa dísz van. Egyszerűen megdöbbentem a széles választéktól, csak éppen az enyémekhez illőt nem találtam. Emlékeim szerint bronz színű díszeink vannak, de mikor hazajöttem akkor inkább narancssárgának láttam őket. Narancssárga. Hú, nem tudom, hogy sikerült ezt a színt kiválasztani. A gond csak az, hogy amennyi dísszel most rendelkezünk, az nem elég a mi, plafonig érő fánkra. Ergó, kell még venni hozzá. Most azt szültem meg, hogy talán a lila jó lenne mellé. Kitaláltam, hogy holnap egy doboz dísszel felszerelkezve, elmegyek újfent a Kikába, és ott élőben, a helyszínen, összenézem a színeket, és úgy veszem meg a narancssárgához legjobban illő gömböket. Hú, micsoda problémáim vannak. De ezekkel szívesen foglalkozom, mert a nagytakarítás gondolatát, jó mélyre elástam a fejem egy apró zugába, és majd jövő héten veszem csak elő, amikor már nagyon muszáj lesz. Addig maradnak a díszes-gondolatok, meg a szentestei vacsora menü-gondolatok. Az mennyivel kellemesebb, nem igaz...?

Napsugaras gondolatok

Ma reggel a férjem vitte a fiunkat oviba, így van időm pizsamában ücsörögni, kávézgatni és gondolkodni. Csak egy dolog árnyékolja be (ill. nem árnyékolja) ezeket a lopott másodperceket, méghozzá a szemembe tűző nap. Fel nem foghatom ezt a fajta komoly változásokon átment időjárást. Nem is tudom magam igazán felpörgetni a karácsonyra, mert még a télikabátomat sem kellett elővennem a szekrényből. Ettől az enyhe időtől, mindig olyan kurtán-furcsán rövidre sikeredik a karácsonyi készülődés, mert nem kap el a tevékenység láza. Pedig naptár szerint igazán időszerű volna, de mégis az érzés még nem járta át az agyam. Bár ma teszünk egy kísérletet, mert a barátnőmmel elmegyünk az Ikeába, körülszimatolni karácsonyfadísz-ügyben. Meglátjuk, mire jutunk.
Egy biztos, hogy ez a meglehetősen furcsa téli időjárás, teljesen összekavarja az ember bioritmusát. De erről már nyáron is írtam. Valahogy megszűntek az évszakok, az egész év egy teljes évszakká mosódott össze, egy közepesen enyhe, de igen csapadékos idővel. Nem mintha nem szeretném a napsütést, na de novemberben, már annyira nem erre vágyom, hanem arra a kellemes csípős hidegre, ami kipirosítja az orrunkat, és amely által végleg ráhangolódunk a közelgő ünnepekre.

Megkezdődött a karácsonyi készülődés

Megnéztem a naptáram, és rémülten vettem észre, hogy már november 12.-ét írunk. Úgyhogy villámgyorsan elkezdtem pörgetni az agyam a karácsony előtti teendőimen. Például, hogy, mint minden évben, most is ellátogatok az Ikeába. (Még mindig reménykedem, hogy egyszer visszahozzák a régi, jó minőségű, igényes díszeket és égősorokat, mert a mostani fekete-fehér-piros design, nekem nem jön be.) Tehát, Ikea, majd be szoktam nézni a Kikába, és végül, de nem utolsó sorban bemegyek a Metro-ba. A Metro-ban lehet a legjobb karácsonyfaizzókat kapni. Vagyis, biztos van máshol is ahol jót lehet kapni, de a Metro-ban az ára is elfogadható, és nekünk már évek óta kiválóan állja a sarat. Na, ha ezekkel a körökkel megvagyok, akkor nekikezdek a nagytakarításnak, aztán a dekorálásnak. Mert nálunk már ideje korán fényben úszik az egész lakás, történetesen már november végétől 2 km-ről jól lehet látni a lakásunkat. És a fizikai készülődések mellett, a szívemet, és a családom szívét is ünnepi díszbe öltöztetem, mert ez a kedvenc ünnepem. Imádom a hangulatát, a szépen feldíszített lakás pompáját, az isteni sütiket, amit minden héten sütünk a fiammal, a karácsonyi menü izgalmát, az illóolajok illatát, és a karácsonyfa pazar látványát. És idén ne feledkezzünk meg a vadi új bronz színű karácsonyfa-díszeinkről, amiket most fogunk felavatni. Juj, de várom már a karácsonyt! Már csak 6 hét van hátra.

