Ez már nekem túl sok

Haza felé jöttem, és az autómban ülve rádiót hallgattam. A következő hír szöget ütött a fejemben: "át kell nevezni a téli és tavasz szünetet, karácsonyi és húsvéti szünetté." Vajon miért? Akkor hol lesz itt a vallás szabadság? Miért erőltetik a címkéket? Miért kell egy téli szünet nevű, liberális elnevezést megváltoztatni egy szilárd, keresztény elnevezésre? Hisz élnek ebben az országban más vallású emberek is, nem csak keresztények. Miért nem tudunk tekintettel lenni a hozzánk képest más emberekre. Miért nem tudjuk még mindig elfogadni a másságot? Miért nem mindegy egyeseknek, hogy ki milyen vallás szerint éli az életét, ki kivel bújik ágyban? Szörnyen fafejű ez az ország.
Az egymás elfogadása lenne a legalapvetőbb feltétele bármiféle pozitív változásnak ebben a "nehézfejű" országban. Hisz mennyit tanulhatnánk egymás kultúrájából, vallásából, ha egy kicsit be mernénk tekinteni más háza tájára.
Engem igenis bosszantanak az ilyen erőszakos dolgok, hisz valaki nem karácsonynak hívja az ünnepét, amit télen tart és nem húsvétnak, amit tavasszal tart. Ezt fogadjuk már el. És ha ez "fönt" nem megy, az baromi ciki...

Elkezdődött az edzőtábor!

Mivel fiam leigazolt versenyző (ennél a mondatnál igencsak kihúzom magam), kötelezően el kell töltenie 4 hetet az edzőtáborban. Gondolván, hogy talán ő még kicsi ehhez, az edzővel sikerült kialkudni egy kompromisszumos megoldást, így az edzések között hazajárhat ebédelni és aludni. Aha, meg ahogy én azt elképzelem. Első nap már húzta a száját, hogy nem bandázhat. Azért zárójelben megjegyezném, hogy őfelsége visítófrászt kapott már csak az edzőtábor szó megemlítésétől is, annyira nem akart menni. Beszéltem az edzővel, kialkudtam ezt a megoldást, majd a gyerek beéget! Nagyszerű. Szóval első nap, hazajött, ebédelt, eldőlt mint egy zsák, aludt, majd mentünk vissza úszni. Tegnap (2. nap) már nyögvenyelősen aludt el ebéd után, ma pedig alvás helyett úgy kukorékol, mintha nem is úszott volna le 1500 m-t délelőtt egy komplett gimnasztikával megspékelve. Ja és tegnapra már megbeszélte az edzővel, hogy jövő héttől jön rendes táborba, nem bohóckodik, holmi hazamenetellel. Hát gyönyörű! Én meg magyarázkodhatok, hogy eddig ő nem akart, én meg nem akartam kényszeríteni a 12 évesek közé. Komolyan úgy nézek ki, mint egy félnótás, akit tökéletesen a kezében tart a gyerek.
Na mindegy, menjen ha akar. De, hogy mi a túrótól tudna lefáradni, ha ettől nem, arra már nincs válaszom. Ennyi, kész, felnőtt, és annyit bír mint egy igásló, és még élvezi is. Hogy ki ennek a gyereknek az anyja..., vagy honnan örökölte ezeket a géneket?

eat, pray and love

Nagyon szeretek olvasni. Na mostanában, nem afféle szépirodalmi olvasó vagyok, hisz a dolgos hétköznapok nem teszik lehetővé a lelkemnek, hogy nehéz olvasmányokkal tömjem kábult fejem, hanem inkább lazítok némi kényeztető könnyedséggel, azaz, csajos szerelmes könyvekkel. Szerintem ebbe a kategóriába bőven belefér a magyarul "Ízek, imák, szerelmek" című könyv. De én ezt a könyvet képtelen voltam végigolvasni, pedig nemigen szoktam könyvet félbehagyni, sőt, dühít, ha nem olvasom el elejétől a végéig. De ez esetben kivételt tettem, és belenyugodtam, hogy ami nem megy azt nem is kell erőltetni és feladtam, mert háromszori nekifutásra is elakadtam a történetben. És ezáltal ez volt az első könyvadaptáció, ami filmben sokkal jobban emészthető volt számomra, mint maga az eredeti, írott mű. Filmben viszont annyira tetszett, teljesen magával ragadott Julia Roberts játéka, illetve a film mélysége, a hit keresése, az önmagunk megismerése, illetve a függetlenség feladása ellen vívott küzdelem ábrázolása. Nagyon cuki kis film volt. Így kedvet kaptam és negyedszerre is megpróbálom elolvasni a könyvet, hátha így, a film ismeretében, már menni fog. Majd beszámolok...

