Megint Differ-teszt

A múlt hét újfent a Difer-teszt bűvkörében telt a fiam számára. Még szerencse, hogy kedveli ezen próbatételeket.
A szokásos hajnali fél 8-ra kellett beérni, amit nem panaszként írok, mert mások is járnak korán munkába, de azért a 7-es indulást logisztikai tervezés előzte meg. Mindegy, három nap volt, kibírható.
Kíváncsi leszek, mennyit fejlődött a gyerekem, mert a múltkori teszt során volt olyan dolog, ami nem ment, és azokat az akkori teszt után sorra átbeszéltük. Most az utóbbi hibák nagy részét kiküszöbölte, viszont volt egy, amit valamiért nem tudott megjegyezni, ez pedig a visszanéz szó jelentése volt. Folyton keveri a kinéz szóval.
Eredmény, jövő héten lesz.
Ha valakit érdekelnének a feladatok, szívesen szentelek neki egy blogbejegyzést, mert még friss az élmény, és elég sok feladatra emlékszem is.

A Kitchen Aid és a palacsinta esete a fiammal

A palacsinta eddig is nagy népszerűségnek örvendet a családom körében, amely alól, csak én voltam kivétel. Mióta családunk körében üdvözölhetjük Kitchen Aidet, azóta mindennap be kell kevernem egy adag amerikai palacsintának való tésztát. Nem túlzok azzal, ha azt állítom, hogy a fiam minden reggel és minden délután azt eszik. Persze jó vastagon megkenve Nutellával. Na, ebben rám ütött a fiam…
Ma uzsonna alatt, mikor éppen amerikai palacsintát sütöttem, viccelődtem azzal, hogy a hűtőben már kialakított helye van az palacsinta tésztás kriglinek. Sőt, nap sem telhet el anélkül, hogy ne kelljen palit sütnöm. Persze ez Kitchen Aid-del nem büntetés, de ezért vicces. Sőt, Nutellából is nagyüzemi felhasználók lettünk, mert január óta minden héten veszek egyet.
Volt már ilyen időszaka a fiamnak, csak akkor bundás kenyér volt a menü 4 hónapon keresztül. A palacsintával kapcsolatban még csak 2-nél tartunk, kíváncsi vagyok, hogy megdönti-e a bundás kenyér rekordját.
Ez a szokás is egyike, azon gyermeki szokásoknak, amiket nem tudok értelmezni. Hogy a túróban nem lehet megunni valamit ennyi idő alatt?

babagyilkosság

Komoly tragédia rázta meg az embereket, vagy ébresztheti fel végre az embereket, ama nyugalmukból, hogy a gyerek születését csupa móka és kacagásnak minősítik. Maximálisan elítélem az anyukát, aki agyonverte 1 hetes ártatlan gyerekét, de muszáj a dolgok mögé nézni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, és hogy meglássuk az okokat, amiket, megérteni valószínűleg nem fogunk. Ugye a pszichiáterek azt mondják, hogy a klasszikus szülés utáni depresszióról beszélünk a nő esetében, aki egyébként egy jogász. Igen ám, de ha mindenki tud erről a jelenségről, akkor miért nem foglalkoznak ezzel többet. A védőnők, kórházi csecsemősök feladata is lenne, ezekről a dolgokról felvilágosítani a kismamát, nem csak pusztán a pelenkacserét és szoptatást megtanítani. Hisz lelkileg nehezebb feldolgozni a változás tényét, mint fizikailag ellátni csemeténket. Később pedig, pár hét álmatlan szoptatós, sírós éjszaka után, az apukák is felismerhetnék a fáradtság jeleit a feleségen, és talán cicizés helyett a cumisüvegből is ehetne a bébi tejet, hogy szerencsétlen anyuka hadd aludjon végig egy teljes éjszakát. Hisz egy cumisüveges éjszaka, jóval kevesebb bajt okoz, mint egy kialvatlan, holtfáradt anyuka.
Vegyék már észre, mindazok, akik folyamatosan a légy tökéletes anya című mondatot hangsúlyozzák, hogy mekkora kárt okoznak. Nem kell tökéletes anyának lenni, pusztán kiegyensúlyozottnak. Nem kell non-stop szoptatni 10 éves koráig, nem kell magunkat háttérbe szorítani, nem kell a férjünket elhanyagolni, rá lehet bízni egy-egy estére a nagyira is a bébit, cumisüvegből is lehet etetni, még akár tápszert is, nem ezektől a dolgoktól leszünk jó, vagy akár rossz anyák. A szeretet az, ami jó anyává tesz. Ne akarjunk supermum-ok lenni, mert könnyen összeomlik a hormonok által meghatározott amúgy is labilis idegrendszerünk.
Muszáj lenne ledönteni a dogmákat és tévhiteket, annak érdekében, hogy ne történjenek ilyen szomorú események a jövőben. És tovább megyek, ha reálisan vázolnánk a nőknek, hogy mivel jár az anyaság, akkor tán el tudnák dönteni, hogy akarnak-e gyereket, vagy nem. Mert tudom, hogy ezzel a kijelentésemmel nem leszek népszerű, hisz fogy a magyarság, de talán nem minden áron kéne születni a nőkkel a gyerekeket, mert van, aki nem alkalmas a feladatra, és nem is akarna csemetét, ha nem lenne a társadalom által belekényszerítve. Meg a védőnők, akik habzó szájjal, értelmetlenül kampányolnak az abortusz ellen. Mert az odáig rendben, hogy szabályozni kell az abortusz kereteit, hogy fű fa virág egy átmulatott éjszaka után ne futkosson küretre, na de aki vétlenül esik teherbe, azt ne büntessék. Mert van olyan, aki esetleg védekezett, csak belecsúszott a hibaszázalék, vagy netán 16 éves, és nem vágyik még gyerekre. Nem szabadna 16 éves gyerekeket belekényszeríteni a gyerekszülés intézményébe. Meg kéne tanítani őket használni az óvszert, el kéne helyezni ilyen típusú automatákat az iskolákban, kötelezővé kéne tenni a 14 éves lányoknak a nőgyógyászati vizsgálatot és potom összegekért kéne adni a fogamzásgátló tablettákat. Egyáltalán muszáj lenne beszélgetni a szexről a tinédzserekkel.
Ezek jutottak eszembe, erről a felháborító esetről, ami mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.

Színház

Imádom a színházat, illetve imádok színházba járni. Egyik barátnőmmel tegnap este, hódoltunk eme szenvedélyünknek, és elmentünk megnézni a Pesti Színházban a Mikve című darabot. Fergeteges volt. Parádés volt a szereposztás, ugyanis Eszenyi Enikő, Kovács Patrícia, Hegyi Barbara, Pap Vera, Börcsök Enikő játszották a főbb szerepeket. Alapvetően egy drámai darab volt, de nagyon kellemesen volt humorral megfűszerezve. Vallástól, és felekezetektől függetlenül, érdekes volt számomra, hogy a nők mennyire képesek önszántukból alávetni magukat férjeik, egyházuk akaratának. Illetve, hogy milyen tragédiákhoz is tud vezetni egy-egy bigott módon gyakorolt vallás.
Elképesztő színvonalas, jól megírt, és rendezett darab volt, pazar színészi alakításokkal. Aki teheti, nézze meg!
És, hogy mennyire figyeltek a részletekre, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az izraeli ásványvíz, és az izraeli fizetőeszköz felbukkanása a darabban, amely egyébként Izraelben játszódik. Tényleg minden tökéletesen a helyén volt ebben a darabban. A színésznők annyira átszellemültek a végére, hogy a tapsvihart konkrét eufóriával egybekötött delíriumban töltötték. Látszott rajtuk, hogy szívvel-lélekkel játszották ezt a darabot, és tökéletesen beleélték magukat a szerepeikbe.
Nagyon nagy élmény volt.

