Aug. 20.

Több gondolat is felötlött bennem az ünnep kapcsán. Nálunk, mivel gyakorlatilag a szánkba lövik a tűzijátékot, ezért mindig bulit tartunk a kisgyerekes barátaink számára. Idén is volt parti, amerikai menüsorral ( szégyen hogy magyar menüsor még sosem volt, de majd jövőre) és remekül sikerült. Bár szerintem a tűzijáték idén nem volt egy nagy látványosság, de ezt betudom a gazdasági válság miatt kialakult spórnak. Na de - itt jön a háborgás - az hogy történhet meg, hogy a Margit-híd nem készült el, erre az ünnepre? Mi ennek az oka, és miért huny szemet efölött a főváros? Az egy dolog, hogy jó fél éve takra kész kéne lenniük, de hogy az ünnepre miért nem sürgették meg a befejezést, az nem fér a fejembe. Miért nem dolgoztak az ünnep előtti héten háromszor annyian sok műszakban? Akkor tuti kész volna. Szerintem ez a kialakult helyzet vérlázító és borzasztó bosszantó. Ez tőlünk napnyugatra nem így működne, ezt tapasztalatból is tudom. De hogy valami jót is írjak, nagyon szép lesz, ha kész lesz. Gyönyörűek a szobrok, a kandelláberek, úgy ahogy van az egész híd nagyon impozáns lesz, ha végre reggeliző és cigiző munkásoktól és szerszámoktól mentes lesz.
Az ország tortája címet idén megnyerő torta, pedig olyan finomra sikeredett, hogy én egyből kérném szülinapomra. Valami olyan fenséges ízkombinációt adott ki a köles a túró a vaníliakrém és a barack, hogy az észvesztő ízorgiához vezetett. Tényleg jogosan nyerte el a címet.
És még egy gondolat, hogy rettentő boldog voltam, hogy a hőmérő higanyszála aznap nem kúszott 28 fok fölé. Azóta ia azt az időjárást sírom vissza.

És mikor lesz nyár?

Aki ismer, az tudja, hogy alapvetően remekül elvagyok a 25fokos klímával, tehát nem vinnyogásból írok. De az már csak még sem járja, hogy konkrétan egy komplett nyarat átfagyoskodjunk! Pedig idén ez történt. Én balek, mivel a tavalyi nyári szerkóimat kifogytam, így idén szép csinos darabokat lőttem "nádszál" karcsú testemre. Gondoltam, majd azokban villogok a nyáron, ha már eddig nem tettem, hisz inkább szégyenemben zsákba bújtam volna! Szóval jól bevásároltam, majd remekül ékesítették a gardróbomat, de hogy engem nem, az tuti. Hisz a nyár alapdarabja a farmer és a pulcsi lett. Nesze neked csini cuccok. Nem emlékszem még olyan nyárra, amikor nem volt szükség a klíma használatára, a mi tetőtéri lakásunkban. De az is dühítő, hogy lassan uticélt is nehéz választani európában, mert olyan rossz az idő. Mi lesz így velünk? És mit tehetnénk ellene? Megyünk bele úgy az őszbe, hogy nyár helyett is ősz volt, és még csak meleg sem volt. De akkor mikor fogunk nyaralni, meg napozni? Csak a mesterséges dolgok maradnak nekünk? Napozzunk szoliban, együnk műanyagot? Mi jön még? Ja meg fizessünk nagyon magas hiteleket az egekben lévő svájci franc miatt. Gyönyörű, szép kilátások, mondhatom!

Iskola? Jaj, még ne!

Végérvényesen finiséhez érkeztünk fiam szabadságának és ezzel karöltve a mienknek is. Megvettük az íróasztalt szeptemberre, azaz az iskolakezdésre.
Annyira hihetetlennek és elképesztőnek tűnik, hogy ekkora a gyerekem. És elborzaszt a gondolat, hogy mostantól minden időhöz kötött lesz az életünkben. Iskola, úszás, és hétvégén esetleg egy kis pihenés. Félek, hogy nem hogy edzőtáborhoz kell igazítanunk a nyaralásunkat, de most már az iskola is komolyan behatárolja az életünket. Ez rémiszt engem. Pedig én, alapvetően egy vonalasan rendszerben élő ember vagyok, aki ingerült, ha kicsúszik a kezéből a rendszer. Jellemzően, nekünk mindenünk meg van már véve idő előtt, de most, azzal próbálom, magam előtt is rejtegetni az iskolakezdés tényét, hogy nem veszek róla tudomást, és még hiányzik egy csomó minden. De, hogy ezzel a magatartással, mi a túró ellen is lázadok pontosan, azt még én sem tudom. Iskola lesz, a gyerekem megy, jobb lenne, ha megemészteném.
Mikor nőtt ez a gyerek ekkorára? Hogy nem vettem ezt észre?

