Parlamenti kitérő...

Tegnap az ovival a Parlamentben jártunk. Szerintem ez egy remek ötlet, hisz nem gyakran visszük csemetéinket a Parlamentbe. Mivel jómagam sem voltam még, harsányan jelentkeztem kísérőnek, hogy segíthessek az oviscsoport terelgetésében. Gondoltam a fiamnak is nagyobb élmény, ha én is ott vagyok, mert akkor utána meg tudjuk beszélni a látottakat. Hihetetlen gyerekbarát idegenvezetőnk volt, akit az óvodavezető szervezett be, és mint kiderült teljesen független volt a parlamenti idegenvezetőktől. Nagyon színvonalas volt, amiket mondott, nagyon gyerek-nyelven tudott kommunikálni, és hihetetlen kedves volt. Na, ezt már nem mondhatom el a parlamentben dolgozó őrökről és rendőrökről. Biztos hivatalból kell ilyen ridegnek lenniük, de azért ezek a gyerekek csak 5-6 évesek, lehetne velük egy kicsit kedvesebben is beszélni. Mindegy ezen nem akadok fel, mert összességében nagyon élvezték a gyerekek, látták a koronát, a jogart, láttak koronaőröket, úgyhogy egyszóval számukra lélegzetelállító volt a délelőtt. Nekem is tetszett, és örülök, hogy láttam a Parlamentünket is végre.
Mire az oviba visszaértünk én fáradtabb voltam, mint a gyerekek. Minden tiszteletem az óvónőké, amiért ilyen fáradhatatlanul és lelkesen helyt állnak az oviban. Én személy szerint egy délelőtt után, zúgó fejjel jöttem haza, mert 30 gyerek csivitelése, az elképesztően lefárasztja az ember lányát. De ez nem számít, mert a lényeg, hogy tényleg nagyon jó kis program volt ez gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Culinaris

Egyszerűen rajongok ezért a boltért, mert szinte minden megtalálható itt, ami szem-szájnak ingere. Ez az a bolt, ahol, mi, étel, édesség és különlegesség-függők igazán jól érezhetjük magunkat. És a tetejére, még olyan termékek is vannak, amiket csak külföldön tud beszerezni az ember. Mivel, útba esik az oviba jövet-menet, gyakran térek be a Culinarisba.
Nem is tudom már, hogy tulajdonképpen mit is akartunk venni tegnap, amikor legutóbb betértünk ide, de valószínűleg ez lényegtelen is. A lényeg inkább az, hogy a fiammal voltam, és ő még rajtam is túltesz vásárlásban. Csak nem ő is egy Shopping victime, mint az anyja? Juj, azt nem szeretném, de az tény, hogy imád jókat enni és így adott volt, hogy minden második terméket meg akarja majd venni. Mire mindent összevásároltunk, csak úgy izzott a bankkártyám a pénztárnál. De olyan jó kis vacsorát kerekítettünk az ott megvásárolt guacamole-ból, pármai sonkából, bivalymozzarellából, (nem is részletezem tovább) hogy mind a 10 ujjunkat megnyaltuk utána. Aztán a fiam desszert gyanánt ráugrott a Ben and Jerry’s fagyira (persze chunky munky ízben), amitől aztán nekem facsarodott a fogyókúrás szívem. Másnap reggel aztán én is rárepültem az amerikai nyalánkságra, mondván, hogy reggel még lehet bűnözni.
Jó lesz, ha a fiam elkezdi a sulit, és már nem fog útba esni A BOLT, mert ezt nem lehet bírni anyagilag, ugyanis nincs annyi pénz, ami nekem elég lenne a Culinarisban.

Végre! - cukormentes kávészirup

Én, személy szerint imádom a cukorsziruppal édesített kávékat. Ez idáig rendben is volna, illetve addig volt rendben, amíg el nem kezdtem diétázni. Mert akkor aztán ennek a szenvedélyemnek is megálljt kellett parancsolnom. Maradt a sima, édesítős tejeskávé.
De, legnagyobb örömömre és megdöbbenésemre, a minap a Costa caféban jártam és láttam, hogy van cukormentes cukorszirup. (Na, ez így most elég viccesen hangzott. Ki hallott már cukormentes cukorszirupról?) A továbbiakban kávéízesítőként fogom nevezni. Szóval 3 féle ízben létezik: vanília, mogyoró és karamell. A hozzám hasonló diétázó csodabogarak, az egészségmániások, vagy a cukorbetegek biztos értékelni fogják ezen felfedezésemet. Azóta oda járok ezért a kalóriamentes, nem hizlaló kávécsodáért. Egyébként is kedveltem a Costát, de most még inkább elköteleztem magam, az irányába. Gyorsan rá is kerestem a neten erre a szirupra, a híres Monin cég gyártja, és a hazai importőrnél rendeltem is belőle. Jó, ha van itthon is alapon.
Szép lassan, hozzánk is bekúszik minden ami sugar free, és tényleg lemondás nélkül lehet diétázni, illetve karbantartani a súlyunkat. Ez jó. Mert, enni jó, jókat enni is jó, de sajnos egy bizonyos kor felett muszáj egy nőnek odafigyelnie az alamuszin felkúszó plusz kilókra. Tehát, irány a Costa, egy jó kis cukormentes mogyorós ízű tejeskávéért…

Villa Bagatelle

Barátnőm a minap elcsábított erre a kis parányi boldogság szigetre. Legalább is én azt a délelőttöt így éltem meg. Sütkéreztünk az októberi napsütésben, finom kávét szürcsölgetve, és isteni croissant ropogtatva. (Itt kicsit ferdítettem, a rímelős mondat kedvéért, mert ő quiche-t evett, de ez a lényeg szempontjából mindegy). A hely tömör gyönyör. Nem is tudom megfogni a hangulatát, mert sok minden jutott róla egyszerre az eszembe. Kicsit osztrák, kicsit francia, kicsit angol. Kicsit minden, de elképesztően kellemes egyvelege ez, a világ különböző tájainak hangulatából. Alul egy pékség található, fölötte egy kávézó, a fölött pedig egy „home bolt”. De a boltba sajnos nem jutottunk el, mert addigra elfecsegtük a rendelkezésünkre álló időt. De, ha legközelebb megyek, akkor ott kezdek, az tuti.
Tényleg szuper kis reggeliző hely, kávézó, amelyben nagyon barátságos a kiszolgálás, kellemes a hangulat és nagyon barátiak az árak. És az is jó, hogy mindez Budán van, mert így közel is van hozzánk. Ja, és, ami nagyon fontos, hogy van egy saját parkolója, bár nem sok hellyel, de, ha időben érkezik az ember, akkor biztos befér. Ez nekem mindig fontos szempont, mert kifejezetten utálok fizetni a parkolásért, elvi okokból, de ezt az okfejtést, majd máskor írom le.

Törött szemüveg

Fiam szemüveges. Most 5 és fél éves, és 3 és fél éve hord szemüveget. Ez idáig rendben is van. A mostani szemüvegét januárban csináltattuk. A múlt héten letört a szára, elvittem hát a legközelebbi Vision Express-be, ahol kételyekkel ugyan, de elvállalták, hogy megcsináljál. Nem sikerült megcsinálni.
Jó, akkor csináltatunk újat, mondtam én, nagy felhanggal. A probléma csak az, hogy ahová szemészetre járunk ott, 3-4 hónappal előre kell időpontot kérni. Mivel erre nem volt 3-4 hónapom, gondoltam, hogy a V. E.-ben bemérik a gyerek szemét. (Ezt azért gondoltam ki, mert a fiamnak szemtengely ferdülése van, ami köztudottan nem változik. Ergó 4. éve ugyanazt a lencsét kapja minden alkalommal. Ja, és a történet szempontjából fontos lesz, hogy ortometrista vizsgálja az állami szemészeten.) Mondom a nőnek a boltban, hogy szeretnénk akkor új szemüveget, mérjék be a gyerek szemét, tuti, ami tuti. Azt nem lehet. Mutatom neki visszamenőleg az összes leletét, amin csontra ugyanolyan a gyerek szeme, de nem, nem lehet, mondja ő. Kérdem, miért? Mert itt ortometrista vizsgálja, nem pedig szemész, mondja ő. Erre én, hogy a Madarászban is ortometrista vizsgálja, mert a doktornő csak akkor nézi meg a gyereket, ha változást lát az ortometrista. Az nem létezik, mondja, és nem vizsgálja meg.
Jó, elviszem a gyereket a Madarászba, nem gond, csak az egyik helyen vizsgálhat ortometrista, attól nem lesz a fiamnak baja, a másikon meg nem? Ez nekem elég furcsa. Elmentünk egy valódi látszerészhez, aki megcsinálta 3500 Ft-ért a gyerek szemüvegét, így hála neki, már van időnk kivárni a decemberi szemvizsgálat időpontját. (Mert egy olyan szemét anya vagyok, hogy nem akarom, hogy a gyerek 3 hónapig szemüveg nélkül rohangáljon. Ezt csak azért írom, mert a V. E.-ben kb. így nézett rám a nő, hogy velük akarom megvizsgáltatni a gyerekem szemét. Pedig én csak egy szemüveget akartam neki, hogy lásson, addig is, amíg elmegyünk a Madarászba.)

Vendékek jönnek...