Kritika for me

Fiam ma egy számomra szívbe markoló kritikát fogalmazott meg rólam, de olyan bölcsen és diplomatikusan, hogy ha éppen nem lettem volna magam alatt, az elhangzott tényektől, akkor még meg is zabáltam volna őt ezért. De mivel 10 méterrel a béka feneke alatt volt a hangulatom, ezért csak hümmögtem, miközben hallgattam, hogy, szerinte túl sokat kiabálok vele, és ez rossz neki. Idézem: "azt nem akarom mami, hogy egyáltalán ne kiabálj, hisz nektek az a dolgotok, hogy megneveljetek engem, csak légyszi kis dolgokért ne! Hát én úgy elszégyelltem magam, hisz látok benne igazságot, sajnos tényleg sokszor kiabálok, és nagyon sokszor, visszamenőleg apró-cseprő dolgokért. De olyan sokszor kérem szépen, és nem megy, nem csinálja meg, akkor ahhoz egy nagyon nagy tűrőképességű anyuka kell, aki nem áll neki kiabálni. De én olyan szeretnék lenni, egy nagyon cuki szuperanyu, aki jófej, lojális, megértő. Csak néha az idegeim megtréfálnak, és nem állnak mellettem a bajban, hanem eltűnnek a józan paraszti eszemmel kart karba öltve, én meg ott állok a fiam előtt és más megoldást nem látván, kiabálok. De heti 6szor reggeltől estig vele lenni egy komplett nyáron keresztül, ami barátok közt is 11 hét, az idegtépő mutatvány. Pedig tényleg imádok vele lenni és beszélgetni vele, meg játszani, meg lófrálni, de fáradt is vagyok.
De hallva ezt a kritikát, magamba szállok és igyekszem nagyon odafigyelni a 6 évesem kérésére, miszerint a helyzetek 95 százalékában őrizzem meg a hidegvérem.

Gyanta, DM, fiam

Elmentünk naptejet vásárolni a DM-be. Sétálva a sorok között, az én 6 éves fiam közli, hogy ott a gyanta, amit reklámoznak a TV-ben. Aha, mondom én a frappáns választ. Még jó, hogy nem óvszer reklámot nyomnak a gyerek csatornákon. Mert, hogy ezt a gyanta reklámot a Davinci Learningen látta a fiam. Most már attól is tartanom kell, hogy egy ilyen kultúrált, értelmes műsorokat sugárzó adón is, eszetlen, gyerekeknek nem való reklámokat adnak?
Miért nem adnak játék reklámokat, ha már fetn kell tartaniuk magukat valamiből? Legalább legyenek elveik. Mert ez így baromira nincs rendben, és abszolút gusztustalannak tartom, hogy kicsi gyerekek fejét ilyesmivel tömik.
Oké, hogy ez csak egy gyanta reklám, de számomra, elég rosszul hangzik ez egy 6 éves gyerek szájából. Meg azt is tudom, hogy az életre kell nevelni, de talán nincs még szüksége az ilyen fajta műveltségre.

Itt vagyok!

