Kitchen Aid fél év távlatából

Majd fél éve használom eme amerikai csodát. Amíg nem volt, csak sejtettem, hogy remek, de nem voltam meggyőződve valódi képességeiről. Azt hittem némi szemfényvesztés áll az ár mögött. Bár, az mindig gyanús volt, hogy minden neves szakács, és főzőangyalnak van egy a birtokában, de azért én sokaltam az árát. Aztán tavaly karácsonykor férjem jó fej volt, és megajándékozott egyel. Hát, mit ne mondjak, azóta, nem vagyok hajlandó megválni tőle. Amit ez a gép művel dagasztás címen, az egy valóságos álom. Minden szerénységem mellett, tényleg tudok sütni, na de mióta megvan ez az álommasina, azóta össze nem tudom hasonlítani az eddigi sütieimet, a mostaniakkal. A mákos kalács, olyan foszlós, könnyű, és mesébe illő volt húsvétkor, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Egy valódi élmény volt beleharapni. És még a másnap reggeli kávémhoz is elképesztően puha és friss volt. Pedig ez egy kalácsnál igen ritka szerintem. Ma egy csokis sütit, és egy francia citrom tortát alkottam vele, és ma is lenyűgözött a képessége. Minden alkalommal, mikor készítek vele valamit, elájulok a gyönyörűségtől, hogy milyen rugalmas tésztát bír keverni.
Egyszerűen csodás szerkezet, ami egy háztartásból sem hiányozhat.

Royal wedding

Na, ez is megvolt... Kezdeném a jó magyar mondás szerint. Volt pompa, elegancia, csillogás, minden, amiről kislányként álmodunk. Mert ugyebár a kislányok 90%-a herceggel képzeli el a jövőt. Hát, akadnak szerencsések, akiknek bejön. És, marad a többi, akinek marad a pórnép. Én is ezek közé tartozom, bár elégedett vagyok az én pórnép közül kikerült férjemmel. Szóval Kate gyönyörű volt, bár mint megtudtam, volt ebben némi külső rásegítés, de vitathatatlanul csinos volt. A ruha mesésen elegáns volt, a sminkje tökéletesen visszafogott volt, minden passzolt. Látszott, hogy nagyon tudatos, tökéletesen átgondolt, minden részletre kiterjedő odafigyeléssel ügyködött az esküvőn. Már már kicsit túlzásba hajlóan akar megfelelni a hercegnő, az ő szíve választottjának. De azért sok boldogságot nekik, így felnőtt fejjel, már nem biztos, hogy szívesen cserélnék vele. Bár az esküvői tortájukba, azért belekóstoltam volna, mert elég pazarul nézett ki. A magamfajta édességfüggőnek pedig maga lenne a mennyország. Ja, és persze, azért egy-két autót is elfogadtam volna, a felvonultatott gépparkból.
Egy szó mint száz, minden csuda szép volt, és érdekes volt látni egy ilyen esküvőt, ennél már csak élőben lehetett jobb...

A király beszéde

Előre bocsájtom, hogy, amit most leírok, azzal a gondolattal egyedül vagyok. Rajtam kívül csak egy embert ismerek, aki így gondolja.
Tegnap a barátnőmmel, megnéztük a Király beszéde című filmet, hisz egy maroknyi embertől azt hallottam, hogy nagyon jó. És ezzel szemben, nekem nem tetszett. Illetve, ez így nem igaz, de nem gyakorolt rám, olyan hatást, mint másokra. Számomra, ami érdekes lett volna, az az, hogy jobban ki legyen domborítva, hogy milyen okok vezettek a király dadogásáig, illetve nekem jobban tetszett volna, ha több érzelem van a filmben. Mert minden érzelem, csak érintőleges volt. Engem kifejezetten zavart a főszereplő dadogása, ahogy azt alakította.
Megnéztük, ezt is láttuk, de ennyi. De ez az én személyes véleményem, amihez ezidáig nem találtam túl sok követőt, mert mások nem így gondolják. Biztos bennem van a hiba, de számomra kissé felszínes alkotás, és talán kicsit sok az a két óra, amit rászántak egy beszédhibás ember tanulási folyamatára.