Oltatni, avagy nem oltatni

Megmondom férfiasan, hogy egész idáig "nagymellénnyel" hangoztattam, hogy tök fölösleges magunkat beoltatni influenza-vírus ellen, és egyébként is micsoda hülyeség ez. Na, mostanra gyökeresen megváltozott a véleményem. Először a fiam betegedett le, komplett 5 napig volt 39 fokos láza, és nagyon rosszul volt, majd én következtem, aki pedig 4 napig az ágyból nem bírtam kitenni a lábamat. Pedig én az a típus vagyok (egyébként a fiammal együtt), aki egy nap után vígan rohangál, mert átszaladt rajta a vírus. Hát most nem így történt.
Én nem tudom, ez milyen hiper mutáns influenza-vírus, de konkrétan levert minket a lábunkról. Komoly nagyszülői segítséget kellett igénybe vennünk, hogy egyáltalán el tudjuk magunkat látni.
Ebből kifolyólag, mi, jövőre tuti oltatunk. Én nem szórakozok ezekkel a vírusokkal, meg nem is hősködök többet, mert fölösleges. Mellesleg betegre (szó szerint) aggódtam magam a fiam miatt, mert olyan magas volt a láza és olyan sokáig. Úgyhogy eddig ironman-nek hittem magunkat, és bebizonyosodott, hogy nem vagyunk azok, tehát, marad az oltás, ha ciki, ha nem ciki.

elkaptuk az influenzát-remek!

Eddig gyönyörűen tudtam szinten tartani egészségünket, illetve immunrendszerünket homeopátiával, de most valamelyik influenza-vírus kifogott rajtunk. A fiamnak már tüdőgyulladása van, én meg lázasan nyomom az ágyat. Férjem meg nővérke szerepkörben rohangál egyik szobából a másikba... Folyt. Köv., ha meggyógyultam.

Hogy ezek a kis "francok" még milyen könnyen tanulnak...

Farsangkor, az óvodában a fiamék egy színdarabot adnak elő, amiben az én csemetém játssza a főszerepet. Én egy kisebb sokkon estem át, amikor ezzel szembesültem, mert az én lámpalázas szívemnek, ez nagy erőpróba lenne, ha az ő helyébe lennék. Hál'Istennek nem rám ütött ez a gyerek... Ő olyan könnyedén, lelkesen és szeretettel veszi ezeket a megpróbáltatásokat, hogy ihaj. De nem is ez a lényeg.
Tegnap megkaptuk a szövegkönyvet, amit meg kell hétfőre tanulni. Gyerekléptékben, elég sok szövege lesz a fiamnak, uszkve 15 mondat, amit tegnap lelkiismeretes anyukaként, el is kezdtem neki tanítgatni. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy háromszori ismételgetés után, már az egyharmadát kívülről fújta az én szemem fénye. Ezen a ponton, béke és nyugalom járta át a szívemet, hogy fog ez menni...
Bár még mindig nem látom magam előtt, amint a gyerekem, felmegy a színpadra, a sok gyerek, és szülő előtt, és el is mondja a szövegét, de egy biztos, hogy én ezerszer jobban fogok izgulni, mint ő.
De mindig megdöbbent a gyerekek agyának gyorsasága, hogy milyen elképesztő idő alatt tudnak komoly verseket, szövegeket elsajátítani. De jó lenne, ha ez így is maradna, ahogy nőnek..

Lányok hercegnők, fiúk pókemberek?

Közeledik a farsangi szezon, és ezzel együtt a fejtörés is, hogy mi legyen a gyerek. Én minden évben nagyon kínlódom, hogy valami eredeti, frappáns jelmezzel álljunk elő. Hát idén, az én növekvő egójú fiam, keresztülhúzta a számításaimat. Ugyanis eltántoríthatatlanul ragaszkodott a pókember jelmezhez. Eddig, minden évben sikerült terelgetnem az általam kiötlött jelmez felé, de 6 évesen úgy látszik, már nem lehet az orránál fogva vezetni. Mivel szilárd volt az elhatározása, miszerint pókember akar lenni, én is beadtam a derekam. Úgy két éve szemet vetett a H&M-ben egy felfújt izomzatú, vattával kitömött pókember jelmezre. Én folyton folyvást húztam a szám, de végül most jött el a pillanat, hogy megvettem neki. Ez egy hete volt, azóta az én szemem fénye, ebben a nejlon-szörnyűségben izzadja csatakosra magát nap, mint nap. Ovi előtt, ovi után, edzés után, hétvégén, nem lehet róla leimádkozni. De nem értem, miért vagyok ezen meglepődve, hisz N. kislányai meg évek óta tütüben, vagy bájos hercegnő ruhában lejtenek. Akkor a fiúk, miért ne öltözhetnének be otthon is? Ez is egyike azon furcsa társadalmi beidegződésnek, miszerint a fiúkat ne érdekelje az öltözködés, és a ruha. Már miért ne érdekelhetné őket is?
A szerepjáték, mindkét nemnél egy fontos állomása a játéktevékenység fejlődésének. És ha már szerepjáték, akkor beöltözés. És, hát ahhoz meg ruha kell. Az én fiam, pici kora óta imád beöltözni, ruházkodni.
Úgyhogy követve a lányok példáját, a fiamról sem lehet lekönyörögni a pókember szerkót.

Babavárás-szülés

Több barátnőm is babát vár. A nagypocakosok közül, az egyiknek, a szülés körüli időszakban, a férjének dolgoznia kell külföldön. De mi nők, nem riadunk meg, hanem összetartunk, és a barátnőmmel megbeszéltük, hogy majd én leszek azon idő alatt ügyeletben, és viszem szülni, ha kell. Mivel nem az első baba, ezért a barátném sem annyira feszült, a kialakult helyzet miatt. Megmondom őszintén, én egy kicsit, titkon reménykedem abban, hogy lesz doglom az ügyeletben, mert olyan mérhetetlenül izgalmas lehet, látni, világra jönni a barátnőd babáját. Az egy olyan bensőséges, és meghitt pillanat, amit így kívülállóként nem sokszor élhet át az ember. Hisz, amikor én szültem, akkor sodort az esemény, fájdalmaim voltak, és nem igen tudtam koncentrálni, a helyzet szépségére. De így, hogy nem én, hanem drága barátnőm fog vajúdni, én meg csak asszisztálok és megélem a csodát, ez nagyszerű dolog. Azt azért még nem pontosan tudom, hogy hogyan fogok egyedül kamerázni, meg fényképezni, meg segíteni, de majd megoldom, ha kell. Hú, most jövök rá, hogy micsoda felelősség ott fotózni, hisz, ha nem sikerül a kép, akkor ezt nem lehet megismételni, hogy én újra kattinthassak. Szóval, ilyen izgalmas február vége elé nézek én... És nagyon várom...

Gondolatok a fogyasztói társadalomról

Még alig pihentük ki a karácsonyi megpróbáltatásokat Lego ügyben, máris itt az új gyűjthető Ninja csapat társulva a zsákbamacska Lego 3. szériájával. És nem elég, hogy itt a 3., de áprilisban már jön a 4. széria is! Ez borzasztó. Nem tudják a gyerekek feldolgozni az élményt, nem tudják magukat kijátszani a játékokkal, mert már dől az újdonság mindenhonnan. Így hogyan várjuk el tőlük, hogy ragaszkodjanak tárgyakhoz, hogy ne unjanak meg dolgokat percek alatt? Én személy szerint az új médiatörvényben korlátoznám a játék-reklámokat is. Konkrétan megszüntetném, mert inkorrektnek érzem a gyermeki naivitás és őszinteség ilyetén kihasználását. Miért kell így pörgetni az életet, miért jelentetnek meg 2 havonta új Legot? Tudom, hogy ez a fogyasztói társadalom fő ismérve, de legalább a gyerekeket kímélnénk meg.
Minket felnőtteket már így is megfertőztek, hisz félévente, évente új autó, mobiltelefon, számítógép jelenik meg, és valljuk be, hogy sokszor nehéz ellenállni a kísértésnek. Idő előtt lecserélünk mindent, nem várjuk meg míg elromlik, hanem az újdonság iránti vágytól vezéreltetve, megvesszük az új telefont, az új autót…
Olyan rossz látni, és végigasszisztálni, ahogy a gyerekek is a fogyasztói társadalom rabjává válnak, és nehéz elérni, hogy kisgyerek fejjel megértse, hogy nem a játék az érték, és nem kell mindent birtokolni. Nehéz ezt tanítani, hisz mi magunk is még csak tanuljuk, legalábbis én. Mert most nagyon odafigyelek, hogy ne vegyek meg semmit, csak azért mert hiper-szuper akciós. (A gyerekruhák ez alól kivételek, mert azt megveszem, csak magamnak nem vásárolok semmit.) Bár megvallom, hogy csábít az akció, de most nem adom be a derekam…