Edzés helyett bosszúság

Ma, vasárnap reggel 8-ra eldöcögtem edzeni. Mivel heti kétszer járok és a héten csak egyszer voltam, gyorsan be akartam pótolni a kihagyást. Fel is keltem rendesen, a fiamat összekészítettem, hogy lemehessen a nagymamájához, és fél 8-kor el is indultam. Átöltöztem, és 5 nőtársammal együtt vártuk az edzést a terem előtt. 8-kor edző sehol, 8.10-kor edző még mindig sehol, 8.20-kor már dühösen kérdeztem a recepcióst, hogy hol az edző. Nem mondta, hogy ne jönne, de a telefonhívásra nem válaszol, mondta a srác. Remek. Irtó pipa voltam, hisz fölkel az ember vasárnap, otthon hagyja a családját, a kávéját, a kényelmes kanapéját, hogy áldozzon a testmozgásnak, erre nem jelenik meg az edző. Micsoda dolog ez? Milyen világot élünk, hogy csak úgy megteheti valaki, hogy nem jön el edzést tartani. És a tetejére még egy telefont sem ereszt meg az edzőterembe, hogy bocs ti hülyék ne várjatok, mert nem megyek. Az én értékrendem szerint ilyet nem lehet csinálni.
Mikor kidühöngtem magam, gondoltam ne vesszen el a sportra szánt idő és bicikliztem egy kicsit. (Mondjuk azt itthon is tudtam volna a saját szobabringámon, és akkor nem utazom 20 percet...)
Viszont hatalmas plusz pont az edzőteremnek és alkalmazottainak, amiért nagyon kedvesen elnézést kértek és kompenzációs kérésemre, azonnal jóváírtak egy plusz órát a bérletemen, pedig végül is használtam a termet. Számomra ez így korrekt, csak a mai világban az ember megszokja a napi harcokat egy ilyen kényes szituációban.

Eredet, mint család-összekovácsoló erő

Most egy olyan filmről írok, amit én személy szerint nem láttam, de nagyon jól tudok róla értekezni. Történt ugyanis, hogy a férjem már hónapok óta nyafogott, hogy meg kéne nézni az Eredetet, mert valami hiper-szuper rendezője van, meg Leonardo Dicaprio sem elhanyagolható szempont. Mivel én, a fejemben elkönyveltem ezt a filmet, mint sci-fit, kategorikus nemmel feleltem az elmegyünk-e megnézni kérdésre. Férjem megnézte, totálisan levette a lábáról, majd most hónapokkal később, teljes megdöbbenésemre, a sógornőmék is megnézték és láss csodát tetszett nekik is. Ez a tény csak azért döbbenet, mert még egyetlen árva film sem volt, ami nekik is és nekünk is maradandót nyújtott volna. Tehát, ez a tény nagy ujjongást váltott ki körünkben, és kvázi ujjal mutogattak rám, hogy milyen ciki, hogy én nem láttam. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor outsider-ként ül egy társaságban, mert ők hangosan nevetve beszélnek valamiről, amiről nekünk, outsidereknek, halvány lila gőzünk sincs. Egymás szavába vágva lelkesedtek a film egyes jeleneteiért, és kérdezgettek olyan érthetetlen félmondatokat, hogy „szerinted az álomban maradt?” Mi van?????
Muszáj megnéznem a filmet, ami ekkora összeborulást váltott ki a családban, meg már bizarr is, hogy csak én nem tudok hozzászólni a témához, pedig nem jellemző rám a „csendben ülök és hallgatok” szerep-leosztás.

Elmélkedés egy könyvről

Felkavaró élmény lehet ez a könyv, éppoly felkavaró, mint a szerzővel, Szalai Viviennel való interjú, amit a minap hallottam a rádióban. Biztos sokan vannak, akik hallottak már a könyvről, mely egy luxus-prostituált elbeszélései alapján mutatja be a dubai turizmust, illetve a magyarországi szex-iparágat. Ezek a hölgyek 1000 euro/óráért cserébe, bármit meg KELL, hogy csináljanak. Beleértve mindent, amit ember el tud képzelni, illetve, amit a "vevő" kíván. Még az óvszer használatát is mellőzik, ha a kuncsaft úgy óhajtja. Megér ennyit a pénz? Mert ez csakis a pénzről szól, hisz ezeknek a lányoknak nincs párjuk az életben, nincs kihez odabújjanak egy közelgő karácsony estén, nincs, és valószínűleg nem is lesz gyermekük, nincs másuk, csak a pénzük. És, igen, tényleg jó Louis Vuitton táskával rohangálni, meg luxusautót vezetni, na de nem mindegy, hogy milyen áron került az a tárgy a birtokunkba. Nyilván ezek a lányok, úgy érzik, hogy nincs más, amivel pénzt kereshetnének, így marad a testük. Hisz biztos, hogy ennyi pénzt, polgári állasból nehéz összekalapolni, de a jó öreg mondás ez esetben is adekvát: "A pénz, nem minden." Mit számít a ház előtt parkoló vagány "verda", ha nincs kivel megosztani, illetve, ha otthon, csendes magányban az aids-teszt eredményre várakozik? A pénz, eszköz a boldogsághoz, de nem maga a boldogság. Ha valakinek szép, kiegyensúlyozott élete van, és még rendelkezésére is áll egy vastag bankszámla, az extra boldog életet élhet, de ha csak pénzünk van és kiegyensúlyozott életünk nem, akkor az édes kevés a boldogsághoz. A harmónia magunkkal, és szeretteinkkel az, ami soha, semmivel nem pótolható, minden mást lehet helyettesíteni. Nekem még az is furcsa ezekben a sztorikban, hogy a lányok, hogyan tudják azt az elemet feldolgozni, ebben a történetben, hogy bérbe adják a testüket, amivel más rendelkezik néhány órára. Ezt nevezem én, brutális kiszolgáltatottságnak.
Na, de reménykedjünk abban, hogy azért nem túl sok lány szaladgál ezzel a puttonnyal a hátán, és nem sokan érzik azt, hogy ez az egyetlen módja a boldogulásuknak/boldogságuknak.