Glamour-shopping party

Ezen a hétvégén, indul a party. Lehet megint kuponnal, vagy anélkül vásárolni. A kupon, hol megéri, hol nem. A kérdés, hogy szükségünk van-e egyáltalán valami új kacatra, egy újabb ruhára, egy 100. cipőre, egy új körömlakkra? Nem tudom. A lelkem és az eszem legmélye azt suttogja, hogy nem. Nincs rá szükségünk. Mert, ha lenne, akkor teljes áron is rákényszerülnénk a vásárlásra. De akkor mire jó ez az egész? Arra, hogy elhitessük magunkkal, hogy fontosnak tűnő dolgokat, pár forinttal olcsóbban veszünk meg? Nekünk nőknek, miért kell vásárolnunk fölösleges göncöket? Csak nem azért, hogy elkendőzzük vele boldogtalanságunkat?
Mert, ha az ok, pusztán saját életünk boldogtalanságának palástolása, akkor tán nem vásárolnunk kéne, hanem gondolkodni, azon, hogy mi fontos és mi nem. Ezeken gondolkodva, idén leltárt készítettem, hogy mire is van valójában szükségem. Egy rövidnadrág került ki győztesen, de azért meg lehet, hogy el sem indulok a nagy shopping-day-re.
Az évek folyamán megcsömörlöttem a vásárlástól, és visszatekintve, nem látok mást, mint a fölösleges pénzköltést, ami hosszú távú nyomot nem hagyott maga után. Idén tehát spórolok, és nem költök fölöslegesen, hátha az hagy maga után szabad szemmel is jól látható nyomokat. Például a bankszámlámon.

hétköznapok

Nem történik semmi különös mostanában a mi kis házunk táján. Élvezzük a jó időt, tesszük a dolgunk, várjuk az iskolai beiratkozást, készülünk a ballagásra, én pedig vadul iskolatáskát keresek. Tényleg elég széles spektrumon mozog a táska-választék. Kb. 5000 Ft-tól 50000 Ft-ig lehet táskát kapni. Én személy szerint szeretném ezt minél kisebb anyagi ráfordításból megúszni, hisz nekem csak egy gyerekem van, így nem örökli azt majd senki. Tényleg vannak nagyon szép, csábító darabok. Mivel fiam van, Lego táskában utazunk, de legnagyobb megdöbbenésemre, a fiamat totál hidegen hagyja, hogy Lego-s, vagy nem Lego-s. Nem izgatja az egész táska kérdés. Örül a sulinak, büszke magára, de nem izgatják ezek a kellékek.
Valamit biztos veszünk neki, de úgy néz ki, hogy mivel nem izgatja, ezért maradhatok azon elvemnél, hogy valami közép-kategóriás darabot vételezzünk neki.

reklámkritika

Ma reggel a fiam, lévén, hogy szülinapja van 5 órakor kelt, nyilván a kakasokkal, mert azok kelnek ilyen korán. Mivel már 6-ra túlvoltunk a köszöntésen, megszeretgetésen, reggelizésen, meg mindenen, szokásommal ellentétben engedtem reggel tévézni. Épp a Tom és Jerry ment a Cartoon-on, mikor fogmosás közben döbbenetes dolgot hallottam. Reklám idő volt 2 rajzfilm között, és az volt a kisgyerekek számára készített reklámban, hogy ültesse be a kistesóját a számítógép elé, az interneten keressen meg egy honlapot, amin játékok vannak, és amíg tesó játszik, addig ő 6, 7, 8 éves gyerek, nyugodtan nézheti a Cartoon-t. Na erre nem tudok semmilyen kommentet írni. Csak megdöbbenésemet és lesúlytottságomat tudom kifejezni. Mit teszünk ezekkel a gyerekekkel, mert hogy mi, azaz ez a társadalom teszi őket tönkre, az tuti.
Nem akarok szenteskedni, mert az én fiam is tévézik, de ha ilyen reklámot hallok, mindig megbánom, hogy ott ül előtte és ezt hallja.

