A Bock-bisztróban jártunk

Hites férjemmel, immáron hetedik éve hajtjuk együtt az élet szekerét. (hú, de szépen hangzott ez, még a végén előjön belőlem a költő…) Na már most, minden házassági évfordulónkon elmegyünk valami klassz helyre vacsizni. Imádunk jókat enni. Most ugyan ez kicsit körülményes volt, mert nyáron nagy diétába kezdtünk (erről majd máskor), de azért idén is neki indultunk ünnepelni. Férjem, mivel egy újságban olvasott a Bock bisztró séfjéről, ezért úti célul ezt a helyet választotta. Komolyan az a hely valami fantasztikus. Mivel nagy Párizs rajongó vagyok, már maga a miliő is elvarázsolt. Hihetetlen franciás hangulat, a személyzet végtelenül udvarias, a kiszolgálás világszínvonalú. Végre egy hely, ahol a szolgáltató ipar működik, és valóban kiszolgálják a kedves vendégeket. Ez számomra szívmelengető, ugyanis kis hazánkban demokrácia ide-vagy oda, a szolgáltató ipar még gyerekcipőben jár. De visszatérve a kajára. Miután sutba dobtam az adott estére a fogyókúrámat, berendeltem előételt, főételt és még desszertet is!!! Az előétel frenetikus volt. Királyrák volt, de nem holmi vézna mirelit, hanem szaftosan omlós dundi falatkák. Mindez nyakon volt öntve chilis fűszerolajjal, és friss baguettet adtak hozzá. Elképesztő volt. (hú, de éhes lettem, ahogy ismét felidéztem az ízeket)
A főételem hal volt, korrektül elkészítve, de semmi extra nem volt benne. Talán a választásom nem volt ideális, de a férjem főétele, valami csoda volt. Ami az elkészítésében nehézséget tud okozni, az a libamáj, de itt prímán meg volt oldva, mert elképesztően omlós volt.
Hát és számomra, egy hely mindig a desszertnél vizsgázik, ugyanis már-már fanatikusan szeretek sütni, és imádom a jó édességeket. Szóval ez a hely nagyon durván csillagos 5-re vizsgázott nálam. Egy angol krémet választottam, ami egy-egy roppanós rétes lap közé volt betöltve, és erdei gyümölcs öntettel megbolondítva. Mennyei volt.
És mivel mindenkit az árak érdekelnek, egy közép kategóriás hely, mármint árban. Ha valami fontos családi esemény van, akkor mindenképp ajánlom, de egy szimpla hétköznapi vacsora-kiruccanásra valószínűleg árban kicsit magas.

Fogyókúra párban, majd hárman

Idei nyarunk nagy projektje a fogyás volt. Ezt egy nagyon banális történet indította el. Családi banzáj volt nálunk, ahol ugyebár fényképeztünk. Na már most, amikor én megláttam, hogy immáron mekkorára dagadtam, elhatározásra jutottam, le kell fogyjak. Abban a pillanatban el is kezdtem jól bevált Norbi-diétámat. (Szülés után ugyanis ezzel a módszerrel fogytam 25 kilót.) Most csak 10-et kellett, de még reménykedem benne, hogy lemegy 3. Szóval becsületesen megmondom, hogy 73 kilóról indultam. Most, 3 és fél hónap elteltével vagyok, 63. Ez a szám már tetszik. És ami még fontosabb, hogy végre az is tetszik, amit a tükörben látok. És valóban tetszik, nem csak önámítok, hogy jó ez, meg persze de már szültem, meg nekem már úgyis van férjem. Most mindenféle magyarázat nélkül jól érzem magam a bőrömben. Amíg a fiam itthon volt nyári szüneten, addig minden nap lelkesen (néha kevésbé lelkesen) tekertem 20 kilométert a szobabringámon, fiam a férjemmel karöltve jókat derült rajtam, hogy folyt rólam a víz. Már hogyne folyt volna, mikor soha az életemben nem sportoltam semmit. De komolyan. Az egyik orvos avval a szóval jellemezte a fizikai állapotomat, hogy kripli. Na, ezzel az indítással kezdtem neki, a saját magam által összeállított edzésprogramomnak. Minden nap tekertem és szigorúan figyeltem az étrendre. Most már csak heti kétszer járok el edzeni, de ez már marad, a jó közérzet és a szinten tartás végett is.
És, ami az egészben a legjobb volt, hogy a férjem is rávette magát, és ő is fogyott már 12 kilót. Majd egy hónap elteltével N. is csatlakozott a fogyókúrázók népes táborához. És így együtt sokkal könnyebb volt végigcsinálni. Illetve, én még most is csinálom, mert most vérszemet kaptam és még le akarok dobni 3 kilót, hogy becsússzak 60 alá. Szóval, a nyáron fogytunk és most örülünk, mert így sokkal jobb. Tehát, aki fogyni akar, csak rajta, nagy buli és a végén tényleg megvan a jól megérdemelt jutalom…

Stábsüti és az összetört kézi mixer esete Velem

Stábsüti, annyit tesz, hogy férjecském, a filmje végeztével óriás boci szemekkel elém áll, hogy süssek már valami fincsit, mert a forgatás utolsó napján szeretne vinni a kollégáinak. Én kissé vonakodva (csak a hecc kedvéért, mert egyébként köztudottan rajongok a sütésért), beadom a derekam. Namármost, épp fent említett stábsütit gyártottam, amikor is tönkrement a kézi mixerem. Kézi mixer alatt, az elektromos habverőt értem, amivel összekulimájszolom a tésztát. Itt jegyzem meg, hogy írtóra fáj már a fogam egy Kitchen Aid-re, na de majd csak egyszer… És még azt is itt jegyzem meg, hogy évi egy elektromos habverőt elhasználok (elég sokat sütök), tehát már rég megérte volna az a Kitchen Aid (hallasz drága férjecske?). Na tehát, én és stábsüti-tészta kevergőzünk-kavargózunk, mikor is kézi mixerről letörik egy fém rész. Jó, sebaj, úgyis csak az egyik tört le, gyorsan összemixeltem a tésztát, majd kivágtam a kukába az ominózus letört darabot. Majd egy kósza ötlettől vezérelve, megnéztem a megmaradt rész darabjait. És ez volt az én, és a férjem szerencséje, ugyanis konstatáltam, hogy hiányzik belőle egy darab. És az hol is lehetne máshol, mint stábsüti-tésztájában. Könyékig túrtam a tésztába, semmi. Jó, gondoltam, akkor leszűröm, majd szűrés után is semmi. Már-már feladni készültem a kutatást, mondván, hogy biztos máshol esett le az alkatrész, amikor is a tepsibe borított tésztában, mosolygott rám egy műanyag darabka. Hú, de megörültem neki. Milyen szerencse, hogy meglett, mert ha arra valaki ráharap, annak tuti oda egy foga, és oda vele együtt az én süti sütő nimbuszom. De, vészhelyzet elhárítva, a darab megvan, a süti sütkérezik a sütőben, én meg megyek, megnézem a neten a Kitchen Aid-ket…

Családi kényeztetés

Tegnap reggel megsütöttem azt a croissant, amit előtte a Limara pékség honlapján olvastam. Már szombat este begyúrtam, kelesztettem, kinyújtottam, megformáztam, és vasárnap reggel már csak meg kellett sütnöm. Tegnap ugye vasárnap volt, az én férjem dolgozott, de én csodatündér feleség lévén, felkeltem fél 6-kor, hogy drága uram friss meleg croissant vihessen el reggelire. Majd a fiam, 7-kor örült ezeknek a csodás leveles francia kifliknek. És, az egészben a legjobb, hogy még én is ehettem belőle, mert okosan reggelire csináltam, amikor is még a fogyókúrázók is ehetnek ilyen bűnös dolgokat. Friss kávéval, tényleg nagyon jól esett. 15 perc mámor, ebben a kusza 1 hónapban, amíg káosz van a lakásunkban, ugyanis nappalit újítunk. Hú, elég durva nappali nélkül létezni. Nem tudom próbálta-e már valaki, de mi 3 hete nappali nélkül sínylődjük végig a napokat. De erről majd egy másik bejegyzésben írok részletesen. A lényeg, hogy a croissant istenien fenségesen finomra sikerült.

bűnözés

Ma több-ízben vétkeztünk, mind a fogyókúrámmal szemben, mind az egészséges életmóddal szemben. Ugyanis a fiam egész héten azért nyavalygott, hogy lángost akar reggelizni. Ma reggel, gondoltam, ám legyen. Kibattyogtunk a Fény utcai piacra, ahol a lángososnál, már törzsvendégnek számítunk, és ettünk egy sajtos tejfölös lángost. Majd, mivel én személy szerint nagyon kedvelem a Mekit (legalábbis eddig azt hittem), és most már 4 hónapja nem ettem ott semmit, felajánlottam a fiamnak, hogy ebédelhetünk ott, miután megvettük neki a H&M-ben, amire szüksége van. Na nagy kedvvel és korgó gyomorral beálltunk a sorba és megrendeltük a Happy meal menüt meg nekem, valami újfajta szendvicset. Először is egyáltalán nem esett jól. Lehet, hogy elszoktam ezektől a mű kajáktól 4 hónap alatt. Már nem is kívántam annyira mint régen. Ennek nagyon örülök, mert így egyre inkább alábbhagy a lendület, ami régebben behajtott egy-egy ilyen gyorsétterembe. A fiam, meg már egyáltalán nincs is oda értük, pedig mi nem tiltottuk, cirka 3 havonta egyszer elmentünk oda enni, de valahogy spontán leszokott róla. Lehet, hogy végleg marad az egészséges életmód?

Kis tücsök

Jó barátnőm M. már régóta mondogatja, hogy, ha a Balatonon vannak mindig benéznek Szemesre a Kis tücsökbe, mivel isteni a harcsapaprikás túrós csuszával. Ami történetesen az én életem párjának a kedvenc kajája. Nyáron a balatoni nyaraláskor útba ejtettük ezt a helyet. Hát, meg kell, hogy mondjam, isteni volt minden, amit kikértünk. Én, nagy vadas marha imádó hírében állok, így én azt rendeltem, de előtte még kértem egy sültpaprika krémlevest. Mindkettő elképesztő volt. A fiamnak marhapörköltet rendeltünk házi tarhonyával, ami tényleg házi volt, nem amolyan egyforma apró gömböcök gépi futószalagról, hanem kézzel gyúrott formátlan labdacsok, amikre élmény ráharapni, mert a fiam szavaival élve: ruganyos. És tényleg igaza van, ruganyos volt, nagyon házi, nagyon finom. A férjem persze húslevest kért (mi mást?), majd utána a híres harcsapaprikást. Mindkettőtől mámoros mosoly szaladt az arcára. Desszertnek (mert ugye számomra a desszert a lényeg) én madártejet, férjem pedig kávékrémet kért csoki fagyival. Madártej isteni volt (bár azt szerintem nehéz elrontani, hacsak nem csapódik ki a tojássárgája a nagy hőtől.) és ami külön szívmelengető számomra, hogy láttam benne, az apró barna vaníliamagokat úszkálni. Na, de a kávékrém, aminek az alján egy csokimousse szerű krém volt, én életemben olyan finom csokikrémet még nem ettem. Pont jó „cukorfokkal” rendelkezett, minőségi csokiból és elképesztően olvadt szét az ember szájában, mint egy jól behűtött trüffelgolyó.
A hely nagyon kellemes, nem puccos, de mégis kedvesek a pincérek, és az én vesszőparipám, hogy tudják mi a szolgáltatóipar. Az árak is kellemesek, egy vasárnapi családi ebédre tökéletesen megfelelnek, feltéve, hogy épp a Balaton közelében tartózkodunk. Mert Budapestről odamenni ebédelni, a mai benzinárak mellett, már talán nem annyira olcsó.

Cora=Fagyi

Lévén, hogy a fiamnak nincs ovija ma, holnap, elmentünk bevásárolni. Úti célunk a törökbálinti Cora volt. Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy megjegyezzem, hogy az ország legfinomabb fagyiját a törökbálinti Corában lehet enni. Ha valaki arra jár, ne mulassza el kipróbálni, mert felejthetetlen fagyi-élményben lesz része. Olaszországot meghazudtolóan finom. Egyébként a hely olasz és eredeti olasz fagyit készítenek, de nem holmi vizes fagyos masszát, hanem felségesen krémesen olvadozós csodát. Nálam az abszolút kedvenc a pisztácia, mert enyhén sós, és elképesztően pisztácia ízű. Fiam mindig variál, hol a kindertojás, hol a vaníliás karika a nyerő nála. Férjem pedig hűséges típus lévén, mindig csokit eszik. Legutóbb egy duplacsokit, megspékelve egy kis narancsos-csokival. Mennyei volt. Fagyi mennyországban éreztük magunkat, miközben ettük. De ettünk már náluk aranygaluska fagyit, karácsonykor forralt bor fagyit, szóval tényleg nagyon extra. Tulajdonképpen a fiamnak ezért nem nyűg a bevásárlás, mert mindig le tudom őt nyugtatni egy hatalmas adag olasz fagyival. És persze nekem is élmény, mert nem minden nap ehet az ember ehhez hasonló fagyi-csodát.

Playstation contra játékkatona

N. is és én is zászlóvivői vagyunk annak az elvnek, miszerint nem szeretnénk alig több mint 5 éves gyerekeinket megfertőzni a számítástechnika remekműveivel. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a számítástechnika egy alantas, elvetendő dolog, csak azt, hogy nem akarjuk, hogy csemetéink idő előtt cyber-gyerekekké váljanak. És bár én a tudatlanság boldog mámorában lengedezve egész idáig tudomást sem vettem a téma komolyságáról, a minap szembesültem vele.
Tényleg abba a korba léptünk volna már 5 éves gyerekeinkkel, hogy attól kell rettegnünk, ha vendégségbe megyünk valahová, akkor a játék katona helyett a játékkonzolt fogja emelgetni?
Lehet, hogy mi bigottok vagyunk, de ebben a témában nem ismerek tréfát. Nem akarom, hogy a gyerekem ezeken nőjön fel. Játsszon helyette szerepjátékot, képzelje magát bele csodás mesehősök szerepébe és leginkább játsszon a barátaival sokat, nagyon sokat.
A mi gyerekeink, annak ellenére, hogy ellenkező neműek, olyan szuperül eljátszanak együtt. Ha kell a fiam a herceg a Csipkerózsikában, ha kell N. lánya a seriff a Toy story-ban. Mindig megtalálják a közös hangot. Gyakran álmélkodva hallgatjuk N.-el kávézgatás közben, hogy a másik szobában milyen remek kis történeteket kanyarintanak a mi 5 éveseink. Szóval, mi kart karba öltve elhatároztuk, hogy addig, míg ők nem könyörögnek érte, nincs számítógép, sem játékkonzol.
Így ugyan néha igencsak megerőltető eltölteni a mindennapok lassú perceit, de legalább nyugodtak vagyunk, hogy a gyerekeink valóban a koruknak megfelelően cseperednek.
Nem akarunk a túlcsöpögős „perfect mum” szerepében tetszelegni, de mindenkinek van egy-két alapelve, amiből juszt sem enged, hát nekünk ez ilyen!

