egy gyerek, több gyerek, avagy legyen-e testvér

Tegnap este ötye-partit tartottunk a barátosnéimmel, mindkettőjüknek 2 csemetéjük van, sőt az egyiküknek már a pocakjában várakozik a nagy napra a harmadik. Arról beszélgettünk, hogy kinek hány gyereke legyen, hogy kell-e testvér, avagy sem, legyen-e harmadik A.-nak vagy sem... Én, mint egygyerekes-szülő, persze mindig kicsit hátrányból indulok, mert én letettem a voksom az egy bébi mellett. De, ez nem azt jelenti, hogy az egy gyerek mellett kampányolnék, vagy bárkit is lebeszélnék a több gyerek vállalásáról, csak én magamban annyi erőt érzek, ami egy gyerek harmonikus neveléséhez elegendő, mindössze. Valahogy, én egygyerekes szülőnek érzem magam. De lehet, hogy ez pusztán azért alakult ki, mert az én fiam kiskorától fogva nem egy egyszerű eset, de a tény az, hogy nem érzem szükségét még egy gyereknek. Persze, lehet, hogy majd ezt később számon kéri rajtam a fiam, de azzal majd akkor foglalkozom. Plusz a mai világban eltartani sem olyan a gyerekeket, mint régen. Nőttek az elvárások, amiknek, mind a gyereknek, mind a szülőnek meg kell felelnie. Nem könnyű. Egyenlőre úgy látom, hogy a fiam elég jól érzi magát, így egykeként, nem látja hátrányát annak, hogy nincs testvére. Persze, ha lenne, akkor azt szokta volna meg, de ez is egy olyan kérdés, amit mindenkinek magának kell tudni eldönteni, hogy hány gyereket szeretne nevelni. A felelősséget, ugyanis más nem vállalhatja helyettünk. Én tisztelek mindenkit, aki többet nevel, valahogy a sima idegeim megőrzéséhez, nekem az egy szükséges. Ha kettő lenne, nem lenne többet itthon a férjem, és a kettő csak az enyém lenne, és akkor biztos nem lennék ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott. Tehát, aki egyet tud nevelni nyugalomban az neveljen egyet, aki kettőt, az kettőt, ha valaki még több energiát érez magában, az meg vállaljon többet. Hisz barátnőm mondatát idézve, úgyis fogy a népesség... Tehát hajrá, tessék gyereket szülni!