Egy nyaralás, ami tényleg pihenés volt

Megjöttünk a nyaralásból. Egy nyaralás nekünk, szülőknek, ugyebár, nem feltétlenül egyenlő a pihenéssel, hisz követjük gyerekeink harci parancsait, hol homokvárat építünk, hol labdát dobálunk, hol fürdünk a jeges vizű tengerben/medencében, hol pedig üveges tekintettel bámuljuk gyerekünket/gyerekeinket, amint rója/róják a köröket a dodzsemmel a helyi vidámparkban. Ez tökéletesen meg is felelt a mi napirendünknek, azzal a különbséggel, hogy végre a fiam egy komplett héten keresztül fél 9-ig aludt, ami óriási eredmény részéről, hisz 6 éven keresztül fél 6-kor kelt. 6 év alatt, én annyira kimerültem, hogy el nem tudom mondani. De most kipihenten, kisimultan tértem haza, mert végre reggel nem a fiam kukorékolására ébredtem, hanem a saját biológiai órám ébresztett fel. És maga a szálloda, ill. az ország is szép volt. Nem csináltam egyebet, mint feküdtem a napágyban (ha a fiam épp hagyott), és ettem. Ennek a mérleg meg is mutatta az eredményét, úgyhogy most nem győzöm ledolgozni a felszedett kilókat. De sebaj, hisz mikor lazuljon az ember, ha nem a nyaralásán? 51 hétig én szolgálok ki mindenkit, én ugrálok mindenki után, figyelek a súlyomra, akkor abban az egy hétben, amikor együtt vagyunk és nyaralunk nem sanyargatom magam és pont.
Szóval, szép volt jó volt, megjöttünk!

Megvolt az első!

Szombaton megvolt az első versenye a fiamnak. Mivel élete első ilyen próbatétele volt, ezért én borzasztóan izgultam. Az ájulás szélén voltam, és majdnem összeestem, mire a rajtkőhöz ért. Hihetetlen ügyes volt, és elképesztően tetszett neki a verseny egész hangulata és szellemisége. Nagyon lelkesen és fürdőzve a versengés izgalmában, készülődött a saját számaira. Az időeredményei is nagyon biztatóak, és ha a lelkesedése kitart, akkor pár év múlva már tán a dobogóra is felállhat. De nekem, már ez is felért egy dobogós helyezéssel, hogy láttam az én pöttöm, 6 éves fiamat a 8 évesek között versenyezni. Nagyon nagy élmény volt, nekem is, annak ellenére, hogy tényleg önkívületi állapotban izgultam végig, annyira idegese voltam.
De megvolt, túléltük, úgyhogy mehetünk nyaralni!!!

Végre vége!

Végre vége a nyári 4 hetes edzőtábornak. Ami nem azt jelenti, hogy ne lett volna jó, de fiam köszöni szépen elég is volt neki. De, hogy őszinte legyek, elég volt nekem is, pedig, mondhatni, hogy azon túl, hogy hoztam-vittem a fiam, én nem igen csináltam semmit. De szegénykém, annyira elfáradt, hogy végtelenül hisztis és elviselhetetlen volt ezen az utolsó héten.
És bár imád úszni, azért tényleg sok volt neki a négy héten keresztül zajló napi 2 úszóedzés, és napi egy gimnasztika. De óriás hős volt, és viszonylag összeszorított fogakkal, hang nélkül végigcsinálta az egészet. Le a kalapot előtte!
Juj és nem elég, hogy végignyomott 4 hetet, holnap még megfejeli egy versennyel is a kicsikém. Baromira izgulok érte, hisz az örök klasszikus Pretty woman-ből idézve, az első élmény, mindig meghatározó. És ementén az elv mentén haladva, nagyon bízom benne, hogy pozitív élményben lesz része.
Csak lennénk már túl rajta!

Tetoválás

Az, hogy mi nők nem vagyunk normálisak, biztos. Hogy a szépségért mit nem vagyunk képesek megtenni, az döbbenetes.
De, valamit azért sejtettem, nem véletlenül halogattam én a dolgot. Ugyanis, van énnékem 3 db tetoválásom. Ezek az idő előre haladtával fakulnak. Ergó újra kell őket üttetni. Az enyémekkel is ez a helyzet, sőt az egyik kiváltképp csúnyán kifakult, így új, csinosabb darab kerül a helyére. Elszántam magam a témára, bejelentkeztem és ma meg is ejtettük az egyik renoválását.
De annyira fájt, hogy nagyon. Vajon ez is olyan, mint a szülés, hogy az idő megszépíti a fájdalmat? De én tényleg úgy emlékszem, hogy nem fájt semelyik. Vagy tán, akkor nagyobb volt a lelkesedés? Fú, nem tudom, de ez a mai alkalom, felért egy kínzással. És, egy fél nap elteltével is még mindig sajog.
Nesze neked, szépség!
Na megyek, sajnálom magam, még egy darabig...

Úszótábor contra lélek

Mint ahogy az éremnek is, minden dolognak két oldala van. A fenti írásom után biztos sokan lesznek, akik szívtelennek fognak nevezni, de remélem lesz olyan is, aki egyetért velem. Ma, kevés hasonlóan megosztó dolgot tudok mondani, mint a gyereknevelés témaköre. Van, aki szigorú és következetes, van aki pedig a lelki fejlődés érdekében, háttérbe szorítja az ésszerűséget. Én úgy gondolom, hogy valahol a két álláspont között, félúton helyezkedem el. Fiam még mindig gyűri a kötelező nyári 4 hetes edzőtábort. Hát, mit mondjak, nem egy leányálom. Az úszást magát imádja, de minden reggel, azért van egy kis pityergés. Hogy miért ki tudja. Mindig valamiért. Szerintem inkább a helyzet komolysága és nehézsége okozza a gondot. Összepakolni, felöltözni, vizes ruhát elrakni... Sokáig gondolkoztam, hogy való-e ez már egy 6 évesnek, még most is vannak kételyeim, de aztán rámondtam az áment. Abból az elgondolásból kiindulva, hogy én is jártam ennyi idősen úszótáborba, méghozzá a Csillaghegyi strandra. Hogy ott, hogy nem vesztem el? De hát itt vagyok, nem tűntem el, és normális felnőtt lett belőlem. Szerintem kellenek ezek a tanulási folyamatok ezeknek a mai, agyonszeretgetett, agyondédelgetett gyerkőcöknek. És bár engem is, mint minden szülőt, rosszul érint, ha bántják a nagyobbak a fiamat, de azt gondolom, ezt csak, mi felnőttek éljük meg ennyire fájdalmasan. Gyerekeinkről, ez hamar lepereg, mennek tovább, játszanak, majd megint összekapnak. Ez az élet normális rendje, amit nekik is meg kell szokni, ha tetszik, ha nem.
Mi is így nőttünk fel, és ma, felnőttként, képesek vagyunk helyzeteket értékelni és megoldásokat találni felmerülő problémákra. De, ha minket is csak kényeztettek volna, elvárások nélkül, akkor is meg tudnánk-e tenni ezeket a dolgokat gördülékenyen?