Aminek csak ezért van jelentősége, mert készülni kell valami kis harapnivalóval. Mivel délután jönnek, uzsonnára gondoltam. Csakhogy mivel tegnap nem volt időm elmenni edzeni, ma akartam ezt bepótolni. A vendégek 3-ra jönnek, nekem fél 11-től 12-ig edzés, előtte utána utazás, reggel piacra kéne menni, közben ebédet kreálni és megsütni az uzsonnára valót. Hú, ma reggel gondoltam egyet és az ebédkészítés feladatát, rálőcsöltem a férjemre. (A piacra amúgy is mindig ő jár, így az eleve ki volt pipálva.) Amíg megjárta a piacot, addig összedobtam azt az izraeli túrótortát, amit mi nagyon kedvelünk, így mire a piacot megjárta, a süti már bent sütkérezett a jó meleg sütőben. Hosszasan és részletesen elmagyaráztam a rántás készítés csínyát-binyát, a férjemnek, majd eltűntem edzeni. Mire hazaértem, olyan töltött paprikát rittyentett, hogy életemben ilyen jót nem ettem, ebből a fajta ételből. Pedig az enyém sem rossz, de ennek a palinak egyszer kell elmagyarázni, aztán nagyon durván lepipál. Úgy érzem, hogy ebben az esetben igaz a mondás, hogy tanítvány túlszárnyalta a mesterét. Tuti, hogy mostantól ezt a kaját, csak is ő fogja készíteni, mert ha valami ilyen jól megy, akkor azt a tehetséget ki kell aknázni. Tehát, megettem a töltött paprikát, és nekifogok a virslis hasénak, ami az öcséim körében örvend nagy közszeretetnek. Tehát végül is abszolváltunk mindent: piacon voltak, ebédet főztek, edzeni voltam, uzsonnát megcsináltam, jöhetnek a vendégek... Egységben az erő, tartja egy másik mondás, be lehet a férfiakat is engedni a konyhába, csak győzzük utána helyreállítani. De ma ez is tökéletes volt, olyan szép rendet rakott a férjem maga után a konyhában, hogy teljesen le voltam nyűgözve.

20 % -os Glamour kedvezmény... Hahaha

Nyakamba vettem a várost, lévén Glamour-nap van, tehát sok üzletben van 20% kedvezmény. Persze, ahogy én azt elképzelem... Első utam egy drogériába vezetett: Lego, Playmobil, háztartási cikkek. Szomorúan konstatáltam, hogy amilyen árakat a katalógusban olvastam, az csak akciós volt, mára visszacsúsztak az eredeti árak, így már nem éri meg a 20%. Ezen a ponton még nem csüggedtem. Elmentem egy fehérnemű boltba, amit már két nappal korábban lecsekkoltam, mondván tuti, ami tuti. Kikérdeztem az eladót a kedvezmény feltételeiről, azoknak a termékeknek az árát is megtudakoltam, amelyek érdekeltek, és így tök nyugodtan mentem ma vissza. Boldogan, hogy 20% kedvezménnyel kapom meg a szajrét. Aha, a kedvezmény nem vonható össze, (ezt kérdeztem meg tegnapelőtt, amire hatalmas mosolygós persze volt a válasz) sorry. Hát nem sorry, nem korrekt eljárás, úgyhogy vásárlás nélkül kifordultam a boltból. Eltúráztam a következő helyre, arclemosót venni. Drága üzlet, jó Glamour-kuponnal. Mutatom a kupont, meg a kiválasztott terméket, és adom a bankkártyám. Ja, elnézést kérnek, de Glamour-kuponnal csak készpénzzel lehet fizetni. Na ezen a ponton, eldurrant az agyam. Mert értem én, hogy a kártyás fizetésnél pénzt vonnak le tőlük, és már a Glamour kuponnal így is veszít, na de, ne már... Egy ilyen drága boltban, ahol 60.000 Ft-os krémek ücsörögnek a polcon, nem lehet kártyával fizetni, mert az 300 Ft veszteség? Akkor minek adnak Glamour kupont a boltjukba, ha ennyire kisstílűek. Egy bolt volt, ahol minden zökkenőmentesen és korrektül ment, de azt nem körvonalazhatom, mert a férjem karácsonyi ajándékát vettem meg ott, és nem akarom, hogy megtudja.
Konklúzió: hiába vártuk a nagy Glamour vásárlási lázat, mert vicc az egész. Bár a beígért láz megvan, mert tuti 200 lett a vérnyomásom, de a vásárlás, azért csak szolid volt...

És lőn kanapénk...

Megérkezett a várva várt kanapénk. Tudniillik, még augusztusban megrendeltünk egy nagyon kis szemrevaló darabot egy hozzá illő dohányzóasztallal. Mivel a kerületünkben szeptember elején volt lomtalanítás, ezért már akkor kidobtuk a régieket, mondván, nehogy a nyakunkon maradjanak. Na, de nem gondoltuk volna, akkor még, hogy a bútorcég napra pontosan betartja a beígért 6 hetes szállítást. Hú, 4 komplett hétig voltunk nappali nélkül. Ez, így leírva nem akkora dráma, de amikor hétvégén az ember vagy a konyhaasztalnál ül derékszögben, vagy a hálóban fekszik, akkor már elég dráma. Főleg, hogy egy 5 éves gyereket nem fektethetek a nap 24 órájában az ágyban. Szóval nem volt egy leányálom, de ma megjött, és én ráhuppantam és azóta kirobbanthatatlan vagyok a sarokkanapé legkényelmesebb pontjáról, a sarokból! Tehát a mai program: fekvés az új kanapén. Hogy akkor ez az állapot miben is különbözik attól, amikor még nem volt itt és a hálóban feküdtünk, azt nem tudom. Lehet, jó pénzért eladom a kanapét... Á, csak vicc volt. Na megyek, hentergek tovább a szép új kanapénkon.

otthonszülés

Reggel a Class Fm-et hallgatva, az otthonszülés volt a téma. Nekem erről nagyon határozott és megingathatatlan véleményem van. Engem, konkrétan felháborít ez az egész intézmény amit otthonszülésnek nevezünk. Ugyanis ebben az esetben nincs aki a gyerek jogait és életét figyelembe venné. Hisz ki kérdezi meg azt a gyereket, hogy akar-e nem steril és nem biztonságos körülmények között megszületni. És ezt pusztán miért teszik az anyák? Hogy a saját szülésük szép és háborítatlan legyen. A szülés nem a romantikázásról szól, hanem egy emberi élet világra jöveteléről. Mivel, ma a kórházban biztosítva vannak a feltételek, hogy egy gyerek egészségesen jöhessen világra, nem tudom, hogy miért kell visszamenni az időben és követni az otthon, párnák közt való szülést. Minden a világon előre, a fejlődés útján halad, akkor mi nők, miért gondoljuk, hogy ebben a dologban a régi elavult dolgoknak kéne reneszánszát élni. Persze régen a nők kórház nélkül, ha kellett a kukorica földön szülték meg gyerekeiket, csak nézzük meg, hogy akkor 100 születésre, hány halott baba jutott. Most ez az arány sokkal kevesebb, mert steril, biztonságos, felügyelt helyzetben szülhetünk a kórházban. És megint csak hangsúlyoznám, hogy a szülés szerintem nem a nők jó érzéséről szól, hanem a baba egészségéről. Ma már annyi alternatív szülőszoba van, miért kell gyerekek életét kockáztatni ész nélkül? Ráadásul az a gyerek a saját gyereke annak a nőnek, aki kockáztatja a babája életét, az otthonszülés kedvéért.
Hú, nagyon felháborít a téma, és mindig indulatokat vált ki belőlem. Természetesen, ha valaki másként gondolja, ám legyen, de én, mint felelős anya, maximálisan ellenzem, a jelenlegi formájában az otthonszülést. (Azt is tudom, hogy Hollandiában ez remekül működik, csak a nagy különbség abban áll, hogy ott 1 percen belül ott van egy full felszerelt rohamkocsi, ha baj van. Nálunk a rohamkocsik is elavultak, és a csecsemőmentőből is kevés van, akkor miről beszélünk?)

Fiam nagycsoportos

Az ovi nagy dérrel-dúrral elkezdődött. Fiam javában hallgatja tőlem, hogy ez már nagycsoport, jövőre meg irány az iskola. Szerintem tuti, hogy mindez már a fülén jön ki, és ezt maga is megerősíti, hisz nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja, nem akar suliba menni. Remek. Már iskolakezdés előtt elértem, hogy utálja az egészet. De vajon tényleg már 6 éves korukban eldől a sorsuk? Ha gyenge iskolába kerül, akkor végérvényesen lemarad? Hú, de nehéz ez. Trenírozzuk gyerekeinket, avagy sem?
Amikor mi voltunk ennyi idősek, akkor anyám „kiválasztotta” (nem mondanám, hogy túl nagy műgonddal), a hozzánk legközelebb eső általános iskolát. Jó volt, nem volt jó, az volt. Kész. Nem volt ekkora harc a jó helyekért a sulikba, mert viszonylag egyelőek voltak a helyek és a gyerekek is. De ma óriási a szórás, nagyon sok az okos, jó képességű gyerek és nagyon sok a szülő által agyontrenírozott gyerek is. Már oviban nyelvet oktatunk, meg számítástechnikát. Minek? Te jó ég, miért hozunk mindent ennyire előre? Oviban nem csak játszani kéne?
De, ha meg az enyém csak játszik, akkor hamar elhúznak mellette a többiek. És mi lesz akkor a jó gimivel és a jó egyetemmel?
Hú, de előre szaladtam. Idén nagycsoportos, élvezi a játékot és a szabadságot, jövőre meg indul az iskola, és vele együtt a kötelességek…

Fegyelem - figyelem - úszás

Ugye azt már sokszor megírtam, hogy a fiam jár úszni. A minap az úszáson, kifakadt az edző, hogy nem lehet haladni a gyerekekkel, mert fegyelmezetlenek 6-7 évesen, nem képesek vigyázzban állni, ha azt kell, nem fogadnak szót, visszabeszélnek, és nem koncentrálnak. (Kivéve a mi fiunkat – őt konkrétan névvel kiemelte, mint követendő példát) Dagadt a mellem a büszkeségtől, gondolom ezt mondanom sem kell. De viszont azt nem értem, hogy 6-7 évesen miért kell még egy edzőnek a szófogadással foglalkoznia, az úszás-oktatás helyett. Ez szerintem elég kellemetlen tud lenni, mert a szülők várják az úszás – sikereket, miközben a nevelési alapoknál kell elkezdeni a velük való foglalkozást. Én (szakmám szerint pedagógus) tökéletesen megértem, hogy ez így nincs rendjén, mert így tényleg elvész a lényeg.
Talán a családokban túl sok a liberalizmus, és kevés a szigorúság. Pedig a szigorúság már a mi gyerekkorunkban is működött. És nem volt tanárverés, meg szemtelenkedés. Én szerintem túl sok joguk van a mai gyerekeknek, de annál kevesebb kötelességük. Én személy szerint ezért is tartom fontosnak az úszást, mert mindent megkap a gyerekünk (érzelmileg, figyelmileg, anyagilag egyaránt), de ezért neki is kell tennie valamit. Most 5 évesen az úszást tudja ezért tenni. És a kiváltságok, csak akkor járnak, ha a kötelességek is teljesítve vannak. Mert a nagy világban sem lesz ez másként, ha felnő, ha teljesít, kifizetik, ha nem teljesít, kirúgják. Ez ilyen egyszerű! Dehogy egyszerű, az egész gyerek-nevelés iszonyú bonyolult, én is csak próbálok okoskodni, aztán reménykedem, hogy elég volt, amit tettem és adtam a fiamnak útravalóul…

Szívrablók, avagy a csodás Monaco

Drága, egyetlen és megismételhetetlen férjem, egyik este elvitt moziba. A filmet meglepetésből, ő választotta. Mivel jól ismer, így nem volt nehéz dolga. Egy francia filmet választott, amely Monacoban játszódott. Mivel imádom Monacot, természetesen nagyon tetszett. A film vicces, egy elcsépelt amerikai szerelmi történet európai köntösbe csomagolva, ami ettől kissé szokatlan, így érdekes is egyben. Tényleg jól szórakoztunk rajta. A lényeg, amiről írni akartam, nem is ez, hanem inkább, a női butaság. A filmben egy férfi el akar csábítani egy nőt, és erre mindenféle vicces taktikát bevet. De olyan egyszerű és együgyű taktikák voltak ezek, amiken sírva nevettem a moziban, és nem hittem el, hogy a nő tényleg "bekapja a horgot". Nem tudtam eldönteni, hogy mi nők tényleg ennyire kiszámíthatóak vagyunk, vagy csak annak láttatjuk magunkat. De, ha egy film így állít be minket, akkor talán mi kommunikálunk rosszul, vagy tényleg csak a házasság mozgat minket? Tényleg minden nőnek az az egyetlen vágya, hogy idővel férjhez menjen? És az ehhez vezető utat, a férfiak mind tudják. Komolyan egy, és ugyanazon forgatókönyv szerint működünk, mi nők? Mindenkire ugyanazok a dolgok hatnak, és mindannyian ugyanazoktól a dolgoktól és ajándékoktól ájulunk bele a férfi karjaiba? Valószínűleg, igen. De, akkor mitől vagyunk mégis különböző egyéniségek? Mitől jó nő egy nő, és mitől rossz nő egy nő? Mitől válik egy nő potenciálisan elcsábítható feleség-jelöltté? Mi az, ami egy nőben megmozgatja egy férfi fantáziáját, ha ennyire egyformák vagyunk?
Nem tudom, ki tudja ezekre a kérdésekre a válaszokat, vagy, hogy tudja-e valaki egyáltalán, de azért érdemes rajtuk elgondolkodni...

Meghackelt honlap

Van egy weboldalam, amit valaki meghackelt. Vagyis tönkretette. Ellamentáltam magamban azon, hogy vajon kinek fáj, hogy valaki saját szórakoztatására csinál valamit gratis, és azt felteszi a netre, hogy mindenki számára elérhető legyen. Ez történetesen egy gyerekeknek szóló oldal. De más munkáját, miért teszik emberek tönkre? Úgy látom, a gazdasági világválság hozadéka, vagy tán kiváltó oka egy morális válság.
Nem baj, nem csüggedek, az oldalt helyreállítom, és megint régi fényében fog pompázni.

A Bock-bisztróban jártunk

Hites férjemmel, immáron hetedik éve hajtjuk együtt az élet szekerét. (hú, de szépen hangzott ez, még a végén előjön belőlem a költő…) Na már most, minden házassági évfordulónkon elmegyünk valami klassz helyre vacsizni. Imádunk jókat enni. Most ugyan ez kicsit körülményes volt, mert nyáron nagy diétába kezdtünk (erről majd máskor), de azért idén is neki indultunk ünnepelni. Férjem, mivel egy újságban olvasott a Bock bisztró séfjéről, ezért úti célul ezt a helyet választotta. Komolyan az a hely valami fantasztikus. Mivel nagy Párizs rajongó vagyok, már maga a miliő is elvarázsolt. Hihetetlen franciás hangulat, a személyzet végtelenül udvarias, a kiszolgálás világszínvonalú. Végre egy hely, ahol a szolgáltató ipar működik, és valóban kiszolgálják a kedves vendégeket. Ez számomra szívmelengető, ugyanis kis hazánkban demokrácia ide-vagy oda, a szolgáltató ipar még gyerekcipőben jár. De visszatérve a kajára. Miután sutba dobtam az adott estére a fogyókúrámat, berendeltem előételt, főételt és még desszertet is!!! Az előétel frenetikus volt. Királyrák volt, de nem holmi vézna mirelit, hanem szaftosan omlós dundi falatkák. Mindez nyakon volt öntve chilis fűszerolajjal, és friss baguettet adtak hozzá. Elképesztő volt. (hú, de éhes lettem, ahogy ismét felidéztem az ízeket)
A főételem hal volt, korrektül elkészítve, de semmi extra nem volt benne. Talán a választásom nem volt ideális, de a férjem főétele, valami csoda volt. Ami az elkészítésében nehézséget tud okozni, az a libamáj, de itt prímán meg volt oldva, mert elképesztően omlós volt.
Hát és számomra, egy hely mindig a desszertnél vizsgázik, ugyanis már-már fanatikusan szeretek sütni, és imádom a jó édességeket. Szóval ez a hely nagyon durván csillagos 5-re vizsgázott nálam. Egy angol krémet választottam, ami egy-egy roppanós rétes lap közé volt betöltve, és erdei gyümölcs öntettel megbolondítva. Mennyei volt.
És mivel mindenkit az árak érdekelnek, egy közép kategóriás hely, mármint árban. Ha valami fontos családi esemény van, akkor mindenképp ajánlom, de egy szimpla hétköznapi vacsora-kiruccanásra valószínűleg árban kicsit magas.

Fogyókúra párban, majd hárman

Idei nyarunk nagy projektje a fogyás volt. Ezt egy nagyon banális történet indította el. Családi banzáj volt nálunk, ahol ugyebár fényképeztünk. Na már most, amikor én megláttam, hogy immáron mekkorára dagadtam, elhatározásra jutottam, le kell fogyjak. Abban a pillanatban el is kezdtem jól bevált Norbi-diétámat. (Szülés után ugyanis ezzel a módszerrel fogytam 25 kilót.) Most csak 10-et kellett, de még reménykedem benne, hogy lemegy 3. Szóval becsületesen megmondom, hogy 73 kilóról indultam. Most, 3 és fél hónap elteltével vagyok, 63. Ez a szám már tetszik. És ami még fontosabb, hogy végre az is tetszik, amit a tükörben látok. És valóban tetszik, nem csak önámítok, hogy jó ez, meg persze de már szültem, meg nekem már úgyis van férjem. Most mindenféle magyarázat nélkül jól érzem magam a bőrömben. Amíg a fiam itthon volt nyári szüneten, addig minden nap lelkesen (néha kevésbé lelkesen) tekertem 20 kilométert a szobabringámon, fiam a férjemmel karöltve jókat derült rajtam, hogy folyt rólam a víz. Már hogyne folyt volna, mikor soha az életemben nem sportoltam semmit. De komolyan. Az egyik orvos avval a szóval jellemezte a fizikai állapotomat, hogy kripli. Na, ezzel az indítással kezdtem neki, a saját magam által összeállított edzésprogramomnak. Minden nap tekertem és szigorúan figyeltem az étrendre. Most már csak heti kétszer járok el edzeni, de ez már marad, a jó közérzet és a szinten tartás végett is.
És, ami az egészben a legjobb volt, hogy a férjem is rávette magát, és ő is fogyott már 12 kilót. Majd egy hónap elteltével N. is csatlakozott a fogyókúrázók népes táborához. És így együtt sokkal könnyebb volt végigcsinálni. Illetve, én még most is csinálom, mert most vérszemet kaptam és még le akarok dobni 3 kilót, hogy becsússzak 60 alá. Szóval, a nyáron fogytunk és most örülünk, mert így sokkal jobb. Tehát, aki fogyni akar, csak rajta, nagy buli és a végén tényleg megvan a jól megérdemelt jutalom…

Stábsüti és az összetört kézi mixer esete Velem

Stábsüti, annyit tesz, hogy férjecském, a filmje végeztével óriás boci szemekkel elém áll, hogy süssek már valami fincsit, mert a forgatás utolsó napján szeretne vinni a kollégáinak. Én kissé vonakodva (csak a hecc kedvéért, mert egyébként köztudottan rajongok a sütésért), beadom a derekam. Namármost, épp fent említett stábsütit gyártottam, amikor is tönkrement a kézi mixerem. Kézi mixer alatt, az elektromos habverőt értem, amivel összekulimájszolom a tésztát. Itt jegyzem meg, hogy írtóra fáj már a fogam egy Kitchen Aid-re, na de majd csak egyszer… És még azt is itt jegyzem meg, hogy évi egy elektromos habverőt elhasználok (elég sokat sütök), tehát már rég megérte volna az a Kitchen Aid (hallasz drága férjecske?). Na tehát, én és stábsüti-tészta kevergőzünk-kavargózunk, mikor is kézi mixerről letörik egy fém rész. Jó, sebaj, úgyis csak az egyik tört le, gyorsan összemixeltem a tésztát, majd kivágtam a kukába az ominózus letört darabot. Majd egy kósza ötlettől vezérelve, megnéztem a megmaradt rész darabjait. És ez volt az én, és a férjem szerencséje, ugyanis konstatáltam, hogy hiányzik belőle egy darab. És az hol is lehetne máshol, mint stábsüti-tésztájában. Könyékig túrtam a tésztába, semmi. Jó, gondoltam, akkor leszűröm, majd szűrés után is semmi. Már-már feladni készültem a kutatást, mondván, hogy biztos máshol esett le az alkatrész, amikor is a tepsibe borított tésztában, mosolygott rám egy műanyag darabka. Hú, de megörültem neki. Milyen szerencse, hogy meglett, mert ha arra valaki ráharap, annak tuti oda egy foga, és oda vele együtt az én süti sütő nimbuszom. De, vészhelyzet elhárítva, a darab megvan, a süti sütkérezik a sütőben, én meg megyek, megnézem a neten a Kitchen Aid-ket…

Családi kényeztetés

Tegnap reggel megsütöttem azt a croissant, amit előtte a Limara pékség honlapján olvastam. Már szombat este begyúrtam, kelesztettem, kinyújtottam, megformáztam, és vasárnap reggel már csak meg kellett sütnöm. Tegnap ugye vasárnap volt, az én férjem dolgozott, de én csodatündér feleség lévén, felkeltem fél 6-kor, hogy drága uram friss meleg croissant vihessen el reggelire. Majd a fiam, 7-kor örült ezeknek a csodás leveles francia kifliknek. És, az egészben a legjobb, hogy még én is ehettem belőle, mert okosan reggelire csináltam, amikor is még a fogyókúrázók is ehetnek ilyen bűnös dolgokat. Friss kávéval, tényleg nagyon jól esett. 15 perc mámor, ebben a kusza 1 hónapban, amíg káosz van a lakásunkban, ugyanis nappalit újítunk. Hú, elég durva nappali nélkül létezni. Nem tudom próbálta-e már valaki, de mi 3 hete nappali nélkül sínylődjük végig a napokat. De erről majd egy másik bejegyzésben írok részletesen. A lényeg, hogy a croissant istenien fenségesen finomra sikerült.

bűnözés

Ma több-ízben vétkeztünk, mind a fogyókúrámmal szemben, mind az egészséges életmóddal szemben. Ugyanis a fiam egész héten azért nyavalygott, hogy lángost akar reggelizni. Ma reggel, gondoltam, ám legyen. Kibattyogtunk a Fény utcai piacra, ahol a lángososnál, már törzsvendégnek számítunk, és ettünk egy sajtos tejfölös lángost. Majd, mivel én személy szerint nagyon kedvelem a Mekit (legalábbis eddig azt hittem), és most már 4 hónapja nem ettem ott semmit, felajánlottam a fiamnak, hogy ebédelhetünk ott, miután megvettük neki a H&M-ben, amire szüksége van. Na nagy kedvvel és korgó gyomorral beálltunk a sorba és megrendeltük a Happy meal menüt meg nekem, valami újfajta szendvicset. Először is egyáltalán nem esett jól. Lehet, hogy elszoktam ezektől a mű kajáktól 4 hónap alatt. Már nem is kívántam annyira mint régen. Ennek nagyon örülök, mert így egyre inkább alábbhagy a lendület, ami régebben behajtott egy-egy ilyen gyorsétterembe. A fiam, meg már egyáltalán nincs is oda értük, pedig mi nem tiltottuk, cirka 3 havonta egyszer elmentünk oda enni, de valahogy spontán leszokott róla. Lehet, hogy végleg marad az egészséges életmód?

Kis tücsök

Jó barátnőm M. már régóta mondogatja, hogy, ha a Balatonon vannak mindig benéznek Szemesre a Kis tücsökbe, mivel isteni a harcsapaprikás túrós csuszával. Ami történetesen az én életem párjának a kedvenc kajája. Nyáron a balatoni nyaraláskor útba ejtettük ezt a helyet. Hát, meg kell, hogy mondjam, isteni volt minden, amit kikértünk. Én, nagy vadas marha imádó hírében állok, így én azt rendeltem, de előtte még kértem egy sültpaprika krémlevest. Mindkettő elképesztő volt. A fiamnak marhapörköltet rendeltünk házi tarhonyával, ami tényleg házi volt, nem amolyan egyforma apró gömböcök gépi futószalagról, hanem kézzel gyúrott formátlan labdacsok, amikre élmény ráharapni, mert a fiam szavaival élve: ruganyos. És tényleg igaza van, ruganyos volt, nagyon házi, nagyon finom. A férjem persze húslevest kért (mi mást?), majd utána a híres harcsapaprikást. Mindkettőtől mámoros mosoly szaladt az arcára. Desszertnek (mert ugye számomra a desszert a lényeg) én madártejet, férjem pedig kávékrémet kért csoki fagyival. Madártej isteni volt (bár azt szerintem nehéz elrontani, hacsak nem csapódik ki a tojássárgája a nagy hőtől.) és ami külön szívmelengető számomra, hogy láttam benne, az apró barna vaníliamagokat úszkálni. Na, de a kávékrém, aminek az alján egy csokimousse szerű krém volt, én életemben olyan finom csokikrémet még nem ettem. Pont jó „cukorfokkal” rendelkezett, minőségi csokiból és elképesztően olvadt szét az ember szájában, mint egy jól behűtött trüffelgolyó.
A hely nagyon kellemes, nem puccos, de mégis kedvesek a pincérek, és az én vesszőparipám, hogy tudják mi a szolgáltatóipar. Az árak is kellemesek, egy vasárnapi családi ebédre tökéletesen megfelelnek, feltéve, hogy épp a Balaton közelében tartózkodunk. Mert Budapestről odamenni ebédelni, a mai benzinárak mellett, már talán nem annyira olcsó.

Cora=Fagyi

Lévén, hogy a fiamnak nincs ovija ma, holnap, elmentünk bevásárolni. Úti célunk a törökbálinti Cora volt. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy megjegyezzem, hogy az ország legfinomabb fagyiját a törökbálinti Corában lehet enni. Ha valaki arra jár, ne mulassza el kipróbálni, mert felejthetetlen fagyi-élményben lesz része. Olaszországot meghazudtolóan finom. Egyébként a hely olasz és eredeti olasz fagyit készítenek, de nem holmi vizes fagyos masszát, hanem felségesen krémesen olvadozós csodát. Nálam az abszolút kedvenc a pisztácia, mert enyhén sós, és elképesztően pisztácia ízű. Fiam mindig variál, hol a kindertojás, hol a vaníliás karika a nyerő nála. Férjem pedig hűséges típus lévén, mindig csokit eszik. Legutóbb egy duplacsokit, megspékelve egy kis narancsos-csokival. Mennyei volt. Fagyi mennyországban éreztük magunkat, miközben ettük. De ettünk már náluk aranygaluska fagyit, karácsonykor forralt bor fagyit, szóval tényleg nagyon extra. Tulajdonképpen a fiamnak ezért nem nyűg a bevásárlás, mert mindig le tudom őt nyugtatni egy hatalmas adag olasz fagyival. És persze nekem is élmény, mert nem minden nap ehet az ember ehhez hasonló fagyi-csodát.