Az etetőszék szagáról nekem is eszembe jutottak azok az idők, amikor még az én gyerekem is ilyesmiben táplálkozott. Egyszóval nosztalgikus érzés fogott el. (Öregszem, vagy mi a túró?)
Szóval én megspékelném annyival N. történetét, hogy az enyém mikor bilireszoktatós időszakban volt, mindig félpucéran foglalt helyet az etetőszékben. És persze, volt mikor nem bírta a biliig és az etetőszékbe sikeredett a pisi. Ja és ugye nyár volt, 100 fok. Egyszer jártamban-keltemben bűzt éreztem magam is, akárcsak N.. Én sajnos napokig nem jöttem rá a bűz okára, így csak súlyosbodott, az amúgy is büdös helyzet. Mindegy, egyszer csak ráleltem az etetőszékre, amit szétszedtem és a több hetes száraz virsli darabok meg voltak „fűszerezve” egy kis maradék pisivel, persze az is felszáradva. És mint írtam, mindez nyáron volt, a legnagyobb kánikulában. Na, nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy milyen jó kis „homeless” szag terjengett a lakásban. Phú, de kemény volt. Úgy emlékszem, a férjemnek be sem mertem vallani ezt a mutatványt, mert gondolom elkerülhetetlen lett volna az a kérdés, hogy mikor takarítottam ki utoljára az etetőszéket. Mivel az volt az első alkalom, inkább elsunnyogtam ezt a takarítós affért. Inkább bőszen szellőztettem, hogy mire hazaér kellemes illat fogadja.
Mondanom sem kell, hogy a sztori után, minden héten nekiestem az etetőszéknek és jó anyuka módjára, kitakarítottam.