Petőfi Sándor versek második osztályban?

Egyik hétvégén családi happening volt nálunk. Ettünk, ittunk, jót mulattunk, és közben meghallgattuk fiam unokatestvérének előadásában „Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra” című versét. Mivel a 2. osztályt gyűri az általános iskolában, én nagyon elcsodálkoztam. Szegénykém darálta a verset, minden igyekezetét beleadta, szépen el is mondta, de nem értette a szövegét. Persze, hogy nem értette, hisz 8 éves. Miért 8 évesen tanítják ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek ezt a komoly, nehéz verset. Mert értem én, hogy itt van az ősz, és ez egybevág ezzel a verssel, de ez nem nekik való. Nem értik a jelentését. És ha valaminek nem értjük a szövegét, úgy milyen nehéz megtanulni? Akkor gyakorlatilag be kell biflázni. És ahhoz nem kell egyéb, csak fenék. Kvázi az eszét nem kell használnia a gyereknek, csak a fenekét. Na, pont ez a bajom a magyar oktatási rendszerrel, hogy kevéssé tanít meg gondolkodni, de elvárja, hogy magoljunk. A magolás haszontalan tudomány, mert hamar elfelejtődik az így megszerzett tudás.
De visszakanyarodva a vershez, én úgy emlékszem, hogy ezt mi felső tagozatban vettük, és még akkor sem értettem, hogy miről is szól valójában. Szerintem akkor körvonalazódott bennem a valódi jelentése, az elmúlásról, amikor irodalom tagozatos osztályba kerültem gimiben és ott elemeztük a mélyebb értelmét.
Szegény másodikosok! És szegény fiam, mert 2 év múlva ő is másodikos lesz, és kezdhetem vele, bemagoltatni ezt a verset…

Budaiak! Nekünk is lesz Starbucks-unk!

Épp az imént vinnyogtam a barátnőmmel örömünkben, azon a híren, hogy Starbucks nyílik a Mammutban. Meglesz az új törzshelyünk, mert számunkra a Starbucks, több, mint egy kávézó... Lehet, hogy csak azért értékeljük ennyire sokra, mert oly sokáig kellett várnunk, hogy itthon is legyen, hisz a kávé a Costában éppolyan finom, na de a gyönyörű karácsonyi Starbucks bögréknek nincs párja szerte a kávézók vidékén. Amikor a barátosném az Államokban lakott, akkor folyton irigykedve hallgattam a beszámolóit a Starbucksban töltött lopott óráiról, illetve epedve vártam az onnan küldött termosz és bögre szállítmányt. Meg persze a GAP ruhákat, na de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak ami van, nevezetesen Starbucks, és majd ráérünk később azon lamentálni, hogy mikor lesz itthon is GAP. (Egyébként nyílt már Milánóban egy.) Azt hiszem, amint megnyílik a kedvenc amcsi kávézónk, ott leszünk, és boldogan szürcsöljük a karácsonyi sziruppal megbolondított kávénkat, és tonna számra vásároljuk az ünnepi bögréket. Szóval, budaiak, kalandra fel, jön a Starbucks!

Véged Daubner! - Itt a házi torta!