Biztos nem túl izgalmas, de beszámolok az elmúlt egy hónap eseményeiről, és ezzel egyben megadom a választ is eltűnésem nyomós okára. Tehát, felvették a kismókusunkat, nem kis túlzással állítva, az ország egyik legjobb iskolájába. Ez egy 12 osztályos suli, ahonnan "elvileg" csak egyetemre kell mennie. Hurrá! Egyfelől, mert az én gyenge idegrendszeremnek nem való ez a sok idegeskedés, de másfelől, meg olyan kicsi a 18 évesekhez képest. Mit fog ott látni, mi fog abból ráragadni, és egyáltalán, hogy fog ott boldogulni! JAJAJAJAJAJ! De azért tényleg nagyon örülünk a sikerének. A másik ok, leigazolt úszóversenyző lett a lelkem. Durva, 6 éves és ilyenek történnek vele. Leigazolták, kapott kék könyvet, voltunk sportorvosnál, és megy edzőtáborba és nyáron versenyre. Én hol voltam ez idő alatt, hogy nem vettem észre, hogy az én kis makogó bébimből kész pasi lett, aki versenyre készül, iskolába igyekszik, és nem utolsó sorban baromira nagy szájú lett, és visszabeszél. Úgyhogy most se éjjelünk se nappalunk, sokat viszem úszni, meg gimnasztikára, hogy erősödjön. Nagyon komolyan belesodródtunk ebbe és csak reménykedem, hogy jó lesz minden így, ahogy van...

Kitchen Aid fél év távlatából

Majd fél éve használom eme amerikai csodát. Amíg nem volt, csak sejtettem, hogy remek, de nem voltam meggyőződve valódi képességeiről. Azt hittem némi szemfényvesztés áll az ár mögött. Bár, az mindig gyanús volt, hogy minden neves szakács, és főzőangyalnak van egy a birtokában, de azért én sokaltam az árát. Aztán tavaly karácsonykor férjem jó fej volt, és megajándékozott egyel. Hát, mit ne mondjak, azóta, nem vagyok hajlandó megválni tőle. Amit ez a gép művel dagasztás címen, az egy valóságos álom. Minden szerénységem mellett, tényleg tudok sütni, na de mióta megvan ez az álommasina, azóta össze nem tudom hasonlítani az eddigi sütieimet, a mostaniakkal. A mákos kalács, olyan foszlós, könnyű, és mesébe illő volt húsvétkor, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Egy valódi élmény volt beleharapni. És még a másnap reggeli kávémhoz is elképesztően puha és friss volt. Pedig ez egy kalácsnál igen ritka szerintem. Ma egy csokis sütit, és egy francia citrom tortát alkottam vele, és ma is lenyűgözött a képessége. Minden alkalommal, mikor készítek vele valamit, elájulok a gyönyörűségtől, hogy milyen rugalmas tésztát bír keverni.
Egyszerűen csodás szerkezet, ami egy háztartásból sem hiányozhat.

Royal wedding

Na, ez is megvolt... Kezdeném a jó magyar mondás szerint. Volt pompa, elegancia, csillogás, minden, amiről kislányként álmodunk. Mert ugyebár a kislányok 90%-a herceggel képzeli el a jövőt. Hát, akadnak szerencsések, akiknek bejön. És, marad a többi, akinek marad a pórnép. Én is ezek közé tartozom, bár elégedett vagyok az én pórnép közül kikerült férjemmel. Szóval Kate gyönyörű volt, bár mint megtudtam, volt ebben némi külső rásegítés, de vitathatatlanul csinos volt. A ruha mesésen elegáns volt, a sminkje tökéletesen visszafogott volt, minden passzolt. Látszott, hogy nagyon tudatos, tökéletesen átgondolt, minden részletre kiterjedő odafigyeléssel ügyködött az esküvőn. Már már kicsit túlzásba hajlóan akar megfelelni a hercegnő, az ő szíve választottjának. De azért sok boldogságot nekik, így felnőtt fejjel, már nem biztos, hogy szívesen cserélnék vele. Bár az esküvői tortájukba, azért belekóstoltam volna, mert elég pazarul nézett ki. A magamfajta édességfüggőnek pedig maga lenne a mennyország. Ja, és persze, azért egy-két autót is elfogadtam volna, a felvonultatott gépparkból.
Egy szó mint száz, minden csuda szép volt, és érdekes volt látni egy ilyen esküvőt, ennél már csak élőben lehetett jobb...