szülinapok, sütés-főzés, ínhüvelygyulladás

A cím elég velősen megfogalmazza, hogy mi történt velünk az elmúlt hetekben. Mert nem elég egy hónapban egy szülinap (a fiam szülinapja), még az enyém is egy héttel előtte, de ugyanazon hónapban van. Ilyenkor, mint minden rendes, normális családban, nálunk is összegyűlünk ahányan vagyunk. A létszám nem is vészes, mert 13 fő, de mindenki más kaját szeret. Ja és ezek előtt a hacacárék előtt, azért nem árt egy nagytakarítás. Szóval, nagytakarítás, nagy-bevásárlás, cipekedés, sütés-főzés, majd esemény lebonyolítás. Mire tegnapra az egészen túllettünk, a kezem beadta a kulcsot. Vagyis csak a csuklóm, de mivel, az egy eléggé központosított helyszíne a felső végtagunknak, így elég kellemetlen. Mindegy, ezt a témát majd később folytatom. A szülinapok nagyon jól lementek, a fiam boldog volt, hogy mindenki itt volt, örült, hogy középpontban lehet, megkapta az aktuális "legoóhaj-sóhajt" nevezetesen: egy ninja hadsereget. Úgyhogy összességében tényleg, mindenki elégedett volt és egy jól sikerült bulit zártunk. Ma reggelre viszont már annyira nem tudtam semmit felemelni és alapvetően a kezemet használni, hogy vettem egy nagy levegőt, és miután a fiamat befuvaroztam az oviba, elmentem a sebészetre. Kb. 3 óra, és ezer helyszín és vizsgálat után, a diagnózis: ínhüvelygyulladás lett. Remek, gondoltam. Na remek is lett, mert kaptam egy sínt, amit 6 hétig kell hordanom, és nem emelhetek semmit. Cuki vagyok vele, nem túl trendi, de hasznos. Mondjuk elég komolyan kiiktatták ezzel a cuccal a bal kezemet, úgyhogy még szoknom kell a gondolatot, és az ezzel előállt helyzetet. Végre jön a tavasz, lehet rövid-ujjút hordani, én meg marha csinos vagyok egy gipsznek is beillő akármivel.

Lego, Lego, Lego, mindörökké Lego

Hihetetlen, de a mai gyerekek nem tudnak elszabadulni a Lego bűvköréből. Pedig próbálkoztam én becsülettel, hogy ne csak azt kapjon karácsonyra, de úgy vettem észre, hogy totálisan felesleges volt. Mert csak is a Lego hagyott benne mély nyomot. Mindennek örült, de így 4 hét távlatából már látom, hogy ha játékra kerül a sor, akkor a Legokhoz nyúl legszívesebben. Pedig én nagy mellénnyel mondtam, hogy megmutatom neki, hogy a Legon túl is van élet. Ez a tervem némileg kudarcba fulladt. Megmutattam, vette az adást, de köszöni, marad a Legonál, sőt még saját kijelentés szerint, a feleségével is csak Legozni fog. Szép kilátások...
Így, hogy közeledik a szülinapja, a nagy tapasztalat újfent az, hogy Legot kell venni neki, ennyi. Mert persze, hiába volt 3 hónapja karácsony, újdonság van bőven, ezzel egyenes arányban, van olyan is, amit a fiam kinézett magának. Idővel, ha fiam megnő, eladom ezt a dán csodát és veszek belőle egy lakást neki. Mert amennyi pénz Legoban áll, az tuti kitesz egy fél lakást.
De mit csináljunk, ha ez érdekli őket. Csak olyan visszás, hogy míg nekünk, a mi gyerekkorunkban összvissz egy doboz Legonk volt, vagy annyi sem, nekik 5-6 évesen roskadozik a polc tőle.

Szörnyű véletlenek...