Férjecském szülinapjára készülődvén, azon gondolkodtam, milyen tortát vegyek a páromnak. Mivel az édesség központi kérdés köreinkben, most is nagy hangsúlyt fektettem rá. Általában a Daubnerből hozzuk a szülinapi tortákat, mert verhetetlen, mind ízben, mind formában. Ráadásul a torta sütés művészete nem egy egyszerű mutatvány nekem, pedig heti szinten sütök valami desszertet. Idén, gondoltam szakítok a hagyományokkal és magam készítem a szülinapi tortát, mert úgy a szívem- lelkem benne van. Bevásároltam, mellesleg szerintem 3-szor annyit fizettem az alapanyagokért, mint a Daubnerben, egy komplett, kész tortáért. Sebaj, hisz a végeredmény majd mindenért kárpótol. Majd, szombat reggel nekikezdtem. Mivel egy összeollózott torta, ezért konkrét recept nem is állt rendelkezésemre, csak részletek, amiket magam raktam össze. Ezért időben keltem fel, hogy hamar nekiállhassak a remekművemnek. (Lehet éreztem a vesztem). Kevertem, sütöttem, mértem, raktam, kentem, díszítettem, majd 4 óra múlva lezuhantam a kanapéra, és végre vettem egy nagy, pihentető levegőt. Úgy éreztem magam, mint egy cukrász, aki 77 tortát sütött aznap. Nagyon elfáradtam. Hogy milyen lett? Szerintem elég jó. Vasárnap, a nevezetes napon, felvágtuk, és mindenki szerint jól sikerült. Küllemre nem a legcsinosabb, de ízre isteni lett. Ebédre pedig Minestrone levest készítettem, utána pedig lazacos gnocci volt, aminek eredeti, régi, olasz recept szerint készítettem a tésztáját. Valami mennyei volt, puha, ruganyos, ízletes, tényleg elképesztő volt. És még a fiam is ki tudta venni a részét a készülődésből, mert nagyon jól sodorta a kissé amorfra sikerült gnocci-kat. De a lényeg persze nem a formán volt, hanem a hozzáálláson. Egy szó, mint száz, remek lett minden kaja, és amolyan olasz módra, jól esett a délutáni szieszta. Nem tudom, még, hogy legközelebb is bevállalom-e a saját készítésű tortát, de mindenesetre: Rettegj Daubner!...

Egy igazi mesefilm-élmény

Fiammal moziban jártunk pénteken. Már régóta szerette volna megnézni a Sammy nagy kalandját, és ma volt a napja, hogy ezt abszolváltuk. Jegyet megvettük, betáraztunk egy csomó kaját, mert nincs mozi pop-corn nélkül, majd beültünk a terembe. Még mielőtt elkezdődhetett volna a film, a fiam a kukorica háromnegyedét elfogyasztotta. Sebaj, volt még Milka mogyorós drazsé.
Én, mivel más szemmel nézem a meséket, mint a fiam, megdöbbenéssel konstatáltam, hogy rettentő sok az erőszak és a brutalitás a mesékben. Volt 4 mese előzetes, amelyek egytől egyig a harcról és a gonosz legyőzéséről szólt. De nem ám, olyan régi Disney-s, visszafogott stílusban, hanem 3D-ben, szörnyen ijesztő figurákkal, akik konkrétan az egész világot el akarják pusztítani. A 3D-vel nincs bajom, addig, amíg nem arra használják, hogy a kisgyerekek minél élethűben éljék bele magukat egy gonosz elleni küzdelembe. Én nem szeretem ezeket a virtuális világokat, mert ezek a parányi ember gyerekek még nem tökéletesen különítik el a valóságot, a mesében látott illúziótól. És szerintem ezt kihasználni, nagyon veszélyes tud lenni.
Majd következtek a reklámok, köztük az egyik kedvencem, mellesleg az egyik vesszőparipám is egyben, a Schweppes reklám. Amelyben Nicole Kidman félig pucéran kelleti magát egy fickónak. Ugye még mindig egy gyerekmese miatt ülünk a moziban…
Mindegy ezeken átlendülve, elkezdődött a mese, ami nagyon színvonalas volt, gonoszoktól, szörnyektől, erőszaktól mentes, szépen, igényesen megrajzolt, jó történetet elmesélő alkotás. Kicsit még bele is fűzték a környezetszennyezés-szálat, amitől még tanulságos is volt. Akinek van 6 év körüli gyerek, annak tényleg nagyon ajánlom, mert kedves mese, amivel tuti nem ártunk a csemeténknek, ha megnézi…

Gondolatok a hírnévről - könnyen jött sikerről

A Való Világba való jelentkezés reklámjáról eszembe jutott néhány gondolat. A „szeretnél híres lenni?” szlogen elgondolkodtatott. Híresnek lenni! Mit is jelent ez a szó?
A világ elindult abba az irányba, hogy a fiatalok a könnyű pénzszerzés lehetősége felé kacsingatnak, és sokszor úgy érzik, egy lapra kell mindent feltenniük ennek érdekében. Ilyen lehetőség számukra ez a Való Világ is. Bemennek, lehúznak egy fél évet, esetleg megnyerik, kapnak pénzt, lakást, autót, és nagyjából ennyi. Mert hosszútávon kell a tehetség, a szorgalom és az alázat is. Hol vannak az eddigi valóság showkban szereplő emberek? Ki tudja. Mert pár hónap elteltével senki nem kíváncsi rájuk. Mert produktum, az nincs. A fennmaradáshoz pedig elengedhetetlen, hogy értsen valamihez. Miért nem a tanulást reklámozzák a kereskedelmi csatornák. Mert értem én, hogy ebből jön a pénz, na de foglalkozik valaki azzal, hogy tönkremennek életek? Mert a fiatalok elhiszik, hogy egy Való Világ a perspektíva a kilátástalannak tűnő életükből. És tényleg nem könnyű nekik, hisz ma egy tisztességes lakásra való pénzt összetenni 20-30 év megtakarítása is lehet. Kecsegtető vajon ez a számadat nekik? Nem hiszem. De mégis, hiszem, hogy hosszú távon az ilyen hirtelen jött „celeblét”, nem hozza meg a várva várt sikert. Én a fiamat és az öcséimet is mindig a tanulásra bíztatom, mert ahogy férjem nagyapja mondta mindig: „Amit megtanulsz, az a tiéd, és azt el nem vehetik tőled!”.

