Kritika for me

Fiam ma egy számomra szívbe markoló kritikát fogalmazott meg rólam, de olyan bölcsen és diplomatikusan, hogy ha éppen nem lettem volna magam alatt, az elhangzott tényektől, akkor még meg is zabáltam volna őt ezért. De mivel 10 méterrel a béka feneke alatt volt a hangulatom, ezért csak hümmögtem, miközben hallgattam, hogy, szerinte túl sokat kiabálok vele, és ez rossz neki. Idézem: "azt nem akarom mami, hogy egyáltalán ne kiabálj, hisz nektek az a dolgotok, hogy megneveljetek engem, csak légyszi kis dolgokért ne! Hát én úgy elszégyelltem magam, hisz látok benne igazságot, sajnos tényleg sokszor kiabálok, és nagyon sokszor, visszamenőleg apró-cseprő dolgokért. De olyan sokszor kérem szépen, és nem megy, nem csinálja meg, akkor ahhoz egy nagyon nagy tűrőképességű anyuka kell, aki nem áll neki kiabálni. De én olyan szeretnék lenni, egy nagyon cuki szuperanyu, aki jófej, lojális, megértő. Csak néha az idegeim megtréfálnak, és nem állnak mellettem a bajban, hanem eltűnnek a józan paraszti eszemmel kart karba öltve, én meg ott állok a fiam előtt és más megoldást nem látván, kiabálok. De heti 6szor reggeltől estig vele lenni egy komplett nyáron keresztül, ami barátok közt is 11 hét, az idegtépő mutatvány. Pedig tényleg imádok vele lenni és beszélgetni vele, meg játszani, meg lófrálni, de fáradt is vagyok.
De hallva ezt a kritikát, magamba szállok és igyekszem nagyon odafigyelni a 6 évesem kérésére, miszerint a helyzetek 95 százalékában őrizzem meg a hidegvérem.