A király beszéde

Előre bocsájtom, hogy, amit most leírok, azzal a gondolattal egyedül vagyok. Rajtam kívül csak egy embert ismerek, aki így gondolja.
Tegnap a barátnőmmel, megnéztük a Király beszéde című filmet, hisz egy maroknyi embertől azt hallottam, hogy nagyon jó. És ezzel szemben, nekem nem tetszett. Illetve, ez így nem igaz, de nem gyakorolt rám, olyan hatást, mint másokra. Számomra, ami érdekes lett volna, az az, hogy jobban ki legyen domborítva, hogy milyen okok vezettek a király dadogásáig, illetve nekem jobban tetszett volna, ha több érzelem van a filmben. Mert minden érzelem, csak érintőleges volt. Engem kifejezetten zavart a főszereplő dadogása, ahogy azt alakította.
Megnéztük, ezt is láttuk, de ennyi. De ez az én személyes véleményem, amihez ezidáig nem találtam túl sok követőt, mert mások nem így gondolják. Biztos bennem van a hiba, de számomra kissé felszínes alkotás, és talán kicsit sok az a két óra, amit rászántak egy beszédhibás ember tanulási folyamatára.

Glamour-shopping party

Ezen a hétvégén, indul a party. Lehet megint kuponnal, vagy anélkül vásárolni. A kupon, hol megéri, hol nem. A kérdés, hogy szükségünk van-e egyáltalán valami új kacatra, egy újabb ruhára, egy 100. cipőre, egy új körömlakkra? Nem tudom. A lelkem és az eszem legmélye azt suttogja, hogy nem. Nincs rá szükségünk. Mert, ha lenne, akkor teljes áron is rákényszerülnénk a vásárlásra. De akkor mire jó ez az egész? Arra, hogy elhitessük magunkkal, hogy fontosnak tűnő dolgokat, pár forinttal olcsóbban veszünk meg? Nekünk nőknek, miért kell vásárolnunk fölösleges göncöket? Csak nem azért, hogy elkendőzzük vele boldogtalanságunkat?
Mert, ha az ok, pusztán saját életünk boldogtalanságának palástolása, akkor tán nem vásárolnunk kéne, hanem gondolkodni, azon, hogy mi fontos és mi nem. Ezeken gondolkodva, idén leltárt készítettem, hogy mire is van valójában szükségem. Egy rövidnadrág került ki győztesen, de azért meg lehet, hogy el sem indulok a nagy shopping-day-re.
Az évek folyamán megcsömörlöttem a vásárlástól, és visszatekintve, nem látok mást, mint a fölösleges pénzköltést, ami hosszú távú nyomot nem hagyott maga után. Idén tehát spórolok, és nem költök fölöslegesen, hátha az hagy maga után szabad szemmel is jól látható nyomokat. Például a bankszámlámon.

hétköznapok

Nem történik semmi különös mostanában a mi kis házunk táján. Élvezzük a jó időt, tesszük a dolgunk, várjuk az iskolai beiratkozást, készülünk a ballagásra, én pedig vadul iskolatáskát keresek. Tényleg elég széles spektrumon mozog a táska-választék. Kb. 5000 Ft-tól 50000 Ft-ig lehet táskát kapni. Én személy szerint szeretném ezt minél kisebb anyagi ráfordításból megúszni, hisz nekem csak egy gyerekem van, így nem örökli azt majd senki. Tényleg vannak nagyon szép, csábító darabok. Mivel fiam van, Lego táskában utazunk, de legnagyobb megdöbbenésemre, a fiamat totál hidegen hagyja, hogy Lego-s, vagy nem Lego-s. Nem izgatja az egész táska kérdés. Örül a sulinak, büszke magára, de nem izgatják ezek a kellékek.
Valamit biztos veszünk neki, de úgy néz ki, hogy mivel nem izgatja, ezért maradhatok azon elvemnél, hogy valami közép-kategóriás darabot vételezzünk neki.

reklámkritika

Ma reggel a fiam, lévén, hogy szülinapja van 5 órakor kelt, nyilván a kakasokkal, mert azok kelnek ilyen korán. Mivel már 6-ra túlvoltunk a köszöntésen, megszeretgetésen, reggelizésen, meg mindenen, szokásommal ellentétben engedtem reggel tévézni. Épp a Tom és Jerry ment a Cartoon-on, mikor fogmosás közben döbbenetes dolgot hallottam. Reklám idő volt 2 rajzfilm között, és az volt a kisgyerekek számára készített reklámban, hogy ültesse be a kistesóját a számítógép elé, az interneten keressen meg egy honlapot, amin játékok vannak, és amíg tesó játszik, addig ő 6, 7, 8 éves gyerek, nyugodtan nézheti a Cartoon-t. Na erre nem tudok semmilyen kommentet írni. Csak megdöbbenésemet és lesúlytottságomat tudom kifejezni. Mit teszünk ezekkel a gyerekekkel, mert hogy mi, azaz ez a társadalom teszi őket tönkre, az tuti.
Nem akarok szenteskedni, mert az én fiam is tévézik, de ha ilyen reklámot hallok, mindig megbánom, hogy ott ül előtte és ezt hallja.

szülinapok, sütés-főzés, ínhüvelygyulladás

A cím elég velősen megfogalmazza, hogy mi történt velünk az elmúlt hetekben. Mert nem elég egy hónapban egy szülinap (a fiam szülinapja), még az enyém is egy héttel előtte, de ugyanazon hónapban van. Ilyenkor, mint minden rendes, normális családban, nálunk is összegyűlünk ahányan vagyunk. A létszám nem is vészes, mert 13 fő, de mindenki más kaját szeret. Ja és ezek előtt a hacacárék előtt, azért nem árt egy nagytakarítás. Szóval, nagytakarítás, nagy-bevásárlás, cipekedés, sütés-főzés, majd esemény lebonyolítás. Mire tegnapra az egészen túllettünk, a kezem beadta a kulcsot. Vagyis csak a csuklóm, de mivel, az egy eléggé központosított helyszíne a felső végtagunknak, így elég kellemetlen. Mindegy, ezt a témát majd később folytatom. A szülinapok nagyon jól lementek, a fiam boldog volt, hogy mindenki itt volt, örült, hogy középpontban lehet, megkapta az aktuális "legoóhaj-sóhajt" nevezetesen: egy ninja hadsereget. Úgyhogy összességében tényleg, mindenki elégedett volt és egy jól sikerült bulit zártunk. Ma reggelre viszont már annyira nem tudtam semmit felemelni és alapvetően a kezemet használni, hogy vettem egy nagy levegőt, és miután a fiamat befuvaroztam az oviba, elmentem a sebészetre. Kb. 3 óra, és ezer helyszín és vizsgálat után, a diagnózis: ínhüvelygyulladás lett. Remek, gondoltam. Na remek is lett, mert kaptam egy sínt, amit 6 hétig kell hordanom, és nem emelhetek semmit. Cuki vagyok vele, nem túl trendi, de hasznos. Mondjuk elég komolyan kiiktatták ezzel a cuccal a bal kezemet, úgyhogy még szoknom kell a gondolatot, és az ezzel előállt helyzetet. Végre jön a tavasz, lehet rövid-ujjút hordani, én meg marha csinos vagyok egy gipsznek is beillő akármivel.

Lego, Lego, Lego, mindörökké Lego

Hihetetlen, de a mai gyerekek nem tudnak elszabadulni a Lego bűvköréből. Pedig próbálkoztam én becsülettel, hogy ne csak azt kapjon karácsonyra, de úgy vettem észre, hogy totálisan felesleges volt. Mert csak is a Lego hagyott benne mély nyomot. Mindennek örült, de így 4 hét távlatából már látom, hogy ha játékra kerül a sor, akkor a Legokhoz nyúl legszívesebben. Pedig én nagy mellénnyel mondtam, hogy megmutatom neki, hogy a Legon túl is van élet. Ez a tervem némileg kudarcba fulladt. Megmutattam, vette az adást, de köszöni, marad a Legonál, sőt még saját kijelentés szerint, a feleségével is csak Legozni fog. Szép kilátások...
Így, hogy közeledik a szülinapja, a nagy tapasztalat újfent az, hogy Legot kell venni neki, ennyi. Mert persze, hiába volt 3 hónapja karácsony, újdonság van bőven, ezzel egyenes arányban, van olyan is, amit a fiam kinézett magának. Idővel, ha fiam megnő, eladom ezt a dán csodát és veszek belőle egy lakást neki. Mert amennyi pénz Legoban áll, az tuti kitesz egy fél lakást.
De mit csináljunk, ha ez érdekli őket. Csak olyan visszás, hogy míg nekünk, a mi gyerekkorunkban összvissz egy doboz Legonk volt, vagy annyi sem, nekik 5-6 évesen roskadozik a polc tőle.

Szörnyű véletlenek...

Ma, hogy végre kisütött a nap, és jobb kedvünk lehetne, valami komoly témáról szeretnék írni. Méghozzá a Soroksári úti gázoló néven emlegetett, szegény 25 éves srácról. Először is részvétem azok családjainak, akik sajnos ártatlanul, rosszkor voltak rossz helyen. Szörnyű egy ilyen tragédia, mindenki számára, jómagam ugyanis elgondolkoztam azon, hogy bármelyikünkkel aki vezet, előfordulhat ilyen borzalom. A srác, aki 25 évesen, egy rémálom közepén találja magát egyik napról a másikra, nem akart rosszat, csak dolgozott, hogy kifizethesse az egyetemi tandíját. Rosszul aludt, és másnap megtörtént a baj. De melyikünk alusszam magát minden éjjel ugyanolyan fittre? Hányan vagyunk, akinek soha nem volt még álmatlan éjszakája, ezekben a nehéz napokban, amiket az utóbbi években élünk? Hányan vannak, akik nem görcsöltek még soha a napi gondjaikon éjszaka, alvás helyett? Gondolom kevesen. Ez a srác nem egy bűnöző, hanem maga is egy vétlen áldozat, aki a sors fintorának kiszolgáltatva, rosszkor volt rossz helyen. Igen, a törvény szerint bűn, amit tett, de sajnos láttunk már példát arra, hogy valaki bedrogozva 100 km/órás sebességgel okozott halálos közúti balesetet, és ennek ellenére felmentették. Ez a fiú, se nem drogozott, se nem ivott, se nem haladt túl gyorsan, csak a fáradtságtól elaludt. Én őszintén, szívből remélem, hogy találnak az esetében enyhítő körülményt, mert ez a fiú nem egy tömeggyilkos.
Még egyszer leírom, a félreértések elkerülése végett, hogy roppantul megrendített az ügy, mindkét fél oldalába belegondolva. A halálos áldozatok családjának oldaláról belegondolva, rettenetes, ami történt, és a srác oldaláról belegondolva is borzalmas a kialakult helyzet.
Mindkét oldalnak együttérzésemet fejezem ki.

Gyönyörű tavaszi hóesés...

Reggel, mikor felkeltem, majd frászt kaptam a háztetőket belepő fehér hótakarótól. Hányadikát is írunk? Március 3.? Hát illik ilyenkor esni a hónak? Véleményem szerint, egyértelműen nem! De hát az időjárás nagyasszonyait nem igen érdekli a lent sétáló aprónép véleménye. Szóval, mi földi halandók, hallgassunk és tűrjünk, és bízzunk. Bízzunk abban, hogy lesz még idén tavasz. És, ha már tavasz, akkor nagytakarítás. Ma újfent nekiálltam nagytakarítani. Bár, aki néha idepillant a blogomra, az tudja, hogy kifejezetten nem kedvelem ezt az elfoglaltságot, de mit tegyünk, ha muszáj?
Én cirka 3 havonta szoktam mindent alaposan kitakarítani, de olyan mintha ez is kevés lenne, mert 3 havonta olyan porcicák és zsíros szennyeződések rakódnak le mindenfelé, ahol nincs hetente takarítva, hogy az elborzasztó.
Ma a gardrób volt soron, amit összekötöttem a szanálással is. Végre kiszelektáltam a kifogyott, régi, elhordott ruhákat. Mondhatom szép kis kupac gyűlt össze. De, hogy mi maradt a gardróbban? Hát nem sok minden!
De legalább tisztaság maradt a ruhák hült helyén. Folytatása következik az elkövetkezendő egy hétben. Apropó takarítás: még az jutott eszembe, hogy milyen veszett drágák a tisztítószerek, de komolyan. Szerintem irreális áron futnak ezek a termékek, főleg, ha tekintetbe vesszük ezek élettartamát. Pikk-pakk elhasználjuk őket egy ilyen nagytakarítás alkalmával.