Férjem átállt a sötét oldalra

Azaz vett, illetve kapott egy Iphone-t. Az öcséim már évek óta nyaggatnak, hogy ez a világ legjobb telefonja, és, amink van az nulla, de eddig kitartottunk MINDKETTEN. És most, a férjem, szülinapjára, a dögledező telefonját lecserélendő, egy Iphone-t kért. Kapkodtam a levegőket, nem hittem a fülemnek. Becsapva éreztem magam, hisz folyton együtt cikiztük ezt az alma-csodát.
Hát, hatalmas gúnyolások közepette megvételeztem neki, a ki sem mondom mit. Elragadtatott volt és önelégült. Nyomkodta egy komplett hétig, majd diadalittasan megszületett az ítélet: Alma király, alma marad. Úgyhogy a Converse után szabadon: Iphone forever.
Titokban, ha sikerült ellopnom tőle, akkor azért végigböngésztem a készüléket, és sajnos, bár zárt szájjal, összeszorított fogakkal préselem ki magamból, de jó a telefon. Komolyan, extra ötletes, hiper szép a design, és remekül lehet rajta internetezni.
Jaj, ezt nehogy elolvassák az öcséim, mert ezt fogom az elkövetkezendő években hallgatni.
Úgyhogy kezdem beadni a derekam. De én csak akkor cserélem le a mostani fapados Nokiámat, ha kijön az Iphone 4 fehérben, mert az már elég csajos, és talán a színe feledteti velem otrombára sikerült méreteit.

Heti ínyencség: Difer-teszt éhgyomorra

Ez a hetünk a Difer-teszt körüli hercehurcával telik. Az első és legfontosabb tényező, hogy azoknak a gyerekeknek, akik írják a tesztet, azoknak fél 8-ra be kell érniük. Ergó: ma hajnalban keltünk. És mikor aludjon legmélyebben az én fiam, ha nem ma reggel? Természetesen alig bírtuk kibányászni az ágyból, pedig minden reggel a kakasokkal kel. De ma, persze, hogy nem így volt. Az egy dolog, hogy alig bírtam magamat összevakarni, reggel 6-kor, még a fiunkat is negyed órát kellett keltegetni. Reggel neki, nekem kávé, majd öltözés, indulás. Aki nem reggelizik otthon, az nem tudom, hol teszi ezt meg, mert az oviban már nincs rá idő a teszt előtt. Akkor aztán tényleg Difer-teszt lesz éhgyomorra!
Én persze mondtam neki, hogy ma Difer-teszt van, ezért kell időben elindulni, és némi aggodalmat szűrtem le a hangjából. Azt mondta fél, hogy nem sikerül neki. Töprengtem, hogy talán jobb lett volna, ha nem mondom meg neki, de akkor ád egy: hazudok, ád kettő: csak akkor szembesül vele, mikor jön érte az óvonéni. Mivel megmondtam neki, ezért elkezdtünk róla beszélgetni. Én nem győztem hangsúlyozni, hogy ezen nem múlik semmi. Erre ő: de akkor minek kell csinálni? És tényleg, minek kell csinálni? Persze, hogy számít. Nyilván minden szülőnek számít, hogy mit hall a gyerekéről, miben ügyes, miben kevésbé ügyes, mihez van erőssége.
Még az eredmények nélkül, nem tudom, mekkora jelentőséget tulajdonítsak az ítéletnek, amit kapunk, meg nyilván nem ezen múlik az élete, de én akkor is tökre izgultam az én drága kicsikémért. Majd, ha lesz eredmény azt is megírom, és megígérem, hogy őszintén, az igazat fogom írni.

