Vendékek jönnek...

Aminek csak ezért van jelentősége, mert készülni kell valami kis harapnivalóval. Mivel délután jönnek, uzsonnára gondoltam. Csakhogy mivel tegnap nem volt időm elmenni edzeni, ma akartam ezt bepótolni. A vendégek 3-ra jönnek, nekem fél 11-től 12-ig edzés, előtte utána utazás, reggel piacra kéne menni, közben ebédet kreálni és megsütni az uzsonnára valót. Hú, ma reggel gondoltam egyet és az ebédkészítés feladatát, rálőcsöltem a férjemre. (A piacra amúgy is mindig ő jár, így az eleve ki volt pipálva.) Amíg megjárta a piacot, addig összedobtam azt az izraeli túrótortát, amit mi nagyon kedvelünk, így mire a piacot megjárta, a süti már bent sütkérezett a jó meleg sütőben. Hosszasan és részletesen elmagyaráztam a rántás készítés csínyát-binyát, a férjemnek, majd eltűntem edzeni. Mire hazaértem, olyan töltött paprikát rittyentett, hogy életemben ilyen jót nem ettem, ebből a fajta ételből. Pedig az enyém sem rossz, de ennek a palinak egyszer kell elmagyarázni, aztán nagyon durván lepipál. Úgy érzem, hogy ebben az esetben igaz a mondás, hogy tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Tuti, hogy mostantól ezt a kaját, csak is ő fogja készíteni, mert ha valami ilyen jól megy, akkor azt a tehetséget ki kell aknázni. Tehát, megettem a töltött paprikát, és nekifogok a virslis hasénak, ami az öcséim körében örvend nagy közszeretetnek. Tehát végül is abszolváltunk mindent: piacon voltak, ebédet főztek, edzeni voltam, uzsonnát megcsináltam, jöhetnek a vendégek... Egységben az erő, tartja egy másik mondás, be lehet a férfiakat is engedni a konyhába, csak győzzük utána helyreállítani. De ma ez is tökéletes volt, olyan szép rendet rakott a férjem maga után a konyhában, hogy teljesen le voltam nyűgözve.