Déli körkép a mekiben

Bokros teendőim közepette, nem volt időm gondoskodni az ebédemről, így beugrottam egy salátára a Mekibe. Szigorúan salátára, hisz évekig tartó meki-imádatomat legyőzendő nem járok oda enni, illetve, ha eszem, akkor csak salátát. Mindegy ez, a történet szempontjából, csak azért érdekes, mert miért kritizálok embereket, ha magam is azt művelem.
Megdöbbentő volt a gyerekek aránya a gyorsétteremben. Tömve volt 12 és 16 év közötti gyerekekkel, akik falták a hamburgert. Mennyi zsebpénzt kapnak a mai gyerekek? Nem a 16 évesekre gondolok, hanem azokra a 10 év forma kisfiúkra, akiknek otthon lenne a helyük, nem pedig a Mekiben. Persze biztos van olyan, hogy nincs mit enni otthon és akkor kézenfekvő a meki, de ezt rutinszerűen űzni, az már nagyon romboló tud lenni.
A második észrevételem, hogy a következő fogyasztó a kisgyerek és anyukájuk. De ezek az anyukák, igen csak kövérek voltak és csemetéik is már jól felhíztak. De, ha valaki amúgy is dundi, miért eszik akkor meki kaját? Mert én is tudom, hogy mit jelen elhízni, mert a terhesség alatt jómagam is felszedtem 35 kilót, de a gyerek 4 hónapos korára csodálatosan lekúszott a felesleg. És most nyáron is letornáztam a sport elhanyagolásából származó 10 kilós feleslegemet. Tehát, értem, hogy jó enni, de egy nőnek egy bizonyos életkor felett, sajnos figyelnie kell arra, hogy mit, mennyit és mikor eszik. Pláne, ha gyereke is van, akkor őrá is kell figyelni, hogy mit, mennyit és mikor eszik. És ráadásul azt is, hogy lehetőleg egészségeset egyen.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése