Megint Differ-teszt

A múlt hét újfent a Difer-teszt bűvkörében telt a fiam számára. Még szerencse, hogy kedveli ezen próbatételeket.
A szokásos hajnali fél 8-ra kellett beérni, amit nem panaszként írok, mert mások is járnak korán munkába, de azért a 7-es indulást logisztikai tervezés előzte meg. Mindegy, három nap volt, kibírható.
Kíváncsi leszek, mennyit fejlődött a gyerekem, mert a múltkori teszt során volt olyan dolog, ami nem ment, és azokat az akkori teszt után sorra átbeszéltük. Most az utóbbi hibák nagy részét kiküszöbölte, viszont volt egy, amit valamiért nem tudott megjegyezni, ez pedig a visszanéz szó jelentése volt. Folyton keveri a kinéz szóval.
Eredmény, jövő héten lesz.
Ha valakit érdekelnének a feladatok, szívesen szentelek neki egy blogbejegyzést, mert még friss az élmény, és elég sok feladatra emlékszem is.

A Kitchen Aid és a palacsinta esete a fiammal

A palacsinta eddig is nagy népszerűségnek örvendet a családom körében, amely alól, csak én voltam kivétel. Mióta családunk körében üdvözölhetjük Kitchen Aidet, azóta mindennap be kell kevernem egy adag amerikai palacsintának való tésztát. Nem túlzok azzal, ha azt állítom, hogy a fiam minden reggel és minden délután azt eszik. Persze jó vastagon megkenve Nutellával. Na, ebben rám ütött a fiam…
Ma uzsonna alatt, mikor éppen amerikai palacsintát sütöttem, viccelődtem azzal, hogy a hűtőben már kialakított helye van az palacsinta tésztás kriglinek. Sőt, nap sem telhet el anélkül, hogy ne kelljen palit sütnöm. Persze ez Kitchen Aid-del nem büntetés, de ezért vicces. Sőt, Nutellából is nagyüzemi felhasználók lettünk, mert január óta minden héten veszek egyet.
Volt már ilyen időszaka a fiamnak, csak akkor bundás kenyér volt a menü 4 hónapon keresztül. A palacsintával kapcsolatban még csak 2-nél tartunk, kíváncsi vagyok, hogy megdönti-e a bundás kenyér rekordját.
Ez a szokás is egyike, azon gyermeki szokásoknak, amiket nem tudok értelmezni. Hogy a túróban nem lehet megunni valamit ennyi idő alatt?

babagyilkosság

Komoly tragédia rázta meg az embereket, vagy ébresztheti fel végre az embereket, ama nyugalmukból, hogy a gyerek születését csupa móka és kacagásnak minősítik. Maximálisan elítélem az anyukát, aki agyonverte 1 hetes ártatlan gyerekét, de muszáj a dolgok mögé nézni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, és hogy meglássuk az okokat, amiket, megérteni valószínűleg nem fogunk. Ugye a pszichiáterek azt mondják, hogy a klasszikus szülés utáni depresszióról beszélünk a nő esetében, aki egyébként egy jogász. Igen ám, de ha mindenki tud erről a jelenségről, akkor miért nem foglalkoznak ezzel többet. A védőnők, kórházi csecsemősök feladata is lenne, ezekről a dolgokról felvilágosítani a kismamát, nem csak pusztán a pelenkacserét és szoptatást megtanítani. Hisz lelkileg nehezebb feldolgozni a változás tényét, mint fizikailag ellátni csemeténket. Később pedig, pár hét álmatlan szoptatós, sírós éjszaka után, az apukák is felismerhetnék a fáradtság jeleit a feleségen, és talán cicizés helyett a cumisüvegből is ehetne a bébi tejet, hogy szerencsétlen anyuka hadd aludjon végig egy teljes éjszakát. Hisz egy cumisüveges éjszaka, jóval kevesebb bajt okoz, mint egy kialvatlan, holtfáradt anyuka.
Vegyék már észre, mindazok, akik folyamatosan a légy tökéletes anya című mondatot hangsúlyozzák, hogy mekkora kárt okoznak. Nem kell tökéletes anyának lenni, pusztán kiegyensúlyozottnak. Nem kell non-stop szoptatni 10 éves koráig, nem kell magunkat háttérbe szorítani, nem kell a férjünket elhanyagolni, rá lehet bízni egy-egy estére a nagyira is a bébit, cumisüvegből is lehet etetni, még akár tápszert is, nem ezektől a dolgoktól leszünk jó, vagy akár rossz anyák. A szeretet az, ami jó anyává tesz. Ne akarjunk supermum-ok lenni, mert könnyen összeomlik a hormonok által meghatározott amúgy is labilis idegrendszerünk.
Muszáj lenne ledönteni a dogmákat és tévhiteket, annak érdekében, hogy ne történjenek ilyen szomorú események a jövőben. És tovább megyek, ha reálisan vázolnánk a nőknek, hogy mivel jár az anyaság, akkor tán el tudnák dönteni, hogy akarnak-e gyereket, vagy nem. Mert tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, hisz fogy a magyarság, de talán nem minden áron kéne születni a nőkkel a gyerekeket, mert van, aki nem alkalmas a feladatra, és nem is akarna csemetét, ha nem lenne a társadalom által belekényszerítve. Meg a védőnők, akik habzó szájjal, értelmetlenül kampányolnak az abortusz ellen. Mert az odáig rendben, hogy szabályozni kell az abortusz kereteit, hogy fű fa virág egy átmulatott éjszaka után ne futkosson küretre, na de aki vétlenül esik teherbe, azt ne büntessék. Mert van olyan, aki esetleg védekezett, csak belecsúszott a hibaszázalék, vagy netán 16 éves, és nem vágyik még gyerekre. Nem szabadna 16 éves gyerekeket belekényszeríteni a gyerekszülés intézményébe. Meg kéne tanítani őket használni az óvszert, el kéne helyezni ilyen típusú automatákat az iskolákban, kötelezővé kéne tenni a 14 éves lányoknak a nőgyógyászati vizsgálatot és potom összegekért kéne adni a fogamzásgátló tablettákat. Egyáltalán muszáj lenne beszélgetni a szexről a tinédzserekkel.
Ezek jutottak eszembe, erről a felháborító esetről, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Színház

Imádom a színházat, illetve imádok színházba járni. Egyik barátnőmmel tegnap este, hódoltunk eme szenvedélyünknek, és elmentünk megnézni a Pesti Színházban a Mikve című darabot. Fergeteges volt. Parádés volt a szereposztás, ugyanis Eszenyi Enikő, Kovács Patrícia, Hegyi Barbara, Pap Vera, Börcsök Enikő játszották a főbb szerepeket. Alapvetően egy drámai darab volt, de nagyon kellemesen volt humorral megfűszerezve. Vallástól, és felekezetektől függetlenül, érdekes volt számomra, hogy a nők mennyire képesek önszántukból alávetni magukat férjeik, egyházuk akaratának. Illetve, hogy milyen tragédiákhoz is tud vezetni egy-egy bigott módon gyakorolt vallás.
Elképesztő színvonalas, jól megírt, és rendezett darab volt, pazar színészi alakításokkal. Aki teheti, nézze meg!
És, hogy mennyire figyeltek a részletekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az izraeli ásványvíz, és az izraeli fizetőeszköz felbukkanása a darabban, amely egyébként Izraelben játszódik. Tényleg minden tökéletesen a helyén volt ebben a darabban. A színésznők annyira átszellemültek a végére, hogy a tapsvihart konkrét eufóriával egybekötött delíriumban töltötték. Látszott rajtuk, hogy szívvel-lélekkel játszották ezt a darabot, és tökéletesen beleélték magukat a szerepeikbe.
Nagyon nagy élmény volt.

Oltatni, avagy nem oltatni

Megmondom férfiasan, hogy egész idáig "nagymellénnyel" hangoztattam, hogy tök fölösleges magunkat beoltatni influenza-vírus ellen, és egyébként is micsoda hülyeség ez. Na, mostanra gyökeresen megváltozott a véleményem. Először a fiam betegedett le, komplett 5 napig volt 39 fokos láza, és nagyon rosszul volt, majd én következtem, aki pedig 4 napig az ágyból nem bírtam kitenni a lábamat. Pedig én az a típus vagyok (egyébként a fiammal együtt), aki egy nap után vígan rohangál, mert átszaladt rajta a vírus. Hát most nem így történt.
Én nem tudom, ez milyen hiper mutáns influenza-vírus, de konkrétan levert minket a lábunkról. Komoly nagyszülői segítséget kellett igénybe vennünk, hogy egyáltalán el tudjuk magunkat látni.
Ebből kifolyólag, mi, jövőre tuti oltatunk. Én nem szórakozok ezekkel a vírusokkal, meg nem is hősködök többet, mert fölösleges. Mellesleg betegre (szó szerint) aggódtam magam a fiam miatt, mert olyan magas volt a láza és olyan sokáig. Úgyhogy eddig ironman-nek hittem magunkat, és bebizonyosodott, hogy nem vagyunk azok, tehát, marad az oltás, ha ciki, ha nem ciki.

elkaptuk az influenzát-remek!

Eddig gyönyörűen tudtam szinten tartani egészségünket, illetve immunrendszerünket homeopátiával, de most valamelyik influenza-vírus kifogott rajtunk. A fiamnak már tüdőgyulladása van, én meg lázasan nyomom az ágyat. Férjem meg nővérke szerepkörben rohangál egyik szobából a másikba... Folyt. Köv., ha meggyógyultam.

Hogy ezek a kis "francok" még milyen könnyen tanulnak...

Farsangkor, az óvodában a fiamék egy színdarabot adnak elő, amiben az én csemetém játssza a főszerepet. Én egy kisebb sokkon estem át, amikor ezzel szembesültem, mert az én lámpalázas szívemnek, ez nagy erőpróba lenne, ha az ő helyébe lennék. Hál'Istennek nem rám ütött ez a gyerek... Ő olyan könnyedén, lelkesen és szeretettel veszi ezeket a megpróbáltatásokat, hogy ihaj. De nem is ez a lényeg.
Tegnap megkaptuk a szövegkönyvet, amit meg kell hétfőre tanulni. Gyerekléptékben, elég sok szövege lesz a fiamnak, uszkve 15 mondat, amit tegnap lelkiismeretes anyukaként, el is kezdtem neki tanítgatni. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy háromszori ismételgetés után, már az egyharmadát kívülről fújta az én szemem fénye. Ezen a ponton, béke és nyugalom járta át a szívemet, hogy fog ez menni...
Bár még mindig nem látom magam előtt, amint a gyerekem, felmegy a színpadra, a sok gyerek, és szülő előtt, és el is mondja a szövegét, de egy biztos, hogy én ezerszer jobban fogok izgulni, mint ő.
De mindig megdöbbent a gyerekek agyának gyorsasága, hogy milyen elképesztő idő alatt tudnak komoly verseket, szövegeket elsajátítani. De jó lenne, ha ez így is maradna, ahogy nőnek..

Lányok hercegnők, fiúk pókemberek?

Közeledik a farsangi szezon, és ezzel együtt a fejtörés is, hogy mi legyen a gyerek. Én minden évben nagyon kínlódom, hogy valami eredeti, frappáns jelmezzel álljunk elő. Hát idén, az én növekvő egójú fiam, keresztülhúzta a számításaimat. Ugyanis eltántoríthatatlanul ragaszkodott a pókember jelmezhez. Eddig, minden évben sikerült terelgetnem az általam kiötlött jelmez felé, de 6 évesen úgy látszik, már nem lehet az orránál fogva vezetni. Mivel szilárd volt az elhatározása, miszerint pókember akar lenni, én is beadtam a derekam. Úgy két éve szemet vetett a H&M-ben egy felfújt izomzatú, vattával kitömött pókember jelmezre. Én folyton folyvást húztam a szám, de végül most jött el a pillanat, hogy megvettem neki. Ez egy hete volt, azóta az én szemem fénye, ebben a nejlon-szörnyűségben izzadja csatakosra magát nap, mint nap. Ovi előtt, ovi után, edzés után, hétvégén, nem lehet róla leimádkozni. De nem értem, miért vagyok ezen meglepődve, hisz N. kislányai meg évek óta tütüben, vagy bájos hercegnő ruhában lejtenek. Akkor a fiúk, miért ne öltözhetnének be otthon is? Ez is egyike azon furcsa társadalmi beidegződésnek, miszerint a fiúkat ne érdekelje az öltözködés, és a ruha. Már miért ne érdekelhetné őket is?
A szerepjáték, mindkét nemnél egy fontos állomása a játéktevékenység fejlődésének. És ha már szerepjáték, akkor beöltözés. És, hát ahhoz meg ruha kell. Az én fiam, pici kora óta imád beöltözni, ruházkodni.
Úgyhogy követve a lányok példáját, a fiamról sem lehet lekönyörögni a pókember szerkót.

Babavárás-szülés

Több barátnőm is babát vár. A nagypocakosok közül, az egyiknek, a szülés körüli időszakban, a férjének dolgoznia kell külföldön. De mi nők, nem riadunk meg, hanem összetartunk, és a barátnőmmel megbeszéltük, hogy majd én leszek azon idő alatt ügyeletben, és viszem szülni, ha kell. Mivel nem az első baba, ezért a barátném sem annyira feszült, a kialakult helyzet miatt. Megmondom őszintén, én egy kicsit, titkon reménykedem abban, hogy lesz doglom az ügyeletben, mert olyan mérhetetlenül izgalmas lehet, látni, világra jönni a barátnőd babáját. Az egy olyan bensőséges, és meghitt pillanat, amit így kívülállóként nem sokszor élhet át az ember. Hisz, amikor én szültem, akkor sodort az esemény, fájdalmaim voltak, és nem igen tudtam koncentrálni, a helyzet szépségére. De így, hogy nem én, hanem drága barátnőm fog vajúdni, én meg csak asszisztálok és megélem a csodát, ez nagyszerű dolog. Azt azért még nem pontosan tudom, hogy hogyan fogok egyedül kamerázni, meg fényképezni, meg segíteni, de majd megoldom, ha kell. Hú, most jövök rá, hogy micsoda felelősség ott fotózni, hisz, ha nem sikerül a kép, akkor ezt nem lehet megismételni, hogy én újra kattinthassak. Szóval, ilyen izgalmas február vége elé nézek én... És nagyon várom...

Gondolatok a fogyasztói társadalomról

Még alig pihentük ki a karácsonyi megpróbáltatásokat Lego ügyben, máris itt az új gyűjthető Ninja csapat társulva a zsákbamacska Lego 3. szériájával. És nem elég, hogy itt a 3., de áprilisban már jön a 4. széria is! Ez borzasztó. Nem tudják a gyerekek feldolgozni az élményt, nem tudják magukat kijátszani a játékokkal, mert már dől az újdonság mindenhonnan. Így hogyan várjuk el tőlük, hogy ragaszkodjanak tárgyakhoz, hogy ne unjanak meg dolgokat percek alatt? Én személy szerint az új médiatörvényben korlátoznám a játék-reklámokat is. Konkrétan megszüntetném, mert inkorrektnek érzem a gyermeki naivitás és őszinteség ilyetén kihasználását. Miért kell így pörgetni az életet, miért jelentetnek meg 2 havonta új Legot? Tudom, hogy ez a fogyasztói társadalom fő ismérve, de legalább a gyerekeket kímélnénk meg.
Minket felnőtteket már így is megfertőztek, hisz félévente, évente új autó, mobiltelefon, számítógép jelenik meg, és valljuk be, hogy sokszor nehéz ellenállni a kísértésnek. Idő előtt lecserélünk mindent, nem várjuk meg míg elromlik, hanem az újdonság iránti vágytól vezéreltetve, megvesszük az új telefont, az új autót…
Olyan rossz látni, és végigasszisztálni, ahogy a gyerekek is a fogyasztói társadalom rabjává válnak, és nehéz elérni, hogy kisgyerek fejjel megértse, hogy nem a játék az érték, és nem kell mindent birtokolni. Nehéz ezt tanítani, hisz mi magunk is még csak tanuljuk, legalábbis én. Mert most nagyon odafigyelek, hogy ne vegyek meg semmit, csak azért mert hiper-szuper akciós. (A gyerekruhák ez alól kivételek, mert azt megveszem, csak magamnak nem vásárolok semmit.) Bár megvallom, hogy csábít az akció, de most nem adom be a derekam…

gyerekbetegségek

Nincs is annál rosszabb mikor az embernek beteg a gyereke. Szerencsére nem kell nagy betegségre gondolni, csak ez a mostani hányós hasfájós vírus, amin minden második gyerek átesik. De olyan rossz nézni, ahogy vergődik szegény, és az ember nem tud segíteni neki. A tetejére a fiam még soha semmilyen hányós vírust nem kapott el hál'istennek, mert én nagyon nem bírom a hányást. Nyilván senki nem kedveli, de én, ha magam hányok is rettentően vagyok a szagoktól. Szegény fiam tegnap hányt, és miközben fogtam a fejét, én is öklendeztem. Gondoltam, velem is csak többen vagyunk. Na, de a hányáson túl vagyunk, mára már csak a jajveszékelés maradt, azt meg csak idegrendszerrel kell bírni. Meg húslevessel, mert már reggel azzal indított. Még jó, hogy éjjel főztem egy nagy kondérral. Vicces, hogy mi mindenbe beleszól a genetika. Ugyanis éjjel non-stop jajongott, én meg keltegettem, hogy mi baja, mire a férjem: semmi, én is ezt csináltam gyerekkoromban, ha beteg voltam. Gyönyörű. Majd reggel 6-kor közölte a fiam, hogy ő enne húslevest. Férjem kiguvadt szemmel bámult rá, mondván, hogy reggel nem eszünk húslevest. Én csak legyintettem, hogy én is ezt csináltam világ életemben, ha fájt a gyomrom. Reggel délben este csak húslevest ettem. Mivel ezeket nem láthatta nálunk, biztos vagyok benne, hogy a genetikára vezethető vissza eme hasonlóság. Na megyek beteget ápolni.

Szellem a Barátok közt-ben

Nem nagyon nézek tévét, mert ad egy: nem nagyon van nézhető szórakoztató műsor, ad kettő: csak a negatív rémhír ömlik a tévéből, amire én finom lelkű csajszi nem vagyok kíváncsi. De azért őszintén megvallva, van két szenvedélyem. Egyik a főzős műsorok, amelyek a Paprika tévén nagy számban fellelhetőek, a másik pedig a Barátok közt. Én komolyan, azóta nézem, mióta elindult. És minden aktuális élethelyzetben kialakult társasággal kielemeztük az előző esti eseményeket. Történetesen gimnáziumban a gimis osztálytársaimmal, majd főiskolán a főiskolás barátnőimmel, most pedig N.-el beszéljük ki nap mint nap a cselekményt. De a napokban döbbenetes dolog történt, Magdi anyus szellemként visszatért. És nem akárhogy, mint egy átlag lebegő, beszélni nem tudó szellem, hanem komoly dialektusokat folytat a fiával és Kingával is egyaránt. Sőt, ha ez nem lenne elég, boszorkányos tekintetével, megmagyarázhatatlan dolgokat ér el. Pl: bezáródik Géza ajtaja, leszakad Kinga ágya. Mindezt a puszta tekintetével műveli. Mondjuk egy kisebb logikai bukfenccel, Kinga kulcsra zárja az ajtót, mellyel Magdi anyus kívül reked a szobán. Ami vicces, hisz a lakásba sem Kinga, vagy Géza engedte be, hanem hívatlanul érkezett, a zárt ajtón át, de valahogy eme képessége sérülhetett ágytörögetés közben, mert Kinga egy laza mozdulattal kizárta az öreglányt.
Na ez az egész így töményen már súlyos, nehezen emészthető, és felettébb vicces. Nem tudom hová tenni Magdi anyus ilyetén visszatérését a BK-ba. De nem annyira tetszik, és sokszor fogjuk a fejünket a férjemmel a szörnyű képi megoldásokon. Én, mint lelkes BK néző, követelem, hogy Magdi anyus menjen vissza a helyére, azaz a sírba, és ne tegye tönkre az esti szórakozásomat, mert neki már nincs szerepe a szappanoperában...

Lego társas

Hihetetlen, de 5 felnőtt 5 diplomával és 2 tinédzser majdnem érettségivel nem tudta értelmezni a Lego társasokat. Karácsonykor, ahogy kell, összegyűltünk és leültünk a gyerekekkel társasozni, de nem értettük a leírást. Kapott a fiam 3 féle Lego társast, de egyik sem sokkal jobb a másiknál. Az, amelyik az Activity-re hasonlít, az a legérhetőbb, de a másik kettő, az komoly káoszt okozott a fejemben. Pedig jól néz ki, a fiam örült is neki, de nem nagyon tudunk velük játszani. Én kreáltam egy egyveleget a leírásból és saját kút főből, úgy használjuk a játékot. De az a tény, hogy egy 8 éves gyereknek ki kéne raknia a Tadzs Mahalt, a feladvány szerint, szöget ütött a fejemben. Valóban tudnia kéne, hogy hogy néz ki ez az indiai építmény, és valóban annyira kreatívnak kéne lenniük, hogy fejből kirakják azt ennyi idősen? Ez több, mint furcsa.

Mi és a szenvedés

Mi magyarok valóban szenvedésre vagyunk ítélve, vagy mi ítéltük szenvedésre magunkat? Mert, hogy a magyar az egy szenvedős nép, az vitathatatlan. Most mindegy is, hogy mi indította el ezt a gondolatmenetemet, de arra jutottam, hogy mi konkrétan végigszenvedjük az életünket. Szenvedünk, ha dolgoznunk kell, szenvedünk, hogy keveset keresünk, szenvedünk, ha csinálni kell valamit, szenvedünk, és várjuk a nyugdíjat, és szenvedünk, mert várjuk a halált. Miért? Ha valakivel találkozom az utcán, érdeklődöm felőle, biztos a jajongás, és a sopánkodás az első reakciója. Pedig annyi szép dolog történik az életben, aminek lehetne örülni. Csak valószínűleg az nem hír. Csak a negatív eseményeknek van hírértéke, mint azt a média is perfect mód űzi.
Pedig olyan szép az élet, és ahhoz elég rövid, hogy végigszenvedjünk rajta. Örüljünk a napnak, a percnek, amit megélünk, és keressük mindenben a szépet, hátha akkor egy jobb világot teremtünk. Ha egyre többen gondolkoznának így, akkor talán az előző generációt is némiképp meg tudnánk változtatni. Vagy nagyon naív vagyok?

Tragédia egy szórakozóhelyen

Nem tudok elsiklani a tegnap éjjel történtek felett, és annak érdekében, hogy ilyen ne történjen meg többé, nem is szabad. Először is mély együttérzésem a lányok hozzátartozóinak, és elsősorban a szüleiknek. Megrendítő és értelmetlen, ami történt. Elképesztőnek, borzalmasnak és felháborítónak tartom, hogy egyesek az önös érdekeiket és a pénzszerzést, emberi életek elé helyezik. Hogy lehet az, hogy egy szórakozóhelyre több embert engednek be, mint amennyi ott biztonságosan elférne. És mindezt azért, hogy nagyobb legyen a bevétel. Borzalmas szülőként belegondolni, hogy az ember elengedi a tinédzser gyerekét szórakozni és ő soha többé nem tér haza, mert meghal egy értelmetlen balesetben. Milyen embertelen világot kreáltunk magunknak az idők során, mivé vált ez a világ? Miért számít a pénz ennyit? Mit számít a pénz, ha ilyen dolgok megtörténhetnek? Hisz a pénz arra jó, hogy az ember biztonságban érezhesse magát, de ilyen körülmények között hogyan? Hogyan érezze magát biztonságban egy szülő, aki elengedi a már majdnem felnőtt gyerekét szórakozni?
Borzasztó ez az egész tragédia!Nem is tudom a döbbenetemet szavakba önteni, de muszáj volt írnom róla!

Miért pont januárral kezdődik az év?