Nevelés

Van abban jó is, és rossz is, ha az ember gyereke versenyszerűen sportol. Az ő csoportjában 6-12 éves korig vannak gyerekek. Az én fiam, a maga 6 évével, elég pöttömnek számít. A nagyoktól hoz haza jót is, rosszat is. Ragad mind a kettő, de valamilyen rejtélyes módon a hülyeség valamivel jobban. A fél banda rákattant a Converse cipőre. Persze az én fiam sem akar kimaradni a tutiból, és beadta hozzánk az igényét egy cipőre. (Tavaly amikor én kapacitáltam egy Converse megvásárlására, nem érdekelte, ezt teszi a csapatszellem).
Találtunk is egy komolyan gyönyörű Batman-es! darabot. Mondanom sem kell, hogy az öröm leírhatatlan volt a fiam arcán, amint meglátta a superherot a cipő oldalán. Igen ám, de árban némileg magasabb, a visszafogottabb testvéreinél. Oké, gyors kalkulációt végeztem, és a sima, és "tömörgyönyör" darab ára közt 4000 ft volt a különbözet. Megideologizáltam a dolgot: mivel a Converse cipő csak hóbort, mert, hogy cipője van most vagy 4 pár, mi egy simát finanszírozunk, de a Batman-esbe adjon bele a lelkem. Elő is álltam ezzel a példabeszédemmel, és vallatóra fogtam a fiamat, hogy megér-e ez a cipő neki 2000 ft-ot a zsebpénzéből. (Apróból, 200-asból összespórolt más vagy 6000 ft-ot.) Hosszas fejszámolás és gondolkodás után, rávágta, hogy igen. Ezzel nyélbe is ütöttük az üzletet. Gondoltam, ne csak az apja pénzén legyen legény, hanem érezze a saját kis pénztárcáján is, a kis hóbortjai felelősségét. Hogy jól tettem-e, ésszel tudom, de a lelkemnek borzasztó nehéz volt elvenni tőle az évek hosszú során összekuporgatott kis pénze jókora részét.

Ez már nekem túl sok

Haza felé jöttem, és az autómban ülve rádiót hallgattam. A következő hír szöget ütött a fejemben: "át kell nevezni a téli és tavasz szünetet, karácsonyi és húsvéti szünetté." Vajon miért? Akkor hol lesz itt a vallás szabadság? Miért erőltetik a címkéket? Miért kell egy téli szünet nevű, liberális elnevezést megváltoztatni egy szilárd, keresztény elnevezésre? Hisz élnek ebben az országban más vallású emberek is, nem csak keresztények. Miért nem tudunk tekintettel lenni a hozzánk képest más emberekre. Miért nem tudjuk még mindig elfogadni a másságot? Miért nem mindegy egyeseknek, hogy ki milyen vallás szerint éli az életét, ki kivel bújik ágyban? Szörnyen fafejű ez az ország.
Az egymás elfogadása lenne a legalapvetőbb feltétele bármiféle pozitív változásnak ebben a "nehézfejű" országban. Hisz mennyit tanulhatnánk egymás kultúrájából, vallásából, ha egy kicsit be mernénk tekinteni más háza tájára.
Engem igenis bosszantanak az ilyen erőszakos dolgok, hisz valaki nem karácsonynak hívja az ünnepét, amit télen tart és nem húsvétnak, amit tavasszal tart. Ezt fogadjuk már el. És ha ez "fönt" nem megy, az baromi ciki...

Elkezdődött az edzőtábor!

Mivel fiam leigazolt versenyző (ennél a mondatnál igencsak kihúzom magam), kötelezően el kell töltenie 4 hetet az edzőtáborban. Gondolván, hogy talán ő még kicsi ehhez, az edzővel sikerült kialkudni egy kompromisszumos megoldást, így az edzések között hazajárhat ebédelni és aludni. Aha, meg ahogy én azt elképzelem. Első nap már húzta a száját, hogy nem bandázhat. Azért zárójelben megjegyezném, hogy őfelsége visítófrászt kapott már csak az edzőtábor szó megemlítésétől is, annyira nem akart menni. Beszéltem az edzővel, kialkudtam ezt a megoldást, majd a gyerek beéget! Nagyszerű. Szóval első nap, hazajött, ebédelt, eldőlt mint egy zsák, aludt, majd mentünk vissza úszni. Tegnap (2. nap) már nyögvenyelősen aludt el ebéd után, ma pedig alvás helyett úgy kukorékol, mintha nem is úszott volna le 1500 m-t délelőtt egy komplett gimnasztikával megspékelve. Ja és tegnapra már megbeszélte az edzővel, hogy jövő héttől jön rendes táborba, nem bohóckodik, holmi hazamenetellel. Hát gyönyörű! Én meg magyarázkodhatok, hogy eddig ő nem akart, én meg nem akartam kényszeríteni a 12 évesek közé. Komolyan úgy nézek ki, mint egy félnótás, akit tökéletesen a kezében tart a gyerek.
Na mindegy, menjen ha akar. De, hogy mi a túrótól tudna lefáradni, ha ettől nem, arra már nincs válaszom. Ennyi, kész, felnőtt, és annyit bír mint egy igásló, és még élvezi is. Hogy ki ennek a gyereknek az anyja..., vagy honnan örökölte ezeket a géneket?