Égősor az erkélyre

Van egy nem túl nagy, de azért mutatós erkélyünk, ugyanis szép a kilátás, és a nappaliban ülve az egész erkélyre rálátunk. A korlát kiválasztását, nagy viták előzték meg, mert jómagam kovácsoltvas korlátot, férjem pedig valami extra high-tech csiri-viri modern korlátot szeretett volna. Végül, mondanom sem kell, hogy diadalmaskodott a női nem és kovácsoltvas erkélykorlátunk lett. Évek óta, minden karácsony előtti készülődéskor konstatálom, hogy milyen gyönyörű lenne, ha végigfutna rajta egy égősor. De még sosem léptem az ügyben, ugyanis az építkezés nagy lendületében, mikor csináltuk a lakásunkat, elfelejtettünk konnektort csináltatni parányi teraszunkra. Tehát, ez egy komoly gátja volt az én nagyravágyó égősoros erkélyes ötletemnek.
A múlt héten azonban döntést hoztam, mivel a barátnőméknél epekedve, az irigységtől sárgulva csodáltam a csillogó villogó világító erkélykorlátjukat. Idén végre lesz égőnk az erkélyen. Férjem gyorsan elszaladt és vett egy 10 méteres égősort, így most már az égősor ott várakozik a polcon, ugyanis konnektorunk még mindig nincs az erkélyen, sőt még a polcon sem, ugyanis azt még meg kéne venni. Bízom benne, hogy a férjem valóban elintézi a konnektor-ügyet, mert most már tényleg csak egy karnyújtásnyira vagyok egy álom beteljesülésétől…
Végül a konnektor-ügy is el lett intézve, mert egy nagyon kedves barátnőm felajánlott egyet saját ezen eszközökkel foglalkozó boltjából. Ez itt a reklám helye: Creomax Kft.

Júniusi karácsony

Van énekem egy kupis helységem. Ez egyfelől jó, de másfelől borzalmas, hisz így az ember lánya hajlamos mindent csak úgy behajigálni, evvel növelve a már amúgy is nagy felfordulást.
Éppen ebben a „szobában” tartózkodtam, és miközben pakolásztam, a fejemre borult (kis híján az életemet veszélyeztetve – kis túlzással) a karácsonyfadíszeket tartalmazó doboz. Így júniusban ez igen aktuális. Bár ahogy az időt néha elnézem…
De akkor az eszembe villant, hogy ezek a még soha nem használt díszek, amiket a januári leértékelésen lőttem fillérekért. (Amúgy megfizethetetlenül drágák lettek volna.) Juj, mindjárt aktuális lett a karácsony, mert én türelmetlen ember lévén, nagyon szeretném már látni a fánkat, ezekkel a pompás új díszekkel. (10 éven keresztül ugyanazokat az egyszínű díszeket használtuk, így unalmassá és kopottá váltak.) De sosem vettünk újakat, mert karácsony előtt senki nem akar gondolni plusz kiadásra a meglévőkön fölül, karácsony után meg már kedvem nincs ilyesmire költeni az amúgy is megcsappant kasszából. Na, de idén, végre megcsináltuk, legyőztük saját korlátainkat, és megvettük az új díszeket. Hurrá! Idén csodaszép új színes pompás gyönyörű karácsonyfánk lesz. Mindenkit kenterbe verünk!
Csak jöjjön már a karácsony!