Ma, hogy végre kisütött a nap, és jobb kedvünk lehetne, valami komoly témáról szeretnék írni. Méghozzá a Soroksári úti gázoló néven emlegetett, szegény 25 éves srácról. Először is részvétem azok családjainak, akik sajnos ártatlanul, rosszkor voltak rossz helyen. Szörnyű egy ilyen tragédia, mindenki számára, jómagam ugyanis elgondolkoztam azon, hogy bármelyikünkkel aki vezet, előfordulhat ilyen borzalom. A srác, aki 25 évesen, egy rémálom közepén találja magát egyik napról a másikra, nem akart rosszat, csak dolgozott, hogy kifizethesse az egyetemi tandíját. Rosszul aludt, és másnap megtörtént a baj. De melyikünk alusszam magát minden éjjel ugyanolyan fittre? Hányan vagyunk, akinek soha nem volt még álmatlan éjszakája, ezekben a nehéz napokban, amiket az utóbbi években élünk? Hányan vannak, akik nem görcsöltek még soha a napi gondjaikon éjszaka, alvás helyett? Gondolom kevesen. Ez a srác nem egy bűnöző, hanem maga is egy vétlen áldozat, aki a sors fintorának kiszolgáltatva, rosszkor volt rossz helyen. Igen, a törvény szerint bűn, amit tett, de sajnos láttunk már példát arra, hogy valaki bedrogozva 100 km/órás sebességgel okozott halálos közúti balesetet, és ennek ellenére felmentették. Ez a fiú, se nem drogozott, se nem ivott, se nem haladt túl gyorsan, csak a fáradtságtól elaludt. Én őszintén, szívből remélem, hogy találnak az esetében enyhítő körülményt, mert ez a fiú nem egy tömeggyilkos.
Még egyszer leírom, a félreértések elkerülése végett, hogy roppantul megrendített az ügy, mindkét fél oldalába belegondolva. A halálos áldozatok családjának oldaláról belegondolva, rettenetes, ami történt, és a srác oldaláról belegondolva is borzalmas a kialakult helyzet.
Mindkét oldalnak együttérzésemet fejezem ki.

Gyönyörű tavaszi hóesés...

Reggel, mikor felkeltem, majd frászt kaptam a háztetőket belepő fehér hótakarótól. Hányadikát is írunk? Március 3.? Hát illik ilyenkor esni a hónak? Véleményem szerint, egyértelműen nem! De hát az időjárás nagyasszonyait nem igen érdekli a lent sétáló aprónép véleménye. Szóval, mi földi halandók, hallgassunk és tűrjünk, és bízzunk. Bízzunk abban, hogy lesz még idén tavasz. És, ha már tavasz, akkor nagytakarítás. Ma újfent nekiálltam nagytakarítani. Bár, aki néha idepillant a blogomra, az tudja, hogy kifejezetten nem kedvelem ezt az elfoglaltságot, de mit tegyünk, ha muszáj?
Én cirka 3 havonta szoktam mindent alaposan kitakarítani, de olyan mintha ez is kevés lenne, mert 3 havonta olyan porcicák és zsíros szennyeződések rakódnak le mindenfelé, ahol nincs hetente takarítva, hogy az elborzasztó.
Ma a gardrób volt soron, amit összekötöttem a szanálással is. Végre kiszelektáltam a kifogyott, régi, elhordott ruhákat. Mondhatom szép kis kupac gyűlt össze. De, hogy mi maradt a gardróbban? Hát nem sok minden!
De legalább tisztaság maradt a ruhák hült helyén. Folytatása következik az elkövetkezendő egy hétben. Apropó takarítás: még az jutott eszembe, hogy milyen veszett drágák a tisztítószerek, de komolyan. Szerintem irreális áron futnak ezek a termékek, főleg, ha tekintetbe vesszük ezek élettartamát. Pikk-pakk elhasználjuk őket egy ilyen nagytakarítás alkalmával.

