shoppingolás

N.-nel rábíztuk gyerekeinket (összesen hármat) az apukákra, mi pedig édes kettesben elmentünk kikapcsolódni. Boldogan sütkéreztünk abban a tudatban, hogy miénk az egész délután. Éppen „kuponos hétvége” volt, így kapóra jött a délután. Előre elterveztük, hogy bűnös módon az egyik gyorsétteremben ebédelünk. (Tudjuk, ismerjük ezen kaják minden kártékony hatását, de mit tegyünk, ha szeretjük?) Szóval ott kezdtük a délután, mert éhesen shoppingolni nem lehet, majd vételeztünk némi kávét, és belevetettük magunkat a boltok tengerébe.
Nagyon felüdítő számunkra együtt lenni, mert mindenben megértjük egymást, jókat dumálunk ilyenkor és valóban kikapcsolódunk. Én személy szerint cipőt akartam venni. A harmadik bolt után enyhén csalódottan azt a véleményt fogalmaztam meg N.-nek, hogy nagyon bosszantó, hogy minden cipő 36-os méretben van kitéve a boltokban, miközben a potenciális vevők célcsoportjának 10 % rendelkezik csak ezzel a lábmérettel. Az enyém történetesen 40-es (van, hogy nagyobb, van, hogy kisebb kell) és magas nő lévén, mindig laposat keresek. Igen ám, de a lapos 40-es rettentő, óriási ladikra hasonlító méretekkel rendelkezik. Tehát, meglátok egy cipőt, megtetszik, kikérem belőle a méretem, majd elkeseredve tapasztalom, hogy úgy már ronda és kedvem sincs felpróbálni. Ezt kb. 20 boltnál játszottam el. Szegény N. már csak azt mondta, hogy értsem meg, nem lesz kisebb a lábam, erre kell cipőt venni és kész. És milyen igaza van, de ha egyszer idegesít, hogy ekkora. Ezer köszönet N.-nek, hogy elviseli nem mindennapi természetem és hisztis vásárlási szokásaim.
Végül aztán vettünk egy méreg drága, ám csinos cipőt, amit miután hazajöttem, visszavittem a boltba. Kiszenvedtem magamból végre egy topánkát, majd az én szívem választottja olyan egyértelműen adta a tudtomra, hogy ez neki egyáltalában nem tetszik, hogy azzal a lendülettel visszarepült az üzletbe. Hát, ha egyszer pont annak az embernek nem tetszik rajtam a cipő, akinek tetszeni akarok benne, akkor annak a cipőnek nincs itthon maradása. (Ezt még N. nem is tudja.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése