Boldog új évet mindenkinek

Bár óriási közhely, amit írni fogok, de mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag új évet kívánok, és azt, hogy minden kitűzött vágya és célja teljesüljön a következő, 2011-es évben. Nem tudom, hogy el szabad-e mondani az ember kívánságait, de én azt kívánom, hogy sose legyen rosszabb évünk, mint ez az idei, mert ez elég kellemesen telt, és akkor örökké ilyen "rózsaszínhabcsókboldogságfelhőben" élhetjük az életünket. Kívánom mindenkinek, hogy szeressék annyira, mint ahogy engem szeret a családom és a barátaim, és szeressen annyira, ahogy én viszont szeretem őket. Mert csak is ez számít. Ez a legfontosabb és leginkább nélkülözhetetlen dolog, ami nélkül vétek élni, és talán nem is érdemes.
Én ezzel a gondolattal fejezem be az óévet és kezdem az újat!

Ünnepek után

Csendben rendben lezajlott a karácsony, bár a fiam olyan szinten volt bepörögve előtte és alatta, mint aki gyorsítót szedett. A férjemmel alig bírtuk követni a fordulatszámot. A zserbó finom lett, a bejgli kirepedt mint mindig, de jó volt, és az összes többi süti is remekül sikerült. A nagy szám ellenére, az általam megvásárolt fa béna volt, úgyhogy idén döntést hoztam, miszerint veszek egy műfenyőt. Álmaim háztartási gépét meghozta a "Jézuska", alias Kitchen Aid-el bővült a családunk, ezzel emelve lakásunk fényét. A konyha egyik fő helyét foglalja el, hogy lehetőség szerint jártamban-keltemben meg tudjam cirógatni a kicsikét. Fiam tobzódik a Legokkal, a férjem, meg amolyan pasis módon örül az ajándékoknak. Karácsonyfa már lekonyulóban, díszek a földön, mi meg a sok kajától vagyunk már a földön. De mindenkinek hála a súlyomat tartom, bár megvallom volt bűnözés rendesen az ünnep alatt. Hát ennyit a karácsonyi beszámolóról.

Úristen, úristen

Teljesült egy újabb álmom, mert megkaptam karácsonyra a Kitcen Aid-et! Köpni nyelni nem tudtam, annyira örültem neki! Azóta minden pillanatban simogatom és alig várom, hogy a karácsonyi sütik elfogyjanak és gyárthassak valami istenit ezzel a csodával!

Jaj, megint kireped a bejgli!

Már előre rettegek a bejgli sütéstől, ugyanis minden évben finom, de külsőre rettentő a bejglim. Megvallom őszintén, hogy folyton kireped, én csinálhatok bármit, a végeredmény ugyanaz, szétrepedt rudak. Már utána olvastam mindenhol, kipróbáltam ezer receptet és praktikát, de még mindig nem tökéletes, „hogyismondjam”: ronda. Azért az íze kompenzálja a látványt, mert mindig elég fincsi, de én akkor is elégedetlen vagyok velük. Most csütörtök lesz a napja, hogy nekifogok ennek a gigászi vállalkozásnak, új recepttel, új praktikákkal felvértezve. Marha kíváncsi leszek!
Ma megpróbálkozom a zserbóval is, egy eredeti Gerbeaud Emil recept alapján, hát elképesztően érdekel, hogy milyen lesz az eredmény…
Ha valaki tudna valami bevált trükköt a repedés elkerülésére, ne röstelljen írni nekem, mert segítségre szorulok bejgli fronton!

Vége az X-Faktornak

Na, a hétvégén mind a Megasztár, mind az X-Faktor befejeződött. A Megasztárról nem tudok véleményt mondani, mert nem követtem rendszeresen, de az X-Faktorról tudok. Szerintem nem volt még ilyen verseny, amelyben nem a legtehetségesebb győzött volna. Furcsa, hogy az emberek (feltételezem, hogy a nők, mennyire a külsőségek alapján szavaztak). Mert véleményem szerint, sem hang, sem előadó szempontjából nem Vastag Csaba volt a legjobb. Hisz hang alapján, akár Nikolas, akár Veca, akár Summer Sisters, akár Wolf Kati, simán kenterbe veri Vastag Csabát. Előadásmód alapján pedig, nem mondok nagyot, ha azt mondom, hogy Király L. Norbi vastagon jobb, mint az idősebb Vastag testvér. De végül ő nyerte, úgyhogy congratulation, de én jobban örültem volna másnak. A tény, nem változott, hogy nem tudom, hogy ez egy ének tehetségkutató-verseny, avagy showman kerestetett. Végül is már mindegy, de ezt végig a verseny alatt, nehezen tudtam eldönteni.
Reméljük azért nem csügged Nikolas, hisz nagyon tehetséges, és nem mindig az első szakítja a legtöbbet.

Van szolgáltatóipar kis hazánkban?

Gondolom, így karácsony előtt sokan, illetve rajtam kívül mások is szembesültek a szolgáltatóipar hiányosságaival. Ezen, a nem túl szívderítő palettán, számomra felüdülés volt az egyik boltba bemenni. Nevezetesen a Kristóf téri Nomination üzletről van szól. Nem szoktam neveket említeni, de ezt most úgy éreztem, hogy muszáj leírnom, mert annyira elégedett voltam az eladókkal és a korrekt eljárással. A történet ott indul, hogy férjemtől kaptam szeptemberben egy Nomination gyűrűt. De novemberben kissé rondán eldeformálódott, így visszavittem. Már az agyamban pörögtek a mondatok, hogy melyik kifogásukra mivel fogok érvelni, de láss csodát, egy szó nélkül, sőt, inkább bocsánatkérések közepette visszavették a gyűrűt, és jelezték, hogy telefonálnak, ha elkészül. Telefonáltak is, be is mentünk érte, egy barátnőmmel és az ő kisfiával, meg persze az enyémmel. A boltba belépve ámulat fogott el, olyan szívélyesek voltak az eladók. Nekem kicserélték a gyűrűmet egy vadi újra, a gyerekek kaptak kekszet, a fiamnak nem ízlett, így gyorsan előhúzott a fiókból az eladó egy mikulás csokit. Majd aláírtam a vissza-csere papírt, és tetszett a toll, gyorsan adtak egyet nekem, a gyerekek kaptak egy-egy kitűzőt, és végig elképesztően kedvesek voltak. Ezt, kicsiny nem túlzottan alázatos országunkban, nagyon jó volt megtapasztalni. Meg is köszöntem az eladóknak, hogy megtapasztalhattam itthon is a külföldi szolgáltatóiparban nyújtott előzékenységet. Mert hiszek a pozitív megerősítésben, és ez egy nagyon pozitív példa volt.

egy gyerek, több gyerek, avagy legyen-e testvér

Tegnap este ötye-partit tartottunk a barátosnéimmel, mindkettőjüknek 2 csemetéjük van, sőt az egyiküknek már a pocakjában várakozik a nagy napra a harmadik. Arról beszélgettünk, hogy kinek hány gyereke legyen, hogy kell-e testvér, avagy sem, legyen-e harmadik A.-nak vagy sem... Én, mint egygyerekes-szülő, persze mindig kicsit hátrányból indulok, mert én letettem a voksom az egy bébi mellett. De, ez nem azt jelenti, hogy az egy gyerek mellett kampányolnék, vagy bárkit is lebeszélnék a több gyerek vállalásáról, csak én magamban annyi erőt érzek, ami egy gyerek harmonikus neveléséhez elegendő, mindössze. Valahogy, én egygyerekes szülőnek érzem magam. De lehet, hogy ez pusztán azért alakult ki, mert az én fiam kiskorától fogva nem egy egyszerű eset, de a tény az, hogy nem érzem szükségét még egy gyereknek. Persze, lehet, hogy majd ezt később számon kéri rajtam a fiam, de azzal majd akkor foglalkozom. Plusz a mai világban eltartani sem olyan a gyerekeket, mint régen. Nőttek az elvárások, amiknek, mind a gyereknek, mind a szülőnek meg kell felelnie. Nem könnyű. Egyenlőre úgy látom, hogy a fiam elég jól érzi magát, így egykeként, nem látja hátrányát annak, hogy nincs testvére. Persze, ha lenne, akkor azt szokta volna meg, de ez is egy olyan kérdés, amit mindenkinek magának kell tudni eldönteni, hogy hány gyereket szeretne nevelni. A felelősséget, ugyanis más nem vállalhatja helyettünk. Én tisztelek mindenkit, aki többet nevel, valahogy a sima idegeim megőrzéséhez, nekem az egy szükséges. Ha kettő lenne, nem lenne többet itthon a férjem, és a kettő csak az enyém lenne, és akkor biztos nem lennék ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott. Tehát, aki egyet tud nevelni nyugalomban az neveljen egyet, aki kettőt, az kettőt, ha valaki még több energiát érez magában, az meg vállaljon többet. Hisz barátnőm mondatát idézve, úgyis fogy a népesség... Tehát hajrá, tessék gyereket szülni!

Iskolalátogatás

Az egyik, számunkra esélyes iskola rendezett gyerekfoglalkozást a minap. A lényege az volt, hogy nekünk, szülőknek az igazgatónő tartott tájékoztatót a tornateremben, amíg a gyerekeket elvitték a tanító nénik, hogy jobban megismerhessék őket. Ettől én nekem kissé borsózott a hátam, ugyanis az én egyszülöttem elég zárkózott típus, aki nagyon nehezen marad el idegen helyen. Na, de ha belendül… (De, ez nem ide tartozik.) De férjem, aki egyedül hatást tud gyakorolni a fiunkra, előző nap felkészítette mindenre. Olyan nagyfiúsan, daliásan ment az ismeretlen tanító néni után, hogy majdnem könnyek gyűltek, büszke anyuka szemembe. (Itt megjegyezném, hogy volt gyerek, aki be sem ment, mert nem volt hajlandó otthagyni az anyukáját. Jaj, de büszke vagyok a fiamra!)
Mikor odaértünk, elképedve fogadtam az elém táruló látványt. A gyerekek fürtökben lógtak a bordásfalakon, miközben egy másik csapat gyerek tombolva rohangált a székekkel telezsúfolt tornateremben a sorok között. Csak egy marék gyerek volt, aki csendben, rendben ülve várakozott. És nem egyedül voltak, hanem a szülőkkel, akik a széken ülve csevegtek egymással. Ami nem baj, csak furcsa volt, hogy hagyták így szabadon garázdálkodni a gyerekeket. Az egyik gyerek szabályosan arrébb taszajtotta az igazgatónőt, miközben Tarzannak képzelve magát, mászott egyik bordásfalról a másikra. Az egyik tanítónőnek kellett szólni neki, hogy legyen kedves lemászni a tornaszerről.
Nekem kellemetlen volt ez az egész, mert én azt gondolom, hogy egy ilyen foglalkozás is része az iskolaérettségnek, hiszen itt is meg kell tudniuk ülni a fenekükön 10 percig, amíg nem viszik el őket a tanító nénik. Szeptemberben nem tíz percet kell végigülni, hanem 45-t, 4szer 45-t.

Ki nem mondott szavak

Ma reggel kaptam egy kedves üzenetet az egyik közösségi portál által. Anélkül, hogy komoly részleteket árulnék el a fiúról, leírom a sztorit. Ő egy gimnáziumi osztálytársam volt és most küldött egy üzenetet, hogy kár, hogy anno nem mondta meg nekem, hogy szerelmes belém.
Ez szöget ütött a fejemben. Ugyanis rengeteg ki nem mondott szó, mondat van az életünkben, amit talán, ha kimondtunk volna a megfelelő időben, akkor másként alakul az életünk. Miért nem merjük kimondani az érzéseinket? Hisz a világ legtermészetesebb dolga, ha valaki kedvel valakit, vagy netán szerelmes valakibe. Nekem apám mindig azt mondta, hogy soha ne szégyelljem felvállalni az érzéseimet, és megküzdeni emberekért. És milyen igaza volt, van. Nekem 14-16 éves korom körül az a rögeszmém volt, hogy nem vagyok szép, mert semmilyen visszajelzést nem kaptam a témában. Erre, most harminc éves koromra kapom, visszamenőleg a bókokat. Minden dicsekvés nélkül, a közösségi portálok létezése óta 5 fiútól kaptam olyan üzenetet, amelyben tudatják velem, hogy anno szerelmesek voltak belém. Nagyon jól esik, így visszamenőleg is, meg nagyon édes dolog tőlük, hogy a soha nem késő elv alapján, most ezt megosztják velem, de talán, ha akkor teszik ezt, amikor ez aktuális volt, akkor én sem éreztem volna magam olyan rondának, a tinédzser éveim alatt.
És megannyi témában, hány ilyen ki nem mondott szó van! Én igyekszem mindent kimondani, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz késő, és mikor fogjuk örökké bánni, hogy nem tettük meg ezt, a kellő időben.

Újabb válasz

Elnézést, hogy a napi poszt-ot, egy újabb válasszal helyettesítem, de én nagyon szeretek beszélgetni és véleményt cserélni. Mint olvashattátok a "hétvégi kiesők" című írásomhoz, jött egy megjegyzés, erre szeretnék most reagálni. Bár már úgy érzem magam, mint Mester Tamás, aki egyszer illette negatív kritikával Szíj Melindát, és utána soha tudta magáról lemosni ezt a dolgot, de ám legyen.
Kezdjük az elején: egy ilyen tehetségkutató műsor arról szól, hogy valaki, aki magában zenei kvalitást vél felfedezni, megmutathassa magát. Én azt gondolom, hogy mivel Szíj Melinda pontosan tudta, hogy mire vállalkozik, tisztában volt vele, hogy színpadra kell állnia, hisz erről egy általa is aláírt szerződése van, ezért furcsa volt a szenvedését látni hétről hétre. Távozásakor pedig kijelentette, hogy nagy kő esett le a szívéről, amit meglepő hallani egy ilyen tehetségkutatóban, sőt még nem is volt rá példa. Nyilván, én személy szerint nem indulnék el egy ilyen versenyen, hisz felmérem saját nem túl épületes hangi adottságaimat. Ergó, nem megyek oda. De az se jelentkezzen, aki köztudottan félénk és nem bírja kezelni az ilyen versennyel járó magas fokú stressz faktort. Ha, viszont jelentkezik és bekerül, akkor kiteszi magát annak is, hogy nem mindenkinek fog tetszeni az, amit csinál, mint ahogy az én véleményem sem tetszik mindenkinek. De ez nagyon jó szerintem, hisz nem vagyunk egyformák. És a kereskedelmi csatornák, pont erre a sokféleségre építenek, és ezért válogatnak be ilyen különböző embereket. Akiket vagy szeret, vagy nem az ember. Engem valóban idegesített Szíj Melinda személyisége, de a tehetségét egy pillanatig nem vitattam. Én sajnos nehezen tolerálom, az ilyen személyiségű embereket. Azt pedig, hogy én intelligens vagy netán okos vagyok-e, döntse el mindenki maga, ilyen vagyok, ez van. Egy nagyszájú, őszinte, alázatos, helyenként "too mutch" nő, ha ez valakinek tetszik annak örülök, ha nem akkor pedig, sorry, de 30 évesen már nehéz megváltozni. Sajnálnám, ha nem olvasnád ezentúl a blogomat, de megértem, ha ennyire megbántódtál a véleményemen, és el is fogadom, a jövőben igyekszem kevésbé bántóan fogalmazni. Bár minden bejegyzésemből kiderül, hogy határozott véleményem van a világról és nagy elvárásaim, mint magam, mint a világ felé, majd megpróbálom kevésbé nyers formában tálalni a markáns véleményemet. Abban is igaza van a megjegyzés írójának, hogy könnyű az internet homályából kritizálni, és jó is, mint ahogy ő is névtelenül írt nekem. Nem mintha lenne jelentősége, annak, hogy én ki vagyok, vagy ő kicsoda. A lényeg, a szabad vélemény nyilvánítás fontos, főleg, egy a TV-ben menő, pont ezt a célt szolgáló műsorról.

hétvégi kiesők

Nyilván mindenki saját ízlése és belátása szerint dönti el, hogy ki szimpatikus egy tehetségkutató műsorban és ki nem. De az biztos, hogy Veca szombati kiesése nagy port kavart a nézők körében. Egyébként jómagam sem értettem Veca elhasalását az idősebbik Vastag fiú közbenjárásával, mert oké, hogy jó hangja van és szépen fejlődött a nagyobbik Vastag gyerek, de szerintem zongorázni lehet a közte és a Veca közt lévő szakadéknyi különbséget.
Viszont ami örömhír, hogy megszakadt végre a több hete tartó melodráma by Szíj Melinda, mert végre kirakták a Megasztárból. Ez jó, mert ád 1: nem oda való, ád 2: ő maga sem értette saját jelenlétét a versenyben, és ez komolyan hátráltatta őt a normális viselkedésben. Úgy repkedett ott, mint egy szellem, de nem amolyan láthatatlan szellem, hanem az az igazi idegesítő szellem. Soha nem tudtam eldönteni, hogy ő megjátssza a tökéletlenséget, vagy valóban ekkora szerencsétlenség a nő? De ez az okfejtés már okafogyott, hisz végre eltűnt a képernyőről a szomorú szemű, bánatos képű nebántsvirág.
Visszatérve az X Faktorra, megvallom, nem értettem, hogy Keresztes Ildikó kivájt füle, hogy nem hallotta a két delikvens kvalitásai közti különbséget, mikor az én mínuszos hallásom, és abszolút laikus, zenéhez nem értő fülemnek is ordított a két előadó minőségbeli különbsége. Veca távozásával pedig egyértelművé vált, hogy csak is Nikolas győzhet.

Én és az aranygaluska

Egyik hőn szeretett kedvencem az aranygaluska. Imádom a még melegen gőzölgő diós galuskákat, amint fürdőznek az istenien krémes vaníliasodóban. Ez a gyengém, na meg a vadas. De ma, mivel a nagybátyám jön vendégségbe, aki szintén nagy kelt tészta-szerelmes, ezért aranygaluskát készítek. A mi múltunk az aranygaluskával, régre nyúlik vissza, mert régebben, ha a sógornőm kedveskedni akart nekem a szülinapomon, akkor mindig csinált nekem, ma már letett eme jó szokásáról, mély sajnálatomra. Így maradtam én, aki el tudja készíteni, de én meg általában a barátainknak, avagy rokonainknak szoktam csinálni, mert itthon, a férjem és fiam körében, nem közkedvelt desszert. A magam érdekében, illetve, az alakom érdekében, pedig nem állok neki, csak azért, hogy nőjön a fenekem.
Úgyhogy, ma kiélvezem, mind az utolsó morzsáig. Na indulok is, mert még meg kell darálnom azt a tömérdek diót, ami kell bele.

Bree Tanner rövid második élete - könyv

Aki ismer, tudja, hogy kedvelem a Twilight-sorozatot, na nem amolyan tinis rajongás ez, hanem inkább egy harmincas anyuka elismerése egy könyv-sorozat iránt. Tehát tényleg szeretem a Twilight-ot, és éppen ezért megvettem a címben említett könyvet, amelynek borítója még több meglepő titkot és részletet ígért az Eclipse című történethez. Sem titok, sem részlet nem derült ki a könyvből, de viszont, cserébe végtelenül unalmas volt, és végül is semmiről nem szólt. Nem is igazán értettem, a könyv megírásának mikéntjét, hiszen alapvetően a Twilight-sorozat úgy jó, ahogy van, nem kell tovább cifrázni, mert az csak megrengeti az egységet, nem pedig erősíti. Inkább azt a sorozatot kéne tovább írnia a szerzőnek, ami Edward szemszögéből meséli el a cselekményt. Na arra kíváncsi lennék. És sajnos mostanában, nem ez a könyv az első csalódásom az írónőtől (Stephenie Meyer), ugyanis nekem A burok című könyve is végtelenül elvont sci-fi regény. Bár még csak a felénél tartok, de nagyon nem tetszik és idáig nagy kínok árán jutottam el, mert nem olvastatja magát a mű.

Homeopátiás gyógyítás vége

Hát azt nem állíthatnám, hogy fájó szívvel váltunk el a doktornőtől, de befejezettnek tekintem a kezelés-sorozatot. Még vagy 4 alkalomra vissza akart rendelni, csak úgy "just for fun", de én megálljt parancsoltam az ügymenetnek, ugyanis saját szavaival kimondta, hogy a fiam meggyógyult, ergó egészséges. Tehát csak azért, hogy tömködjem a pénztárcáját, azért nem szándékozom visszajárni. És mindig a prevencióval akart sakkban tartani, hogy majd az utolsó alkalommal mondja el, hogy mit adjak immunerősítőnek a fiamnak. De legutóbb aperté kijelentettem, hogy mondja el, hogy mit tegyek, hogy ne essen a fiam megint vissza majd intsük egymásnak könnyes búcsút. Így is lett, a határozott fellépésemnek köszönhetően megtudtam, hogy mit kell adnom neki télen, és vége a kezelésnek és a pénzkiadásnak.
Csak az igazságosság jegyében, azt azért leírom, hogy valóban meggyógyult a fiam a terápiájától, de balek azért nem vagyok, hogy a végtelenségig fizessek neki a semmiért.

Karácsony előtti szépítkezés

Ma fogorvosnál jártam, ugyanis minden nagy ünnep előtt nekiállok, egyik nem annyira kedvelt tevékenységemnek a fogfehérítésnek. De annak viszont alapfeltétele, a fogkő nélküli fogsor. Na, ma ellátogattam a fogorvosunkhoz, aki nem mellesleg az én legdrágább barátnőm férje, így elnéző velem és a hisztimmel szemben. Ezúton is köszönet neki a türelméért. A lényeg, hogy nála lehet hisztizi, mert tündér türelmes, és nagyon jól tűri a hirtelen rám törő hangulatváltozást az orvosi székben. Azon gondolkoztam, oda felé menet, hogy miért csak ilyenkor karácsonykor akarunk szépek lenni. Jó jó, persze, az ember próbál a hétköznapokban is adni magára, de karácsony előtt biztos, hogy mindenki elrohan a fodrászhoz, kozmetikushoz, fogorvoshoz, hogy teljes pompában díszelegjen a karácsonyfa mellett. Talán ez is a karácsonyi készülődés része? Hú, mennyi pénzre van szüksége az ember lányának karácsonykor... Tiszta pénznyelő ez az ünnep...
Ha igen, akkor én alaposan föl leszek készülve a karácsony fogadására. Megyek is fogat fehéríteni, mert imádom mikor csillognak villognak a fogaim. Úgy érzem nálam ez a csillogás-világítás már már mániává vált. Most már nem csak a lakás csillog-villog, hanem a fogaim is.

Felröppenő gondolatok ajándékcsomagolás közben

Mivel karácsony utolsó hetében már csak a sütés-főzés-takarítás hármas bűvöletében tudok gondolkodni és ténykedni, így mindig előre megcsinálok mindent. Barátaink gyakran élcelődnek az én túlontúl vonalas és precíz időbeosztásomon. Éppen a tegnapi napra az ajándékcsomagolás jutott. Amit egyébként nagyon felemelőnek érzek, de férjem ügyetlensége okán, minden ajándékcsomagolás rám marad, és az összességében már nagyon sok. De, ez mindegy is. Ajándékcsomagolás közben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a képtelen helyzet állna elő, hogy a fiam betoppan a lakásba és meglát engem, amint ülök a csomagolópapír halmon, és körbe vagyok véve az ő ajándékaival. Na, akkor ott megfagyna a levegő az tuti. Az én naiv kisfiam összeomlana. A minap az oviban valamelyik gyerek, felvilágosította, hogy nem is a Mikulás hozza a csokit, hanem a szülők csempészik be a cipőbe. A fiam eget rengető felháborodással mesélte ezt nekem, mondván, hogy fent említett kisfiú be akarta csapni, és megviccelte, hogy nincs is Mikulás. Én csendben hallgattam, mert csak addig akarom fenntartani a látszatot, amíg a fiam igényli. De mivel „áperté” kijelentette, hogy őt át akarják verni ezzel a storyval, így mellé álltam, és mondtam neki, hogy én ugyan nem tettem az ő cipőjébe semmit. Majd édesen még azt is hozzátette, hogy különben is, honnan lenne ennyi pénzünk, hogy megvásároljuk a sok csokit Mikuláskor, meg a játékot karácsonykor. Tuti, hogy létezik Mikulás is Jézuska is, mert mi nem tudnánk kifizetni ezt a sok mindent.
Vajon meddig hiszik el ezeket a történeteket, ezek a kis drágák? Meddig tudjuk fenntartani a látszatot? Vajon jók ezek a látszatok? Mert maga, a valóság is olyan szép. Hisz karácsonykor, a szeretet ünnepén, meglepjük egymást valami kedvességgel, hogy érezze a másik, hogy fontos nekünk. Akkor miért kell hozzá a Jézuskás körítés? Én is csinálom a körítést, de hogy minek?

Még mindig iskola keresés

Ma már nehezen érvényesül az az elv, miszerint írassuk be gyerekeinket a legközelebbi, nevezetesen a sarki iskolába. Valahogy, a mi időnkben, mikor ez az elv a fénykorát érte, még nem voltak ekkora különbségek az iskolák és a társadalmi rétegek, emberek között. Vagy csak én nem vettem észre. Ma, amikor minden a versengésről és a pénzről szól, az iskolák és az oda járó gyerekek között is óriási különbségek vannak. De vajon mi alapján kell iskolát választani? A kompetencia-mérések, vagy a továbbtanulási arányok, vagy a verseny eredmények alapján? Mert nekem az számítana, hogy a fiam szeresse meg a tanulást és szeressék őt. A szeretetteljes légkör a gyerekek számára elengedhetetlen volna, a szárnyaláshoz. Mert mi mástól szárnyalna leginkább egy gyerek, ha nem a szeretettől és a dicsérettől?
De valahogy ezek a dolgok hiányoznak az iskolákból. Persze tisztelet a kivételnek, bár, ha találnék ilyen kivételt, biztos oda vinném a gyerekem. Ami, úgy tűnik, hogy nagyjából jó, oda felvételi van, tehát nincs garancia a bekerülésre, ami meg már nekem nem szimpatikus, oda eleve nem küldöm a gyerekem.
Megnéztünk már egy rakás iskolát, de még mindig nem találtam meg álmaim suliját a fiam számára. Biztos bennem van a hiba, hogy magasak az elvárásaim, de csak szeretném jó, szerető környezetben tudni a fiamat, ahol nem mellesleg, tanul is valamit. Nem sokat, csak írni, olvasni, meg számolni. Mert kezdetben, úgyis csak ez a lényeg. A többi meg majd kialakul…

Közérdekű közlemény: megnyitott a budai Starbucks

Óriási csinnadrattával, szalagátvágással, kávé-kóstoltatással tegnap ünnepélyes keretek közt megnyitott az első budai Starbucks, a Mammutban. Persze N.-el ott voltunk, már nem a megnyitón, mert annyira nem vagyunk buzgók, de a délutáni kávénkat már ott költöttük el. Vicces, mert minden barátnőm be van sózva, hogy VÉGRE itt a Starbucks a nyakunkban, és ezért mindegyikkel meg kell ezt ünnepelni, és hát hol máshol, mint a Starbucksban.
Mint mindig ennél a cégnél, nagyon szép a karácsonyi design, gyönyörűek a karácsonyi bögrék, és istenien csábítóak az ünnepi kávék. És szerintem nagyon kis ízléses lett maga a kávézó is, bár, annyira azért nem impozáns, mint a Westend-ben lévő, mert nincs saját üzlethelyisége, csak egy kis szigetet alakítottak ki a számukra. De mit számít ez, ez egy cseppet sem von le az értékéből. Bár még mindig fenntartom ama kijelentésemet, hogy az árak európaiak, és nem magyarok, de azért egyszer egyszer biztos be fogunk ülni kávét szürcsölgetni. Hisz a Starbucks is egy olyan fogalom a csajok körében, mint a Kitchen Aid.

Cirkusz a Cirkuszban

Senki ne váltson jegyet a Circolombia előadására a Cirkuszba, vagy ha már ezt elkövette, akkor azon nyomban váltsa vissza, mert gyerekkel megnézni ezt az előadást, felér egy öngyilkossággal. Mi 2 gyerekkel voltunk, és 2 és fél óra tömény szenvedésben volt részünk. De nem csak a gyerekek szenvedtek, hanem mi is. Az előadást, egy szociológiai tanulmánynak tekintem, melyben betekintést nyerhettünk a columbiai drogbárók életébe, Columbia szexiparába, és az olajoshordók körül táncoló getto-gyerekek napi semmittevésébe. Az egész cirkuszi produkció az ugrálásról, az amerikai fekete zenéről és a gettók közti háborúkról szólt. Ez viszont nem gyerek-szemeknek való. Volt egy pont, amikor nagyon örültem, hogy nem tudnak olvasni a kölykök, mert egy fekete pali, egy olajoshordóban ülve, énekelte, hogy géppisztolyokkal meglőtték, lenézett a testére, amiből kések álltak ki, és ő már meghalt, csak a szelleme van itt. Hú… Nem értettem, hogy ez a műsor hogyan kerülhetett fel a cirkusz repertoárjába. Nem cenzúrázzák a vendég produkciókat, mielőtt bekerülnek a műsorrendbe?
Tavaly ilyenkor is voltunk egy magyar társulat bemutatóján, és hihetetlen színvonalas előadást láttunk, bohócokkal, zsonglőrökkel, légtornászokkal, állatokkal tarkítva. Az nagyon tetszett gyereknek is, felnőttnek is. De ezt, kollektíven mindenki, egyöntetűen unta. Mi kimenekültünk a vége előtt 10 perccel, hogy legalább a ruhatárban ne kelljen sorba állni, ha már majd 3 órát végiguntunk. Ha esetleg valakinek tetszett volna, akkor tőle elnézést kérek, de számomra ez nem cirkusz volt, hanem egy Váci utcai kirándulás, ahol break-esek szórakoztatják a közönséget, INGYEN!