Téma hiányában, írás a semmiről

Mivel a nagy számat meghazudtolva, nem jut eszembe semmi, amiről írhatnék/beszélhetnék, ezért leírom a hangulatomat. Szóval a hangulatom, na az rossz. Pedig alapvetően egy nagyon életkedvelő, pozitív nőszemély vagyok, de most nagyon negatív gondolatokkal. (Lehet nem kellett volna így februárban elolvasnom Albert Györgyi könyvét, de megtettem.)
Utálom ezt az időt. Gyűlölöm a téli kabátomat. Tavaszi kabit akarok hordani, meg Converse cipőt. Napsütést akarok, ami ismét feltölt, mert nem bírom már a szürkeséget. Pedig mindig én szoktam hangoztatni ezerrel, hogy minden úgy jó, ahogy van. De nem jó, most legalábbis nem! Legyen már tavasz!
Itt a március és mégis ezzel a nyomorult téllel kell még mindig bajlódnunk. De lehet az a fő bajom, hogy napokon belül beköszönt a szülinapom, és én, Halász Juditot idézve, megint egy évvel öregebb leszek. Miért ilyen nehéz a nőknek elviselni a korukat? Komolyan teljesen ki tudok készülni a tudattól, hogy már harmincon túl vagyok. Pedig normálisan, ha épp jó kedvem van, napi szinten ezerszer hálát adok a sorsnak a csodás életemért, a férjemért, a fiamért, meg mindenért, de ma csak ríni tudok, mert rájöttem, hogy alig, hogy megemésztettem a 30. életévemet, már esek bele a 31.-be. Hát, ez durva.
Na megyek, összekapom magam, meg a hangulatomat és feldobok egy ránctalanító pakolást, mert koromat tekintve, már rám fér.

Megint Differ-teszt

A múlt hét újfent a Difer-teszt bűvkörében telt a fiam számára. Még szerencse, hogy kedveli ezen próbatételeket.
A szokásos hajnali fél 8-ra kellett beérni, amit nem panaszként írok, mert mások is járnak korán munkába, de azért a 7-es indulást logisztikai tervezés előzte meg. Mindegy, három nap volt, kibírható.
Kíváncsi leszek, mennyit fejlődött a gyerekem, mert a múltkori teszt során volt olyan dolog, ami nem ment, és azokat az akkori teszt után sorra átbeszéltük. Most az utóbbi hibák nagy részét kiküszöbölte, viszont volt egy, amit valamiért nem tudott megjegyezni, ez pedig a visszanéz szó jelentése volt. Folyton keveri a kinéz szóval.
Eredmény, jövő héten lesz.
Ha valakit érdekelnének a feladatok, szívesen szentelek neki egy blogbejegyzést, mert még friss az élmény, és elég sok feladatra emlékszem is.

A Kitchen Aid és a palacsinta esete a fiammal

A palacsinta eddig is nagy népszerűségnek örvendet a családom körében, amely alól, csak én voltam kivétel. Mióta családunk körében üdvözölhetjük Kitchen Aidet, azóta mindennap be kell kevernem egy adag amerikai palacsintának való tésztát. Nem túlzok azzal, ha azt állítom, hogy a fiam minden reggel és minden délután azt eszik. Persze jó vastagon megkenve Nutellával. Na, ebben rám ütött a fiam…
Ma uzsonna alatt, mikor éppen amerikai palacsintát sütöttem, viccelődtem azzal, hogy a hűtőben már kialakított helye van az palacsinta tésztás kriglinek. Sőt, nap sem telhet el anélkül, hogy ne kelljen palit sütnöm. Persze ez Kitchen Aid-del nem büntetés, de ezért vicces. Sőt, Nutellából is nagyüzemi felhasználók lettünk, mert január óta minden héten veszek egyet.
Volt már ilyen időszaka a fiamnak, csak akkor bundás kenyér volt a menü 4 hónapon keresztül. A palacsintával kapcsolatban még csak 2-nél tartunk, kíváncsi vagyok, hogy megdönti-e a bundás kenyér rekordját.
Ez a szokás is egyike, azon gyermeki szokásoknak, amiket nem tudok értelmezni. Hogy a túróban nem lehet megunni valamit ennyi idő alatt?