Converse forever, avagy megoldás a szűk gatyára

Ez egy eléggé csajos bejegyzés lesz, "akinek nem Converse ne vegye magára", de aki küzd hasonló problémával, az vegye a Converse-t!
Évek óta szemezek a Converse cipőkkel. Hogy miért nem vettem, nem tudom. Szenvedtem. Mindig azt éreztem, hogy oltári nagy benne a 40-es lábam. Idén, viszont a sikeres fogyásomnak köszönhetően, vételeztem szűk szárú farmert, amit balerina cipővel viseltem. Igen ám, de a rossz idő beköszöntével sutba kellett vágni a balerina cipőt, vagy legalább a gardróbba elcsomagolni. Tehát, felmerült a probléma, hogy mit vegyek fel a szűk szárú farmerhoz. Akinek van szűk gatyája, az ismeri a problémát. Mivel elég sok centivel áldott meg az ég, ezért korlátozottak a lehetőségeim, ergó: magas sarkú cipő kilőve. Mivel más lányokon, nőkön, olyan jól mutatott a Converse, gondoltam teszek egy tízezredik próbát. Felpróbáltam, és láss csodát, megvettem. RÓZSASZÍNT! Mert, ugye ez fontos szempont.És még egy fontos szempont: 39-es méretben. Én nem tudom, hogyan, de jó rám! Ez is egy óriási plusz pont, ennek a cipőnek. Kb. 2 hét volt, mire megszoktam, mert az életben cipő, így fel nem törte a lábam, mint ez a csoda darab, de bejáratódott. Pedig volt egy pont, mikor nagyon aggódtam, és konkrétan csillagokat láttam a fájdalomtól, ha belebújtam, de nem adtam fel. Bátran viseltem. És azóta is abban járok, sőt már kinéztem a következőt.
Tegnap beszéltem N.-el telefonon, és ecsetelte, hogy cipőt kéne vennie, mert nincs mit felvennie a szűk gatyához. Na, jah! Itt jön a Converse! Mondtam neki, hogy ezt az utat én már végig jártam, és a Converse lesz a megoldás, a problémára. Lehet, hogy elmegyek valami reklámarcnak a Converse-hez, mert annyira szórom az igét. De, ha azt nem is, azt azért leírom bátran: Converse forever!

Kirándulás 3 FIÚVAL

Mára beigazolódni látszik azon tegnapi állításunk, hogy használjuk ki az utolsó szép őszi napokat. A hétvégi jó időben felkerekedtünk és kirándulni mentünk barátainkkal és az ő bájos csemetéikkel. Így összesen 3 kiskorú FIÚ volt a társaságban. Gondoltuk kipihenjük magunkat a fárasztó hét után. Micsoda felüdülés lesz sétálni a természetben, meg valahol jót kajálni, anélkül, hogy a kaját meg kéne főzni, majd utána elmosogatni a fennmaradó csetrest. Szóval rákészültem egy relax napra, főleg, hogy mindkét apuka velünk lesz, így mi anyukák nyugodtan bóklászhatunk a magunk tempójában, mert van, ki kergesse a gyerekeket.
Hú, mekkorát tévedtem. Az én amúgy viszonylag kezelhető fiam, átváltozott ördöggé, és 3-an egész nap úgy pörögtek, hogy lényegében egy levegővételnyi időre sem álltak meg. Ebbe beletartozik: az elrohan eszetlenül, az elkóvályog szó nélkül, a felmászik, majd hatalmasat esik, egyszóval minden, amit egy anyuka a rémálmaiban el tud képzelni.
A „nyugodt” ebéd folyamán, levertek, kiborítottak, veszekedtek, leestek, WC-re jártak, eltűntek és hasonló gaztetteket követtek el. A pincérek szerintem pezsgővel ünnepeltek, amint kitettük a lábunkat az étteremből.
Este 6-kor beszíjaztuk őket a gyerekülésbe, ezen a ponton én nagyon megkönnyebbültem, majd berogytam a kocsiba, és 17-szer fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor elindultunk. A 3 ördög édesdeden elaludt a kocsiban, mi pedig konstatáltuk, hogy rémesen elfáradtunk. Tehát pihenni nem gyerekkel kell menni. Ezt eddig is tudtuk, de 3 fiú az tényleg kemény! (Tisztelet minden anyukának, akinek 3 fia van és még épelméjű.)
Este 8-kor a férjemmel együtt már aludtunk, szerintem hamarabb, mint a porontyunk.

Adósságok törlesztése: rétes, bableves

Két komoly adósságom volt a férjem felé, nevezetesen a bableves és a rétes elkészítése. Biztos számos családban vannak hasonló anekdoták, amelyek arról szólnak, hogy a házaspár egyik tagja megígér a másiknak valamit és nem tartja be, nem csinálja meg, nem vásárolja meg az évek folyamán. Mi kis történetünk a bablevesről és a rétesről szól… 10 éve ezt hallgatom. Mikor csinálsz bablevest? Mikor csinálsz rétest? Erre minduntalan az volt a válaszom, hogy: Egyszer! Ugyanis anyósom, a magyaros kajákban verhetetlen és havi egyszer biztos csinál bablevest, közétkeztetési mennyiségben, ergó: hozzánk is jut belőle. Így nem voltam rákényszerülve ezen kaják elkészítésére. De most, eljött az igazság pillanata…!
A héten, amikor megint meghallottam az unásig ismételgetett kérdést, hogy mikor lesz bableves, immáron bepipultam, és közöltem, hogy szombaton. Majd nagy vagányan hozzátettem, hogy: „és rétes lesz utána”. Férjem arcán egy cinikus, önelégült mosoly suhant át, nyugtázva, hogy végre elérte, amit akart. Bevásároltuk a hozzávalókat, és szombat reggel békésen kávézgatok, gondolván, hogy csípőből kirázom ezeket a kajákat; hát nem ráztam… Talán nem kellett volna egy napra bevállalnom a bablevest füstölt hússal, meg a mákos és almás rétest. Komolyan 3 órán át pörögtem a konyhában, ami egyébként megszokott nálam, na de nem ebben az iramban. Úgy éreztem magam, mint egy maratoni gyorsfutó. És a tetejére, a rétestésztához segítségül hívtam a modern háziasszonyok előre elkészített boltban kapható réteslapját, így ezzel még egy kicsit csaltam is.
Összegzésül: a bableves jó lett, de nem kifogástalan, van még mit javítani rajta, a rétest pedig komolyan megcsinálom EGYSZER magam által készített tésztából, ugyanis a töltelékek isteniek lettek, de ez a mirelit tészta-csoda, hát finoman szólva sem tökéletes.

Ajándék ötletek - Ötletes ajándékok

Tudom, tudom, hogy még odébb van, de én már, azért agyalok a család gyerektagjainak karácsonyi ajándékán. Évről évre egyre nehezebb nekünk szülőknek kiválasztani a megfelelő játékot. Az egy dolog, hogy játéktól roskadoznak a játékboltok polcai, na de jó játékok? Hát? Ezt már azért alaposan megkérdőjelezném. Gyakran, egyre gyakrabban, nem tudok, mit választani a fiamnak. És ez engem aggodalommal tölt el, hisz még csak 5 éves, mi lesz, ha 8 éves lesz, akkor mit fogok neki venni? Most még legutolsó mentsvárnak itt a Lego, ami legalább kreatív, bár könnyen szétesik, és drága, de legalább értelmes. Én, minden évben becsempészek azért az ajándékok sorába, egy társasjátékot is, mondván, hogy az eszét is használja, ha már van neki. De idén ez is Lego lesz. Hisz a Lego is remek társasokat adott ki, idén. Oké, persze, könyv is lesz a fa alatt, hisz nem győzök elég könyvet vásárolni a csemetémnek. De ezt a szűk keresztmetszetű költségvetést összeadva már 40000 Ft-nál tartok és kvázi nincs semmi a fa alatt. És közben azt is próbálom neki tanítani, hogy nem csak az ajándék miatt várjuk a karácsonyt, hanem mert szeretjük egymást, jó együtt lenni, jó dolog finomakat enni, etc… De, könyörgöm, hát csak gyerekből van ez a szerencsétlen! 5 évesen magam sem a szeretet miatt vártam a karácsonyt… És persze ilyenkor nagyon jó nevelési eszköz az, hogy selejtezzük ki a játékokat és adjuk oda a szegényebbeknek. És tényleg, hány szegény gyerek van ma szerte a világon, akinek tényleg csak a szeretetről szól a karácsony, vagy talán még arról sem. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy de jó dolga van az én fiamnak…
Megint csak azt tudom leírni, hogy nagyon nehéz ma szülőnek lenni, mértéket tartani, erkölcsi útmutatást adni a gyereknek és közben azért kényeztetni is őket, hisz gyerekek, a mi kis szemünk fényei. Hát persze, hogy szeretném, hogy boldog legyen a karácsonyfa alatt, és örüljön az ajándékainak. Na, ezeket adja össze valaki… Boldog is legyen vele a gyerek, hasznos is legyen az ajándék, fejlesszen is, és lehetőleg ne a csillagos eget kelljen cserébe odaadni a pénztárnál. Nem sok ez egy kicsit…?

Parlamenti kitérő...

Tegnap az ovival a Parlamentben jártunk. Szerintem ez egy remek ötlet, hisz nem gyakran visszük csemetéinket a Parlamentbe. Mivel jómagam sem voltam még, harsányan jelentkeztem kísérőnek, hogy segíthessek az oviscsoport terelgetésében. Gondoltam a fiamnak is nagyobb élmény, ha én is ott vagyok, mert akkor utána meg tudjuk beszélni a látottakat. Hihetetlen gyerekbarát idegenvezetőnk volt, akit az óvodavezető szervezett be, és mint kiderült teljesen független volt a parlamenti idegenvezetőktől. Nagyon színvonalas volt, amiket mondott, nagyon gyerek-nyelven tudott kommunikálni, és hihetetlen kedves volt. Na, ezt már nem mondhatom el a parlamentben dolgozó őrökről és rendőrökről. Biztos hivatalból kell ilyen ridegnek lenniük, de azért ezek a gyerekek csak 5-6 évesek, lehetne velük egy kicsit kedvesebben is beszélni. Mindegy ezen nem akadok fel, mert összességében nagyon élvezték a gyerekek, látták a koronát, a jogart, láttak koronaőröket, úgyhogy egyszóval számukra lélegzetelállító volt a délelőtt. Nekem is tetszett, és örülök, hogy láttam a Parlamentünket is végre.
Mire az oviba visszaértünk én fáradtabb voltam, mint a gyerekek. Minden tiszteletem az óvónőké, amiért ilyen fáradhatatlanul és lelkesen helyt állnak az oviban. Én személy szerint egy délelőtt után, zúgó fejjel jöttem haza, mert 30 gyerek csivitelése, az elképesztően lefárasztja az ember lányát. De ez nem számít, mert a lényeg, hogy tényleg nagyon jó kis program volt ez gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Culinaris