Fehérbe borult a világ

Gyönyörű ez a hóesés, amit én személy szerint, így karácsony előtt nagyon szeretek. Azért csak karácsony előtt, mert ilyenkor felpörgeti a hangulatot, de ünnepek után, csak ront az ember, amúgy is depressziós januári kedélyállapotán. De, decemberben, annyira szép, és tényleg úgy át lehet szellemülni a segítségével a karácsonyi feelingre. Persze bízzunk benne, hogy valóban kitart szentestéig, mert amikor egész decemberben esik a hó, de 24.-én viszont tűz a nap, és lényegében napszemüvegben kell fát díszíteni, az nagyon kiábrándító tud lenni.
Egyedüli problémát a belassult közlekedés okozza ilyentájt, mert az embereknek nincs rutinja a hóban való vezetésben és ezért inkább csak tötymörögnek, ami valószínűleg nem baj, de kissé azért frusztráló. Főleg, hogy messzire hordom a fiamat óvodába.
Mindegy, a lényeg, hogy gyönyörű, amíg nem olvad és nincs latyak, és a gyerekek egyenesen odáig vannak a hóért, úgyhogy irány a szánkópálya, mert nekünk, bepunnyadt felnőtteknek sem árt egy kis friss levegő, meg egy feszültségoldó szánkózás, amikor félretesszük napi problémáinkat, és csak úgy élvezzük a létet, a gyerekeink örömét, meg persze a havat.
Bár ma kinyitottam a szemem, és az arcomba mosolygott a szikrázó napsütés, jelezve, hogy lehet, hogy megint beigazolódik, abbéli félelmem, hogy a hó szentestéig nem tart ki.
Ja, és mindegy, hogy hó lesz-e az utakon vagy latyak, de holnap nyit a Starbucks a Mammutban.

Válasz egy megjegyzésre

Arra a megjegyzésre szeretnék reagálni, amit a minap kaptam, az egyik, a homeopátiás sorozat 4. részeként íródott posztomra. Ebben a megjegyzésben az állt, hogy „Aki hisz a homeopátiában, az megérdemli ezt a lehúzást!” Először is, köszönöm, hogy van, aki olvassa a blogomat, és örülök, hogy van véleménye, még ha az más is, mint az enyém. És örülök, hogy megírta a gondolatait a témával kapcsolatban. Gondolom, én is megérdemlem ezt a lehúzást. Igen, nyilván megérdemlem, mert egy rossz tapasztalat miatt, nem szeretném kivetetni a fiam orrmanduláját. Pont azért írtam le a történetünket őszintén, összegekkel együtt, mert magam sem hittem a homeopátiában. És igen, tényleg lehúzás, de bevált, hisz voltunk tömérdek orvosnál, kapott a fiam antibiotikumos kezelést is, és mindenféle hagyományos szakorvos által felírt gyógyszert beszedett, de semmi nem segített. És hozzá teszem, hogy súlyos betegségei voltak már a fiamnak, mert volt kifakadt középfül-gyulladása, tüdő-gyulladása, egy komoly hólyaghurutja, savós fülgyulladása, melyekért mind a megnagyobbodott orrmandula volt a felelős. Ezért egyetlen megoldásnak a műtét látszott, amit nem szerettem volna, így kerestem meg ezt az orvost, aki fül-orr-gégész szakorvos, és mellette homeopátiával is foglalkozik. Az ő terápiája volt az egyedüli, ami segített. Valóban drága volt, de ha csinálok egy mérleget, akkor a nem homeopátiás úton történő eddigi kezelések, beleértve a nem túl olcsó antibiotikumokat is, akkor körülbelül egálra jön ki, plusz, ha még beleveszem a műtét után az orvosnak kifizetett hálapénzt, akkor aztán pedig pláne egyenlő lesz a mérleg. És valóban nekem is fájt kifizetni, de melyik anya nem tenne meg a gyerekéért mindent? Én nem nézem a pénzt, csak azt, hogy a fiam jól van, és nem szenved, ez a lényeg, hogy milyen gyógymóddal értük ezt el, az engem totálisan hidegen hagy.
A probléma az, hogy mindent a pénz határoz meg. Ha egy ilyen gyógymódot támogatna a TB, akkor nem kerülne ennyibe, és akkor nem hinnék az emberek azt, hogy átverés és lehúzás. De, ha elmegyünk egy állami rendelőbe, ott is sokba kerül az ellátás, csak azt nem látjuk, mert a TB által van finanszírozva. Sajnos, azt elmondhatjuk, hogy az egészség a legdrágább luxus ebben a világban.

Homeopátiás gyógyítás őszintén 5. fejezet

Pénteken lesz 3 hete, hogy elkezdtük ezt a komplex terápiát, melynek célja volt, hogy a fiam szervezetéből kiűzzünk mindennemű baktériumot, ezzel megszakítva az úgynevezett másodlagos felülfertőzés ördögi körét. A komplex kezelés magában foglalta a teljes étrend-változtatást, bioresonantiás kezelést, és homeopátiás szereket. Elmondhatom, hogy szinte tökéletesen meggyógyult a fiam. Csak azért szinte, mert a jövő héten azért még kell mennünk egy utolsó kezelésre, amikor meg is beszéljük a prevenciót, és azt, hogy mit csináljunk úszáskor, mert vízközelben könnyen terjednek a bacik. De tényleg csak ámulok és bámulok, mert szeptember óta heti több száz papír zsebkendőt használt el a fiam, és egybefüggően taknyos volt, minden gyógyulás nélkül. 2 hónapig egyfolytában fújta az orrát, és a száján vette a levegőt. Most pedig elmúlt a takonykór és nagyon szépen az orrán veszi a levegőt.
A tény az az, hogy tényleg hatásos volt a kezelés. Az elvi problémám pedig az, ezzel az egésszel, hogy, ha szemmel láthatólag ez, a komplex terápia ilyen jól működik, akkor miért nem lehet ezt a TB által támogatott, mindenki számára elérhető keretek között végezni. Mert nekünk, megvallom őszintén, ez a kezelés 50.000 Ft-ba került, ami sok embernek egy fél havi fizetése. Bennem ez úgy csapódott le, hogy, akinek nincs pénze, az megy az orrmandula-műtétre, akinek meg van pénze, az elkerülheti a beavatkozást, és megmarad az orrmandulája is. Ezek szerint vannak egyenlőbbek, az egyenlők között…? Szerintem minden gyereket megilletne ez a kezelés, mielőtt beutalják az orrmandula kivételre, hogy legyen esélye elkerülni, egy esetleges műtétet, arról már nem is beszélve, hogy nem véletlenül van ott az az orrmandula.

Hová jutunk így?

Tegnap éjjel a férjem dolgozott, én pedig lefekvés előtt kapcsolgattam a TV-t. Egy amerikai zenecsatornán, egy megdöbbentő műsorra leltem. A lényege az volt, hogy egy hölgy (aki a főszereplője ennek a valóságshownak) részére felsorakoztattak nőket és férfiakat, hogy ominózus nő el tudja dönteni nemi hovatartozását. Tessék? Mi van? Ezeket a műsorokat nyomják fiataloknak? A színvonala egyenlő volt az éppen itthon futó valóságshowval. Amiben szintén a szexualitás a meghatározó vezérfonal. Ráadásul itthon, este fél 7-kor kezdődik ez a műsor, amikor a fiatalok javában ülhetnek a televízió előtt. Milyen szennyet látnak ezek a gyerekek kiömleni a TV-ből? Az ocsmány beszédet, a szex központúságot, illetve, azt, hogy trendi, ha nem tudod, hogy a lányokat, vagy a fiúkat szereted-e.
Miért süllyedt ilyen alacsonyra a színvonal? Hová tűntek az értékek? Miért a pénz határozza meg a tudatot? Mert a Tv-ből is csak az dől ki, amiből pénzt lehet szerezni, teljesen függetlenül attól, hogy az káros-e vagy sem. Hiszen a csatornák vezetőit nem érdekli az én gyerekem lelke, és lelki fejlődése. Csak is a pénz. Ha az alacsony színvonalú műsorokra van igény, akkor azt sugározzák, mert csakis a nézettség a lényeg. Ezekkel tömik a gyerekek fejét, és csodálkozunk, hogy hanyatlik az értékrendszer. Nem tudunk mást tenni, mint, otthon, saját házon belül értéket közvetíteni, és megkímélni gyerekeinket ezektől a negatív behatásoktól, amíg lehet.

El vagyok fáradva iskola-választás ügyben

Ma délelőtt is egy közeli iskolába látogattunk el nyílt napra. Meg kell, hogy mondjam, hogy borzasztó nehéz egy szülő helyzete, amikor csemetéjének oktatási intézményt választ. Ugyanis az által, hogy iskolát választunk, egyben értékrendet és szociális közeget is választunk a gyerekünknek. Igen ám, de mi van, ha az értékrend és a szociális közeg nem szimpatikus, ám az iskola eredményei kecsegtetőek? Mi van, ha a továbbtanulási arány viszont magas? Na, ilyen esetben mit csinál a szülő? Ebben, a fent említett iskolában, több volt a szülők között a celeb, mint a pórnép, és az egy főre jutó Iphone készülékek aránya is itt volt a legmagasabb. És még nem beszéltem a Burberry és a Louis Vuitton táskák számáról az anyukák kezében, amit képtelen voltam megszámolni a délelőtt folyamán, mert annyi viharzott el előttem. Erről beszélek én, amikor azt írom, hogy az értékrendszerrel volt problémám. Nincs bajom, illetve csak kicsi bajom van a celebekkel, de itt nem azok a celebek jelentek meg, akikkel szívesen járatnám egy osztályba a gyerekemet.
Na, ennyit az iskola-látogatásról, megyek, hagyom leülepedni a látottakat, mert van min töprengenem.

Karácsonyfa vásárlás

Nálunk minden évben hiszti van belőle. Mert az én drága férjemnek, mint mindenről, erről is határozott véleménye van. Nekem meg talán, még az övénél is határozottabb. Legyen magas, plafonig érő, tökéletes formájú, terebélyes, de sehol sem lyukas, sűrű, hogy ne lehessen az ágai közt átlátni, illatos, és persze olcsó. Na ilyet, körülbelül, csak rajzolni lehetne, de nekem pont olyan kell. Műfenyőben biztos lehetne is ilyet kapni, de az mégsem ugyanaz. Általában minden évben együtt megyünk el megvételezni, kivéve azt a pár emlékezetes évet, amik már-már a családi legendáink részét képezik. Történt ugyanis, hogy mikor terhes voltam, a férjem egyedül ment el fát venni, sírás lett a vége. Én sírtam a fa alatt, mert olyan karcsú, nádszál volt szegény. A másik emlékezetes eset, az a tavalyi, amikor elmentünk, kiválasztottunk egy gyönyörű fát, de mivel nem jó autó volt nálunk, ezért másnapra halasztottuk a hazaszállítást. Csakhogy másnap mikor a férjem visszament a csodáért, hűlt helyét találta. Szegény faárusok, szinte minden fájukat elrabolták az éjszaka közepén. Férjem, orvosolandó a problémát, vett egy másik fát. De, hogy az milyen ronda volt!
A sógornőm, viszont hihetetlen nagy spíler a favásárlásban. A világ legcsodásabb, rajzolt formájú fái nekik vannak, minden évben. Én folyton sárgulok, mikor meglátom. Idén ezért megígértettem vele, hogy együtt megyünk fát venni, és a férjemre, csak a fuvaros szerepkört bízzuk.

Szoros barátság a mérleggel

A nyári nagy fogyókúrám óta szoros barátságot kötöttem a mérleggel. Nem is gondoltam volna, hogy lesz valaha az életemnek egy ilyen szakasza, ahol 3 naponta mérem magam. De sajnos 30 fölött rá kellet jönnöm, hogy már nem úgy működnek a dolgok, mint a 2. X tájékán. Mindenre figyelni kell. Vagy legalábbis a három alapelvre: mikor, mennyit, és mit. Ha ezt betartja az ember, és mellette legalább heti kétszer mozog valamit, akkor azért szépen lehet tartani a súlyunkat. De valóban ez egy folyamatos önkontrollal jár és egy folyamatos lemondásról. Valahogy az embernek át kell kódolnia az agyát, hogy déltől nincs szénhidrát evés, vagy ha egy héten egyszer becsúszik egy bűnözés, akkor utána edzés.
Én magam, mindig megmosolyogtam azokat a nőket, akik azt mondták, hogy 3 naponta mérik magukat a mérlegen. És tessék, most én is ezt csinálom. Az egyik jó barátom a mérleg lett. Hova jutottam… De így legalább sikerül tartanom ezt a kellemes közérzetet biztosító súlyomat. Tehát igaz, hogy harmincon túl meg kell ismerkednünk a mérleggel, és használnunk is kell, nem csak a port törölgetni róla havonta egyszer. Főleg így karácsony előtt kell vele sűrűn barátkozni, ugyanis az ünnepek után biztos, hogy lesz mit ledolgozni, ezért érdemes talán már előtte odafigyelni, hogy tényleg csak a karácsonyi kajákat kelljen letornázni.

Homeopátiás gyógyítás őszintén 4. fejezet

Eddigi igencsak megingatható pozitív véleményem a homeopátiás doktorunkról, nagyon megkérdőjeleződött. Eddig is felmerült bennem, hogy talán egy kissé a pénzről szól ez az egész, de ma meg is bizonyosodtam róla. Történt ugyanis, hogy tegnap a férjem vitte a kontrollra, aki szintén taknyos. A doktornő megvizsgálta a fiam, akinél újfent javulást talált, bár azért megjegyezte, hogy van még valami a torkában, látszik, hogy nem gargarizálunk, napi hatszor. Mindent szó szerint betartok, és igenis gargarizálunk napi hatszor, ezt csak mellékesen jegyzem meg. De már ezzel a megjegyzésével beletiport a lelkembe. Ezek után megkérdezte a férjemet, hogy mióta köhög, majd felszólította, hogy üljön be a székbe, megvizsgálja. Egy perces vizsgálat után az asszisztens közölte, hogy 10.000 Ft. Amit nagyon inkorrektnek érzek, ugyanis az első kezelése a fiamnak 23.000 Ft-ba került, és azóta hetente fizetünk neki 8.000 Ft-ot. Emellett nem tudna eltekinteni a férjem torkába való benézés 10.000 Ft-os árától? Nem a gyógyításra esküsznek fel az orvosok? Ha én lennék az ő helyében és kezelnék egy kisfiút nem kevés pénzért és apukája nagyon köhögne, akkor csak úgy embertársi jóindulattól vezérelve, vagy talán csak lojalitásból, néznék bele a szájába, nem a 10.000 Ft reményében. Iszonyúan csalódott vagyok, bár a homeopátia, mint tudomány, hatásosnak tűnik, de ebben az orvosban nagyon megrendült a bizalmam.
Mindenki pénzből él, én tudom, de az orvosi hivatást nem elsősorban a pénz miatt kéne választani. Mert ez, az emberek gyógyításáról kell szóljon, nem elsősorban a meggazdagodásról.