babagyilkosság

Komoly tragédia rázta meg az embereket, vagy ébresztheti fel végre az embereket, ama nyugalmukból, hogy a gyerek születését csupa móka és kacagásnak minősítik. Maximálisan elítélem az anyukát, aki agyonverte 1 hetes ártatlan gyerekét, de muszáj a dolgok mögé nézni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, és hogy meglássuk az okokat, amiket, megérteni valószínűleg nem fogunk. Ugye a pszichiáterek azt mondják, hogy a klasszikus szülés utáni depresszióról beszélünk a nő esetében, aki egyébként egy jogász. Igen ám, de ha mindenki tud erről a jelenségről, akkor miért nem foglalkoznak ezzel többet. A védőnők, kórházi csecsemősök feladata is lenne, ezekről a dolgokról felvilágosítani a kismamát, nem csak pusztán a pelenkacserét és szoptatást megtanítani. Hisz lelkileg nehezebb feldolgozni a változás tényét, mint fizikailag ellátni csemeténket. Később pedig, pár hét álmatlan szoptatós, sírós éjszaka után, az apukák is felismerhetnék a fáradtság jeleit a feleségen, és talán cicizés helyett a cumisüvegből is ehetne a bébi tejet, hogy szerencsétlen anyuka hadd aludjon végig egy teljes éjszakát. Hisz egy cumisüveges éjszaka, jóval kevesebb bajt okoz, mint egy kialvatlan, holtfáradt anyuka.
Vegyék már észre, mindazok, akik folyamatosan a légy tökéletes anya című mondatot hangsúlyozzák, hogy mekkora kárt okoznak. Nem kell tökéletes anyának lenni, pusztán kiegyensúlyozottnak. Nem kell non-stop szoptatni 10 éves koráig, nem kell magunkat háttérbe szorítani, nem kell a férjünket elhanyagolni, rá lehet bízni egy-egy estére a nagyira is a bébit, cumisüvegből is lehet etetni, még akár tápszert is, nem ezektől a dolgoktól leszünk jó, vagy akár rossz anyák. A szeretet az, ami jó anyává tesz. Ne akarjunk supermum-ok lenni, mert könnyen összeomlik a hormonok által meghatározott amúgy is labilis idegrendszerünk.
Muszáj lenne ledönteni a dogmákat és tévhiteket, annak érdekében, hogy ne történjenek ilyen szomorú események a jövőben. És tovább megyek, ha reálisan vázolnánk a nőknek, hogy mivel jár az anyaság, akkor tán el tudnák dönteni, hogy akarnak-e gyereket, vagy nem. Mert tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, hisz fogy a magyarság, de talán nem minden áron kéne születni a nőkkel a gyerekeket, mert van, aki nem alkalmas a feladatra, és nem is akarna csemetét, ha nem lenne a társadalom által belekényszerítve. Meg a védőnők, akik habzó szájjal, értelmetlenül kampányolnak az abortusz ellen. Mert az odáig rendben, hogy szabályozni kell az abortusz kereteit, hogy fű fa virág egy átmulatott éjszaka után ne futkosson küretre, na de aki vétlenül esik teherbe, azt ne büntessék. Mert van olyan, aki esetleg védekezett, csak belecsúszott a hibaszázalék, vagy netán 16 éves, és nem vágyik még gyerekre. Nem szabadna 16 éves gyerekeket belekényszeríteni a gyerekszülés intézményébe. Meg kéne tanítani őket használni az óvszert, el kéne helyezni ilyen típusú automatákat az iskolákban, kötelezővé kéne tenni a 14 éves lányoknak a nőgyógyászati vizsgálatot és potom összegekért kéne adni a fogamzásgátló tablettákat. Egyáltalán muszáj lenne beszélgetni a szexről a tinédzserekkel.
Ezek jutottak eszembe, erről a felháborító esetről, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Színház