eat, pray and love

Nagyon szeretek olvasni. Na mostanában, nem afféle szépirodalmi olvasó vagyok, hisz a dolgos hétköznapok nem teszik lehetővé a lelkemnek, hogy nehéz olvasmányokkal tömjem kábult fejem, hanem inkább lazítok némi kényeztető könnyedséggel, azaz, csajos szerelmes könyvekkel. Szerintem ebbe a kategóriába bőven belefér a magyarul "Ízek, imák, szerelmek" című könyv. De én ezt a könyvet képtelen voltam végigolvasni, pedig nemigen szoktam könyvet félbehagyni, sőt, dühít, ha nem olvasom el elejétől a végéig. De ez esetben kivételt tettem, és belenyugodtam, hogy ami nem megy azt nem is kell erőltetni és feladtam, mert háromszori nekifutásra is elakadtam a történetben. És ezáltal ez volt az első könyvadaptáció, ami filmben sokkal jobban emészthető volt számomra, mint maga az eredeti, írott mű. Filmben viszont annyira tetszett, teljesen magával ragadott Julia Roberts játéka, illetve a film mélysége, a hit keresése, az önmagunk megismerése, illetve a függetlenség feladása ellen vívott küzdelem ábrázolása. Nagyon cuki kis film volt. Így kedvet kaptam és negyedszerre is megpróbálom elolvasni a könyvet, hátha így, a film ismeretében, már menni fog. Majd beszámolok...

Kritika for me

Fiam ma egy számomra szívbe markoló kritikát fogalmazott meg rólam, de olyan bölcsen és diplomatikusan, hogy ha éppen nem lettem volna magam alatt, az elhangzott tényektől, akkor még meg is zabáltam volna őt ezért. De mivel 10 méterrel a béka feneke alatt volt a hangulatom, ezért csak hümmögtem, miközben hallgattam, hogy, szerinte túl sokat kiabálok vele, és ez rossz neki. Idézem: "azt nem akarom mami, hogy egyáltalán ne kiabálj, hisz nektek az a dolgotok, hogy megneveljetek engem, csak légyszi kis dolgokért ne! Hát én úgy elszégyelltem magam, hisz látok benne igazságot, sajnos tényleg sokszor kiabálok, és nagyon sokszor, visszamenőleg apró-cseprő dolgokért. De olyan sokszor kérem szépen, és nem megy, nem csinálja meg, akkor ahhoz egy nagyon nagy tűrőképességű anyuka kell, aki nem áll neki kiabálni. De én olyan szeretnék lenni, egy nagyon cuki szuperanyu, aki jófej, lojális, megértő. Csak néha az idegeim megtréfálnak, és nem állnak mellettem a bajban, hanem eltűnnek a józan paraszti eszemmel kart karba öltve, én meg ott állok a fiam előtt és más megoldást nem látván, kiabálok. De heti 6szor reggeltől estig vele lenni egy komplett nyáron keresztül, ami barátok közt is 11 hét, az idegtépő mutatvány. Pedig tényleg imádok vele lenni és beszélgetni vele, meg játszani, meg lófrálni, de fáradt is vagyok.
De hallva ezt a kritikát, magamba szállok és igyekszem nagyon odafigyelni a 6 évesem kérésére, miszerint a helyzetek 95 százalékában őrizzem meg a hidegvérem.

Gyanta, DM, fiam

Elmentünk naptejet vásárolni a DM-be. Sétálva a sorok között, az én 6 éves fiam közli, hogy ott a gyanta, amit reklámoznak a TV-ben. Aha, mondom én a frappáns választ. Még jó, hogy nem óvszer reklámot nyomnak a gyerek csatornákon. Mert, hogy ezt a gyanta reklámot a Davinci Learningen látta a fiam. Most már attól is tartanom kell, hogy egy ilyen kultúrált, értelmes műsorokat sugárzó adón is, eszetlen, gyerekeknek nem való reklámokat adnak?
Miért nem adnak játék reklámokat, ha már fetn kell tartaniuk magukat valamiből? Legalább legyenek elveik. Mert ez így baromira nincs rendben, és abszolút gusztustalannak tartom, hogy kicsi gyerekek fejét ilyesmivel tömik.
Oké, hogy ez csak egy gyanta reklám, de számomra, elég rosszul hangzik ez egy 6 éves gyerek szájából. Meg azt is tudom, hogy az életre kell nevelni, de talán nincs még szüksége az ilyen fajta műveltségre.

Itt vagyok!

Biztos nem túl izgalmas, de beszámolok az elmúlt egy hónap eseményeiről, és ezzel egyben megadom a választ is eltűnésem nyomós okára. Tehát, felvették a kismókusunkat, nem kis túlzással állítva, az ország egyik legjobb iskolájába. Ez egy 12 osztályos suli, ahonnan "elvileg" csak egyetemre kell mennie. Hurrá! Egyfelől, mert az én gyenge idegrendszeremnek nem való ez a sok idegeskedés, de másfelől, meg olyan kicsi a 18 évesekhez képest. Mit fog ott látni, mi fog abból ráragadni, és egyáltalán, hogy fog ott boldogulni! JAJAJAJAJAJ! De azért tényleg nagyon örülünk a sikerének. A másik ok, leigazolt úszóversenyző lett a lelkem. Durva, 6 éves és ilyenek történnek vele. Leigazolták, kapott kék könyvet, voltunk sportorvosnál, és megy edzőtáborba és nyáron versenyre. Én hol voltam ez idő alatt, hogy nem vettem észre, hogy az én kis makogó bébimből kész pasi lett, aki versenyre készül, iskolába igyekszik, és nem utolsó sorban baromira nagy szájú lett, és visszabeszél. Úgyhogy most se éjjelünk se nappalunk, sokat viszem úszni, meg gimnasztikára, hogy erősödjön. Nagyon komolyan belesodródtunk ebbe és csak reménykedem, hogy jó lesz minden így, ahogy van...

Kitchen Aid fél év távlatából

Majd fél éve használom eme amerikai csodát. Amíg nem volt, csak sejtettem, hogy remek, de nem voltam meggyőződve valódi képességeiről. Azt hittem némi szemfényvesztés áll az ár mögött. Bár, az mindig gyanús volt, hogy minden neves szakács, és főzőangyalnak van egy a birtokában, de azért én sokaltam az árát. Aztán tavaly karácsonykor férjem jó fej volt, és megajándékozott egyel. Hát, mit ne mondjak, azóta, nem vagyok hajlandó megválni tőle. Amit ez a gép művel dagasztás címen, az egy valóságos álom. Minden szerénységem mellett, tényleg tudok sütni, na de mióta megvan ez az álommasina, azóta össze nem tudom hasonlítani az eddigi sütieimet, a mostaniakkal. A mákos kalács, olyan foszlós, könnyű, és mesébe illő volt húsvétkor, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Egy valódi élmény volt beleharapni. És még a másnap reggeli kávémhoz is elképesztően puha és friss volt. Pedig ez egy kalácsnál igen ritka szerintem. Ma egy csokis sütit, és egy francia citrom tortát alkottam vele, és ma is lenyűgözött a képessége. Minden alkalommal, mikor készítek vele valamit, elájulok a gyönyörűségtől, hogy milyen rugalmas tésztát bír keverni.
Egyszerűen csodás szerkezet, ami egy háztartásból sem hiányozhat.

Royal wedding

Na, ez is megvolt... Kezdeném a jó magyar mondás szerint. Volt pompa, elegancia, csillogás, minden, amiről kislányként álmodunk. Mert ugyebár a kislányok 90%-a herceggel képzeli el a jövőt. Hát, akadnak szerencsések, akiknek bejön. És, marad a többi, akinek marad a pórnép. Én is ezek közé tartozom, bár elégedett vagyok az én pórnép közül kikerült férjemmel. Szóval Kate gyönyörű volt, bár mint megtudtam, volt ebben némi külső rásegítés, de vitathatatlanul csinos volt. A ruha mesésen elegáns volt, a sminkje tökéletesen visszafogott volt, minden passzolt. Látszott, hogy nagyon tudatos, tökéletesen átgondolt, minden részletre kiterjedő odafigyeléssel ügyködött az esküvőn. Már már kicsit túlzásba hajlóan akar megfelelni a hercegnő, az ő szíve választottjának. De azért sok boldogságot nekik, így felnőtt fejjel, már nem biztos, hogy szívesen cserélnék vele. Bár az esküvői tortájukba, azért belekóstoltam volna, mert elég pazarul nézett ki. A magamfajta édességfüggőnek pedig maga lenne a mennyország. Ja, és persze, azért egy-két autót is elfogadtam volna, a felvonultatott gépparkból.
Egy szó mint száz, minden csuda szép volt, és érdekes volt látni egy ilyen esküvőt, ennél már csak élőben lehetett jobb...

A király beszéde

Előre bocsájtom, hogy, amit most leírok, azzal a gondolattal egyedül vagyok. Rajtam kívül csak egy embert ismerek, aki így gondolja.
Tegnap a barátnőmmel, megnéztük a Király beszéde című filmet, hisz egy maroknyi embertől azt hallottam, hogy nagyon jó. És ezzel szemben, nekem nem tetszett. Illetve, ez így nem igaz, de nem gyakorolt rám, olyan hatást, mint másokra. Számomra, ami érdekes lett volna, az az, hogy jobban ki legyen domborítva, hogy milyen okok vezettek a király dadogásáig, illetve nekem jobban tetszett volna, ha több érzelem van a filmben. Mert minden érzelem, csak érintőleges volt. Engem kifejezetten zavart a főszereplő dadogása, ahogy azt alakította.
Megnéztük, ezt is láttuk, de ennyi. De ez az én személyes véleményem, amihez ezidáig nem találtam túl sok követőt, mert mások nem így gondolják. Biztos bennem van a hiba, de számomra kissé felszínes alkotás, és talán kicsit sok az a két óra, amit rászántak egy beszédhibás ember tanulási folyamatára.

Glamour-shopping party

Ezen a hétvégén, indul a party. Lehet megint kuponnal, vagy anélkül vásárolni. A kupon, hol megéri, hol nem. A kérdés, hogy szükségünk van-e egyáltalán valami új kacatra, egy újabb ruhára, egy 100. cipőre, egy új körömlakkra? Nem tudom. A lelkem és az eszem legmélye azt suttogja, hogy nem. Nincs rá szükségünk. Mert, ha lenne, akkor teljes áron is rákényszerülnénk a vásárlásra. De akkor mire jó ez az egész? Arra, hogy elhitessük magunkkal, hogy fontosnak tűnő dolgokat, pár forinttal olcsóbban veszünk meg? Nekünk nőknek, miért kell vásárolnunk fölösleges göncöket? Csak nem azért, hogy elkendőzzük vele boldogtalanságunkat?
Mert, ha az ok, pusztán saját életünk boldogtalanságának palástolása, akkor tán nem vásárolnunk kéne, hanem gondolkodni, azon, hogy mi fontos és mi nem. Ezeken gondolkodva, idén leltárt készítettem, hogy mire is van valójában szükségem. Egy rövidnadrág került ki győztesen, de azért meg lehet, hogy el sem indulok a nagy shopping-day-re.
Az évek folyamán megcsömörlöttem a vásárlástól, és visszatekintve, nem látok mást, mint a fölösleges pénzköltést, ami hosszú távú nyomot nem hagyott maga után. Idén tehát spórolok, és nem költök fölöslegesen, hátha az hagy maga után szabad szemmel is jól látható nyomokat. Például a bankszámlámon.

hétköznapok

Nem történik semmi különös mostanában a mi kis házunk táján. Élvezzük a jó időt, tesszük a dolgunk, várjuk az iskolai beiratkozást, készülünk a ballagásra, én pedig vadul iskolatáskát keresek. Tényleg elég széles spektrumon mozog a táska-választék. Kb. 5000 Ft-tól 50000 Ft-ig lehet táskát kapni. Én személy szerint szeretném ezt minél kisebb anyagi ráfordításból megúszni, hisz nekem csak egy gyerekem van, így nem örökli azt majd senki. Tényleg vannak nagyon szép, csábító darabok. Mivel fiam van, Lego táskában utazunk, de legnagyobb megdöbbenésemre, a fiamat totál hidegen hagyja, hogy Lego-s, vagy nem Lego-s. Nem izgatja az egész táska kérdés. Örül a sulinak, büszke magára, de nem izgatják ezek a kellékek.
Valamit biztos veszünk neki, de úgy néz ki, hogy mivel nem izgatja, ezért maradhatok azon elvemnél, hogy valami közép-kategóriás darabot vételezzünk neki.