Megvan az égősor

Elkészült az égősor az erkélyen. Egész egyszerűen szavakat sem találok, melyek kifejeznék a szépségét. Hetedhét határból látni a fényüket, mely hihetetlen büszkeséggel tölt el engem. Most kivételesen elégedettnek érzem magam, így, hogy számtalan égősor ékesíti hajlékunkat. És, azt hiszem, most először életemben kijelenthetem, hogy megfelelő az égők mennyisége is. Tehát dekorálás fronton készen vagyok, ezt a rubrikát kipipálhatom, de a menü-összeállításon még mindig tipródom. Az ezernyi receptemből, nem találok egyet sem, ami elég különleges lenne, ahhoz, hogy letaszítsa trónjáról a Jamie Oliver féle Pármai sonkába tekert erdei gombás bélszínt. Mivel ez egy kiadós étel, mind anyagilag, mind gyomorilag, ezért csak egy évben egyszer, szenteste készítem. Erről a hagyományunkról nem tudunk lemondani, mert mindannyian alig várjuk, hogy szenteste legyen, és felkerüljön végre az asztalra ez az ínyencség. Tehát bélszín marad. Előtte persze a férjem isteni halászléje lesz, mert, hogy a halászlé-készítés férfi munka, hisz melyik nő kíváncsi a lábosban főlő halak szemére, melyek gömbölyűen kidülledve egyenesen ránk merednek, érzékeltetvén, hogy milyen szívtelenek is vagyunk, amiért megfőzzük.
Majd levezetésnek házi sütik, bejgli, fatörzs, zserbó… Na, befejezem, mert éhes lettem. A lényeg, hogy kint van az égősor az erkélyen, és szemet gyönyörködtetően világít.

Magyar virtus, azaz, hogyan bokszol egy magyar Amerikában

Megnéztem Madár meccsét a hőn áhított kontinensen, Amerikában. Madár, aki Európában már hatalmas sikereket könyvelhet el a boksz terén, kijutott az Államokba is, így beteljesítve egy álmát, hogy Amerikában boxoljon. Reméljük itthonról, hogy sikerül neki valóra váltani a nagy amerikai álmot, és be tudja írni a boksz történelem könyvébe a nevét. Mert, hogy ez a célja, elismertetni Magyarországot Amerikával. Elképesztő volt hallgatnia meccs alatt, hogy egy ilyen kis országból jött embernek, mint Madárnak ekkora szurkolótábora van Atlantic cityben. Remek érzés volt hallani, ahogy tömegesen üvöltötték a „Ria Ria, Hungaria” kezdetű versikét. Én nem vagyok az a tipikus népnemzeti ember, meg mostanság egy kicsit divat is lett a hazaszeretet, de most abban a pár percben, míg néztem a meccset, engem is elkapott a láz. De jó volna, ha Madárnak sikerülne, és megmutatná, hogy Európában is vannak jó sportolók, mert mi elismerjük az amerikai remek sportkiválóságokat, de fordítva, halvány fogalmuk nincs a hermetikusan elzárt európai sport-elitről. Úgyhogy én azt gondolom, hogy egy ország szurkol Madárnak, hogy sikerüljön neki, amit eltervezett, és megtanítsa az amerikaiaknak, hogy hol van Magyarország, de azt is be kell vallani, hogy a mi Erdei Zsoltunk nagy fában vágta a fejszéjét. Most ugyan megverte a kenyai Onyango-t, de azért ez az álom csak nagyon keveseknek válik valósággá, és ritka, hogy Amerikában is karriert tudjon csinálni egy európai fickó. Amerika hatalmas ország, nyilván több lehetőséggel, de több is a kalandvágyó, magát megmutatni kívánó fiatal. De azért bízzunk Madárban, hátha neki sikerül, ami sokaknak eddig még nem.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 3. fejezet

Férjem annak rendje s módja szerint pénteken kiment a piacra megvételezni a friss gyümölcsöket, meg a kecsketejet, kecskesajtot, ilyesmit. Ugye a következő a felállás: tehéntej, fehér liszt-mentes diéta, reggel egy grapfruit plusz egy narancs kifacsart leve, délután mézes, zabtejes banánturmix, napi 8x gargarizálni salvus vízzel, ugyanezzel a vízzel napi 5x orrspray-ni, homeopátiás orrspray-vel spriccelni 3x, és bogyók szintén 3x. És, ugye ezek mellett, pénteken megkapta az első bioresonantiás kezelését.
Akkor most beszámolok az első pár nap történéseiről. Bioresonantia óta szelel az orra (3 hónapja nem működött így), a banán-turmixot kínkeservesen, de becsülettel letolja, a salvus víznél mindig prüszköl, hogy sós, az orrspray-ket alapjáraton utálja, de rendesen hagyja. A legnagyobb hiszti a narancslével van, amitől öklendezik, mert darabos. Úgy háromnegyed óra alatt sikerült meginni, de megitta, és meg is fogja eztán is. Most kifejlesztettünk egy technikát, hogy átszűrjük a levet, és így működik. Bogyókat szívesen szopogatja. Ja és szívni kell az orrát orrszívóval, amit szintén ki nem állhat, de vasárnap reggel, olyan dolgok távoztak belőle, amit kis híján vésővel kellett eltávolítanom a porszívóból.
Árkörkép: a patikában a homeós bogyókért 5400 Ft-ot fizettem, a homeós fogkrém 880 Ft volt. A zabtej áraknak utánanéztem a neten, mert elég nagy a szórás (440-800-ig bezárólag, minden előfordul), végül a DM-ben vásároltam meg 440 Ft-ért. A kecskesajt kilója 2800 Ft, a gyümölcsök árát nagyjából mindenki tudja, teljes kiőrlésű kenyér fél kiló 370 Ft.
A nagy kérdés részemről mindig az, hogy ugye antibiotikummal ugyanezt elérhetjük, akkor miért kell ez a természetes körítés. A doktornő azzal válaszolt, hogy az antibiotikum csak helyileg kezeli a dolgot, mi pedig most célzottan a probléma gyökerére összpontosítva írtjuk ki a komplett baktérium telepet, ami az évek során lerakódott a gyerekben, ezzel kiküszöbölve, a további visszaesést a betegségbe. Hát, majd meglátjuk…
A tény az, hogy VALÓBAN sokkal jobban van, amit ma reggel a doktornő is megerősített, mert ma voltunk a 2. bioresonantiás kezelésen. Már nincs savó a fülében, és a dobhártyájának is csak az egy-harmada van behúzódva. Tehát, úgy fest, hogy ez a komplex kezelés működik, de ezt csak félve írom le, nehogy elromoljon a helyzet. Egyelőre, tényleg pozitívak a benyomásaim. Pénteken megyünk újabb kontrollra, jövő hétfőn meg a 3. kezelésre.

Juhéj! Megkezdődött a nagytakarítás!

Azaz drága kicsi kacsóimmal neki estem a gigászi feladatnak. Tegnap a konyha volt soron, mert úgy döntöttem, hogy először azokkal a helységekkel kezdek, ahol dekorálni fogok. Mivel amerikai konyhás nappalink van, ezért a konyha kiált az égősorért. (Igaz, hogy nekem minden hely, zúg, sarok kiált az égősorért, tekintve, hogy égősor mániás vagyok.) Mindegy a lényeg, hogy túlvagyok a konyhán és igencsak nyafogok, mert teljesen kimarta a kezemet a vegyszer. Bár ez eltörpül amellett a kellemes érzés mellett, amit a frissen illatozó, tiszta konyhám látványa okoz. És a tetejére, felagattam az égősort is, és így már olyan karácsonyos az egész konyha. Jaj, de szép. Mivel az időjárás keresztbe vágta a számításaim, így a tegnapi ablakpucolás elmaradt. Még az lesz számomra nagy harci feladat, mert van egy 4 m x 3 m-es erkélyajtónk, amit nem kifejezetten szeretek pucolni. De afölött is szépen mutat az égősor… (jó, tudom, tudom, nem vagyok normális égősor ügyben)
Remélem, ma jobb idő lesz és nekikezdhetek az ablakoknak is. Finish-be érkeztünk karácsony ügyben, már látszik a célszalag, már csak egy hónap van hátra, úgyhogy muszáj turbó üzemmódra kapcsolnunk nekünk, nőknek.
És közbe még a homeopátiát is csináljuk, ma megyünk újabb bioresonantiás kezelésre, de mindegy, mert így az égősorokkal már sokkal de sokkal kellemesebb a családi hangulat. Annyira imádom ezt a karácsony előtti időszakot.

Majdnem lopás a DM-ből

Fiammal ma elmentünk a DM-be, beváltottam a pontjaimat és így olcsóbban szereztem be a karácsonyi készülődéshez szükséges tisztító szereket. Holnap ugyanis terveim szerint nekikezdek a már sokat emlegetett nagytakarításnak.
Vásárolunk, vásárolunk és megyünk a pénztárhoz. Majd fizetünk és a rengeteg szatyor között lebámulok a fiamra, akinek észreveszem a kezében, azt a parányi habfürdőt, amit előtte 2 perccel választott ki. Rákérdeztem, hogy az végig a kezében volt-e, majd felelte, hogy igen. De ez a beszélgetés már a DM előtt zajlott le. A kezébe nyomtam egy 1000-t és mondtam neki, hogy menjen oda a pénztáros nénihez és kérjen bocsánatot, amiért véletlenül kisétáltunk a fent nevezett termékkel és fizesse ki. Oda is ment zokszó nélkül, és nagyon ügyesen lebonyolította az utólagos vásárlást. Olyan büszke volt magára, hogy megoldotta ezt az ügyet.
Még a végén örültem is neki, mert így élőben elpróbálhattunk egy ilyen szituációt és megbeszéltük a lopás témakörében felmerülő összes kérdést. Úgyhogy véletlenül ugyan, de eltulajdonítottunk egy tárgyat, amit utána gyorsan kifizettünk. Tanulságos volt. Gondolom ez most pozitív példa volt számára, arról, hogy nem lopunk. Mert az ember sokszor mondja el nekik, de azért egy ilyen szituációban, amikor az ember elé odapottyan egy ilyen lehetőség, hogy észrevétlenül vihet el valamit, akkor azért óhatatlanul elgondolkozik. A kisördög megszólal a fejében. De nálam általában a becsület győz, mert jó érzés becsületesnek lenni. És ez jó példa számára is, legalábbis remélem.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 2. fejezet

Mint megígértem, próbálok nagyon korrekt és őszinte lenni. Voltunk kedden egy homeopátiás orvosnál, aki általános orvos diplomával rendelkezik. Vittük a gyerek leleteit, kérdezgetett minket egy órát, majd nagyon bizonytalankodva felírt bogyókat és kért 5000 Ft-ot. Mikor kijöttünk a rendelőjéből férjemmel egymásra nézve jeleztük, hogy minket nem győzött meg. Csili-vili a rendelő, de bizonytalanság áradt az orvosból. Egy dolog szólt mellette, az ára. Mert hangsúlyozni szeretném, hogy nem egy drága hely a maga 5000- ével.
Rá két napra, elmentünk egy fül-orr gégész, homeopátiás doktornőhöz. Nagyon felkészülten, szakszerűen megvizsgálta, majd mondta, hogy akkor menjünk át a másik rendelőbe egy kezelésre. Átbaktattunk és a gyerekre felszereltek ezt-azt, hengerelték az arcát, fülébe tettek egy arany pálcát, magyarul bioresonantiás kezelésben részesítették. Kaptunk homeopátiás bogyókat, orr-sprayket, salvus vizet öblögetésnek. Tehéntej és fehér liszt-mentes diétára fogta a fiamat, plusz minden reggel meg kell innia egy narancs és egy grapfruit kifacsart levét, plusz egy banán koktélt. Ezek azt a célt szolgálják, hogy ami az évek során a gyenge felső légúti problémái miatt letapadt, azt totálisan kipucolja, és így „újra épüljön” a gyerek immunrendszere.
Miután megkaptuk a bogyókat, kaptunk keddre egy újabb időpontot. A recepciónál legomboltak rólunk 23000 Ft, de megnyugtattak, hogy a következő kezelések már „csak” 8000 Ft-ba fognak kerülni. A doktornő egyébként nagyon meggyőző volt, és tökéletesen látszott, hogy érti a dolgát.
Szerinte a fiam 4-5 hét alatt meggyógyul. Addig nincs úszás, mert túl klóros a víz.
Aznap délután, az első kezelés után 1 órával jelezte a fiam, hogy nem dugul az orra és kap rendesen levegőt. Ez kb. 3 hónapja nem ment, csak szájon át. Kiváltottuk a bogyókat, az első adagot meg is kapta, de erről részletesen nem tudok semmit írni, majd csak pár nap múlva. Megvásároltuk a bio-miskulanciákat (zabtej, teljes kiőrlésű kenyér, kecskesajt). Ja, és 10 napig nem tud oviba menni, mert napi 6-7 szer kell kezelnem. Folyt. köv.

Homeopátiás gyógyászat őszintén, 1. fejezet

A karácsonyi készülődés mellett, más is kitölti az időnket. Ugyanis a fiam már régóta küzd orrmandula-gyulladással, ami mára elérte azt a szintet, hogy sztenderden taknyos. Voltunk fül-orr gégésznél, aki szerint jövő nyárig ki kell venni az orrmanduláját. Én becsület szavamra, nem vagyok egy bio-ember, de valahogy ódzkodom a műtéttől, a következő dolog miatt: 4 éves koromban eltávolították az orrmandulámat, ami után kínlódtam, (és velem együtt az egész családom), egy teljes hétig. Na, ennek én nem akarom kitenni a fiamat. Meg nem tetszik, hogy morfiumot adnak neki, aztán elaltatják, stb… Nyilván, ha a fül-orr gégész azt mondja, hogy muszáj, mert az egészsége rovására megy, akkor meghozom ezt a döntést, de addig küzdök az orrmandulájáért. És nagyon-nagyon kíváncsi leszek, hogy homeopátiával hová jutunk. Ugyanis kerestem egy homeopátiás orvost. És azt találtam ki, hogy mindig beszámolok a kezelésről és a fiam állapotáról, mert magam is nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre, és bízom benne, hogy sikerül engem (szkeptikust) meggyőznie, és talán az írásaim által másokat is. Próbálok nagyon hiteles lenni és mindent részletesen leírni részletesen.

Szülinapi bejegyzés

Semmi nagy dologra nem kell gondolni, csak ez lesz a 100. bejegyzésem, így gondoltam, ezért csapok magamban egy kis murit. Tök jó, hogy van ez a blog. Azt ugyan nem tudom, hogy hányan olvassák, vagy, hogy rajtam kívül okoz-e örömöt ez valakinek, de nekem ez jó. A szüleim szerint mindig is rengeteget beszéltem, soha egy pillanatra nem állt be a szám. Ergó folyton gondolkozom, így aztán az évek során jó sok gondolat gyűlt össze a fejemben, amit most, ily módon kiadhatok magamból. És talán a szélsőséges személyiségemnek köszönhetően mindenről van véleményem, ami időnként idegesítő, de nem unalmas. Férjem szerint mellettem nem lehet unatkozni, mert nincs rá idő. Sőt már sokszor sírva könyörög, hogy csak egy 5 percre maradjak csöndben (mintha az apámat hallanám). Persze nem tudok, mert akkor magamban maradnak a gondolataim, és az őrület lenne rám nézve. Ezt a nagyszájúságot, az én egyszülött fiam is örökölte, úgyhogy ketten vagyunk a családban, akik folyton beszélnek, és gyakran veszekszenek, hogy ki maradjon csendben.
A lényeg, hogy így, hogy van blogom, ha csendben is kell maradnom néha, itt akkor is mindig írogathatok, és megoszthatom a töméntelen gondolatomat másokkal. Boldog szülinapot Hinta-palinta!

Karácsonyi különszám

Vettem az újságárusnál egy női magazint, és azon belül is egy karácsonyi különszámot. Hisz, mint már írtam megszállottja vagyok a karácsonynak és a készülődésnek. Ezt az ünnepi számot mindig megveszem, hátha találok benne valami klassz ötletet. Tavaly szuper dolgok voltak benne. De idén, határozottan letaglózott több része is a magazinnak. Volt benne egy cikk, melyben azt ecsetelik, hogy nem is kell készülni a karácsonyra, mert anélkül is el lehet tölteni boldogan az ünnepet, akár egy bolognai spagetti is lehet karácsonyi kaja. Aha. Az én véleményem a témában a következő. Ha nem készülünk karácsonyra, mert pont ugyanazt a kaját tálaljuk fel, mint egy közönséges szombaton, akkor mi a különbség a hétköznap és az ünnep között? Igen, tudom, hogy fáradtságos munka a karácsonyi előkészület, jómagam is nagytakarítok, dekorálok, egy 4 fogásos vacsorát főzök és 4-5 féle süteményt sütök, de megéri, mert ettől ünnep az ünnep. És egy évben egyszer van ilyen nagy ünnep, talán csak kibírjuk azt a pár nap készülődést előtte. Az egész cikkben az háborított fel, hogy ez a világ amúgy is a lustaság felé tereli az embereket, de vannak bizonyos értékek, amiket meg kéne tartani, és ezeknek a magazinoknak, ezeket az értékeket kéne a fiatalokba sulykolni, nem pedig a lustaságra ösztökélni. Ezek fontos családi események, amikor mindenki megpihen az év végén, együtt vagyunk, jókat eszünk és iszunk. Persze, fárasztó az egész év, de anyáink idejében is fárasztó volt, de eszükbe nem jutott volna megrendelni egy étteremből egy karácsonyi menüt. Miért akarunk minden munkát megúszni? Miért nem akarjuk a gyerekeinknek átadni, azokat a szép pillanatokat, amit egy csodás, együtt eltöltött karácsony este ad, amihez igenis hozzá tartozik a házi kaja, nem pedig a lefagyasztott, amit meglepő módon, szintén ez az újság javasolt. Te jó ég! Hová jutunk így, mirelitt kaja karácsonykor? Még hétköznap sem, nemhogy olyankor. Muszáj erőfeszítéseket tennünk, bizonyos dolgokért, hogy továbbvigyünk értékeket, és ezeket mi, anyák, nők tudjuk megtenni. Rajtunk a világ szeme...

Utcai dekorációs verseny

Nagyon-nagyon, de nagyon gyorsan el kell kezdenem dekorálni a lakást, ugyanis tegnap gyanútlanul kibámultam az ablakon, és szégyen-szemre egy csodaszép égősor gúnyolódva világított a szemembe, ezzel jelezve, hogy megelőztek. Pedig mindig mi vagyunk az elsők az utcánkban, akiknek teljes pompában, fényárban úszik a lakásuk már novemberben, de idén valaki beelőzött. Pedig mindig olyan büszke vagyok, amikor az utcán még jócskán advent előtt megállítanak, és elismerően dicsérik a szép, páratlan világításunkat.
Muszáj nekiesnem a nagytakarításnak, mert anélkül nem tudok dekorálni, anélkül pedig csúnyán le fogok maradni az utcai versenyben. De attól félek, hogy nálam már egy kicsit kórossá kezd válni a vágy arra, hogy minél több égő világítson a lakásban, az erkélyen és a fán együtt véve. Ma ugyanis sikerült a férjemet újfent rábeszélnem még 360 égő megvásárlására, így pedig összesen már 720 égő fog mosolyogni ránk a karácsonyfánkról. De ez csak a karácsonyfánk lesz, mert ezenkívül világít még a lakásban ugyanennyi és az erkélyen 200. Úgyhogy szerintem minket még az űrből is látnak. De mit csináljak, ha imádom az égőket, a csodaszép díszkivilágításokat, meg a gyertyákat.
Mindegy, első már nem lehetek, de a legszebb még lehet a világításunk, úgyhogy most arra hajtok. Megyek is, megnézem, hogy minden égősor rendeltetés-szerűen működik-e, mert nem akarok úgy járni, mint 3 éve, amikor is pont a legfontosabb pillanatban, szenteste romlott el a fán lévő összes izzó. Hát, én úgy ki voltam borulva, hogy az nem igaz!

Lehetetlen színű karácsonyfa gömbök

Mint azt már májusban megírtam, idén pompás új díszek lesznek a karácsonyfánkon. Igen ám, de tegnap a barátnőmmel megkezdtük karácsonyi körutunkat (Ikea-rettentő volt, Kika-remek volt) és a dühtől szikrákat szórva konstatáltam a Kikában, hogy sikerült azt az egy féle színt kiválasztanom januárban, amihez nem megy semmi más szín. Pedig, ha valahol, akkor a Kikában rengeteg féle színű karácsonyfa dísz van. Egyszerűen megdöbbentem a széles választéktól, csak éppen az enyémekhez illőt nem találtam. Emlékeim szerint bronz színű díszeink vannak, de mikor hazajöttem akkor inkább narancssárgának láttam őket. Narancssárga. Hú, nem tudom, hogy sikerült ezt a színt kiválasztani. A gond csak az, hogy amennyi dísszel most rendelkezünk, az nem elég a mi, plafonig érő fánkra. Ergó, kell még venni hozzá. Most azt szültem meg, hogy talán a lila jó lenne mellé. Kitaláltam, hogy holnap egy doboz dísszel felszerelkezve, elmegyek újfent a Kikába, és ott élőben, a helyszínen, összenézem a színeket, és úgy veszem meg a narancssárgához legjobban illő gömböket. Hú, micsoda problémáim vannak. De ezekkel szívesen foglalkozom, mert a nagytakarítás gondolatát, jó mélyre elástam a fejem egy apró zugába, és majd jövő héten veszem csak elő, amikor már nagyon muszáj lesz. Addig maradnak a díszes-gondolatok, meg a szentestei vacsora menü-gondolatok. Az mennyivel kellemesebb, nem igaz...?

Napsugaras gondolatok

Ma reggel a férjem vitte a fiunkat oviba, így van időm pizsamában ücsörögni, kávézgatni és gondolkodni. Csak egy dolog árnyékolja be (ill. nem árnyékolja) ezeket a lopott másodperceket, méghozzá a szemembe tűző nap. Fel nem foghatom ezt a fajta komoly változásokon átment időjárást. Nem is tudom magam igazán felpörgetni a karácsonyra, mert még a télikabátomat sem kellett elővennem a szekrényből. Ettől az enyhe időtől, mindig olyan kurtán-furcsán rövidre sikeredik a karácsonyi készülődés, mert nem kap el a tevékenység láza. Pedig naptár szerint igazán időszerű volna, de mégis az érzés még nem járta át az agyam. Bár ma teszünk egy kísérletet, mert a barátnőmmel elmegyünk az Ikeába, körülszimatolni karácsonyfadísz-ügyben. Meglátjuk, mire jutunk.
Egy biztos, hogy ez a meglehetősen furcsa téli időjárás, teljesen összekavarja az ember bioritmusát. De erről már nyáron is írtam. Valahogy megszűntek az évszakok, az egész év egy teljes évszakká mosódott össze, egy közepesen enyhe, de igen csapadékos idővel. Nem mintha nem szeretném a napsütést, na de novemberben, már annyira nem erre vágyom, hanem arra a kellemes csípős hidegre, ami kipirosítja az orrunkat, és amely által végleg ráhangolódunk a közelgő ünnepekre.

Ízutazás az Olimpiában

Hosszas szervezés, tervezés, megbeszélés, telefonálás, és lemondás után végre eljutottunk az Olimpiába. Mivel már sokat hallottunk róla, nagyon vártuk az első nagy „találkozást”. Négyen, a gasztronómiai élményre kiélesített ízlelőbimbókkal, és óriási reményekkel, beültünk a helyre. Külsőleg takaros, belsőleg, családias, ízléses, minimálisan díszített apró étteremről van szó. Aki nem tudná, annak leírom, hogy egy itthon újszerű éttermi vonulatot képvisel, mert nélkülözi az étlapot, és az egyéni választás lehetőségét. Ellenben van egy tábla, melyen fel van tüntetve, az aznap a piacon frissen beszerzett alapanyagok listája, illetve némi kiskapuként a választás lehetőségét biztosítandó, 3., 4., 5., 6., vagy annál több fogás a hozzá tartozó árakkal. Tehát, ebben az étteremben csak a fogás számát tudja a delikvens kiválasztani. Amint ezt megtettük, kaptunk egy kedves kérdést, hogy rendelkezünk-e némi ételallergiával, vagy esetleg van-e olyan étel, amelyet csípőből elutasítunk. De innentől kezdetét vette egy olyan fajta gasztronómiai hullámvasút, amelyen zavart, hogy nem én irányítok. (Úgyhogy, aki nem szereti kiadni az irányítást a kezéből, az 3 nyugtatóval felszerelkezve érkezzen a helyre.) Lényegében úgy ültünk ott, mintha egy vendégségben lennénk, ahol nem tudod, mit kapsz, de mindennek örülnöd kell. Minden fogáshoz külön bor dukált, az ásványvizet kérés nélkül szolgálták fel, és a pincér igen karizmatikus személyisége lévén, nem igen tűrt ellenvetést. De az látszott a pincéreken, hogy azt, amit, csinálnak, szívvel-lélekkel csinálják, és a hely minden apró részletének tökéletességéről meg vannak győződve. Ambivalensek az érzéseim az estével kapcsolatban, mert azt nem mondhatom, hogy nem voltak jók a felszolgált ételek, meg azt sem, hogy a pincérek ne tették volna a dolgukat, mégis összességében nem voltam teljesen elégedett. Kicsit az volt az érzésem, hogy a pincérek, maguk magasztalják a helyet, meg sem várva, hogy a vendég tegye ezt meg. Fordított volt a leosztás, és nekem kellett megtisztelve éreznem magam, hogy ott lehetek. De, összességében az étel finom volt, de nélkülözte azt az extrát, amit egyik kedvenc helyünkön a Bock bisztróban tapasztalunk.

Önértékelési problémák

Tegnap kapcsolgattam a TV-t, és a Megasztáron megállapodtam. Bár az X-Faktor táborát erősítem, de azért végignéztem a konkurenciát is. Ahogy néztem, eszembe jutott egy gondolta, amit gyorsan le is írok. Méghozzá az önbeteljesítő jóslatokról. Van ugyanis egy nő a Megasztár szereplői között, aki folyamatosan fancsali képpel áll a színpadra, fél és önbizalom hiányban szenved, mely nála már meghaladta az egészségügyi határértéket, ezzel átlépve a kártékony zónába. De nem tudom eldönteni, hogy ez egy felvett imázs-e, vagy valóban ilyen mélyen megsemmisültnek érzi magát. De amennyiben ez utóbbi az igaz, akkor hogyan várja el az emberektől, hogy befogadják az ő produkcióját, ha saját maga sem hisz benne. Csak úgy tudunk sikereket elérni, ha elhisszük, hogy képesek vagyunk azok megvalósítására. Ha nem, akkor megette a csuda. Soha nem érjük el a várva várt célt.
Ez a sanyarú a sorsom feeling, nem tudom, kinek jön be, de nekem abszolút nem hiteles. Ugyanis, ha valaki rosszul érzi magát a bőrében, akkor általában kűzd, hogy ez a közvélemény számára láthatatlan maradjon. Tehát számomra némileg visszás, ez a depresszióval átitatott Byron-os spleen állapot. Ezt az állapotot otthon a négy fal között kell művelni, nem a színpadon. Nem tudom elfogadni, ha egy ember nem akar tudatosan változtatni a rossz kedélyállapotán és a negatív kisugárzásán, mindezt úgy, hogy a zsűri hétről hétre erősíteni próbálja a dicséreteivel az önbizalmát. Teljesen hatástalanul, mert a nő továbbra is ott áll, egy mosoly nélkül a színpadon, mint akinek az élet is fáj.

Megkezdődött a karácsonyi készülődés

Megnéztem a naptáram, és rémülten vettem észre, hogy már november 12.-ét írunk. Úgyhogy villámgyorsan elkezdtem pörgetni az agyam a karácsony előtti teendőimen. Például, hogy, mint minden évben, most is ellátogatok az Ikeába. (Még mindig reménykedem, hogy egyszer visszahozzák a régi, jó minőségű, igényes díszeket és égősorokat, mert a mostani fekete-fehér-piros design, nekem nem jön be.) Tehát, Ikea, majd be szoktam nézni a Kikába, és végül, de nem utolsó sorban bemegyek a Metro-ba. A Metro-ban lehet a legjobb karácsonyfaizzókat kapni. Vagyis, biztos van máshol is ahol jót lehet kapni, de a Metro-ban az ára is elfogadható, és nekünk már évek óta kiválóan állja a sarat. Na, ha ezekkel a körökkel megvagyok, akkor nekikezdek a nagytakarításnak, aztán a dekorálásnak. Mert nálunk már ideje korán fényben úszik az egész lakás, történetesen már november végétől 2 km-ről jól lehet látni a lakásunkat. És a fizikai készülődések mellett, a szívemet, és a családom szívét is ünnepi díszbe öltöztetem, mert ez a kedvenc ünnepem. Imádom a hangulatát, a szépen feldíszített lakás pompáját, az isteni sütiket, amit minden héten sütünk a fiammal, a karácsonyi menü izgalmát, az illóolajok illatát, és a karácsonyfa pazar látványát. És idén ne feledkezzünk meg a vadi új bronz színű karácsonyfa-díszeinkről, amiket most fogunk felavatni. Juj, de várom már a karácsonyt! Már csak 6 hét van hátra.

Boldogság? Boldogság.

Sokat beszélgetünk mostanában a barátnőmmel a boldogságról. Vajon, mi az, meg lehet-e fogalmazni, mert mint minden, ami nem kézzelfogható, az illékony, és képlékeny, ezáltal nehéz megfogni a lényegét. De ma történt valami, ami által meg tudtam fogalmazni, vagy csak pusztán, éreztem a mikéntjét.
Elmentem vérvételre, és mivel ájulós típus vagyok, a nővér, a figyelmem elterelendő, beszélt hozzám. Kérdezte, hogy mit csinálok az életben, erre válaszoltam, hogy rajzolok, gyereket nevelek, férjet látok el. Erre ő megkérdezte, hogy „Kell ennél több?”. És tényleg kell-e ennél több, hogy imádom a fiam, a férjembe a mai napig szerelmes vagyok és azt csinálom, amit imádok. Nem, ez pont elég, és én most elmondhatom magamról, hogy egy boldog ember vagyok. Nyilván, mint mindenhol, nálunk is vannak hullámvölgyek, meg feszültségek, de azok eltörpülnek az egész napos jó érzésemtől, hogy én szeretem az életem, és nagyon jól érzem magam benne. Nem volt ez mindig így, hosszú munka volt eljutni idáig és azt hiszem ehhez az is kellett, hogy 30 éves legyek és sokat gondolkozzam az élet dolgain.

Egy tartalmas szabadnap

A fiam taknyos, így itthon maradt velem. Délelőtt elkirándultunk a Margit-szigetre, ahol voltunk játszótéren, megnéztük az állatokat, lementünk a Duna-partra kavicsokat dobálni. És nem akarok nagyon szentimentálisnak tűnni (bár valójában az vagyok), de annyira jó volt vele lenni és csak rá figyelni. Mert a napok egymásutánjában, olyan gyakran távol kerülünk egymástól lelkileg, hisz visz az élet magával és nincs idő megállni, lassítani és csak bolyongani kézen fogva. Az apró, bár számára fontos kérdések megválaszolására volt ma idő, volt időm lelassulni az ő tempójához, és olyan nagyon sokat adott nekem ez a délelőtt. Imádom a fiamat, ez természetes, de vannak napok, amikor szeretek ezeken elgondolkodni, és megfogalmazni azt, hogy nagyon szeretem a társaságát, és nagyon szeretek vele lenni. Olyan jó volt, hogy ma nem ment oviba és egy kicsit mind a ketten feltöltődtünk, attól, hogy tényleg kizártam minden más gondolatot a fejemből, csak őt és a vele kapcsolatos dolgokat engedtem be a tudatomba. És ahogy telnek, múlnak a napok és ő évről évre idősödik, úgy emelkedik a minősége is az együtt töltött időnek. Remélem ez még sokáig így is marad, mert őszintén szólva, azért egy kicsit tartok a kamaszkortól, amikor már mások által is befolyásolt személy lesz, amire pedig vajmi kevés ráhatásom lesz.
De nem szaladok ennyire előre, iszonyú jó napot töltöttünk el együtt. És csak ez számít.

Még mindig van gondolatom a Joy napról...

Van ugye a Joy akció, és tegnap észrevettem, hogy van Enjoy akció is. Mivel az idei Joy-akcióban a Douglas szerepelt, a Marionnaud gondolt egyet és kitalálta az Enjoy akciót. És ráadásul, míg a Joy akció 20 %-os árengedményt ad, addig az Enjoy akción 22 %-ot spórolhattunk. Nem ismerem ezeknek az akcióknak a hátterét, de fura, hogy ha nincsenek bent egy akciós kuponfüzetben, akkor csinálnak helyette egy másik akciót. Akkor miért nem kérvényezik a bekerülést a magazinok által meghirdetett kuponfüzetbe?
De ezt a sémát, nem csak a parfümériáknál láttam, mert a Tezenis is csak szombaton, 1500 Ft-ért adott minden melltartót. Gondolom, hogy ezzel elhappolta a melltartó vásárlók többségét, a Women sercet-től, ahol 30 %-al lehetett olcsóbban vásárolni a kuponokkal. De számtalan bolt csinált soron kívüli akciót, felvéve ezzel az árversenyt a kuponos boltokkal. De akkor mi értelme a kupon akcióknak? Bár, ha ezzel árversenyt indítanak el, az nekünk vásárlóknak kedvez, csak nem értem ezt a felhajtást az egész akció körül.
Végülis mindegy, hogy milyen akciónak hívjuk, mert manapság már tényleg sok lehetőség van az olcsóbb vásárlásra, mert az Allée, Aréna bevásárlóközpontnak is van havi egy akciós napja, és, ha szemfülesek vagyunk, akkor az újságok által meghirdetett akciókban is pazarul vásárolhatunk. A baj csak ott kezdődik, hogy Magyarországon kicsi az árukészlet, így ha valamit előre kinézünk és megvárjuk az akciót, akkor fennáll a veszélye, hogy nem lesz már az adott portékából. Ha viszont nem előre kinézett darabokért megyünk a boltba az akció alkalmával, akkor biztos, hogy többet költünk, mert lélektanilag hatást gyakorolnak ránk a leárazott darabok, így olyanokat is megveszünk, amire talán előtte nem is gondoltunk volna, vagy tán nincs is szükségünk. Ilyenek vagyunk mi nők…

Túlvagyunk a Joy-lázon is

Most nem rendeztem túl nagy bevásárlást, mert férjemmel van egy egyességünk, hogy karácsony előtt egy hónappal már nem veszünk magunknak semmit. Vettem azonban egy arckrémet, amit mindig használok, meg egy szempillaspirált. Mivel abból nem találtam még meg álmaim darabját, ezért próbálkozom. Volt már Lancome, Dior, Maybelline, Astor, Loreal, Nivea, Clinique, szóval szerintem én már minden márkát végig próbáltam. Most a Joy-akcióban is ki akartam próbálni valamilyen típust. Bementem hát a Douglas-ba, ahol a szívem megállt az árak láttán. 10.000 Ft volt egy szempillaspirál. Azt hittem, rosszul látok. 2 hónap alatt elfogy, és egyik sem tud többet a másiknál. Nyilván a név kötelez, és nem adhat egy Dior 3000 Ft-ért egy ilyen make-up terméket, na de 10000-ért, az kicsit drága. Úgyhogy ott nem vettem szempillaspirált, hanem leblattyogtam a Marionnaud-ba (ahol éppen Enjoy-akció volt, ami szintén megérne egy bejegyzést…) és vettem egy Pupa szempillaspirált 3000 Ft-ért. Hát ettől sem vagyok elájulva. Megmondom teljesen őszintén, hogy eddig az Avon által forgalmazott szilikon kefés szempillaspirál győzött meg a legjobban. Nem csomósodik, szép fekete, és jó a keféje. És a tetejére 1000 Ft. Ha Pupa kimerül, akkor veszem megint az Avont, az tuti.
Tehát csendben, rendben, lezárult a Joy vásárlási-láz, és most nem volt negatív tapasztalatom a boltok hozzáállásával kapcsolatban, bár nem jártam végig minden egyes kuponos üzletet. De a barátnőm szerdán kinézett egy cipőt magának a Pepe Jeans-ben, és megkérte, hogy tegyék félre a Joy napig. Ők megtették, ami szerintem nagyon nagy piros pont a bolt vezetőségének. Tetszik ez a fajta kompromisszum-kész hozzáállás. Úgyhogy, a Glamour-nappal ellentétben most csak jó tapasztalatokról tudok hírt adni, ami jó érzéssel tölt el, mert nem szeretek én kritizálni, csak hát néha muszáj. De most csupa dicséretet osztottam ki magamban.

Kávézó körkép

Nagy kávé-mániás lévén, szeretek beülni egy-egy jó kávézóba, inni egy latte machiato-t és csevegni egy kellemeset. Ma, életemben először beültem a Frei Tamás nevével fémjelzett Frei Café-ba. (Pontosan nem tudom a jogviszonyokat, hogy az övé, vagy ő üzemelteti, ezért írtam, hogy az ő neve alatt fut.) Szóval, nagyon finom kávét ittam, és nagyon sokféle, fajta kávé közül lehet választani. Engem nagyon meggyőzött. És hihetetlenül olcsó, a többi nagyobb céghez képest. Én egy Costa Ricai kókuszos latte-t ittam 350 Ft-ért!!! Ami a mai kávé-ár-viszonyokban nagyon barátinak (felhasználó barátnak) mondható. Teljesen megdöbbentem ezen az áron, hisz a nagyobb cégeknél, mint Costa, Starbucks a háromszorosáért ihatom meg ugyanezt.. A süteményei is nagyon csábítóan néznek ki, bár azokkal kapcsolatban személyes tapasztalatról sajnos nem tudok beszámolni, de látványra jól néztek ki. Vannak forró csokik is, különböző ízben. Van chilis-vaníliás, narancsos, fűszeres. Egy-egy hideg téli napon biztos, hogy be fogok ugrani a fiammal egy mennyei, lélekmelengető forró csokira.
Tényleg nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a kávézót, mert mind árban, mind választékban, mind ízben isteni.

Télen nyár, nyáron meg tél?

Ma, csak a naptárból veszem észre, hogy novembert írunk, ugyanis az időjárás nyarat idéz. Mikor felkeltem, legnagyobb megdöbbenésemre, szó szerint hasamra sütött a nap. Bár már éjszaka is éreztem a gyanús jeleket, hogy melegfront közeleg, mert olyan migrénes fejfájásom volt, hogy majdnem kiesett a szemem. Aztán délelőtt kiszabadultunk a szép időben, és azt éreztem, hogy itt a tavasz, (vagy a nyár?). Kicsit összegabalyodtak idén az évszakok. Nyáron szinte fáztunk, és mindenkinek rettegnie kellett, aki nyaralni ment, hogy síanorákot kell elcsomagolnia a fürdőruha helyett, most pedig télen, a síelők fogják törölgetni a könnyes szemüket hó hiányában. Nem mintha bánnám, hogy még nem kell télikabátban flangálni, de meglehetősen furcsa, hogy soha nem az évszaknak megfelelő az időjárás. Karácsonykor meg fürdőruhában ülünk a vacsoraasztalhoz...?

Égősor az erkélyre

Van egy nem túl nagy, de azért mutatós erkélyünk, ugyanis szép a kilátás, és a nappaliban ülve az egész erkélyre rálátunk. A korlát kiválasztását, nagy viták előzték meg, mert jómagam kovácsoltvas korlátot, férjem pedig valami extra high-tech csiri-viri modern korlátot szeretett volna. Végül, mondanom sem kell, hogy diadalmaskodott a női nem és kovácsoltvas erkélykorlátunk lett. Évek óta, minden karácsony előtti készülődéskor konstatálom, hogy milyen gyönyörű lenne, ha végigfutna rajta egy égősor. De még sosem léptem az ügyben, ugyanis az építkezés nagy lendületében, mikor csináltuk a lakásunkat, elfelejtettünk konnektort csináltatni parányi teraszunkra. Tehát, ez egy komoly gátja volt az én nagyravágyó égősoros erkélyes ötletemnek.
A múlt héten azonban döntést hoztam, mivel a barátnőméknél epekedve, az irigységtől sárgulva csodáltam a csillogó villogó világító erkélykorlátjukat. Idén végre lesz égőnk az erkélyen. Férjem gyorsan elszaladt és vett egy 10 méteres égősort, így most már az égősor ott várakozik a polcon, ugyanis konnektorunk még mindig nincs az erkélyen, sőt még a polcon sem, ugyanis azt még meg kéne venni. Bízom benne, hogy a férjem valóban elintézi a konnektor-ügyet, mert most már tényleg csak egy karnyújtásnyira vagyok egy álom beteljesülésétől…
Végül a konnektor-ügy is el lett intézve, mert egy nagyon kedves barátnőm felajánlott egyet saját ezen eszközökkel foglalkozó boltjából. Ez itt a reklám helye: Creomax Kft.

Difer-teszt eredmény

Mivel megígértem, hogy őszintén megírom majd a Difer-teszt eredményét, ezért most beszámolok róla. Először is általánosságban a tesztről: ez egy olyan teszt, amit 5-8 éves gyerekeken végeznek, összesen 3-szor. Így elég nagy a szórás az eredmények között és természetesen nem ugyanazok az elvárások egy 5 évestől, meg egy 8 évestől. A tudás mellett, a hozzáállást, a szociális tevékenységeket, a finom-motorikus mozgást, a befolyásolhatóságot, és a türelmet is mérik. Ezeket leginkább a gyerekek teszt alatti viselkedéséből szűrik le, és pontozzák. A tudást, számolási, oksági, és erkölcsi feladatokkal szűrik. Szerintem vannak nehéz feladatok, ilyen például az az oksági viszony, amit a fiam kapott: „Mindig esik az eső, ha felhő van az égen?” „Ha esik az eső, mindig van felhő az égen?” Véleményem szerint ez egy nehéz kérdés, és elgondolkodtató is egyben. Annak, aki mehet iskolába, annak nagycsoport végére el kell érni a 75 pontot, ez a választóvonal.
De térjünk a fiam eredményére, ők októberben csinálták a tesztet és 77 pontos lett neki, így mehet is iskolába, a fejlesztő óvónő áldását adta rá. Örültem, bár tudtam, hogy nagyjából hányadán állunk, de azért ezeket a pozitív dolgokat jó hallani. Bár mindemellett, azért az is kiderült, hogy nem lesz egy matek-spíler a gyerek, de ez szintén nem volt újdonság számunkra. Tehát, mehet suliba jövőre, de a matek nem lesz az erőssége, ezért most vadul gyakorolunk…

Déli körkép a mekiben

Bokros teendőim közepette, nem volt időm gondoskodni az ebédemről, így beugrottam egy salátára a Mekibe. Szigorúan salátára, hisz évekig tartó meki-imádatomat legyőzendő nem járok oda enni, illetve, ha eszem, akkor csak salátát. Mindegy ez, a történet szempontjából, csak azért érdekes, mert miért kritizálok embereket, ha magam is azt művelem.
Megdöbbentő volt a gyerekek aránya a gyorsétteremben. Tömve volt 12 és 16 év közötti gyerekekkel, akik falták a hamburgert. Mennyi zsebpénzt kapnak a mai gyerekek? Nem a 16 évesekre gondolok, hanem azokra a 10 év forma kisfiúkra, akiknek otthon lenne a helyük, nem pedig a Mekiben. Persze biztos van olyan, hogy nincs mit enni otthon és akkor kézenfekvő a meki, de ezt rutinszerűen űzni, az már nagyon romboló tud lenni.
A második észrevételem, hogy a következő fogyasztó a kisgyerek és anyukájuk. De ezek az anyukák, igen csak kövérek voltak és csemetéik is már jól felhíztak. De, ha valaki amúgy is dundi, miért eszik akkor meki kaját? Mert én is tudom, hogy mit jelen elhízni, mert a terhesség alatt jómagam is felszedtem 35 kilót, de a gyerek 4 hónapos korára csodálatosan lekúszott a felesleg. És most nyáron is letornáztam a sport elhanyagolásából származó 10 kilós feleslegemet. Tehát, értem, hogy jó enni, de egy nőnek egy bizonyos életkor felett, sajnos figyelnie kell arra, hogy mit, mennyit és mikor eszik. Pláne, ha gyereke is van, akkor őrá is kell figyelni, hogy mit, mennyit és mikor eszik. És ráadásul azt is, hogy lehetőleg egészségeset egyen.

Egy újabb vásárlási láz

Figyelem, hétvégén Joy-napok! Nem tudom, lehet-e még kapni az újságot a standokon, de akinek még nincs gyorsan szerezzen be egy példányt. Bár az egy hónappal ezelőtti Glamour-napokon megfogadtam, hogy engem ezek a kupon-akciók többé nem érdekelnek, de most mégis éreztem a gyomromban azt a bizsergető érzést, amikor megvettem az újságot. Ilyenkor mindig egy vad kíváncsiság tör rám, hogy vajon milyen kuponokat tartalmaz az újság. Főleg, így novemberben, amikor már lehet a karácsonyra is gondolni és előre vásárolni szeretteinknek, akár 30%-al olcsóbban. (Bár zárójelben jegyzem meg, hogy csekély azon boltok száma, ahol ekkora kedvezményt adnának.) Én, pénteken, újfent teszek egy próbát, és elmegyek a Mammutba, mert fogytán az arckrémem, meg a szempillaspirálom és, ha már ott vagyok a kuponjaimmal együtt, akkor megnézem, hogy miket tudnék előre megvásárolni a szeretet ünnepére. Remélem jobb tapasztalataim lesznek, mint a Glamour-napoknál, mert, ha nem, akkor itt szent ígéretet teszek, hogy többé nem dőlök be az ilyen fajta marketing fogásnak. Egyébként ez egy érdekes kérdést vet fel, mondván, hogy vajon miért olyan vonzó az akció. Mert, ha valamihez ajándékot adnak, vagy netán a dobozon díszeleg egy óriási narancssárga matrica, mely az árleszállítást hirdeti, akkor, ha kell, ha nem, megvesszük a terméket. És még a tetejére boldogok is vagyunk, hogy milyen olcsón jutottunk hozzá, pedig valójában ráfizettünk, hisz egy olyan dolgot vettünk le a polcról, amit amúgy nem vásároltunk volna meg. Ez a téma, ennél a pár sornál többet érdemelne, de az okfejtéshez valószínűleg egy pszichológus segítségét is ki kellene kérni, aki mélyebben bele tudna ásni ebbe a 21. századi problémába, nevezetesen a vásárlási kényszerbe, vagy ha úgy tetszik vásárlási lázba. De addig is, marad a kupon-akció, mely most hétvégén lesz, péntektől vasárnapig.

