babagyilkosság

Komoly tragédia rázta meg az embereket, vagy ébresztheti fel végre az embereket, ama nyugalmukból, hogy a gyerek születését csupa móka és kacagásnak minősítik. Maximálisan elítélem az anyukát, aki agyonverte 1 hetes ártatlan gyerekét, de muszáj a dolgok mögé nézni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, és hogy meglássuk az okokat, amiket, megérteni valószínűleg nem fogunk. Ugye a pszichiáterek azt mondják, hogy a klasszikus szülés utáni depresszióról beszélünk a nő esetében, aki egyébként egy jogász. Igen ám, de ha mindenki tud erről a jelenségről, akkor miért nem foglalkoznak ezzel többet. A védőnők, kórházi csecsemősök feladata is lenne, ezekről a dolgokról felvilágosítani a kismamát, nem csak pusztán a pelenkacserét és szoptatást megtanítani. Hisz lelkileg nehezebb feldolgozni a változás tényét, mint fizikailag ellátni csemeténket. Később pedig, pár hét álmatlan szoptatós, sírós éjszaka után, az apukák is felismerhetnék a fáradtság jeleit a feleségen, és talán cicizés helyett a cumisüvegből is ehetne a bébi tejet, hogy szerencsétlen anyuka hadd aludjon végig egy teljes éjszakát. Hisz egy cumisüveges éjszaka, jóval kevesebb bajt okoz, mint egy kialvatlan, holtfáradt anyuka.
Vegyék már észre, mindazok, akik folyamatosan a légy tökéletes anya című mondatot hangsúlyozzák, hogy mekkora kárt okoznak. Nem kell tökéletes anyának lenni, pusztán kiegyensúlyozottnak. Nem kell non-stop szoptatni 10 éves koráig, nem kell magunkat háttérbe szorítani, nem kell a férjünket elhanyagolni, rá lehet bízni egy-egy estére a nagyira is a bébit, cumisüvegből is lehet etetni, még akár tápszert is, nem ezektől a dolgoktól leszünk jó, vagy akár rossz anyák. A szeretet az, ami jó anyává tesz. Ne akarjunk supermum-ok lenni, mert könnyen összeomlik a hormonok által meghatározott amúgy is labilis idegrendszerünk.
Muszáj lenne ledönteni a dogmákat és tévhiteket, annak érdekében, hogy ne történjenek ilyen szomorú események a jövőben. És tovább megyek, ha reálisan vázolnánk a nőknek, hogy mivel jár az anyaság, akkor tán el tudnák dönteni, hogy akarnak-e gyereket, vagy nem. Mert tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, hisz fogy a magyarság, de talán nem minden áron kéne születni a nőkkel a gyerekeket, mert van, aki nem alkalmas a feladatra, és nem is akarna csemetét, ha nem lenne a társadalom által belekényszerítve. Meg a védőnők, akik habzó szájjal, értelmetlenül kampányolnak az abortusz ellen. Mert az odáig rendben, hogy szabályozni kell az abortusz kereteit, hogy fű fa virág egy átmulatott éjszaka után ne futkosson küretre, na de aki vétlenül esik teherbe, azt ne büntessék. Mert van olyan, aki esetleg védekezett, csak belecsúszott a hibaszázalék, vagy netán 16 éves, és nem vágyik még gyerekre. Nem szabadna 16 éves gyerekeket belekényszeríteni a gyerekszülés intézményébe. Meg kéne tanítani őket használni az óvszert, el kéne helyezni ilyen típusú automatákat az iskolákban, kötelezővé kéne tenni a 14 éves lányoknak a nőgyógyászati vizsgálatot és potom összegekért kéne adni a fogamzásgátló tablettákat. Egyáltalán muszáj lenne beszélgetni a szexről a tinédzserekkel.
Ezek jutottak eszembe, erről a felháborító esetről, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése