Boldog új évet mindenkinek

Bár óriási közhely, amit írni fogok, de mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag új évet kívánok, és azt, hogy minden kitűzött vágya és célja teljesüljön a következő, 2011-es évben. Nem tudom, hogy el szabad-e mondani az ember kívánságait, de én azt kívánom, hogy sose legyen rosszabb évünk, mint ez az idei, mert ez elég kellemesen telt, és akkor örökké ilyen "rózsaszínhabcsókboldogságfelhőben" élhetjük az életünket. Kívánom mindenkinek, hogy szeressék annyira, mint ahogy engem szeret a családom és a barátaim, és szeressen annyira, ahogy én viszont szeretem őket. Mert csak is ez számít. Ez a legfontosabb és leginkább nélkülözhetetlen dolog, ami nélkül vétek élni, és talán nem is érdemes.
Én ezzel a gondolattal fejezem be az óévet és kezdem az újat!

Ünnepek után

Csendben rendben lezajlott a karácsony, bár a fiam olyan szinten volt bepörögve előtte és alatta, mint aki gyorsítót szedett. A férjemmel alig bírtuk követni a fordulatszámot. A zserbó finom lett, a bejgli kirepedt mint mindig, de jó volt, és az összes többi süti is remekül sikerült. A nagy szám ellenére, az általam megvásárolt fa béna volt, úgyhogy idén döntést hoztam, miszerint veszek egy műfenyőt. Álmaim háztartási gépét meghozta a "Jézuska", alias Kitchen Aid-el bővült a családunk, ezzel emelve lakásunk fényét. A konyha egyik fő helyét foglalja el, hogy lehetőség szerint jártamban-keltemben meg tudjam cirógatni a kicsikét. Fiam tobzódik a Legokkal, a férjem, meg amolyan pasis módon örül az ajándékoknak. Karácsonyfa már lekonyulóban, díszek a földön, mi meg a sok kajától vagyunk már a földön. De mindenkinek hála a súlyomat tartom, bár megvallom volt bűnözés rendesen az ünnep alatt. Hát ennyit a karácsonyi beszámolóról.

Úristen, úristen

Teljesült egy újabb álmom, mert megkaptam karácsonyra a Kitcen Aid-et! Köpni nyelni nem tudtam, annyira örültem neki! Azóta minden pillanatban simogatom és alig várom, hogy a karácsonyi sütik elfogyjanak és gyárthassak valami istenit ezzel a csodával!

Jaj, megint kireped a bejgli!

Már előre rettegek a bejgli sütéstől, ugyanis minden évben finom, de külsőre rettentő a bejglim. Megvallom őszintén, hogy folyton kireped, én csinálhatok bármit, a végeredmény ugyanaz, szétrepedt rudak. Már utána olvastam mindenhol, kipróbáltam ezer receptet és praktikát, de még mindig nem tökéletes, „hogyismondjam”: ronda. Azért az íze kompenzálja a látványt, mert mindig elég fincsi, de én akkor is elégedetlen vagyok velük. Most csütörtök lesz a napja, hogy nekifogok ennek a gigászi vállalkozásnak, új recepttel, új praktikákkal felvértezve. Marha kíváncsi leszek!
Ma megpróbálkozom a zserbóval is, egy eredeti Gerbeaud Emil recept alapján, hát elképesztően érdekel, hogy milyen lesz az eredmény…
Ha valaki tudna valami bevált trükköt a repedés elkerülésére, ne röstelljen írni nekem, mert segítségre szorulok bejgli fronton!

Vége az X-Faktornak

Na, a hétvégén mind a Megasztár, mind az X-Faktor befejeződött. A Megasztárról nem tudok véleményt mondani, mert nem követtem rendszeresen, de az X-Faktorról tudok. Szerintem nem volt még ilyen verseny, amelyben nem a legtehetségesebb győzött volna. Furcsa, hogy az emberek (feltételezem, hogy a nők, mennyire a külsőségek alapján szavaztak). Mert véleményem szerint, sem hang, sem előadó szempontjából nem Vastag Csaba volt a legjobb. Hisz hang alapján, akár Nikolas, akár Veca, akár Summer Sisters, akár Wolf Kati, simán kenterbe veri Vastag Csabát. Előadásmód alapján pedig, nem mondok nagyot, ha azt mondom, hogy Király L. Norbi vastagon jobb, mint az idősebb Vastag testvér. De végül ő nyerte, úgyhogy congratulation, de én jobban örültem volna másnak. A tény, nem változott, hogy nem tudom, hogy ez egy ének tehetségkutató-verseny, avagy showman kerestetett. Végül is már mindegy, de ezt végig a verseny alatt, nehezen tudtam eldönteni.
Reméljük azért nem csügged Nikolas, hisz nagyon tehetséges, és nem mindig az első szakítja a legtöbbet.

Van szolgáltatóipar kis hazánkban?

Gondolom, így karácsony előtt sokan, illetve rajtam kívül mások is szembesültek a szolgáltatóipar hiányosságaival. Ezen, a nem túl szívderítő palettán, számomra felüdülés volt az egyik boltba bemenni. Nevezetesen a Kristóf téri Nomination üzletről van szól. Nem szoktam neveket említeni, de ezt most úgy éreztem, hogy muszáj leírnom, mert annyira elégedett voltam az eladókkal és a korrekt eljárással. A történet ott indul, hogy férjemtől kaptam szeptemberben egy Nomination gyűrűt. De novemberben kissé rondán eldeformálódott, így visszavittem. Már az agyamban pörögtek a mondatok, hogy melyik kifogásukra mivel fogok érvelni, de láss csodát, egy szó nélkül, sőt, inkább bocsánatkérések közepette visszavették a gyűrűt, és jelezték, hogy telefonálnak, ha elkészül. Telefonáltak is, be is mentünk érte, egy barátnőmmel és az ő kisfiával, meg persze az enyémmel. A boltba belépve ámulat fogott el, olyan szívélyesek voltak az eladók. Nekem kicserélték a gyűrűmet egy vadi újra, a gyerekek kaptak kekszet, a fiamnak nem ízlett, így gyorsan előhúzott a fiókból az eladó egy mikulás csokit. Majd aláírtam a vissza-csere papírt, és tetszett a toll, gyorsan adtak egyet nekem, a gyerekek kaptak egy-egy kitűzőt, és végig elképesztően kedvesek voltak. Ezt, kicsiny nem túlzottan alázatos országunkban, nagyon jó volt megtapasztalni. Meg is köszöntem az eladóknak, hogy megtapasztalhattam itthon is a külföldi szolgáltatóiparban nyújtott előzékenységet. Mert hiszek a pozitív megerősítésben, és ez egy nagyon pozitív példa volt.

egy gyerek, több gyerek, avagy legyen-e testvér

Tegnap este ötye-partit tartottunk a barátosnéimmel, mindkettőjüknek 2 csemetéjük van, sőt az egyiküknek már a pocakjában várakozik a nagy napra a harmadik. Arról beszélgettünk, hogy kinek hány gyereke legyen, hogy kell-e testvér, avagy sem, legyen-e harmadik A.-nak vagy sem... Én, mint egygyerekes-szülő, persze mindig kicsit hátrányból indulok, mert én letettem a voksom az egy bébi mellett. De, ez nem azt jelenti, hogy az egy gyerek mellett kampányolnék, vagy bárkit is lebeszélnék a több gyerek vállalásáról, csak én magamban annyi erőt érzek, ami egy gyerek harmonikus neveléséhez elegendő, mindössze. Valahogy, én egygyerekes szülőnek érzem magam. De lehet, hogy ez pusztán azért alakult ki, mert az én fiam kiskorától fogva nem egy egyszerű eset, de a tény az, hogy nem érzem szükségét még egy gyereknek. Persze, lehet, hogy majd ezt később számon kéri rajtam a fiam, de azzal majd akkor foglalkozom. Plusz a mai világban eltartani sem olyan a gyerekeket, mint régen. Nőttek az elvárások, amiknek, mind a gyereknek, mind a szülőnek meg kell felelnie. Nem könnyű. Egyenlőre úgy látom, hogy a fiam elég jól érzi magát, így egykeként, nem látja hátrányát annak, hogy nincs testvére. Persze, ha lenne, akkor azt szokta volna meg, de ez is egy olyan kérdés, amit mindenkinek magának kell tudni eldönteni, hogy hány gyereket szeretne nevelni. A felelősséget, ugyanis más nem vállalhatja helyettünk. Én tisztelek mindenkit, aki többet nevel, valahogy a sima idegeim megőrzéséhez, nekem az egy szükséges. Ha kettő lenne, nem lenne többet itthon a férjem, és a kettő csak az enyém lenne, és akkor biztos nem lennék ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott. Tehát, aki egyet tud nevelni nyugalomban az neveljen egyet, aki kettőt, az kettőt, ha valaki még több energiát érez magában, az meg vállaljon többet. Hisz barátnőm mondatát idézve, úgyis fogy a népesség... Tehát hajrá, tessék gyereket szülni!

Iskolalátogatás

Az egyik, számunkra esélyes iskola rendezett gyerekfoglalkozást a minap. A lényege az volt, hogy nekünk, szülőknek az igazgatónő tartott tájékoztatót a tornateremben, amíg a gyerekeket elvitték a tanító nénik, hogy jobban megismerhessék őket. Ettől én nekem kissé borsózott a hátam, ugyanis az én egyszülöttem elég zárkózott típus, aki nagyon nehezen marad el idegen helyen. Na, de ha belendül… (De, ez nem ide tartozik.) De férjem, aki egyedül hatást tud gyakorolni a fiunkra, előző nap felkészítette mindenre. Olyan nagyfiúsan, daliásan ment az ismeretlen tanító néni után, hogy majdnem könnyek gyűltek, büszke anyuka szemembe. (Itt megjegyezném, hogy volt gyerek, aki be sem ment, mert nem volt hajlandó otthagyni az anyukáját. Jaj, de büszke vagyok a fiamra!)
Mikor odaértünk, elképedve fogadtam az elém táruló látványt. A gyerekek fürtökben lógtak a bordásfalakon, miközben egy másik csapat gyerek tombolva rohangált a székekkel telezsúfolt tornateremben a sorok között. Csak egy marék gyerek volt, aki csendben, rendben ülve várakozott. És nem egyedül voltak, hanem a szülőkkel, akik a széken ülve csevegtek egymással. Ami nem baj, csak furcsa volt, hogy hagyták így szabadon garázdálkodni a gyerekeket. Az egyik gyerek szabályosan arrébb taszajtotta az igazgatónőt, miközben Tarzannak képzelve magát, mászott egyik bordásfalról a másikra. Az egyik tanítónőnek kellett szólni neki, hogy legyen kedves lemászni a tornaszerről.
Nekem kellemetlen volt ez az egész, mert én azt gondolom, hogy egy ilyen foglalkozás is része az iskolaérettségnek, hiszen itt is meg kell tudniuk ülni a fenekükön 10 percig, amíg nem viszik el őket a tanító nénik. Szeptemberben nem tíz percet kell végigülni, hanem 45-t, 4szer 45-t.

Ki nem mondott szavak

Ma reggel kaptam egy kedves üzenetet az egyik közösségi portál által. Anélkül, hogy komoly részleteket árulnék el a fiúról, leírom a sztorit. Ő egy gimnáziumi osztálytársam volt és most küldött egy üzenetet, hogy kár, hogy anno nem mondta meg nekem, hogy szerelmes belém.
Ez szöget ütött a fejemben. Ugyanis rengeteg ki nem mondott szó, mondat van az életünkben, amit talán, ha kimondtunk volna a megfelelő időben, akkor másként alakul az életünk. Miért nem merjük kimondani az érzéseinket? Hisz a világ legtermészetesebb dolga, ha valaki kedvel valakit, vagy netán szerelmes valakibe. Nekem apám mindig azt mondta, hogy soha ne szégyelljem felvállalni az érzéseimet, és megküzdeni emberekért. És milyen igaza volt, van. Nekem 14-16 éves korom körül az a rögeszmém volt, hogy nem vagyok szép, mert semmilyen visszajelzést nem kaptam a témában. Erre, most harminc éves koromra kapom, visszamenőleg a bókokat. Minden dicsekvés nélkül, a közösségi portálok létezése óta 5 fiútól kaptam olyan üzenetet, amelyben tudatják velem, hogy anno szerelmesek voltak belém. Nagyon jól esik, így visszamenőleg is, meg nagyon édes dolog tőlük, hogy a soha nem késő elv alapján, most ezt megosztják velem, de talán, ha akkor teszik ezt, amikor ez aktuális volt, akkor én sem éreztem volna magam olyan rondának, a tinédzser éveim alatt.
És megannyi témában, hány ilyen ki nem mondott szó van! Én igyekszem mindent kimondani, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz késő, és mikor fogjuk örökké bánni, hogy nem tettük meg ezt, a kellő időben.

Újabb válasz

Elnézést, hogy a napi poszt-ot, egy újabb válasszal helyettesítem, de én nagyon szeretek beszélgetni és véleményt cserélni. Mint olvashattátok a "hétvégi kiesők" című írásomhoz, jött egy megjegyzés, erre szeretnék most reagálni. Bár már úgy érzem magam, mint Mester Tamás, aki egyszer illette negatív kritikával Szíj Melindát, és utána soha tudta magáról lemosni ezt a dolgot, de ám legyen.
Kezdjük az elején: egy ilyen tehetségkutató műsor arról szól, hogy valaki, aki magában zenei kvalitást vél felfedezni, megmutathassa magát. Én azt gondolom, hogy mivel Szíj Melinda pontosan tudta, hogy mire vállalkozik, tisztában volt vele, hogy színpadra kell állnia, hisz erről egy általa is aláírt szerződése van, ezért furcsa volt a szenvedését látni hétről hétre. Távozásakor pedig kijelentette, hogy nagy kő esett le a szívéről, amit meglepő hallani egy ilyen tehetségkutatóban, sőt még nem is volt rá példa. Nyilván, én személy szerint nem indulnék el egy ilyen versenyen, hisz felmérem saját nem túl épületes hangi adottságaimat. Ergó, nem megyek oda. De az se jelentkezzen, aki köztudottan félénk és nem bírja kezelni az ilyen versennyel járó magas fokú stressz faktort. Ha, viszont jelentkezik és bekerül, akkor kiteszi magát annak is, hogy nem mindenkinek fog tetszeni az, amit csinál, mint ahogy az én véleményem sem tetszik mindenkinek. De ez nagyon jó szerintem, hisz nem vagyunk egyformák. És a kereskedelmi csatornák, pont erre a sokféleségre építenek, és ezért válogatnak be ilyen különböző embereket. Akiket vagy szeret, vagy nem az ember. Engem valóban idegesített Szíj Melinda személyisége, de a tehetségét egy pillanatig nem vitattam. Én sajnos nehezen tolerálom, az ilyen személyiségű embereket. Azt pedig, hogy én intelligens vagy netán okos vagyok-e, döntse el mindenki maga, ilyen vagyok, ez van. Egy nagyszájú, őszinte, alázatos, helyenként "too mutch" nő, ha ez valakinek tetszik annak örülök, ha nem akkor pedig, sorry, de 30 évesen már nehéz megváltozni. Sajnálnám, ha nem olvasnád ezentúl a blogomat, de megértem, ha ennyire megbántódtál a véleményemen, és el is fogadom, a jövőben igyekszem kevésbé bántóan fogalmazni. Bár minden bejegyzésemből kiderül, hogy határozott véleményem van a világról és nagy elvárásaim, mint magam, mint a világ felé, majd megpróbálom kevésbé nyers formában tálalni a markáns véleményemet. Abban is igaza van a megjegyzés írójának, hogy könnyű az internet homályából kritizálni, és jó is, mint ahogy ő is névtelenül írt nekem. Nem mintha lenne jelentősége, annak, hogy én ki vagyok, vagy ő kicsoda. A lényeg, a szabad vélemény nyilvánítás fontos, főleg, egy a TV-ben menő, pont ezt a célt szolgáló műsorról.

hétvégi kiesők

Nyilván mindenki saját ízlése és belátása szerint dönti el, hogy ki szimpatikus egy tehetségkutató műsorban és ki nem. De az biztos, hogy Veca szombati kiesése nagy port kavart a nézők körében. Egyébként jómagam sem értettem Veca elhasalását az idősebbik Vastag fiú közbenjárásával, mert oké, hogy jó hangja van és szépen fejlődött a nagyobbik Vastag gyerek, de szerintem zongorázni lehet a közte és a Veca közt lévő szakadéknyi különbséget.
Viszont ami örömhír, hogy megszakadt végre a több hete tartó melodráma by Szíj Melinda, mert végre kirakták a Megasztárból. Ez jó, mert ád 1: nem oda való, ád 2: ő maga sem értette saját jelenlétét a versenyben, és ez komolyan hátráltatta őt a normális viselkedésben. Úgy repkedett ott, mint egy szellem, de nem amolyan láthatatlan szellem, hanem az az igazi idegesítő szellem. Soha nem tudtam eldönteni, hogy ő megjátssza a tökéletlenséget, vagy valóban ekkora szerencsétlenség a nő? De ez az okfejtés már okafogyott, hisz végre eltűnt a képernyőről a szomorú szemű, bánatos képű nebántsvirág.
Visszatérve az X Faktorra, megvallom, nem értettem, hogy Keresztes Ildikó kivájt füle, hogy nem hallotta a két delikvens kvalitásai közti különbséget, mikor az én mínuszos hallásom, és abszolút laikus, zenéhez nem értő fülemnek is ordított a két előadó minőségbeli különbsége. Veca távozásával pedig egyértelművé vált, hogy csak is Nikolas győzhet.

Én és az aranygaluska

Egyik hőn szeretett kedvencem az aranygaluska. Imádom a még melegen gőzölgő diós galuskákat, amint fürdőznek az istenien krémes vaníliasodóban. Ez a gyengém, na meg a vadas. De ma, mivel a nagybátyám jön vendégségbe, aki szintén nagy kelt tészta-szerelmes, ezért aranygaluskát készítek. A mi múltunk az aranygaluskával, régre nyúlik vissza, mert régebben, ha a sógornőm kedveskedni akart nekem a szülinapomon, akkor mindig csinált nekem, ma már letett eme jó szokásáról, mély sajnálatomra. Így maradtam én, aki el tudja készíteni, de én meg általában a barátainknak, avagy rokonainknak szoktam csinálni, mert itthon, a férjem és fiam körében, nem közkedvelt desszert. A magam érdekében, illetve, az alakom érdekében, pedig nem állok neki, csak azért, hogy nőjön a fenekem.
Úgyhogy, ma kiélvezem, mind az utolsó morzsáig. Na indulok is, mert még meg kell darálnom azt a tömérdek diót, ami kell bele.

Bree Tanner rövid második élete - könyv

Aki ismer, tudja, hogy kedvelem a Twilight-sorozatot, na nem amolyan tinis rajongás ez, hanem inkább egy harmincas anyuka elismerése egy könyv-sorozat iránt. Tehát tényleg szeretem a Twilight-ot, és éppen ezért megvettem a címben említett könyvet, amelynek borítója még több meglepő titkot és részletet ígért az Eclipse című történethez. Sem titok, sem részlet nem derült ki a könyvből, de viszont, cserébe végtelenül unalmas volt, és végül is semmiről nem szólt. Nem is igazán értettem, a könyv megírásának mikéntjét, hiszen alapvetően a Twilight-sorozat úgy jó, ahogy van, nem kell tovább cifrázni, mert az csak megrengeti az egységet, nem pedig erősíti. Inkább azt a sorozatot kéne tovább írnia a szerzőnek, ami Edward szemszögéből meséli el a cselekményt. Na arra kíváncsi lennék. És sajnos mostanában, nem ez a könyv az első csalódásom az írónőtől (Stephenie Meyer), ugyanis nekem A burok című könyve is végtelenül elvont sci-fi regény. Bár még csak a felénél tartok, de nagyon nem tetszik és idáig nagy kínok árán jutottam el, mert nem olvastatja magát a mű.

Homeopátiás gyógyítás vége

Hát azt nem állíthatnám, hogy fájó szívvel váltunk el a doktornőtől, de befejezettnek tekintem a kezelés-sorozatot. Még vagy 4 alkalomra vissza akart rendelni, csak úgy "just for fun", de én megálljt parancsoltam az ügymenetnek, ugyanis saját szavaival kimondta, hogy a fiam meggyógyult, ergó egészséges. Tehát csak azért, hogy tömködjem a pénztárcáját, azért nem szándékozom visszajárni. És mindig a prevencióval akart sakkban tartani, hogy majd az utolsó alkalommal mondja el, hogy mit adjak immunerősítőnek a fiamnak. De legutóbb aperté kijelentettem, hogy mondja el, hogy mit tegyek, hogy ne essen a fiam megint vissza majd intsük egymásnak könnyes búcsút. Így is lett, a határozott fellépésemnek köszönhetően megtudtam, hogy mit kell adnom neki télen, és vége a kezelésnek és a pénzkiadásnak.
Csak az igazságosság jegyében, azt azért leírom, hogy valóban meggyógyult a fiam a terápiájától, de balek azért nem vagyok, hogy a végtelenségig fizessek neki a semmiért.

Karácsony előtti szépítkezés

Ma fogorvosnál jártam, ugyanis minden nagy ünnep előtt nekiállok, egyik nem annyira kedvelt tevékenységemnek a fogfehérítésnek. De annak viszont alapfeltétele, a fogkő nélküli fogsor. Na, ma ellátogattam a fogorvosunkhoz, aki nem mellesleg az én legdrágább barátnőm férje, így elnéző velem és a hisztimmel szemben. Ezúton is köszönet neki a türelméért. A lényeg, hogy nála lehet hisztizi, mert tündér türelmes, és nagyon jól tűri a hirtelen rám törő hangulatváltozást az orvosi székben. Azon gondolkoztam, oda felé menet, hogy miért csak ilyenkor karácsonykor akarunk szépek lenni. Jó jó, persze, az ember próbál a hétköznapokban is adni magára, de karácsony előtt biztos, hogy mindenki elrohan a fodrászhoz, kozmetikushoz, fogorvoshoz, hogy teljes pompában díszelegjen a karácsonyfa mellett. Talán ez is a karácsonyi készülődés része? Hú, mennyi pénzre van szüksége az ember lányának karácsonykor... Tiszta pénznyelő ez az ünnep...
Ha igen, akkor én alaposan föl leszek készülve a karácsony fogadására. Megyek is fogat fehéríteni, mert imádom mikor csillognak villognak a fogaim. Úgy érzem nálam ez a csillogás-világítás már már mániává vált. Most már nem csak a lakás csillog-villog, hanem a fogaim is.

Felröppenő gondolatok ajándékcsomagolás közben

Mivel karácsony utolsó hetében már csak a sütés-főzés-takarítás hármas bűvöletében tudok gondolkodni és ténykedni, így mindig előre megcsinálok mindent. Barátaink gyakran élcelődnek az én túlontúl vonalas és precíz időbeosztásomon. Éppen a tegnapi napra az ajándékcsomagolás jutott. Amit egyébként nagyon felemelőnek érzek, de férjem ügyetlensége okán, minden ajándékcsomagolás rám marad, és az összességében már nagyon sok. De, ez mindegy is. Ajándékcsomagolás közben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha az a képtelen helyzet állna elő, hogy a fiam betoppan a lakásba és meglát engem, amint ülök a csomagolópapír halmon, és körbe vagyok véve az ő ajándékaival. Na, akkor ott megfagyna a levegő az tuti. Az én naiv kisfiam összeomlana. A minap az oviban valamelyik gyerek, felvilágosította, hogy nem is a Mikulás hozza a csokit, hanem a szülők csempészik be a cipőbe. A fiam eget rengető felháborodással mesélte ezt nekem, mondván, hogy fent említett kisfiú be akarta csapni, és megviccelte, hogy nincs is Mikulás. Én csendben hallgattam, mert csak addig akarom fenntartani a látszatot, amíg a fiam igényli. De mivel „áperté” kijelentette, hogy őt át akarják verni ezzel a storyval, így mellé álltam, és mondtam neki, hogy én ugyan nem tettem az ő cipőjébe semmit. Majd édesen még azt is hozzátette, hogy különben is, honnan lenne ennyi pénzünk, hogy megvásároljuk a sok csokit Mikuláskor, meg a játékot karácsonykor. Tuti, hogy létezik Mikulás is Jézuska is, mert mi nem tudnánk kifizetni ezt a sok mindent.
Vajon meddig hiszik el ezeket a történeteket, ezek a kis drágák? Meddig tudjuk fenntartani a látszatot? Vajon jók ezek a látszatok? Mert maga, a valóság is olyan szép. Hisz karácsonykor, a szeretet ünnepén, meglepjük egymást valami kedvességgel, hogy érezze a másik, hogy fontos nekünk. Akkor miért kell hozzá a Jézuskás körítés? Én is csinálom a körítést, de hogy minek?

Még mindig iskola keresés

Ma már nehezen érvényesül az az elv, miszerint írassuk be gyerekeinket a legközelebbi, nevezetesen a sarki iskolába. Valahogy, a mi időnkben, mikor ez az elv a fénykorát érte, még nem voltak ekkora különbségek az iskolák és a társadalmi rétegek, emberek között. Vagy csak én nem vettem észre. Ma, amikor minden a versengésről és a pénzről szól, az iskolák és az oda járó gyerekek között is óriási különbségek vannak. De vajon mi alapján kell iskolát választani? A kompetencia-mérések, vagy a továbbtanulási arányok, vagy a verseny eredmények alapján? Mert nekem az számítana, hogy a fiam szeresse meg a tanulást és szeressék őt. A szeretetteljes légkör a gyerekek számára elengedhetetlen volna, a szárnyaláshoz. Mert mi mástól szárnyalna leginkább egy gyerek, ha nem a szeretettől és a dicsérettől?
De valahogy ezek a dolgok hiányoznak az iskolákból. Persze tisztelet a kivételnek, bár, ha találnék ilyen kivételt, biztos oda vinném a gyerekem. Ami, úgy tűnik, hogy nagyjából jó, oda felvételi van, tehát nincs garancia a bekerülésre, ami meg már nekem nem szimpatikus, oda eleve nem küldöm a gyerekem.
Megnéztünk már egy rakás iskolát, de még mindig nem találtam meg álmaim suliját a fiam számára. Biztos bennem van a hiba, hogy magasak az elvárásaim, de csak szeretném jó, szerető környezetben tudni a fiamat, ahol nem mellesleg, tanul is valamit. Nem sokat, csak írni, olvasni, meg számolni. Mert kezdetben, úgyis csak ez a lényeg. A többi meg majd kialakul…

Közérdekű közlemény: megnyitott a budai Starbucks

Óriási csinnadrattával, szalagátvágással, kávé-kóstoltatással tegnap ünnepélyes keretek közt megnyitott az első budai Starbucks, a Mammutban. Persze N.-el ott voltunk, már nem a megnyitón, mert annyira nem vagyunk buzgók, de a délutáni kávénkat már ott költöttük el. Vicces, mert minden barátnőm be van sózva, hogy VÉGRE itt a Starbucks a nyakunkban, és ezért mindegyikkel meg kell ezt ünnepelni, és hát hol máshol, mint a Starbucksban.
Mint mindig ennél a cégnél, nagyon szép a karácsonyi design, gyönyörűek a karácsonyi bögrék, és istenien csábítóak az ünnepi kávék. És szerintem nagyon kis ízléses lett maga a kávézó is, bár, annyira azért nem impozáns, mint a Westend-ben lévő, mert nincs saját üzlethelyisége, csak egy kis szigetet alakítottak ki a számukra. De mit számít ez, ez egy cseppet sem von le az értékéből. Bár még mindig fenntartom ama kijelentésemet, hogy az árak európaiak, és nem magyarok, de azért egyszer egyszer biztos be fogunk ülni kávét szürcsölgetni. Hisz a Starbucks is egy olyan fogalom a csajok körében, mint a Kitchen Aid.

Cirkusz a Cirkuszban

Senki ne váltson jegyet a Circolombia előadására a Cirkuszba, vagy ha már ezt elkövette, akkor azon nyomban váltsa vissza, mert gyerekkel megnézni ezt az előadást, felér egy öngyilkossággal. Mi 2 gyerekkel voltunk, és 2 és fél óra tömény szenvedésben volt részünk. De nem csak a gyerekek szenvedtek, hanem mi is. Az előadást, egy szociológiai tanulmánynak tekintem, melyben betekintést nyerhettünk a columbiai drogbárók életébe, Columbia szexiparába, és az olajoshordók körül táncoló getto-gyerekek napi semmittevésébe. Az egész cirkuszi produkció az ugrálásról, az amerikai fekete zenéről és a gettók közti háborúkról szólt. Ez viszont nem gyerek-szemeknek való. Volt egy pont, amikor nagyon örültem, hogy nem tudnak olvasni a kölykök, mert egy fekete pali, egy olajoshordóban ülve, énekelte, hogy géppisztolyokkal meglőtték, lenézett a testére, amiből kések álltak ki, és ő már meghalt, csak a szelleme van itt. Hú… Nem értettem, hogy ez a műsor hogyan kerülhetett fel a cirkusz repertoárjába. Nem cenzúrázzák a vendég produkciókat, mielőtt bekerülnek a műsorrendbe?
Tavaly ilyenkor is voltunk egy magyar társulat bemutatóján, és hihetetlen színvonalas előadást láttunk, bohócokkal, zsonglőrökkel, légtornászokkal, állatokkal tarkítva. Az nagyon tetszett gyereknek is, felnőttnek is. De ezt, kollektíven mindenki, egyöntetűen unta. Mi kimenekültünk a vége előtt 10 perccel, hogy legalább a ruhatárban ne kelljen sorba állni, ha már majd 3 órát végiguntunk. Ha esetleg valakinek tetszett volna, akkor tőle elnézést kérek, de számomra ez nem cirkusz volt, hanem egy Váci utcai kirándulás, ahol break-esek szórakoztatják a közönséget, INGYEN!

Fehérbe borult a világ

Gyönyörű ez a hóesés, amit én személy szerint, így karácsony előtt nagyon szeretek. Azért csak karácsony előtt, mert ilyenkor felpörgeti a hangulatot, de ünnepek után, csak ront az ember, amúgy is depressziós januári kedélyállapotán. De, decemberben, annyira szép, és tényleg úgy át lehet szellemülni a segítségével a karácsonyi feelingre. Persze bízzunk benne, hogy valóban kitart szentestéig, mert amikor egész decemberben esik a hó, de 24.-én viszont tűz a nap, és lényegében napszemüvegben kell fát díszíteni, az nagyon kiábrándító tud lenni.
Egyedüli problémát a belassult közlekedés okozza ilyentájt, mert az embereknek nincs rutinja a hóban való vezetésben és ezért inkább csak tötymörögnek, ami valószínűleg nem baj, de kissé azért frusztráló. Főleg, hogy messzire hordom a fiamat óvodába.
Mindegy, a lényeg, hogy gyönyörű, amíg nem olvad és nincs latyak, és a gyerekek egyenesen odáig vannak a hóért, úgyhogy irány a szánkópálya, mert nekünk, bepunnyadt felnőtteknek sem árt egy kis friss levegő, meg egy feszültségoldó szánkózás, amikor félretesszük napi problémáinkat, és csak úgy élvezzük a létet, a gyerekeink örömét, meg persze a havat.
Bár ma kinyitottam a szemem, és az arcomba mosolygott a szikrázó napsütés, jelezve, hogy lehet, hogy megint beigazolódik, abbéli félelmem, hogy a hó szentestéig nem tart ki.
Ja, és mindegy, hogy hó lesz-e az utakon vagy latyak, de holnap nyit a Starbucks a Mammutban.

Válasz egy megjegyzésre

Arra a megjegyzésre szeretnék reagálni, amit a minap kaptam, az egyik, a homeopátiás sorozat 4. részeként íródott posztomra. Ebben a megjegyzésben az állt, hogy „Aki hisz a homeopátiában, az megérdemli ezt a lehúzást!” Először is, köszönöm, hogy van, aki olvassa a blogomat, és örülök, hogy van véleménye, még ha az más is, mint az enyém. És örülök, hogy megírta a gondolatait a témával kapcsolatban. Gondolom, én is megérdemlem ezt a lehúzást. Igen, nyilván megérdemlem, mert egy rossz tapasztalat miatt, nem szeretném kivetetni a fiam orrmanduláját. Pont azért írtam le a történetünket őszintén, összegekkel együtt, mert magam sem hittem a homeopátiában. És igen, tényleg lehúzás, de bevált, hisz voltunk tömérdek orvosnál, kapott a fiam antibiotikumos kezelést is, és mindenféle hagyományos szakorvos által felírt gyógyszert beszedett, de semmi nem segített. És hozzá teszem, hogy súlyos betegségei voltak már a fiamnak, mert volt kifakadt középfül-gyulladása, tüdő-gyulladása, egy komoly hólyaghurutja, savós fülgyulladása, melyekért mind a megnagyobbodott orrmandula volt a felelős. Ezért egyetlen megoldásnak a műtét látszott, amit nem szerettem volna, így kerestem meg ezt az orvost, aki fül-orr-gégész szakorvos, és mellette homeopátiával is foglalkozik. Az ő terápiája volt az egyedüli, ami segített. Valóban drága volt, de ha csinálok egy mérleget, akkor a nem homeopátiás úton történő eddigi kezelések, beleértve a nem túl olcsó antibiotikumokat is, akkor körülbelül egálra jön ki, plusz, ha még beleveszem a műtét után az orvosnak kifizetett hálapénzt, akkor aztán pedig pláne egyenlő lesz a mérleg. És valóban nekem is fájt kifizetni, de melyik anya nem tenne meg a gyerekéért mindent? Én nem nézem a pénzt, csak azt, hogy a fiam jól van, és nem szenved, ez a lényeg, hogy milyen gyógymóddal értük ezt el, az engem totálisan hidegen hagy.
A probléma az, hogy mindent a pénz határoz meg. Ha egy ilyen gyógymódot támogatna a TB, akkor nem kerülne ennyibe, és akkor nem hinnék az emberek azt, hogy átverés és lehúzás. De, ha elmegyünk egy állami rendelőbe, ott is sokba kerül az ellátás, csak azt nem látjuk, mert a TB által van finanszírozva. Sajnos, azt elmondhatjuk, hogy az egészség a legdrágább luxus ebben a világban.

Homeopátiás gyógyítás őszintén 5. fejezet

Pénteken lesz 3 hete, hogy elkezdtük ezt a komplex terápiát, melynek célja volt, hogy a fiam szervezetéből kiűzzünk mindennemű baktériumot, ezzel megszakítva az úgynevezett másodlagos felülfertőzés ördögi körét. A komplex kezelés magában foglalta a teljes étrend-változtatást, bioresonantiás kezelést, és homeopátiás szereket. Elmondhatom, hogy szinte tökéletesen meggyógyult a fiam. Csak azért szinte, mert a jövő héten azért még kell mennünk egy utolsó kezelésre, amikor meg is beszéljük a prevenciót, és azt, hogy mit csináljunk úszáskor, mert vízközelben könnyen terjednek a bacik. De tényleg csak ámulok és bámulok, mert szeptember óta heti több száz papír zsebkendőt használt el a fiam, és egybefüggően taknyos volt, minden gyógyulás nélkül. 2 hónapig egyfolytában fújta az orrát, és a száján vette a levegőt. Most pedig elmúlt a takonykór és nagyon szépen az orrán veszi a levegőt.
A tény az az, hogy tényleg hatásos volt a kezelés. Az elvi problémám pedig az, ezzel az egésszel, hogy, ha szemmel láthatólag ez, a komplex terápia ilyen jól működik, akkor miért nem lehet ezt a TB által támogatott, mindenki számára elérhető keretek között végezni. Mert nekünk, megvallom őszintén, ez a kezelés 50.000 Ft-ba került, ami sok embernek egy fél havi fizetése. Bennem ez úgy csapódott le, hogy, akinek nincs pénze, az megy az orrmandula-műtétre, akinek meg van pénze, az elkerülheti a beavatkozást, és megmarad az orrmandulája is. Ezek szerint vannak egyenlőbbek, az egyenlők között…? Szerintem minden gyereket megilletne ez a kezelés, mielőtt beutalják az orrmandula kivételre, hogy legyen esélye elkerülni, egy esetleges műtétet, arról már nem is beszélve, hogy nem véletlenül van ott az az orrmandula.

Hová jutunk így?

Tegnap éjjel a férjem dolgozott, én pedig lefekvés előtt kapcsolgattam a TV-t. Egy amerikai zenecsatornán, egy megdöbbentő műsorra leltem. A lényege az volt, hogy egy hölgy (aki a főszereplője ennek a valóságshownak) részére felsorakoztattak nőket és férfiakat, hogy ominózus nő el tudja dönteni nemi hovatartozását. Tessék? Mi van? Ezeket a műsorokat nyomják fiataloknak? A színvonala egyenlő volt az éppen itthon futó valóságshowval. Amiben szintén a szexualitás a meghatározó vezérfonal. Ráadásul itthon, este fél 7-kor kezdődik ez a műsor, amikor a fiatalok javában ülhetnek a televízió előtt. Milyen szennyet látnak ezek a gyerekek kiömleni a TV-ből? Az ocsmány beszédet, a szex központúságot, illetve, azt, hogy trendi, ha nem tudod, hogy a lányokat, vagy a fiúkat szereted-e.
Miért süllyedt ilyen alacsonyra a színvonal? Hová tűntek az értékek? Miért a pénz határozza meg a tudatot? Mert a Tv-ből is csak az dől ki, amiből pénzt lehet szerezni, teljesen függetlenül attól, hogy az káros-e vagy sem. Hiszen a csatornák vezetőit nem érdekli az én gyerekem lelke, és lelki fejlődése. Csak is a pénz. Ha az alacsony színvonalú műsorokra van igény, akkor azt sugározzák, mert csakis a nézettség a lényeg. Ezekkel tömik a gyerekek fejét, és csodálkozunk, hogy hanyatlik az értékrendszer. Nem tudunk mást tenni, mint, otthon, saját házon belül értéket közvetíteni, és megkímélni gyerekeinket ezektől a negatív behatásoktól, amíg lehet.