Imádom a színházat, illetve imádok színházba járni. Egyik barátnőmmel tegnap este, hódoltunk eme szenvedélyünknek, és elmentünk megnézni a Pesti Színházban a Mikve című darabot. Fergeteges volt. Parádés volt a szereposztás, ugyanis Eszenyi Enikő, Kovács Patrícia, Hegyi Barbara, Pap Vera, Börcsök Enikő játszották a főbb szerepeket. Alapvetően egy drámai darab volt, de nagyon kellemesen volt humorral megfűszerezve. Vallástól, és felekezetektől függetlenül, érdekes volt számomra, hogy a nők mennyire képesek önszántukból alávetni magukat férjeik, egyházuk akaratának. Illetve, hogy milyen tragédiákhoz is tud vezetni egy-egy bigott módon gyakorolt vallás.
Elképesztő színvonalas, jól megírt, és rendezett darab volt, pazar színészi alakításokkal. Aki teheti, nézze meg!
És, hogy mennyire figyeltek a részletekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az izraeli ásványvíz, és az izraeli fizetőeszköz felbukkanása a darabban, amely egyébként Izraelben játszódik. Tényleg minden tökéletesen a helyén volt ebben a darabban. A színésznők annyira átszellemültek a végére, hogy a tapsvihart konkrét eufóriával egybekötött delíriumban töltötték. Látszott rajtuk, hogy szívvel-lélekkel játszották ezt a darabot, és tökéletesen beleélték magukat a szerepeikbe.
Nagyon nagy élmény volt.

Oltatni, avagy nem oltatni

Megmondom férfiasan, hogy egész idáig "nagymellénnyel" hangoztattam, hogy tök fölösleges magunkat beoltatni influenza-vírus ellen, és egyébként is micsoda hülyeség ez. Na, mostanra gyökeresen megváltozott a véleményem. Először a fiam betegedett le, komplett 5 napig volt 39 fokos láza, és nagyon rosszul volt, majd én következtem, aki pedig 4 napig az ágyból nem bírtam kitenni a lábamat. Pedig én az a típus vagyok (egyébként a fiammal együtt), aki egy nap után vígan rohangál, mert átszaladt rajta a vírus. Hát most nem így történt.
Én nem tudom, ez milyen hiper mutáns influenza-vírus, de konkrétan levert minket a lábunkról. Komoly nagyszülői segítséget kellett igénybe vennünk, hogy egyáltalán el tudjuk magunkat látni.
Ebből kifolyólag, mi, jövőre tuti oltatunk. Én nem szórakozok ezekkel a vírusokkal, meg nem is hősködök többet, mert fölösleges. Mellesleg betegre (szó szerint) aggódtam magam a fiam miatt, mert olyan magas volt a láza és olyan sokáig. Úgyhogy eddig ironman-nek hittem magunkat, és bebizonyosodott, hogy nem vagyunk azok, tehát, marad az oltás, ha ciki, ha nem ciki.

elkaptuk az influenzát-remek!

Eddig gyönyörűen tudtam szinten tartani egészségünket, illetve immunrendszerünket homeopátiával, de most valamelyik influenza-vírus kifogott rajtunk. A fiamnak már tüdőgyulladása van, én meg lázasan nyomom az ágyat. Férjem meg nővérke szerepkörben rohangál egyik szobából a másikba... Folyt. Köv., ha meggyógyultam.

Hogy ezek a kis "francok" még milyen könnyen tanulnak...

Farsangkor, az óvodában a fiamék egy színdarabot adnak elő, amiben az én csemetém játssza a főszerepet. Én egy kisebb sokkon estem át, amikor ezzel szembesültem, mert az én lámpalázas szívemnek, ez nagy erőpróba lenne, ha az ő helyébe lennék. Hál'Istennek nem rám ütött ez a gyerek... Ő olyan könnyedén, lelkesen és szeretettel veszi ezeket a megpróbáltatásokat, hogy ihaj. De nem is ez a lényeg.
Tegnap megkaptuk a szövegkönyvet, amit meg kell hétfőre tanulni. Gyerekléptékben, elég sok szövege lesz a fiamnak, uszkve 15 mondat, amit tegnap lelkiismeretes anyukaként, el is kezdtem neki tanítgatni. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy háromszori ismételgetés után, már az egyharmadát kívülről fújta az én szemem fénye. Ezen a ponton, béke és nyugalom járta át a szívemet, hogy fog ez menni...
Bár még mindig nem látom magam előtt, amint a gyerekem, felmegy a színpadra, a sok gyerek, és szülő előtt, és el is mondja a szövegét, de egy biztos, hogy én ezerszer jobban fogok izgulni, mint ő.
De mindig megdöbbent a gyerekek agyának gyorsasága, hogy milyen elképesztő idő alatt tudnak komoly verseket, szövegeket elsajátítani. De jó lenne, ha ez így is maradna, ahogy nőnek..