Anyám megjött Brazíliából

Semmi részletet nem tudok, csak a lényeget: rázott a gép. Mármint számomra ez a lényeg, ugyanis, aki ismer engem, az tudja, hogy gyűlölök repülni. Konkrétan félek. Most már 2 éve sikerült megúsznom ezt az utazási formát, de félek, hogy lassan megint fel kell ülnöm a gépmadárra. Pedig én és gépmadár nem vagyunk túl jóban. Én nagyon tisztelem anyám, hogy felült a gépre és utazott 14 órát, de cserébe biztos meg is volt a jutalma, hisz Brazília gyönyörű. Vagyis, biztos az, hisz én még nem voltam. Minden olyan hely tabu számomra, amihez át kell szelni az óceánt. Mert, hogy ugye az óceán fölött ráz legjobban a gép. És az én fejemben, ha ráz, az egyenlő a lezuhanással. Szóval, hívott anyám, hogy hazaért, és első kérdésem az volt, hozzá, hogy rázott-e? És rázott. És nagyon rázott. Ergó, Brazíliába se megyek. Pedig rokonaink révén, könnyedén mehetnénk oda, de ott az a fránya 14 órás repülőút, ami a tetejére éjszaka történik, és ez nekem nehezítő tényező. Hogy miért, nem tudom, de éjjel pláne nem repülök. Ezek a fóbiák borzalmasak, de egyszerűen nem bírom legyűrni, pedig komolyan akarom. De nem megy, nem érzem biztonságban magam. Pedig a fiam nagyon szeretne repülni. Jaj, muszáj lesz felülnöm, pedig nagyon kihagynám. Szóval így állok én a repüléssel. Rosszul, szerintem. Pedig itt volt a nyár, és nekem mindig mehetnékem van, mert imádok utazni, de ezzel a lehetetlen szituációval nehéz. Na majd jövőre… (Minden évben ezt mondom, aztán, amikor eljön az aktuális nyár, folyton kitalálok valamiféle kibúvót, hogy miért is ne menjünk repülővel nyaralni.) A Brazíliai élménybeszámolót majd egy következő bejegyzésben írom meg, mert csak a hétvégén jön át anyu mesélni…

Köszönet Pirikének

Köszi a megjegyzést, jó érzés tudni, hogy nem csak az éterbe írogatok, hanem van aki olvassa. Ígérem, hogy most már megint rendszeresen fogok írni és örülök, ha ezzel szórakoztatok valakit, remélem, hogy idővel, egyre több valakit.
Csók. B.

Itt van az ősz, itt van újra...

Bocsánat, iszonyat el voltam/voltunk tűnve. De ez a nyári vakáció, teljesen lefoglalt. Csak lamentálni szeretnék az időről, mert folyamatos gondban vagyok az évszakokat illetően. Ugyanis fogalmam nincs reggelente, hogy mit vegyek magamra, illetve, hogy mit vetessek fel a fiammal. Hol ősz van, hol nyár, hol pedig a cirkót kapcsolgatom, mert majd meg akarok fagyni. Ugye, másoknak is gondot okoz ez a meglehetősen fura időjárás? Most végül is milyen évszak van? A náthámból kiindulva tán ősz.
Én komolyan 2 hete gyűröm a náthát, és egész egyszerűen nem tudok belőle kivakarózni. Ha valakinek van javaslata, írja meg bátran, mert szedtem én már mindent, de semmi nem segít.
Szóval itt vagyok újra, mint az ősz is, hogy híres költőnkre utaljak. És van egy csomó izgalmas sztorim. Mert rengeteg helyen jártunk a nyáron, sok jó éttermet látogattunk meg és a lakásunkat is újítgatjuk, meg gyereket is nevelek még mindig, úgyhogy indul a BULI...

Eszetlen hőség

Lehet, hogy nem leszek túl népszerű ezen kijelentésemmel, de nem bírom ezt a meleget. Én nem tudom, hogy hová kellett volna születnem, de hogy nem ide, az tuti. Egész egyszerűen minden porcikámmal azt érzem, hogy el fogok olvadni ebben a melegben. Régi mondásomat idézve, miszerint 3 nélkülözhetetlen dolog van az életben: epidurális érzéstelenítés, cumi, légkondi; nem bírok klíma nélkül létezni. Komolyan csak lézengek és szenvedek, és a napi teendőimet is nehezen látom el. Ezt a meleget, tuti csak vízparton lehet elviselni. Itt a városban ez halál.
Na megyek, a gyerekem bokáig érő vizébe belefekszem...