Én kifejezetten nem szeretem ezt a hónapot. Valahogy olyan lehangoló a maga szürkeségével és ünnepek utáni nihil hangulatával. Nagyon elszomorító és lassú. Amikor a fiam még kicsi volt, akkor januárban nagyon depressziós voltam, bezárva éreztem magam, és alig vártam, hogy végre jöjjön a tavasz, és kiszabadulhassunk a jó levegőre. Most hogy nagy, már nem nyomaszt annyira a télnek ezen része, de most sem szeretem. Hiába van téli leárazás, ilyenkor még a vásárlásra sem tudok ráhangolódni, mert már nincs kedvem téli ruhákat vásárolni, mert agyamban már a tavaszi szezon pörög.
Mit lehet ilyenkor januárban csinálni, hogy az embernek jobb kedve legyen? Enni bajos, mert a karácsonykor felhalmozódott súlyfelesleget, ilyentájt próbáljuk lekínlódni magunkról. Sétához hideg van, szánkózáshoz nincs hó, komolyan mivel hajtsuk az időt a tavasz felé? Marad a reménykedés, hogy idén hamar lesz tavasz, és újra előkaphatjuk a csinosabbnál csinosabb ruháinkat.

Cora fun vagyok…

Mindig Corába járok vásárolni. Igen tudom, hogy vannak bizonyos kimutatások, arra irányulóan, hogy nem éppen a legolcsóbb élelmiszer-áruház láncot szúrtam ki magamnak, de még ezzel együtt is szeretem. Mivel sajnos nem vagyok nagy piacra járós,(bár ezt szégyellem kimondani, mert igen közel van hozzánk egy jó nevű piac) ezért jó, ha mindent meg tudok vásárolni egy helyen. A Corában mindig makulátlan a felvágott, szép a zöldség, és a húsok sem rosszak. Tudom, hogy a piacon teljesen más a minőség, de valahogy nem bírom megkedvelni azt a fajta vásárlási formát. Lehet, lusta vagyok.
Pluszban az az érv is a Cora mellett szól, hogy díjazzák a hűséget. Mindig van egy-két vevőcsábító akció, ami az én akció-érzékeny szívemnek, mindig jól esik. Meg persze a pénztárcámnak is. Vannak ezek a 10%-os kuponok, amelyek a vásárlás végösszegéből kerülnek levonásra, ezek is nagyon szívmelengetőek. Ja és a törökbálinti Corában van Budapest legjobb fagyizója. De ezt már egyszer említettem, bár nem lehet eleget mondani, mert annyira elképesztően finom.
Komolyan nem vagyok a Cora pr-osa, csak mint laikus vevő, nekem ez az üzlethálózat vált be a legjobban. Ja és Cora hűségpontokért már rengeteg dologhoz jutottam hozzá ingyen, pl.: botmixer, kézi habverő, Tefal edények, kések, stb. Tehát valóban jutalmazzák a hűséget, ami nekem nagyon szimpatikus marketing-politika.

A gyerek összetartja vagy szétzilálja a házasságot?

Jó kérdés. Lehet, hogy nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, de senkit sem nem megbántani, sem lebeszélni nem akarok a gyerekszülésről. Csak mivel sok házasság végződik válással a gyerek 7 éves kora körül, így muszáj lamentálnom a problémán. Amikor egy nő terhes lesz és babát vár, minden hihetetlenül rózsaszín és kézenfekvően egyszerű. Majd mikor megérkezik a baba, soha nem érzett kötelék alakul ki az újdonsült szülők között. Idővel, ahogy cseperedik otthon a baba, egyre több lesz a feszültség, megszűnik a szabadság, és egyre áthidalhatatlanabbak a nézetkülönbségek a szülők között. Hisz a gyerek, a maga nagyszerűségével együtt is, óriási terhet ró a szülőkre. Gyakran elhagyjuk identitásunkat és átváltozunk, mi nők, pusztán anyává, és megszűnünk feleségként funkcionálni. Pedig jó párkapcsolat nélkül nincs harmonikus család, sem gyerek. A párkapcsolatunkért is ugyanúgy felelősek vagyunk, mint a gyerekünkért. Azt is ápolni kell, csak úgy mint újszülöttünket. Nem szabad hagyni, hogy kapcsolatok belerokkanjanak, az átmeneti nehézségekbe, hisz a gyerek által generált problémák tényleg csak átmenetiek, és ha megpróbáljuk mindig megkeresni a társunkban, hogy miért is szerettünk belé, akkor igenis a gyerek egy összetartó erő, mely két ember szerelmének gyümölcse, még ha ez a legnagyobb közhely is az életben. Talán néhány szülőnek már az segítség lehet, ha beszélünk erről a problémáról, mert akkor mindenki számára világossá válhat, hogy ez nem egyedi eset, hanem egy természetes folyamat része, amiben mi magunk, szülők is, változunk, érünk és felnőtté leszünk. Hisz a gyerek születése előtt, vajmi kevés problémával kell szembesülnie egy házaspárnak. Mikor már ott a baba, új helyzetek, új konfliktusok lépnek be az életükbe, amiket meg kell tanulni felnőttként kezelni, illetve a gyerek, családba érkezése által beállott új játékszabályok szerint kell megtanulni játszani, élni az életet. Egy új, teljesebb, érdekesebb, de nehezebb életet.

Végérvényesen elmúlt karácsony

Mivel a férjem csak ma ért rá, gyorsan nekiestünk a fának. Leszedtük a fát, minden dekorációt begyűjtöttünk és elcsomagoltunk. Utána cirka 2 órát takarítottam mire összeporszívóztam az összes tűlevelet. És ezáltal újabb indokot találtam a műfenyő vásárlásra, amit hangoztattam is a férjemnek, miközben izzadt a balta súlya alatt, amellyel a fát próbálta félbe vágni. Tehát indokom van bőven.
Ilyenkor mindig olyan szomorúan nézek körbe az utcán, letűnt ünnepek hangulatát idézi a sok csupasz fenyőfa, amint várakozik, hogy végső búcsút intsünk nekik. (hú de költői vagyok). Mindennek tetejére meg itt van ez a nagy szürkeség, meg köd, ami amúgy is megadja a borongós január alaphangulatát. Meg kell, hogy mondjam, hogy az évnek ez az egyetlen szakasza, amit nem fogadok kitörő lelkesedéssel. Sőt, ilyenkor már nagyon várom a tavaszt, ami kellőképpen lassan érkezik. De viszont szeretem az újévi friss, fiatalos lendületet, a terveket, célokat, amiket ilyenkor megfogalmaz az ember. Ez idő tájt szoktam elkezdeni tervezni a nyaralást, és akkor pikk-pakk jobb kedvem lesz.
Tehát végleg lezártuk az ünnepeket, itt az újév, meg az új lendület. Lehet fogadalmakat tenni, amit nekem speciel sosem sikerül megtartanom, de azért a hangulat miatt mindig teszek egyet.

Óda a Kithen Aidhez/Kitchen Aidről

Mindig is vágytam erre a háztartási gépre, mármint azóta mindig, mióta szeretek sütni-főzni. De a szerelmünk leginkább attól a ponttól datálódik, mikor kis hazánkban beindult a kereskedelmi televíziózás, és ezzel megnyíltak a kapuk a főzős műsorok előtt. Emlékszem Laci bácsi után, elképesztő nagy kontraszt, és színfolt volt Jamie Oliver megjelenése a képernyőkön. Na, ott és akkor örökre és végérvényesen beleszerettem a Kitchen Aidbe. Volt fogalmam róla, hogy szuper, meg tapasztalt Kitchen Aidesek sztorijaiból tudtam, hogy jó, na de, hogy ennyire, arról fogalmam sem volt. Nincs többé elfáradt, bedagadt csukló dagasztáskor, nincs többé csomós tészta, egyszerűen ez a tökéletes háztartási gép, amit ki kéne ingyen és bérmentve utalni minden háziasszonynak, ergó, alanyi jogon kéne járjon, annyira remek.
Benne van minden, ami jellemzi Amerikát, minél egyszerűbben, minél nagyszerűbben megkönnyíteni egy nő konyhabéli tevékenységét. Elképesztően adja magát az összeszerelés és a működtetés is, amit meg utána művel az tényleg egy álom...