Egyszerűen rajongok ezért a boltért, mert szinte minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere. Ez az a bolt, ahol, mi, étel, édesség és különlegesség-függők igazán jól érezhetjük magunkat. És a tetejére, még olyan termékek is vannak, amiket csak külföldön tud beszerezni az ember. Mivel, útba esik az oviba jövet-menet, gyakran térek be a Culinarisba.
Nem is tudom már, hogy tulajdonképpen mit is akartunk venni tegnap, amikor legutóbb betértünk ide, de valószínűleg ez lényegtelen is. A lényeg inkább az, hogy a fiammal voltam, és ő még rajtam is túltesz vásárlásban. Csak nem ő is egy Shopping victime, mint az anyja? Juj, azt nem szeretném, de az tény, hogy imád jókat enni és így adott volt, hogy minden második terméket meg akarja majd venni. Mire mindent összevásároltunk, csak úgy izzott a bankkártyám a pénztárnál. De olyan jó kis vacsorát kerekítettünk az ott megvásárolt guacamole-ból, pármai sonkából, bivalymozzarellából, (nem is részletezem tovább) hogy mind a 10 ujjunkat megnyaltuk utána. Aztán a fiam desszert gyanánt ráugrott a Ben and Jerry’s fagyira (persze chunky munky ízben), amitől aztán nekem facsarodott a fogyókúrás szívem. Másnap reggel aztán én is rárepültem az amerikai nyalánkságra, mondván, hogy reggel még lehet bűnözni.
Jó lesz, ha a fiam elkezdi a sulit, és már nem fog útba esni A BOLT, mert ezt nem lehet bírni anyagilag, ugyanis nincs annyi pénz, ami nekem elég lenne a Culinarisban.

Végre! - cukormentes kávészirup

Én, személy szerint imádom a cukorsziruppal édesített kávékat. Ez idáig rendben is volna, illetve addig volt rendben, amíg el nem kezdtem diétázni. Mert akkor aztán ennek a szenvedélyemnek is megálljt kellett parancsolnom. Maradt a sima, édesítős tejeskávé.
De, legnagyobb örömömre és megdöbbenésemre, a minap a Costa caféban jártam és láttam, hogy van cukormentes cukorszirup. (Na, ez így most elég viccesen hangzott. Ki hallott már cukormentes cukorszirupról?) A továbbiakban kávéízesítőként fogom nevezni. Szóval 3 féle ízben létezik: vanília, mogyoró és karamell. A hozzám hasonló diétázó csodabogarak, az egészségmániások, vagy a cukorbetegek biztos értékelni fogják ezen felfedezésemet. Azóta oda járok ezért a kalóriamentes, nem hizlaló kávécsodáért. Egyébként is kedveltem a Costát, de most még inkább elköteleztem magam, az irányába. Gyorsan rá is kerestem a neten erre a szirupra, a híres Monin cég gyártja, és a hazai importőrnél rendeltem is belőle. Jó, ha van itthon is alapon.
Szép lassan, hozzánk is bekúszik minden ami sugar free, és tényleg lemondás nélkül lehet diétázni, illetve karbantartani a súlyunkat. Ez jó. Mert, enni jó, jókat enni is jó, de sajnos egy bizonyos kor felett muszáj egy nőnek odafigyelnie az alamuszin felkúszó plusz kilókra. Tehát, irány a Costa, egy jó kis cukormentes mogyorós ízű tejeskávéért…

Villa Bagatelle

Barátnőm a minap elcsábított erre a kis parányi boldogság szigetre. Legalább is én azt a délelőttöt így éltem meg. Sütkéreztünk az októberi napsütésben, finom kávét szürcsölgetve, és isteni croissant ropogtatva. (Itt kicsit ferdítettem, a rímelős mondat kedvéért, mert ő quiche-t evett, de ez a lényeg szempontjából mindegy). A hely tömör gyönyör. Nem is tudom megfogni a hangulatát, mert sok minden jutott róla egyszerre az eszembe. Kicsit osztrák, kicsit francia, kicsit angol. Kicsit minden, de elképesztően kellemes egyvelege ez, a világ különböző tájainak hangulatából. Alul egy pékség található, fölötte egy kávézó, a fölött pedig egy „home bolt”. De a boltba sajnos nem jutottunk el, mert addigra elfecsegtük a rendelkezésünkre álló időt. De, ha legközelebb megyek, akkor ott kezdek, az tuti.
Tényleg szuper kis reggeliző hely, kávézó, amelyben nagyon barátságos a kiszolgálás, kellemes a hangulat és nagyon barátiak az árak. És az is jó, hogy mindez Budán van, mert így közel is van hozzánk. Ja, és, ami nagyon fontos, hogy van egy saját parkolója, bár nem sok hellyel, de, ha időben érkezik az ember, akkor biztos befér. Ez nekem mindig fontos szempont, mert kifejezetten utálok fizetni a parkolásért, elvi okokból, de ezt az okfejtést, majd máskor írom le.

Törött szemüveg

Fiam szemüveges. Most 5 és fél éves, és 3 és fél éve hord szemüveget. Ez idáig rendben is van. A mostani szemüvegét januárban csináltattuk. A múlt héten letört a szára, elvittem hát a legközelebbi Vision Express-be, ahol kételyekkel ugyan, de elvállalták, hogy megcsináljál. Nem sikerült megcsinálni.
Jó, akkor csináltatunk újat, mondtam én, nagy felhanggal. A probléma csak az, hogy ahová szemészetre járunk ott, 3-4 hónappal előre kell időpontot kérni. Mivel erre nem volt 3-4 hónapom, gondoltam, hogy a V. E.-ben bemérik a gyerek szemét. (Ezt azért gondoltam ki, mert a fiamnak szemtengely ferdülése van, ami köztudottan nem változik. Ergó 4. éve ugyanazt a lencsét kapja minden alkalommal. Ja, és a történet szempontjából fontos lesz, hogy ortometrista vizsgálja az állami szemészeten.) Mondom a nőnek a boltban, hogy szeretnénk akkor új szemüveget, mérjék be a gyerek szemét, tuti, ami tuti. Azt nem lehet. Mutatom neki visszamenőleg az összes leletét, amin csontra ugyanolyan a gyerek szeme, de nem, nem lehet, mondja ő. Kérdem, miért? Mert itt ortometrista vizsgálja, nem pedig szemész, mondja ő. Erre én, hogy a Madarászban is ortometrista vizsgálja, mert a doktornő csak akkor nézi meg a gyereket, ha változást lát az ortometrista. Az nem létezik, mondja, és nem vizsgálja meg.
Jó, elviszem a gyereket a Madarászba, nem gond, csak az egyik helyen vizsgálhat ortometrista, attól nem lesz a fiamnak baja, a másikon meg nem? Ez nekem elég furcsa. Elmentünk egy valódi látszerészhez, aki megcsinálta 3500 Ft-ért a gyerek szemüvegét, így hála neki, már van időnk kivárni a decemberi szemvizsgálat időpontját. (Mert egy olyan szemét anya vagyok, hogy nem akarom, hogy a gyerek 3 hónapig szemüveg nélkül rohangáljon. Ezt csak azért írom, mert a V. E.-ben kb. így nézett rám a nő, hogy velük akarom megvizsgáltatni a gyerekem szemét. Pedig én csak egy szemüveget akartam neki, hogy lásson, addig is, amíg elmegyünk a Madarászba.)

Vendékek jönnek...

Aminek csak ezért van jelentősége, mert készülni kell valami kis harapnivalóval. Mivel délután jönnek, uzsonnára gondoltam. Csakhogy mivel tegnap nem volt időm elmenni edzeni, ma akartam ezt bepótolni. A vendégek 3-ra jönnek, nekem fél 11-től 12-ig edzés, előtte utána utazás, reggel piacra kéne menni, közben ebédet kreálni és megsütni az uzsonnára valót. Hú, ma reggel gondoltam egyet és az ebédkészítés feladatát, rálőcsöltem a férjemre. (A piacra amúgy is mindig ő jár, így az eleve ki volt pipálva.) Amíg megjárta a piacot, addig összedobtam azt az izraeli túrótortát, amit mi nagyon kedvelünk, így mire a piacot megjárta, a süti már bent sütkérezett a jó meleg sütőben. Hosszasan és részletesen elmagyaráztam a rántás készítés csínyát-binyát, a férjemnek, majd eltűntem edzeni. Mire hazaértem, olyan töltött paprikát rittyentett, hogy életemben ilyen jót nem ettem, ebből a fajta ételből. Pedig az enyém sem rossz, de ennek a palinak egyszer kell elmagyarázni, aztán nagyon durván lepipál. Úgy érzem, hogy ebben az esetben igaz a mondás, hogy tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Tuti, hogy mostantól ezt a kaját, csak is ő fogja készíteni, mert ha valami ilyen jól megy, akkor azt a tehetséget ki kell aknázni. Tehát, megettem a töltött paprikát, és nekifogok a virslis hasénak, ami az öcséim körében örvend nagy közszeretetnek. Tehát végül is abszolváltunk mindent: piacon voltak, ebédet főztek, edzeni voltam, uzsonnát megcsináltam, jöhetnek a vendégek... Egységben az erő, tartja egy másik mondás, be lehet a férfiakat is engedni a konyhába, csak győzzük utána helyreállítani. De ma ez is tökéletes volt, olyan szép rendet rakott a férjem maga után a konyhában, hogy teljesen le voltam nyűgözve.