Lányok hercegnők, fiúk pókemberek?

Közeledik a farsangi szezon, és ezzel együtt a fejtörés is, hogy mi legyen a gyerek. Én minden évben nagyon kínlódom, hogy valami eredeti, frappáns jelmezzel álljunk elő. Hát idén, az én növekvő egójú fiam, keresztülhúzta a számításaimat. Ugyanis eltántoríthatatlanul ragaszkodott a pókember jelmezhez. Eddig, minden évben sikerült terelgetnem az általam kiötlött jelmez felé, de 6 évesen úgy látszik, már nem lehet az orránál fogva vezetni. Mivel szilárd volt az elhatározása, miszerint pókember akar lenni, én is beadtam a derekam. Úgy két éve szemet vetett a H&M-ben egy felfújt izomzatú, vattával kitömött pókember jelmezre. Én folyton folyvást húztam a szám, de végül most jött el a pillanat, hogy megvettem neki. Ez egy hete volt, azóta az én szemem fénye, ebben a nejlon-szörnyűségben izzadja csatakosra magát nap, mint nap. Ovi előtt, ovi után, edzés után, hétvégén, nem lehet róla leimádkozni. De nem értem, miért vagyok ezen meglepődve, hisz N. kislányai meg évek óta tütüben, vagy bájos hercegnő ruhában lejtenek. Akkor a fiúk, miért ne öltözhetnének be otthon is? Ez is egyike azon furcsa társadalmi beidegződésnek, miszerint a fiúkat ne érdekelje az öltözködés, és a ruha. Már miért ne érdekelhetné őket is?
A szerepjáték, mindkét nemnél egy fontos állomása a játéktevékenység fejlődésének. És ha már szerepjáték, akkor beöltözés. És, hát ahhoz meg ruha kell. Az én fiam, pici kora óta imád beöltözni, ruházkodni.
Úgyhogy követve a lányok példáját, a fiamról sem lehet lekönyörögni a pókember szerkót.

Babavárás-szülés

Több barátnőm is babát vár. A nagypocakosok közül, az egyiknek, a szülés körüli időszakban, a férjének dolgoznia kell külföldön. De mi nők, nem riadunk meg, hanem összetartunk, és a barátnőmmel megbeszéltük, hogy majd én leszek azon idő alatt ügyeletben, és viszem szülni, ha kell. Mivel nem az első baba, ezért a barátném sem annyira feszült, a kialakult helyzet miatt. Megmondom őszintén, én egy kicsit, titkon reménykedem abban, hogy lesz doglom az ügyeletben, mert olyan mérhetetlenül izgalmas lehet, látni, világra jönni a barátnőd babáját. Az egy olyan bensőséges, és meghitt pillanat, amit így kívülállóként nem sokszor élhet át az ember. Hisz, amikor én szültem, akkor sodort az esemény, fájdalmaim voltak, és nem igen tudtam koncentrálni, a helyzet szépségére. De így, hogy nem én, hanem drága barátnőm fog vajúdni, én meg csak asszisztálok és megélem a csodát, ez nagyszerű dolog. Azt azért még nem pontosan tudom, hogy hogyan fogok egyedül kamerázni, meg fényképezni, meg segíteni, de majd megoldom, ha kell. Hú, most jövök rá, hogy micsoda felelősség ott fotózni, hisz, ha nem sikerül a kép, akkor ezt nem lehet megismételni, hogy én újra kattinthassak. Szóval, ilyen izgalmas február vége elé nézek én... És nagyon várom...