Téma hiányában, írás a semmiről

Mivel a nagy számat meghazudtolva, nem jut eszembe semmi, amiről írhatnék/beszélhetnék, ezért leírom a hangulatomat. Szóval a hangulatom, na az rossz. Pedig alapvetően egy nagyon életkedvelő, pozitív nőszemély vagyok, de most nagyon negatív gondolatokkal. (Lehet nem kellett volna így februárban elolvasnom Albert Györgyi könyvét, de megtettem.)
Utálom ezt az időt. Gyűlölöm a téli kabátomat. Tavaszi kabit akarok hordani, meg Converse cipőt. Napsütést akarok, ami ismét feltölt, mert nem bírom már a szürkeséget. Pedig mindig én szoktam hangoztatni ezerrel, hogy minden úgy jó, ahogy van. De nem jó, most legalábbis nem! Legyen már tavasz!
Itt a március és mégis ezzel a nyomorult téllel kell még mindig bajlódnunk. De lehet az a fő bajom, hogy napokon belül beköszönt a szülinapom, és én, Halász Juditot idézve, megint egy évvel öregebb leszek. Miért ilyen nehéz a nőknek elviselni a korukat? Komolyan teljesen ki tudok készülni a tudattól, hogy már harmincon túl vagyok. Pedig normálisan, ha épp jó kedvem van, napi szinten ezerszer hálát adok a sorsnak a csodás életemért, a férjemért, a fiamért, meg mindenért, de ma csak ríni tudok, mert rájöttem, hogy alig, hogy megemésztettem a 30. életévemet, már esek bele a 31.-be. Hát, ez durva.
Na megyek, összekapom magam, meg a hangulatomat és feldobok egy ránctalanító pakolást, mert koromat tekintve, már rám fér.

Megint Differ-teszt

A múlt hét újfent a Difer-teszt bűvkörében telt a fiam számára. Még szerencse, hogy kedveli ezen próbatételeket.
A szokásos hajnali fél 8-ra kellett beérni, amit nem panaszként írok, mert mások is járnak korán munkába, de azért a 7-es indulást logisztikai tervezés előzte meg. Mindegy, három nap volt, kibírható.
Kíváncsi leszek, mennyit fejlődött a gyerekem, mert a múltkori teszt során volt olyan dolog, ami nem ment, és azokat az akkori teszt után sorra átbeszéltük. Most az utóbbi hibák nagy részét kiküszöbölte, viszont volt egy, amit valamiért nem tudott megjegyezni, ez pedig a visszanéz szó jelentése volt. Folyton keveri a kinéz szóval.
Eredmény, jövő héten lesz.
Ha valakit érdekelnének a feladatok, szívesen szentelek neki egy blogbejegyzést, mert még friss az élmény, és elég sok feladatra emlékszem is.

A Kitchen Aid és a palacsinta esete a fiammal

A palacsinta eddig is nagy népszerűségnek örvendet a családom körében, amely alól, csak én voltam kivétel. Mióta családunk körében üdvözölhetjük Kitchen Aidet, azóta mindennap be kell kevernem egy adag amerikai palacsintának való tésztát. Nem túlzok azzal, ha azt állítom, hogy a fiam minden reggel és minden délután azt eszik. Persze jó vastagon megkenve Nutellával. Na, ebben rám ütött a fiam…
Ma uzsonna alatt, mikor éppen amerikai palacsintát sütöttem, viccelődtem azzal, hogy a hűtőben már kialakított helye van az palacsinta tésztás kriglinek. Sőt, nap sem telhet el anélkül, hogy ne kelljen palit sütnöm. Persze ez Kitchen Aid-del nem büntetés, de ezért vicces. Sőt, Nutellából is nagyüzemi felhasználók lettünk, mert január óta minden héten veszek egyet.
Volt már ilyen időszaka a fiamnak, csak akkor bundás kenyér volt a menü 4 hónapon keresztül. A palacsintával kapcsolatban még csak 2-nél tartunk, kíváncsi vagyok, hogy megdönti-e a bundás kenyér rekordját.
Ez a szokás is egyike, azon gyermeki szokásoknak, amiket nem tudok értelmezni. Hogy a túróban nem lehet megunni valamit ennyi idő alatt?

babagyilkosság

Komoly tragédia rázta meg az embereket, vagy ébresztheti fel végre az embereket, ama nyugalmukból, hogy a gyerek születését csupa móka és kacagásnak minősítik. Maximálisan elítélem az anyukát, aki agyonverte 1 hetes ártatlan gyerekét, de muszáj a dolgok mögé nézni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, és hogy meglássuk az okokat, amiket, megérteni valószínűleg nem fogunk. Ugye a pszichiáterek azt mondják, hogy a klasszikus szülés utáni depresszióról beszélünk a nő esetében, aki egyébként egy jogász. Igen ám, de ha mindenki tud erről a jelenségről, akkor miért nem foglalkoznak ezzel többet. A védőnők, kórházi csecsemősök feladata is lenne, ezekről a dolgokról felvilágosítani a kismamát, nem csak pusztán a pelenkacserét és szoptatást megtanítani. Hisz lelkileg nehezebb feldolgozni a változás tényét, mint fizikailag ellátni csemeténket. Később pedig, pár hét álmatlan szoptatós, sírós éjszaka után, az apukák is felismerhetnék a fáradtság jeleit a feleségen, és talán cicizés helyett a cumisüvegből is ehetne a bébi tejet, hogy szerencsétlen anyuka hadd aludjon végig egy teljes éjszakát. Hisz egy cumisüveges éjszaka, jóval kevesebb bajt okoz, mint egy kialvatlan, holtfáradt anyuka.
Vegyék már észre, mindazok, akik folyamatosan a légy tökéletes anya című mondatot hangsúlyozzák, hogy mekkora kárt okoznak. Nem kell tökéletes anyának lenni, pusztán kiegyensúlyozottnak. Nem kell non-stop szoptatni 10 éves koráig, nem kell magunkat háttérbe szorítani, nem kell a férjünket elhanyagolni, rá lehet bízni egy-egy estére a nagyira is a bébit, cumisüvegből is lehet etetni, még akár tápszert is, nem ezektől a dolgoktól leszünk jó, vagy akár rossz anyák. A szeretet az, ami jó anyává tesz. Ne akarjunk supermum-ok lenni, mert könnyen összeomlik a hormonok által meghatározott amúgy is labilis idegrendszerünk.
Muszáj lenne ledönteni a dogmákat és tévhiteket, annak érdekében, hogy ne történjenek ilyen szomorú események a jövőben. És tovább megyek, ha reálisan vázolnánk a nőknek, hogy mivel jár az anyaság, akkor tán el tudnák dönteni, hogy akarnak-e gyereket, vagy nem. Mert tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, hisz fogy a magyarság, de talán nem minden áron kéne születni a nőkkel a gyerekeket, mert van, aki nem alkalmas a feladatra, és nem is akarna csemetét, ha nem lenne a társadalom által belekényszerítve. Meg a védőnők, akik habzó szájjal, értelmetlenül kampányolnak az abortusz ellen. Mert az odáig rendben, hogy szabályozni kell az abortusz kereteit, hogy fű fa virág egy átmulatott éjszaka után ne futkosson küretre, na de aki vétlenül esik teherbe, azt ne büntessék. Mert van olyan, aki esetleg védekezett, csak belecsúszott a hibaszázalék, vagy netán 16 éves, és nem vágyik még gyerekre. Nem szabadna 16 éves gyerekeket belekényszeríteni a gyerekszülés intézményébe. Meg kéne tanítani őket használni az óvszert, el kéne helyezni ilyen típusú automatákat az iskolákban, kötelezővé kéne tenni a 14 éves lányoknak a nőgyógyászati vizsgálatot és potom összegekért kéne adni a fogamzásgátló tablettákat. Egyáltalán muszáj lenne beszélgetni a szexről a tinédzserekkel.
Ezek jutottak eszembe, erről a felháborító esetről, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.