Parkolás Mátyásért cserébe

(Kis magyarázat a címért: fiam az 1000 Ft-os bankjegyünket Mátyásosnak hívja.) És most kezdődik a sztori:
Tegnap jött a férjem haza külföldről, és mi természetesen a fiammal úgy döntöttünk, hogy kimegyünk érte a reptérre. Mivel régebbi tapasztalataimból számítottam a magas parkolási díjra, ezért felszerelkeztem egy rakás aprópénzzel. Leparkoltunk a 2A előtt, miközben a fiam már teljes extázisban lógott ki az autó ablakából, hogy jól lássa a felszálló gépeket. Ha egyedül megyek valaki elé a reptérre, akkor megvárom az autóban az illetőt, hogy ne kelljen kifizetni a parkolást, de tegnap a fiam csillogó szemétől elvarázsolva, megkerestük a parkoló automatát. Legnagyobb meghökkenésemre 960 Ft volt egy órányi szabadtéri parkolás. 5-30 percig, elég aránytalanul, 710 Ft kellett kicsengetni a fiam boldogságáért. Persze kifizettem, és bementünk a terminálra, hogy láthassa, amint az apja kijön a folyosón, de én magamban puffogtam. Egész egyszerűen máig nem fér a fejembe, hogy Ferihegyen miért kell egy óráért közel 1000 Ft-ot, azaz egy Mátyás királyost fizetni, ha parkolni szeretnénk. Még a legpuccosabb belvárosi kerületekben is 460 Ft-ért, a szállodákban, ahol köztudottan drága a parkolás, ott is "csak" 600 Ft-ért mérnek egy óra parkolást. Akkor a reptéren miért ilyen eszeveszett drága? Mi ebben a lényeg? Egész egyszerűen nem értem! Valaki magyarázza meg nekem...

Edzés helyett bosszúság

Ma, vasárnap reggel 8-ra eldöcögtem edzeni. Mivel heti kétszer járok és a héten csak egyszer voltam, gyorsan be akartam pótolni a kihagyást. Fel is keltem rendesen, a fiamat összekészítettem, hogy lemehessen a nagymamájához, és fél 8-kor el is indultam. Átöltöztem, és 5 nőtársammal együtt vártuk az edzést a terem előtt. 8-kor edző sehol, 8.10-kor edző még mindig sehol, 8.20-kor már dühösen kérdeztem a recepcióst, hogy hol az edző. Nem mondta, hogy ne jönne, de a telefonhívásra nem válaszol, mondta a srác. Remek. Irtó pipa voltam, hisz fölkel az ember vasárnap, otthon hagyja a családját, a kávéját, a kényelmes kanapéját, hogy áldozzon a testmozgásnak, erre nem jelenik meg az edző. Micsoda dolog ez? Milyen világot élünk, hogy csak úgy megteheti valaki, hogy nem jön el edzést tartani. És a tetejére még egy telefont sem ereszt meg az edzőterembe, hogy bocs ti hülyék ne várjatok, mert nem megyek. Az én értékrendem szerint ilyet nem lehet csinálni.
Mikor kidühöngtem magam, gondoltam ne vesszen el a sportra szánt idő és bicikliztem egy kicsit. (Mondjuk azt itthon is tudtam volna a saját szobabringámon, és akkor nem utazom 20 percet...)
Viszont hatalmas plusz pont az edzőteremnek és alkalmazottainak, amiért nagyon kedvesen elnézést kértek és kompenzációs kérésemre, azonnal jóváírtak egy plusz órát a bérletemen, pedig végül is használtam a termet. Számomra ez így korrekt, csak a mai világban az ember megszokja a napi harcokat egy ilyen kényes szituációban.

Eredet, mint család-összekovácsoló erő

Most egy olyan filmről írok, amit én személy szerint nem láttam, de nagyon jól tudok róla értekezni. Történt ugyanis, hogy a férjem már hónapok óta nyafogott, hogy meg kéne nézni az Eredetet, mert valami hiper-szuper rendezője van, meg Leonardo Dicaprio sem elhanyagolható szempont. Mivel én, a fejemben elkönyveltem ezt a filmet, mint sci-fit, kategorikus nemmel feleltem az elmegyünk-e megnézni kérdésre. Férjem megnézte, totálisan levette a lábáról, majd most hónapokkal később, teljes megdöbbenésemre, a sógornőmék is megnézték és láss csodát tetszett nekik is. Ez a tény csak azért döbbenet, mert még egyetlen árva film sem volt, ami nekik is és nekünk is maradandót nyújtott volna. Tehát, ez a tény nagy ujjongást váltott ki körünkben, és kvázi ujjal mutogattak rám, hogy milyen ciki, hogy én nem láttam. Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor outsider-ként ül egy társaságban, mert ők hangosan nevetve beszélnek valamiről, amiről nekünk, outsidereknek, halvány lila gőzünk sincs. Egymás szavába vágva lelkesedtek a film egyes jeleneteiért, és kérdezgettek olyan érthetetlen félmondatokat, hogy „szerinted az álomban maradt?” Mi van?????
Muszáj megnéznem a filmet, ami ekkora összeborulást váltott ki a családban, meg már bizarr is, hogy csak én nem tudok hozzászólni a témához, pedig nem jellemző rám a „csendben ülök és hallgatok” szerep-leosztás.

Elmélkedés egy könyvről

Felkavaró élmény lehet ez a könyv, éppoly felkavaró, mint a szerzővel, Szalai Viviennel való interjú, amit a minap hallottam a rádióban. Biztos sokan vannak, akik hallottak már a könyvről, mely egy luxus-prostituált elbeszélései alapján mutatja be a dubai turizmust, illetve a magyarországi szex-iparágat. Ezek a hölgyek 1000 euro/óráért cserébe, bármit meg KELL, hogy csináljanak. Beleértve mindent, amit ember el tud képzelni, illetve, amit a "vevő" kíván. Még az óvszer használatát is mellőzik, ha a kuncsaft úgy óhajtja. Megér ennyit a pénz? Mert ez csakis a pénzről szól, hisz ezeknek a lányoknak nincs párjuk az életben, nincs kihez odabújjanak egy közelgő karácsony estén, nincs, és valószínűleg nem is lesz gyermekük, nincs másuk, csak a pénzük. És, igen, tényleg jó Louis Vuitton táskával rohangálni, meg luxusautót vezetni, na de nem mindegy, hogy milyen áron került az a tárgy a birtokunkba. Nyilván ezek a lányok, úgy érzik, hogy nincs más, amivel pénzt kereshetnének, így marad a testük. Hisz biztos, hogy ennyi pénzt, polgári állasból nehéz összekalapolni, de a jó öreg mondás ez esetben is adekvát: "A pénz, nem minden." Mit számít a ház előtt parkoló vagány "verda", ha nincs kivel megosztani, illetve, ha otthon, csendes magányban az aids-teszt eredményre várakozik? A pénz, eszköz a boldogsághoz, de nem maga a boldogság. Ha valakinek szép, kiegyensúlyozott élete van, és még rendelkezésére is áll egy vastag bankszámla, az extra boldog életet élhet, de ha csak pénzünk van és kiegyensúlyozott életünk nem, akkor az édes kevés a boldogsághoz. A harmónia magunkkal, és szeretteinkkel az, ami soha, semmivel nem pótolható, minden mást lehet helyettesíteni. Nekem még az is furcsa ezekben a sztorikban, hogy a lányok, hogyan tudják azt az elemet feldolgozni, ebben a történetben, hogy bérbe adják a testüket, amivel más rendelkezik néhány órára. Ezt nevezem én, brutális kiszolgáltatottságnak.
Na, de reménykedjünk abban, hogy azért nem túl sok lány szaladgál ezzel a puttonnyal a hátán, és nem sokan érzik azt, hogy ez az egyetlen módja a boldogulásuknak/boldogságuknak.

Petőfi Sándor versek második osztályban?

Egyik hétvégén családi happening volt nálunk. Ettünk, ittunk, jót mulattunk, és közben meghallgattuk fiam unokatestvérének előadásában „Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra” című versét. Mivel a 2. osztályt gyűri az általános iskolában, én nagyon elcsodálkoztam. Szegénykém darálta a verset, minden igyekezetét beleadta, szépen el is mondta, de nem értette a szövegét. Persze, hogy nem értette, hisz 8 éves. Miért 8 évesen tanítják ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek ezt a komoly, nehéz verset. Mert értem én, hogy itt van az ősz, és ez egybevág ezzel a verssel, de ez nem nekik való. Nem értik a jelentését. És ha valaminek nem értjük a szövegét, úgy milyen nehéz megtanulni? Akkor gyakorlatilag be kell biflázni. És ahhoz nem kell egyéb, csak fenék. Kvázi az eszét nem kell használnia a gyereknek, csak a fenekét. Na, pont ez a bajom a magyar oktatási rendszerrel, hogy kevéssé tanít meg gondolkodni, de elvárja, hogy magoljunk. A magolás haszontalan tudomány, mert hamar elfelejtődik az így megszerzett tudás.
De visszakanyarodva a vershez, én úgy emlékszem, hogy ezt mi felső tagozatban vettük, és még akkor sem értettem, hogy miről is szól valójában. Szerintem akkor körvonalazódott bennem a valódi jelentése, az elmúlásról, amikor irodalom tagozatos osztályba kerültem gimiben és ott elemeztük a mélyebb értelmét.
Szegény másodikosok! És szegény fiam, mert 2 év múlva ő is másodikos lesz, és kezdhetem vele, bemagoltatni ezt a verset…

Budaiak! Nekünk is lesz Starbucks-unk!

Épp az imént vinnyogtam a barátnőmmel örömünkben, azon a híren, hogy Starbucks nyílik a Mammutban. Meglesz az új törzshelyünk, mert számunkra a Starbucks, több, mint egy kávézó... Lehet, hogy csak azért értékeljük ennyire sokra, mert oly sokáig kellett várnunk, hogy itthon is legyen, hisz a kávé a Costában éppolyan finom, na de a gyönyörű karácsonyi Starbucks bögréknek nincs párja szerte a kávézók vidékén. Amikor a barátosném az Államokban lakott, akkor folyton irigykedve hallgattam a beszámolóit a Starbucksban töltött lopott óráiról, illetve epedve vártam az onnan küldött termosz és bögre szállítmányt. Meg persze a GAP ruhákat, na de ne legyünk telhetetlenek, örüljünk annak ami van, nevezetesen Starbucks, és majd ráérünk később azon lamentálni, hogy mikor lesz itthon is GAP. (Egyébként nyílt már Milánóban egy.) Azt hiszem, amint megnyílik a kedvenc amcsi kávézónk, ott leszünk, és boldogan szürcsöljük a karácsonyi sziruppal megbolondított kávénkat, és tonna számra vásároljuk az ünnepi bögréket. Szóval, budaiak, kalandra fel, jön a Starbucks!

Véged Daubner! - Itt a házi torta!

Férjecském szülinapjára készülődvén, azon gondolkodtam, milyen tortát vegyek a páromnak. Mivel az édesség központi kérdés köreinkben, most is nagy hangsúlyt fektettem rá. Általában a Daubnerből hozzuk a szülinapi tortákat, mert verhetetlen, mind ízben, mind formában. Ráadásul a torta sütés művészete nem egy egyszerű mutatvány nekem, pedig heti szinten sütök valami desszertet. Idén, gondoltam szakítok a hagyományokkal és magam készítem a szülinapi tortát, mert úgy a szívem- lelkem benne van. Bevásároltam, mellesleg szerintem 3-szor annyit fizettem az alapanyagokért, mint a Daubnerben, egy komplett, kész tortáért. Sebaj, hisz a végeredmény majd mindenért kárpótol. Majd, szombat reggel nekikezdtem. Mivel egy összeollózott torta, ezért konkrét recept nem is állt rendelkezésemre, csak részletek, amiket magam raktam össze. Ezért időben keltem fel, hogy hamar nekiállhassak a remekművemnek. (Lehet éreztem a vesztem). Kevertem, sütöttem, mértem, raktam, kentem, díszítettem, majd 4 óra múlva lezuhantam a kanapéra, és végre vettem egy nagy, pihentető levegőt. Úgy éreztem magam, mint egy cukrász, aki 77 tortát sütött aznap. Nagyon elfáradtam. Hogy milyen lett? Szerintem elég jó. Vasárnap, a nevezetes napon, felvágtuk, és mindenki szerint jól sikerült. Küllemre nem a legcsinosabb, de ízre isteni lett. Ebédre pedig Minestrone levest készítettem, utána pedig lazacos gnocci volt, aminek eredeti, régi, olasz recept szerint készítettem a tésztáját. Valami mennyei volt, puha, ruganyos, ízletes, tényleg elképesztő volt. És még a fiam is ki tudta venni a részét a készülődésből, mert nagyon jól sodorta a kissé amorfra sikerült gnocci-kat. De a lényeg persze nem a formán volt, hanem a hozzáálláson. Egy szó, mint száz, remek lett minden kaja, és amolyan olasz módra, jól esett a délutáni szieszta. Nem tudom, még, hogy legközelebb is bevállalom-e a saját készítésű tortát, de mindenesetre: Rettegj Daubner!...

Egy igazi mesefilm-élmény

Fiammal moziban jártunk pénteken. Már régóta szerette volna megnézni a Sammy nagy kalandját, és ma volt a napja, hogy ezt abszolváltuk. Jegyet megvettük, betáraztunk egy csomó kaját, mert nincs mozi pop-corn nélkül, majd beültünk a terembe. Még mielőtt elkezdődhetett volna a film, a fiam a kukorica háromnegyedét elfogyasztotta. Sebaj, volt még Milka mogyorós drazsé.
Én, mivel más szemmel nézem a meséket, mint a fiam, megdöbbenéssel konstatáltam, hogy rettentő sok az erőszak és a brutalitás a mesékben. Volt 4 mese előzetes, amelyek egytől egyig a harcról és a gonosz legyőzéséről szólt. De nem ám, olyan régi Disney-s, visszafogott stílusban, hanem 3D-ben, szörnyen ijesztő figurákkal, akik konkrétan az egész világot el akarják pusztítani. A 3D-vel nincs bajom, addig, amíg nem arra használják, hogy a kisgyerekek minél élethűben éljék bele magukat egy gonosz elleni küzdelembe. Én nem szeretem ezeket a virtuális világokat, mert ezek a parányi ember gyerekek még nem tökéletesen különítik el a valóságot, a mesében látott illúziótól. És szerintem ezt kihasználni, nagyon veszélyes tud lenni.
Majd következtek a reklámok, köztük az egyik kedvencem, mellesleg az egyik vesszőparipám is egyben, a Schweppes reklám. Amelyben Nicole Kidman félig pucéran kelleti magát egy fickónak. Ugye még mindig egy gyerekmese miatt ülünk a moziban…
Mindegy ezeken átlendülve, elkezdődött a mese, ami nagyon színvonalas volt, gonoszoktól, szörnyektől, erőszaktól mentes, szépen, igényesen megrajzolt, jó történetet elmesélő alkotás. Kicsit még bele is fűzték a környezetszennyezés-szálat, amitől még tanulságos is volt. Akinek van 6 év körüli gyerek, annak tényleg nagyon ajánlom, mert kedves mese, amivel tuti nem ártunk a csemeténknek, ha megnézi…

Gondolatok a hírnévről - könnyen jött sikerről

A Való Világba való jelentkezés reklámjáról eszembe jutott néhány gondolat. A „szeretnél híres lenni?” szlogen elgondolkodtatott. Híresnek lenni! Mit is jelent ez a szó?
A világ elindult abba az irányba, hogy a fiatalok a könnyű pénzszerzés lehetősége felé kacsingatnak, és sokszor úgy érzik, egy lapra kell mindent feltenniük ennek érdekében. Ilyen lehetőség számukra ez a Való Világ is. Bemennek, lehúznak egy fél évet, esetleg megnyerik, kapnak pénzt, lakást, autót, és nagyjából ennyi. Mert hosszútávon kell a tehetség, a szorgalom és az alázat is. Hol vannak az eddigi valóság showkban szereplő emberek? Ki tudja. Mert pár hónap elteltével senki nem kíváncsi rájuk. Mert produktum, az nincs. A fennmaradáshoz pedig elengedhetetlen, hogy értsen valamihez. Miért nem a tanulást reklámozzák a kereskedelmi csatornák. Mert értem én, hogy ebből jön a pénz, na de foglalkozik valaki azzal, hogy tönkremennek életek? Mert a fiatalok elhiszik, hogy egy Való Világ a perspektíva a kilátástalannak tűnő életükből. És tényleg nem könnyű nekik, hisz ma egy tisztességes lakásra való pénzt összetenni 20-30 év megtakarítása is lehet. Kecsegtető vajon ez a számadat nekik? Nem hiszem. De mégis, hiszem, hogy hosszú távon az ilyen hirtelen jött „celeblét”, nem hozza meg a várva várt sikert. Én a fiamat és az öcséimet is mindig a tanulásra bíztatom, mert ahogy férjem nagyapja mondta mindig: „Amit megtanulsz, az a tiéd, és azt el nem vehetik tőled!”.

Férjem átállt a sötét oldalra

Azaz vett, illetve kapott egy Iphone-t. Az öcséim már évek óta nyaggatnak, hogy ez a világ legjobb telefonja, és, amink van az nulla, de eddig kitartottunk MINDKETTEN. És most, a férjem, szülinapjára, a dögledező telefonját lecserélendő, egy Iphone-t kért. Kapkodtam a levegőket, nem hittem a fülemnek. Becsapva éreztem magam, hisz folyton együtt cikiztük ezt az alma-csodát.
Hát, hatalmas gúnyolások közepette megvételeztem neki, a ki sem mondom mit. Elragadtatott volt és önelégült. Nyomkodta egy komplett hétig, majd diadalittasan megszületett az ítélet: Alma király, alma marad. Úgyhogy a Converse után szabadon: Iphone forever.
Titokban, ha sikerült ellopnom tőle, akkor azért végigböngésztem a készüléket, és sajnos, bár zárt szájjal, összeszorított fogakkal préselem ki magamból, de jó a telefon. Komolyan, extra ötletes, hiper szép a design, és remekül lehet rajta internetezni.
Jaj, ezt nehogy elolvassák az öcséim, mert ezt fogom az elkövetkezendő években hallgatni.
Úgyhogy kezdem beadni a derekam. De én csak akkor cserélem le a mostani fapados Nokiámat, ha kijön az Iphone 4 fehérben, mert az már elég csajos, és talán a színe feledteti velem otrombára sikerült méreteit.

Heti ínyencség: Difer-teszt éhgyomorra

Ez a hetünk a Difer-teszt körüli hercehurcával telik. Az első és legfontosabb tényező, hogy azoknak a gyerekeknek, akik írják a tesztet, azoknak fél 8-ra be kell érniük. Ergó: ma hajnalban keltünk. És mikor aludjon legmélyebben az én fiam, ha nem ma reggel? Természetesen alig bírtuk kibányászni az ágyból, pedig minden reggel a kakasokkal kel. De ma, persze, hogy nem így volt. Az egy dolog, hogy alig bírtam magamat összevakarni, reggel 6-kor, még a fiunkat is negyed órát kellett keltegetni. Reggel neki, nekem kávé, majd öltözés, indulás. Aki nem reggelizik otthon, az nem tudom, hol teszi ezt meg, mert az oviban már nincs rá idő a teszt előtt. Akkor aztán tényleg Difer-teszt lesz éhgyomorra!
Én persze mondtam neki, hogy ma Difer-teszt van, ezért kell időben elindulni, és némi aggodalmat szűrtem le a hangjából. Azt mondta fél, hogy nem sikerül neki. Töprengtem, hogy talán jobb lett volna, ha nem mondom meg neki, de akkor ád egy: hazudok, ád kettő: csak akkor szembesül vele, mikor jön érte az óvonéni. Mivel megmondtam neki, ezért elkezdtünk róla beszélgetni. Én nem győztem hangsúlyozni, hogy ezen nem múlik semmi. Erre ő: de akkor minek kell csinálni? És tényleg, minek kell csinálni? Persze, hogy számít. Nyilván minden szülőnek számít, hogy mit hall a gyerekéről, miben ügyes, miben kevésbé ügyes, mihez van erőssége.
Még az eredmények nélkül, nem tudom, mekkora jelentőséget tulajdonítsak az ítéletnek, amit kapunk, meg nyilván nem ezen múlik az élete, de én akkor is tökre izgultam az én drága kicsikémért. Majd, ha lesz eredmény azt is megírom, és megígérem, hogy őszintén, az igazat fogom írni.

Converse forever, avagy megoldás a szűk gatyára

Ez egy eléggé csajos bejegyzés lesz, "akinek nem Converse ne vegye magára", de aki küzd hasonló problémával, az vegye a Converse-t!
Évek óta szemezek a Converse cipőkkel. Hogy miért nem vettem, nem tudom. Szenvedtem. Mindig azt éreztem, hogy oltári nagy benne a 40-es lábam. Idén, viszont a sikeres fogyásomnak köszönhetően, vételeztem szűk szárú farmert, amit balerina cipővel viseltem. Igen ám, de a rossz idő beköszöntével sutba kellett vágni a balerina cipőt, vagy legalább a gardróbba elcsomagolni. Tehát, felmerült a probléma, hogy mit vegyek fel a szűk szárú farmerhoz. Akinek van szűk gatyája, az ismeri a problémát. Mivel elég sok centivel áldott meg az ég, ezért korlátozottak a lehetőségeim, ergó: magas sarkú cipő kilőve. Mivel más lányokon, nőkön, olyan jól mutatott a Converse, gondoltam teszek egy tízezredik próbát. Felpróbáltam, és láss csodát, megvettem. RÓZSASZÍNT! Mert, ugye ez fontos szempont.És még egy fontos szempont: 39-es méretben. Én nem tudom, hogyan, de jó rám! Ez is egy óriási plusz pont, ennek a cipőnek. Kb. 2 hét volt, mire megszoktam, mert az életben cipő, így fel nem törte a lábam, mint ez a csoda darab, de bejáratódott. Pedig volt egy pont, mikor nagyon aggódtam, és konkrétan csillagokat láttam a fájdalomtól, ha belebújtam, de nem adtam fel. Bátran viseltem. És azóta is abban járok, sőt már kinéztem a következőt.
Tegnap beszéltem N.-el telefonon, és ecsetelte, hogy cipőt kéne vennie, mert nincs mit felvennie a szűk gatyához. Na, jah! Itt jön a Converse! Mondtam neki, hogy ezt az utat én már végig jártam, és a Converse lesz a megoldás, a problémára. Lehet, hogy elmegyek valami reklámarcnak a Converse-hez, mert annyira szórom az igét. De, ha azt nem is, azt azért leírom bátran: Converse forever!

Kirándulás 3 FIÚVAL

Mára beigazolódni látszik azon tegnapi állításunk, hogy használjuk ki az utolsó szép őszi napokat. A hétvégi jó időben felkerekedtünk és kirándulni mentünk barátainkkal és az ő bájos csemetéikkel. Így összesen 3 kiskorú FIÚ volt a társaságban. Gondoltuk kipihenjük magunkat a fárasztó hét után. Micsoda felüdülés lesz sétálni a természetben, meg valahol jót kajálni, anélkül, hogy a kaját meg kéne főzni, majd utána elmosogatni a fennmaradó csetrest. Szóval rákészültem egy relax napra, főleg, hogy mindkét apuka velünk lesz, így mi anyukák nyugodtan bóklászhatunk a magunk tempójában, mert van, ki kergesse a gyerekeket.
Hú, mekkorát tévedtem. Az én amúgy viszonylag kezelhető fiam, átváltozott ördöggé, és 3-an egész nap úgy pörögtek, hogy lényegében egy levegővételnyi időre sem álltak meg. Ebbe beletartozik: az elrohan eszetlenül, az elkóvályog szó nélkül, a felmászik, majd hatalmasat esik, egyszóval minden, amit egy anyuka a rémálmaiban el tud képzelni.
A „nyugodt” ebéd folyamán, levertek, kiborítottak, veszekedtek, leestek, WC-re jártak, eltűntek és hasonló gaztetteket követtek el. A pincérek szerintem pezsgővel ünnepeltek, amint kitettük a lábunkat az étteremből.
Este 6-kor beszíjaztuk őket a gyerekülésbe, ezen a ponton én nagyon megkönnyebbültem, majd berogytam a kocsiba, és 17-szer fáradtabbnak éreztem magam, mint mikor elindultunk. A 3 ördög édesdeden elaludt a kocsiban, mi pedig konstatáltuk, hogy rémesen elfáradtunk. Tehát pihenni nem gyerekkel kell menni. Ezt eddig is tudtuk, de 3 fiú az tényleg kemény! (Tisztelet minden anyukának, akinek 3 fia van és még épelméjű.)
Este 8-kor a férjemmel együtt már aludtunk, szerintem hamarabb, mint a porontyunk.

Adósságok törlesztése: rétes, bableves

Két komoly adósságom volt a férjem felé, nevezetesen a bableves és a rétes elkészítése. Biztos számos családban vannak hasonló anekdoták, amelyek arról szólnak, hogy a házaspár egyik tagja megígér a másiknak valamit és nem tartja be, nem csinálja meg, nem vásárolja meg az évek folyamán. Mi kis történetünk a bablevesről és a rétesről szól… 10 éve ezt hallgatom. Mikor csinálsz bablevest? Mikor csinálsz rétest? Erre minduntalan az volt a válaszom, hogy: Egyszer! Ugyanis anyósom, a magyaros kajákban verhetetlen és havi egyszer biztos csinál bablevest, közétkeztetési mennyiségben, ergó: hozzánk is jut belőle. Így nem voltam rákényszerülve ezen kaják elkészítésére. De most, eljött az igazság pillanata…!
A héten, amikor megint meghallottam az unásig ismételgetett kérdést, hogy mikor lesz bableves, immáron bepipultam, és közöltem, hogy szombaton. Majd nagy vagányan hozzátettem, hogy: „és rétes lesz utána”. Férjem arcán egy cinikus, önelégült mosoly suhant át, nyugtázva, hogy végre elérte, amit akart. Bevásároltuk a hozzávalókat, és szombat reggel békésen kávézgatok, gondolván, hogy csípőből kirázom ezeket a kajákat; hát nem ráztam… Talán nem kellett volna egy napra bevállalnom a bablevest füstölt hússal, meg a mákos és almás rétest. Komolyan 3 órán át pörögtem a konyhában, ami egyébként megszokott nálam, na de nem ebben az iramban. Úgy éreztem magam, mint egy maratoni gyorsfutó. És a tetejére, a rétestésztához segítségül hívtam a modern háziasszonyok előre elkészített boltban kapható réteslapját, így ezzel még egy kicsit csaltam is.
Összegzésül: a bableves jó lett, de nem kifogástalan, van még mit javítani rajta, a rétest pedig komolyan megcsinálom EGYSZER magam által készített tésztából, ugyanis a töltelékek isteniek lettek, de ez a mirelit tészta-csoda, hát finoman szólva sem tökéletes.

Ajándék ötletek - Ötletes ajándékok

Tudom, tudom, hogy még odébb van, de én már, azért agyalok a család gyerektagjainak karácsonyi ajándékán. Évről évre egyre nehezebb nekünk szülőknek kiválasztani a megfelelő játékot. Az egy dolog, hogy játéktól roskadoznak a játékboltok polcai, na de jó játékok? Hát? Ezt már azért alaposan megkérdőjelezném. Gyakran, egyre gyakrabban, nem tudok, mit választani a fiamnak. És ez engem aggodalommal tölt el, hisz még csak 5 éves, mi lesz, ha 8 éves lesz, akkor mit fogok neki venni? Most még legutolsó mentsvárnak itt a Lego, ami legalább kreatív, bár könnyen szétesik, és drága, de legalább értelmes. Én, minden évben becsempészek azért az ajándékok sorába, egy társasjátékot is, mondván, hogy az eszét is használja, ha már van neki. De idén ez is Lego lesz. Hisz a Lego is remek társasokat adott ki, idén. Oké, persze, könyv is lesz a fa alatt, hisz nem győzök elég könyvet vásárolni a csemetémnek. De ezt a szűk keresztmetszetű költségvetést összeadva már 40000 Ft-nál tartok és kvázi nincs semmi a fa alatt. És közben azt is próbálom neki tanítani, hogy nem csak az ajándék miatt várjuk a karácsonyt, hanem mert szeretjük egymást, jó együtt lenni, jó dolog finomakat enni, etc… De, könyörgöm, hát csak gyerekből van ez a szerencsétlen! 5 évesen magam sem a szeretet miatt vártam a karácsonyt… És persze ilyenkor nagyon jó nevelési eszköz az, hogy selejtezzük ki a játékokat és adjuk oda a szegényebbeknek. És tényleg, hány szegény gyerek van ma szerte a világon, akinek tényleg csak a szeretetről szól a karácsony, vagy talán még arról sem. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy de jó dolga van az én fiamnak…
Megint csak azt tudom leírni, hogy nagyon nehéz ma szülőnek lenni, mértéket tartani, erkölcsi útmutatást adni a gyereknek és közben azért kényeztetni is őket, hisz gyerekek, a mi kis szemünk fényei. Hát persze, hogy szeretném, hogy boldog legyen a karácsonyfa alatt, és örüljön az ajándékainak. Na, ezeket adja össze valaki… Boldog is legyen vele a gyerek, hasznos is legyen az ajándék, fejlesszen is, és lehetőleg ne a csillagos eget kelljen cserébe odaadni a pénztárnál. Nem sok ez egy kicsit…?