Eltelt két hónap...

... és én eddig kaptam haladékot, az iskola felől érdeklődőknek. Gondoltam, kell két hónap, míg belerázódunk, megfigyelünk, majd leszűrjük a tapasztalatokat. A dolog summája a következő: úszással vegyített iskolakezdés, még nekem is óriásinak tűnő feladat. Gyereknek pedig hulla fárasztó. Este nem kell ringatni, mert fél 8-kor, hang nélkül kúszik be az ágyába, és reggel fél 7-ig nem is hallunk felőle. A lecke, a mi leckéinkhez képest, sok, és elmegy vele vagy napi egy óra. Rengeteg a színezés, meg a rajzlás, ami még időigényesebbé teszi a műveletet. A hétvégi versenyek, bár üde színfoltjai életünknek, de meglehetősen fárasztóak. A fiam azonban szépen helyt áll, szó mi szó, nem lehet rá panaszom. Lelkes, csinálja a dolgát, és természetesnek veszi, hogy mi minden délutánt az uszodában töltünk. Imádja a sulit, de mostanra megfogalmazódott benne (és ennek hangot is adott), hogy jó lesz, ha végre itt lesz az őszi szünet. Úszás ugyan akkor is lesz, de legalább a suli szünetel pár napra, és vele együtt a korán kelés is. HURRÁ!