Felröppenő gondolatok ajándékcsomagolás közben

Mivel karácsony utolsó hetében már csak a sütés-főzés-takarítás hármas bűvöletében tudok gondolkodni és ténykedni, így mindig előre megcsinálok mindent. Barátaink gyakran élcelődnek az én túlontúl vonalas és precíz időbeosztásomon. Éppen a tegnapi napra az ajándékcsomagolás jutott. Amit egyébként nagyon felemelőnek érzek, de férjem ügyetlensége okán, minden ajándékcsomagolás rám marad, és az összességében már nagyon sok. De, ez mindegy is. Ajándékcsomagolás közben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a képtelen helyzet állna elő, hogy a fiam betoppan a lakásba és meglát engem, amint ülök a csomagolópapír halmon, és körbe vagyok véve az ő ajándékaival. Na, akkor ott megfagyna a levegő az tuti. Az én naiv kisfiam összeomlana. A minap az oviban valamelyik gyerek, felvilágosította, hogy nem is a Mikulás hozza a csokit, hanem a szülők csempészik be a cipőbe. A fiam eget rengető felháborodással mesélte ezt nekem, mondván, hogy fent említett kisfiú be akarta csapni, és megviccelte, hogy nincs is Mikulás. Én csendben hallgattam, mert csak addig akarom fenntartani a látszatot, amíg a fiam igényli. De mivel „áperté” kijelentette, hogy őt át akarják verni ezzel a storyval, így mellé álltam, és mondtam neki, hogy én ugyan nem tettem az ő cipőjébe semmit. Majd édesen még azt is hozzátette, hogy különben is, honnan lenne ennyi pénzünk, hogy megvásároljuk a sok csokit Mikuláskor, meg a játékot karácsonykor. Tuti, hogy létezik Mikulás is Jézuska is, mert mi nem tudnánk kifizetni ezt a sok mindent.
Vajon meddig hiszik el ezeket a történeteket, ezek a kis drágák? Meddig tudjuk fenntartani a látszatot? Vajon jók ezek a látszatok? Mert maga, a valóság is olyan szép. Hisz karácsonykor, a szeretet ünnepén, meglepjük egymást valami kedvességgel, hogy érezze a másik, hogy fontos nekünk. Akkor miért kell hozzá a Jézuskás körítés? Én is csinálom a körítést, de hogy minek?

Ajándék ötletek - Ötletes ajándékok

Tudom, tudom, hogy még odébb van, de én már, azért agyalok a család gyerektagjainak karácsonyi ajándékán. Évről évre egyre nehezebb nekünk szülőknek kiválasztani a megfelelő játékot. Az egy dolog, hogy játéktól roskadoznak a játékboltok polcai, na de jó játékok? Hát? Ezt már azért alaposan megkérdőjelezném. Gyakran, egyre gyakrabban, nem tudok, mit választani a fiamnak. És ez engem aggodalommal tölt el, hisz még csak 5 éves, mi lesz, ha 8 éves lesz, akkor mit fogok neki venni? Most még legutolsó mentsvárnak itt a Lego, ami legalább kreatív, bár könnyen szétesik, és drága, de legalább értelmes. Én, minden évben becsempészek azért az ajándékok sorába, egy társasjátékot is, mondván, hogy az eszét is használja, ha már van neki. De idén ez is Lego lesz. Hisz a Lego is remek társasokat adott ki, idén. Oké, persze, könyv is lesz a fa alatt, hisz nem győzök elég könyvet vásárolni a csemetémnek. De ezt a szűk keresztmetszetű költségvetést összeadva már 40000 Ft-nál tartok és kvázi nincs semmi a fa alatt. És közben azt is próbálom neki tanítani, hogy nem csak az ajándék miatt várjuk a karácsonyt, hanem mert szeretjük egymást, jó együtt lenni, jó dolog finomakat enni, etc… De, könyörgöm, hát csak gyerekből van ez a szerencsétlen! 5 évesen magam sem a szeretet miatt vártam a karácsonyt… És persze ilyenkor nagyon jó nevelési eszköz az, hogy selejtezzük ki a játékokat és adjuk oda a szegényebbeknek. És tényleg, hány szegény gyerek van ma szerte a világon, akinek tényleg csak a szeretetről szól a karácsony, vagy talán még arról sem. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy de jó dolga van az én fiamnak…
Megint csak azt tudom leírni, hogy nagyon nehéz ma szülőnek lenni, mértéket tartani, erkölcsi útmutatást adni a gyereknek és közben azért kényeztetni is őket, hisz gyerekek, a mi kis szemünk fényei. Hát persze, hogy szeretném, hogy boldog legyen a karácsonyfa alatt, és örüljön az ajándékainak. Na, ezeket adja össze valaki… Boldog is legyen vele a gyerek, hasznos is legyen az ajándék, fejlesszen is, és lehetőleg ne a csillagos eget kelljen cserébe odaadni a pénztárnál. Nem sok ez egy kicsit…?

Focimez

Fiam, a drága, elég két-ballábas focista. Nem is érdekli ez a sportág, apuka nagy bánatára. Illetve egész eddig nem érdekelte. Történt ugyanis, hogy messzi távolból, nagy focinemzet országból érkeztek hozzánk rokonok. Ilyen országból érkező emberek, mivel is kedveskedhetnének egy fiúnak, mint névre szóló focimezekkel. Amint megkapta magára öltötte őket, majd még az esti lefekvéskor is azon alkudozott, hogy szeretne abban aludni. Persze maradt a pizsama, mez helyett.
Reggel abban ment oviba, sőt odáig merészkedett, hogy a 10 fokban a mez rövidgatyáját is fel akarta venni, hisz úgy az igazi. Mivel nem akarom mandulagyulladással itthon ápolni, ezt kategorikusan elutasítottam. Oviba beérve, természetesen bővítette a rövidnadrággal is a rajta lévő mez-repertoárt.
Mindegy, most nagyon boldog és hirtelen egyik percről a másikra megszerette a focit, apuka nagy örömére.
Az egészben csak az a vicces, hogy milyen hirtelen meg tudnak kedvelni valamit, amit előtte olyan vehemensen elutasítottak. Illetve, milyen helyesek, hogy ennyire befolyásolhatóak és mennyire rugalmas még a személyiségük. Alkalmazkodnak az adott élethelyzethez illetve szituációkhoz.