A Liszt Ferenc téren jártunk...

Szombaton, lévén, hogy nem tartózkodott itthon a csemeténk, elmentünk vacsizni, meg csevegni a Liszt Ferenc térre a barátainkkal. Nyár van, szép idő, ilyenkor mindig mehetnéke van az embernek. Nézelődni, bámészkodni, figyelni az embereket.Gondoltuk a Liszt Ferenc tér alkalmas erre. Régen legalábbis alkalmas volt. Volt, ahol jó volt a kaja, és rengeteg ember volt mindenhol. De szombaton, még a kaja sem volt jó, és nagyon kevés ember volt a téren. Nem tudom, minek köszönhető ez a pangás, a foci VB-nek, vagy a válságnak, de lehangolóan kevesen voltak. Végül is mindegy, mert mi jól éreztük magunkat, de tényleg nyomasztó volt az üresség, hisz régen egy szöget sem lehetett leejteni ezen a téren egy nyári szombat estén.
A kaja-ügyre visszatérve, lehet, hogy mi választottunk rosszul éttermet, de a saláta, amit ettünk rettentő ízetlen és fantáziátlan volt. Mintha csak a zöldségeket összevagdicsolták volna, nulla öntettel. A sült kecskesajt viszont finom volt, de azon nem lehet, mit elrontani, szerintem..

Filmkritika

Megnéztem tegnap este, immáron másodszorra az Eclipse-et. FÚÚÚÚ. Nem is tudom, mit mondjak. Alapvetően jó, hisz egy Twilight adaptáció nem tud rossz lenni, de azért vannak benne meghökkentő részletek. A smink elég gyatra volt, szegény Edwardunk gyakran hasonlított inkább egy hullára, mintsem egy vámpírra. A parókák szintén csapnivalóak voltak, külön életet éltek a színészektől, és igazán műre sikerültek. A digitális megoldások, melyekkel megoldották, hogy letörjenek a fejek, inkább hasonlítottak a 70-es évek horrorfilmjeire, mintsem a 21. századi profi filmezésére. Na de a rosszon kívül, volt jó is, például voltak benne igen romantikus részek, már már csöpögősek, de nem baj, mert mi csajok ezeket imádjuk, úgyhogy ez pont úgy volt jó, ahogy volt. Jacob teste még mindig pöpec. És a zenék is kiválóak, kellően elvontak és abszolút emelték a film színvonalát, és szépen kiegészítették a jeneteket.
Egyszóval, mint film, még mindig nem az igazi, de sebaj, tuti meglesz a polcomon majd DVD-n is, de, aki nem olvasta a könyvet, az ne várjon valami maradandót. Nekünk Twilight fun-oknak is csak a könyv miatt ekkora élmény. Szóval, éljen a Twilight!

Starbucks-os kirándulás

El vagyok tűnve, mert drága csemetém jól megérdemelt nyári szabadságát tölti éppen. Minden időmet kiteszi, de azért próbálok lavírozni a gyereknevelés, a rajzolás-meseírás és a magánélet között. Nem mindig egyszerű.
De a minap összekötöttem két dolgot: történetesen a gyereknevelést és a magánéletet. Mondtam a fiamnak, hogy megyünk túrázni. Felkerekedtünk, átkutyagoltunk a Margit-hídon (közben megvitattuk a hídépítés rejtelmeit), majd tovább baktattunk a kőrúton, és végül (ami a célom volt), beültünk a Starbucks-ba kávézni-sütizni. Mert, hogy jómagam, lelkes rajongója vagyok ennek az amerikai cégnek és nagyon boldog vagyok, hogy már itthon is elérhető. Tudom, hogy vannak hasonló kaliberű kávézók itthon, de én valamiért mégis ezt szeretem a legjobban. Na, mindegy: a lényeg, hogy sétáltunk, beszélgettünk, majd jót ettünk-ittunk a fiammal, hisz ő is lelkes rajongója a fent említett kávézónak, ugyanis imádja az ott kapható kávés brownie-t és a potya kávé kortyokat, amiket kisír tőlem. De hát a jó dolgokat nem lehet, elég korán elkezdeni, nem igaz?

Orvosnál...

Megint egyszerre gondoltuk ugyanazt N.-el. Ez gyakran előfordul, és már néha nehéz megtalálni a barátságunkban önmagunkat, mert annyira idomultunk a másikhoz.
Mindegy, gyerekeinek 2 hete köhögnek, de olyan igazi száraz köhögéssel. Szerdán éjjel ők is, mi is beadtuk a kulcsot, mert a fuldoklós köhögéstől nem aludtunk semmit. Egymástól teljesen függetlenül otthon fogtuk gyerekeinket, ovi helyett. Majd fél 4 magasságában délután döntöttem, elmegyünk a doktornőhöz, megmutatom ezt a köhögést. Hívom N.-t, hogy mit döntöttem, amikor is közli, hogy ők is épp útban vannak a doktornőhöz, ugyanezen okból. (Gyermekeinknek ugyanaz a doktornője.) Persze megvártak minket, aminek gyerekeink is igazán örültek. Diagnózis: allergia mind kettőjüknek. Hogy ezen miért is nem lepődöm meg, hisz eddig is mindent egyszerre csináltak.
Persze azért az anyukákat jellemzi a nem túl kedves stílus és a türelmetlenség, ugyanis mi kicsit később értünk oda mint N.-ék, így ők már bent voltak a vizsgálóban. Mivel szinte egy család vagyunk N. jelezte a doktornőnek, hogy mi is kint vagyunk, és bemennénk. Egyébként ők még bent voltak, amikor már mi is bementünk – volna, ugyanis egy kedves anyuka elég bicskanyitogató stílusban közölte velem, hogy ők már itt várnak és egyébként is miért olyan sürgős nekünk. Azért sürgős, amiért neki is, és egyébként is N.-ékkel voltunk együtt, csak kicsit később értünk oda. Kb. 1 percet tartózkodtunk bent. Még kifelé menet is morgott nekem valamit a hölgy, de azt már le sem reagáltam. Én értem, hogy vár meg minden, de ezt kedvesebb hangnemben is közölhette volna, mert akkor biztos magam elé engedem, hisz nekem is nagy szívem van, de így? Na, mindegy, dolgunk végeztével elmentünk egy bevásárló központba fagyizni… persze azt is együtt.

Toy Story 3

Hosszas várakozás és izgalom után, megnéztük a várva várt filmet: a TOY STORY 3-at. Fiam, már hónapok óta erre készült és ez a rajzfilm ráadásul egy felnőttek számára is élvezhető és szórakoztató alkotás. Nekem, személy szerint, egyik nagy kedvencem.
A mese édes is volt, néha talán kissé ijesztő, de komoly érzelmi témákat feszegetett, ami kiváló kiindulási alapot szolgáltatott egy fontos beszélgetésre a fiúnkkal. A film után még másfél órán keresztül tisztáztuk a felmerült kérdéseket.
De amiről inkább írnék, az a tény, hogy felnőtt reklámok vannak a gyerekfilmek előtt. Én, kiakadtam azon, hogy bár Disney, de durva mesét, nevezetesen a "Varázslótanonc"-ot mutatták be a Toy Story előtt, amit átlagban 5 évesek néznek meg.
De ami még durvább, az a Schweppes reklám, amiben Nicole Kidman mutogatja a pucér hátát, és egyértelmű szexuális jelzéseket ad egy jóképű macsónak. Ennek a reklámnak melyik része való egy 5 éves gyereknek?
Felháborít, hogy nem lehet szűrni ezeket a reklámokat, legalább a gyerek-mozik előtt, és így beáldozzák gyerekeinket a reklámokból befolyó anyagi haszon kedvéért...

Iskolai, óvodai, bölcsődei szünet

Nem tudom, ki mennyire készült fel az előttünk álló nyári szünetre, de én „az éppen rákészülés fázisában” vagyok. Meg kell, hogy mondjam, az idő sem könnyíti meg a készülődést, mert gyakorlatilag nehezen veszem tudomásul, hogy itt a nyár, amikor gumicsizmában és őszi kabátban jár az egész család.
Mindegy, dátum szerint beköszöntött a nyár, és vele együtt a nyári szünidő is. Én, szerencsés helyzetben vagyok, mert itthon dolgozom, így némi idővel való ügyeskedéssel meg tudom oldani, hogy itthon is legyen a gyerek nyáron és én se maradjak le a munkámmal. De mit tesz az, aki nem otthon dolgozik, és valószínűleg ők vannak többségben. Hogyan oldja meg a 2 és fél hónapos nyári szünetet? Ki vigyáz a gyerekre? Tábor persze van 1000, bárhová be lehet íratni manapság a gyerekeket akár egész kis kortól, de, ha valaki nem tud otthon maradni a gyerekével, akkor valószínűleg ezeket a nem túl olcsó (helyenként heti 40.000 Ft-ba kerülő) táborokat sem tudja kifizetni, még, ha nagyon akarja sem. Tehát, mit csinálnak a gyerekek nyáron?
Ja, és az sem egy utolsó szempont, hogy a család együtt is elmenjen nyaralni, mert hát a szülőknek is jár a pihenés. De ahogy így osztok-szorzok fejben, egy egész éven át kéne gyűjteni a nyári programokra, ha a gyereket akarjuk táborba küldeni, és még szeretnénk együtt is eltölteni egy hetet valahol, plusz a maradék időben, ha az idő is engedi, néha strandra menni. Ez komoly anyagi megterhelést jelent a családok számára, főleg, hogy talán az egész havi bevételük mindössze arra elég, hogy fenntartsák az életüket, hát még hogy félre is tegyenek a nyárra. Gyakran úgy érzem, varázslónak kéne lenni, ahhoz, hogy az ember menedzselni tudja az életét. És most csak egy 2 és fél hónapos nyárról beszéltünk, nem az egész éves kiadásokról…

Korán fekvés 2

Mint azt tegnap ígértem, beszámolok az éjszakáról, miután a fiam este fél 7-kor már szundikált. Rettegtem, hogy éjszaka majd felkel, hogy részéről ennyi volt az alvás, de nem így történt. Vagy nagyon fáradt lehetett, vagy a front miatt, de reggel fél 7-kor kelt fel. Annyit aludt egyhuzamban, mint csecsemő korában. Nem baj, nekem csak jó volt, mert én is kipihentem magam, és haladtam a munkámmal is.
De valószínűleg egyszer volt Budán kutyavásár, és többé nem leszek így elkényeztetve, hogy megnézhetem az esti híradót, és még erőm is van dolgozni. Na, nincs sirám, a lényeg, hogy tegnap nyugis este volt és ennek kell örülni, nem a jövőben még meg sem történt dolgokon nyafogni. Jó volt, szép volt, nyugis volt, ennyi...

Korán fekvés

Most este fél 7 van! És az én fiam alszik! Ilyen még az életben nem fordult elő vele, de ma ez egy rendhagyó nap volt. Sógornőmék kitalálták, hogy menjünk le anyósomhoz (alattunk lakik, nagy teraszos lakásban) grillezni, meg fürdeni a medencében. Fiamat ebéd után meglepetés szerűen hazafuvaroztam az oviból, és délután 1-től 5-ig fürödtek megállás nélkül. Majd jól bekajáltak a grill-húsokból. Az én drágám, pedig emiatt kihagyta a délutáni alvást (azon ritka kivételek közé tartozik, aki még mindig alszik délután két órát), így fél 7-kor sírva könyörgött, hogy hadd feküdjön le aludni. Én meg, nem akartam kínozni és megengedtem neki. Hogy éjszaka mi lesz, még nem tudom, de bízom benne, hogy nem hajnali 3-kor fogja azt érezni, hogy kialudta magát. Majd beszámolok róla...