Bicikli...?

Ma reggel irigykedve olvastam N. bejegyzését, miszerint boldogan nézték, amint nagyobbik csemetéjük biciklizik. Bárcsak én is nézhetném, ahogy biciklizik. De az enyém, nemhogy nem biciklizik, rá sem hajlandó nézni erre a közlekedési eszközre. Hogy mi váltott ki belőle ekkora ellenszenvet, arról fogalmam sincs.
Pedig bringája van, csodaszép, de még a fejét is elfordítja, minden alkalommal, amikor elmegy mellette. Pedig főnyeremény a járgány, mert citromsárga, ami azért lényeges, mert ez a szín a kedvence az én egyszülött csemetémnek. Tehát minden rendben is volna (elméletben). De, nem akar ráülni. A probléma nem új keletű, mert 2 éves kora óta, mióta lecseréltük a jó öreg műanyag motort, azóta szenved.
Biciklizni meg kell tanulni, vagy nem? Az olyan, mint a járás, úszás… Vagy tán tévedek? De jó volna, ha tévednék, mert akkor nem kéne újfent egy hatalmas rapliba keverednem. Mert rapli az van, minden alkalommal, amint kiejtjük a szánkon azt a szót, hogy „bicikli”. A mi családunkban a „bicikli” felkerült a bar-listára.
Hú, ahogy írtam, remek ötletem támadt: áttestálom a feladatot N. férjére. Szemmel láthatólag ért hozzá, hisz egy gyereket már megtanított, akkor a második már rutinmunka lesz. És vele talán a fiam is visszafogottabb lesz a hiszti terén.
Remek ötlet, ezt fogom tenni, téma lezárva.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése