Miért olyan menő óvodáskorban a "csúnyabeszéd"?

Fiam a napokban, több megdöbbentő szóval is előállt. Megdöbbentőnek csak azért nevezem, mert az ő 6 éves szájából, igencsak furcsán hatnak. Itthon tuti nem hallja. Na, nem vagyok álszent, az én számon is kicsúszik néha ez meg az, de kínosan ügyelek arra, hogy mindezt ne a gyerek előtt tegyem. És bár én és a férjem ügyelünk, de van nekem egy édes drága apukám, aki viszont nem annyira köt csomót a nyelvére, és azért olykor-olykor kicsúsznak a ronda szavak. Ergó, nyilván hallja a családban is, de a zömét az oviból hozza. Tudom én, hogy nem lehet ezektől megkímélni, de próbálom magyarázni neki, hogy ez nem menő, csak magát minősíti vele. De valójában én is tisztában vagyok azzal, hogy kiskorban igenis menő, és vagány, és nagyfiús, mert én is voltam kölyök, aki használt olyan szavakat is, amiktől a nagyanyja kapott egy hátsófali infarktust. Történetesen anyám nem győzte exkuzálni magát a nagyim előtt. És 3 éves voltam! Szegény nagyimat úgy elküldtem melegebb éghajlatra, hogy ihaj, és még csak azt sem tudtam, hogy rosszat mondtam.
Valószínűleg ez is része a fejlődésnek, de hogy tudom, úgy elvenni tőle a kedvét, hogy ne legyen ciki a haverok előtt, ugyanis szép lassan átcsúszunk abba a korba, amikor már igenis fontos a barátok véleménye. Sőt meghatározó, és az ő véleményük sajnos gyakran szöges ellentétben van, a mi, szülői véleményünkkel. Jaj, de nehéz a gyereknevelés! Hogy legyen az ember egyszerre jó szülő, és jó barátja is a gyerekének. Olyan nehéz kiépíteni az abszolút bizalmat a gyerek részéről. Pedig nincs is annál fontosabb, hogy mi szülők, mindig, mindenről tudjunk, ami a gyerek életében történik. De akkor, hogy szidjam meg úgy a gyereket, hogy az a bizonyos törékeny bizalom, ne csorbuljon, és legközelebb is merjen megnyílni előttem?

Heti ínyencség: Difer-teszt éhgyomorra

Ez a hetünk a Difer-teszt körüli hercehurcával telik. Az első és legfontosabb tényező, hogy azoknak a gyerekeknek, akik írják a tesztet, azoknak fél 8-ra be kell érniük. Ergó: ma hajnalban keltünk. És mikor aludjon legmélyebben az én fiam, ha nem ma reggel? Természetesen alig bírtuk kibányászni az ágyból, pedig minden reggel a kakasokkal kel. De ma, persze, hogy nem így volt. Az egy dolog, hogy alig bírtam magamat összevakarni, reggel 6-kor, még a fiunkat is negyed órát kellett keltegetni. Reggel neki, nekem kávé, majd öltözés, indulás. Aki nem reggelizik otthon, az nem tudom, hol teszi ezt meg, mert az oviban már nincs rá idő a teszt előtt. Akkor aztán tényleg Difer-teszt lesz éhgyomorra!
Én persze mondtam neki, hogy ma Difer-teszt van, ezért kell időben elindulni, és némi aggodalmat szűrtem le a hangjából. Azt mondta fél, hogy nem sikerül neki. Töprengtem, hogy talán jobb lett volna, ha nem mondom meg neki, de akkor ád egy: hazudok, ád kettő: csak akkor szembesül vele, mikor jön érte az óvonéni. Mivel megmondtam neki, ezért elkezdtünk róla beszélgetni. Én nem győztem hangsúlyozni, hogy ezen nem múlik semmi. Erre ő: de akkor minek kell csinálni? És tényleg, minek kell csinálni? Persze, hogy számít. Nyilván minden szülőnek számít, hogy mit hall a gyerekéről, miben ügyes, miben kevésbé ügyes, mihez van erőssége.
Még az eredmények nélkül, nem tudom, mekkora jelentőséget tulajdonítsak az ítéletnek, amit kapunk, meg nyilván nem ezen múlik az élete, de én akkor is tökre izgultam az én drága kicsikémért. Majd, ha lesz eredmény azt is megírom, és megígérem, hogy őszintén, az igazat fogom írni.