A szoptatás. Gyönyör avagy gyötrelem?

Ebben a témában kettőnk közül én közvetítem a negatív, keserű pólust. N. majd megírja a saját pozitív tapasztalatait.
Röviden annyit előzményként, hogy az én fiam konkrétan nem volt hajlandó szopni. Tejem pedig volt, még sok is, de egyszerűen nem kellett neki. Ezt, mint kezdő, első gyermekes anyuka nagyon nehezen éltem meg, és csak azt láttam belőle, hogy a fiam non-stop ordít, én két, méretes görögdinnyével rohangálok egész álló nap, miközben a tejtől 40 fokosan izzik, az amúgy is kudarctól vöröslő fejem. Ez a kölök meg nem akaródzik szopni.
Mint utóbb kiderült van ilyen. Ritka, de van. De erről nem szól a fáma, csak arról, hogy, ha lehet a gyerek kamaszkoráig szoptassunk és minél többször, bárhol is vagyunk. Miért érezteti a társadalom a kismamákkal, hogy ha nem megy a szoptatás, akkor egész anyaságukban csődöt mondtak? De még a nőtársaim is lépten-nyomon azt kérdezték, hogy szopik még? NEM, nem szopik. Ez van, kész.
Kitartó és szorgos munkám eredményeként 3 hónapos koráig szopott a fiam, és tök jó fej, annak ellenére, hogy nem vett magához megfelelő (a könyvek szerinti) mennyiségű anyatejet.
Ha még egyszer kezdeném, biztos, hogy nem szenvednék ennyit sem testileg, sem lelkileg. A „Minden úgy jó, ahogy van” mondás alapján, elfogadnám a helyzetet olyannak, amilyen. De ehhez, azt hiszem kellett az az 5 év tapasztalat, amit a gyereknevelés terén szereztem, illetve a sok beszélgetés N.-el és más kisgyermekes anyukákkal. Hisz rájöttem, hogy mások is küzdenek ezzel a problémával, ergó nem én vagyok minősíthetetlenül rossz anya.