Difer-teszt eredmény

Mivel megígértem, hogy őszintén megírom majd a Difer-teszt eredményét, ezért most beszámolok róla. Először is általánosságban a tesztről: ez egy olyan teszt, amit 5-8 éves gyerekeken végeznek, összesen 3-szor. Így elég nagy a szórás az eredmények között és természetesen nem ugyanazok az elvárások egy 5 évestől, meg egy 8 évestől. A tudás mellett, a hozzáállást, a szociális tevékenységeket, a finom-motorikus mozgást, a befolyásolhatóságot, és a türelmet is mérik. Ezeket leginkább a gyerekek teszt alatti viselkedéséből szűrik le, és pontozzák. A tudást, számolási, oksági, és erkölcsi feladatokkal szűrik. Szerintem vannak nehéz feladatok, ilyen például az az oksági viszony, amit a fiam kapott: „Mindig esik az eső, ha felhő van az égen?” „Ha esik az eső, mindig van felhő az égen?” Véleményem szerint ez egy nehéz kérdés, és elgondolkodtató is egyben. Annak, aki mehet iskolába, annak nagycsoport végére el kell érni a 75 pontot, ez a választóvonal.
De térjünk a fiam eredményére, ők októberben csinálták a tesztet és 77 pontos lett neki, így mehet is iskolába, a fejlesztő óvónő áldását adta rá. Örültem, bár tudtam, hogy nagyjából hányadán állunk, de azért ezeket a pozitív dolgokat jó hallani. Bár mindemellett, azért az is kiderült, hogy nem lesz egy matek-spíler a gyerek, de ez szintén nem volt újdonság számunkra. Tehát, mehet suliba jövőre, de a matek nem lesz az erőssége, ezért most vadul gyakorolunk…

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése